Megbocsássatok, úgy vélem ez a gondolat megkérdõjelezhetõ, ne adjuk fel olyan könnyen nevet A világot elfogadni olyannak amilyen (remélem senki nem tekinti sértésnek) szerintem a tipegõ kisgyerek és a "kiégett" idõs ember életszemlélete aminek oka hogy az egyik MÉG, a másik MÁR nem tud cselekedni. Alapvetõ emberi természet, egy nagyobbacska gyerek már kíváncsi környezetére, kutat-keres-szétszed, érdekli mi rejlik a dolgok mélyén, mi hogyan mûködik, kíváncsiságát egyre szélesedõ körben kiterjesztve. A gondos nevelõk megfelelõ irányba terelhetik érdeklõdését, de leállítani óriási hiba lenne. Továbbfejlõdés nélkül, ciklikusan ismétlõdõ állóképpé kimerevíteni az Életet, szerintem hanyatlásba taszítja az emberiséget. A megismerés szükséges a változásokhoz, a változások szükségesek mert elõkészítik a további megismeréseket egy spirál mentén mozgó pont ciklusaihoz hasonlóan vissza- vissza térve az alappont irányába DE "mindig emelkedve". Minden változás helyes irányba terelve alkalmazkodás, az alkalmazkodás a fennmaradás kulcsa nevet Kisgyereket is említettem, de ez a szemlélet véleményem szerint inkább az idõs befelé forduló emberé aki testileg lelkileg szellemileg megöregedve már nem képes továbblépni, beéri azzal amit elért. A világot olyannak fogadja el amilyen, hibáival örömeivel együtt. Gépiesen teszi napi rutintevékenységeit csendes vegetálással várja a halált. Minden életkornak megvan a maga feladata - az ifjú tanul, aktív felnõtt korban felépíti életét és családját, megteremti a következõ generációt és tevékenyen együttmûködik közösségével, ám hajlott korba érve sem szûnnek meg kötelességei: át kell adni értékes tapasztalatait (bármily egyszerû tapasztalat is érték) a következõ generációknak. Példának nagyapám intése melyet én megszívleltem: "Minden történetet meg kell hallgatni mert ha valóban megtörtént, neked már nem kell ugyanazt átélni hogy tapasztalatot szerezz, amibõl kiválogathatod azt ami neked hasznos. De arra nagyon ügyelj kit hallgatsz meg. A hasznosat és haszontalant már neked kell tudnod okosan szétválasztani."
Olyannak elfogadni a világot amilyen bizonyos hogy lelki békét ad az egyének de visszaveti a társadalmat a társadalom hanyatlása pedig az egyént is magával rántja. Elõbb a fejlõdés igényét hagyjuk el és gépies rítusként csupán õrizgetjük-karbantartjuk amit elértünk, de ezt a következõ generációk lassacskán el fogják hanyagolni ahogy a történelem során hanyatlottak/tûntek el virágzó nagy társadalmak.
Végletekig leegyszerûsítve: szerintem a mozgás (haladás) maga az ÉLET a tétlen veszteglés maga a HALÁL minden létezõre kicsinytõl a gigászig szerte az Univerzumban. A mozgás velejárója az új utak keresése melyeken megnyílik a folyamatos megújulás lehetõsége. Ha ezt feladjuk mindenképp megtorpanunk és csak egy út nyílik - VISSZAFELÉ. Vélekedésem szerint, újra "gyerekes" hasonlattal élve- ha egy kisgyerek fél a változásoktól melyek kényelmes, védett, ábrándképekkel színezett megszokott világából a veszélyekkel terhelt félelmetes ismeretlenbe vezetnek a megismerés útján, szülõi-elõdei kötelessége hogy bátorítsák ösztönözzék, tapasztalataik átadásával segítsék a következõ generációt. Az emberiség még csak az út elején áll, csupán szemlélõdik körülnéz és máris elég - ne tovább? Megriad a rá váró ismeretlentõl és el sem indul, inkább a csendes vegetálást választja - ami lényegében lassú haldoklás? A komor légiós mondás jutott eszembe: "MENNI VAGY MEGHALNI!" enyhítve - vagy fejlõdünk vagy megállunk. A megállással törvényszerûen visszafejlõdünk mert világ folyamatosan változik köröttünk, ez már egy kiskert gondozásánál is észrevehetõ. Korom, szívbetegségem révén megtehetném hogy ismétlõdõ napi önfenntartó feladataimat elvégezve csendesen pipázgassak a tájat nézegetve míg életem is bevégzem, de nem teszem amíg agyam egy kicsit is mûködik. Sejteni vélem, a "Gondolkodom, tehát vagyok" mondás visszafelé is érvényes... zavarban kacsint nyelvnyujtas
Csak az én véleményem, nem szentírás...
Jó napot, jó kedvet mindenkinek nevet