Sajnos úgy tûnik, a sajátos hegyvidéki falusi életnek annyi, mert mire észbekapnak a jogalkotók meg a természetvédõk, már késõ lesz. Pedig ezeknek a falvaknak a hagyományos magángazdálkodása a szándékos infrasrukturális és ellátásbeli háttérbe szorítottság és ezzel elöregedésre ítéltség közepette még a Kádár-rendszert is valamennyire túlélte.
De mi a helyzet most? Mivel e gazdálkodók sokfelé elszórt, 0,3 ha alatti kisparcellákkal rendelkeznek, semmiféle támogatásra vagy kompenzációra nem jogosultak. Mi fog történni, ha ez így folytatódik? Földjeik eladása vagy bérbe adása. Tény azonban, hogy nagyobb földterületet csak kevesebb gondossággal és kímélettel lehet megmûvelni akkor is, ha a természet szeretete vezérli az új tulajt vagy bérlõt. Ez vonatkozik még az állami tulajdonra is. És most csak a jobbik esetet vázoltam fel, a rosszabbat inkább nem is említem.
Pedig a természetvédelmi vagy Natura 2000-es területeken pont áldás lehet az, ha egy élõhelyen sok kis parcella tulajdonosa mindegyike a sajátos gazdálkodásával különbözõ kis mikro-élõhelyek kialakulását segíti elõ. Gondoljunk bele: Egy-egy gazdálkodó egyik évben az egyik, másik évben a másik földterületén végez nagyobb mértékû természetátalakító karbantartást. Így évek telhetnek el, mire az elsõ újra sorrakerül. És ez mind csak kis területen zajlik, kicsi a valószínûsége, hogy egy élõhely több gazdája mind egyszerre akarnának egyforma mûvelésbe kezdeni. Ráadásul ezeken a területeken mint említettem, a természettel harmóniában zajló (jusson is, maradjon is) magángazdálkodásnak megvolt a folyamatossága a múlt rendszer alatt is és jelentõs részben erre alapozódnak természetvédelmi területeink. Bár minimálisra redukálódott és a jelen viszonyokhoz alkalmazkodva átalakult ez a gazdálkodási mód, de a helybeli és hazajáró emberek gondolkodás- és szemléletmódja, iletve emlékezete segítõ körülmények és világos szabályozás között, icipicit modernizálva még feltámaszhatná szinte haló poraiból.
Van azért konkrét elképzelésem is, például szerintem sok kistulajdonos igénylési procedúráját is el lehetne egyszerûen intézni úgy, hogy egy-egy település önkormányzata az azonos típusú igényléseket egyesítve nyújtja be, majd a kapott juttatást terület arányában szétosztja az igénylõk között.
De így, hogy az illetékesek nem is igazán ismerik egyes hozzájuk tartozó falvak életét, lakóit, így nem sok reményt fûzök a változáshoz, de azért bízok benne, hogy kitartással majd csak kihúzzuk valahogy s elõbb-utóbb az összefogás is megvalósul a faluban.