Elnézést, én is hozzáfûzök még pár szót, azt vélem négy fiam felnevelése során szerzett gyereknevelési tapasztalataim alapján megtehetem. Szerencsére engem nemigen zaklat fel a gyerekek zajongása, hiszen egyszer gyerekek, hát tomboljanak DE... a szülõkön múlik mit engednek meg a gyereknek. Természetes hogy hagyják õket tombolni, mozogjanak, levegõn vannak és nem mellesleg kifáradva otthon majd nyugodtabbak lesznek és nem lármáznak apu-anyu fülébe. Ez sajnos azzal jár hogy a gyerekek a játszótér környékén lakók fülébe lármáznak. Itt lép be a szülõk közönye, az empátia és felelõsségérzet hiánya mások nyugalma iránt. Magatartásukban párhuzamot lehet vonni bizonyos népcsoportok nemtörõdöm hangoskodó lármás természetével. Sokat megengedtem fiaimnak és amit lehetett megkaptak. Játszótérre mégis ritkán mentünk, inkább pólyás koruktól kezdve jártuk a természetet velük kenguruban vagy karon-nyakban cipelve õket párommal. Érdekes, bár termetük és testi erejük "feljogosíthatta" volna erre a manapság elterjedt szokásra fiaimat, mégse hangoskodtak se erdõben se játszótéren. Jobban tenné más szülõ is ha inkább kiránduláson/terepen vezettetné le gyermeke fölös energiáit. Ha nem tudja megtenni hogy a természetbe menjen (ami még ma is inkább csak akarat kérdése) vagy legalább nyíltabb területre ahol nem zavar senkit a hangoskodás. Egy házak közé zárt visszhangzó téren a szülõnek gondolnia kellene már az elsõ visításnál arra hogy lakhatnak a környéken éjszakai mûszakosak, öregek és fekvõbetegek. Nekik ugyanúgy megvan a joguk a pihenéshez mint a gyereknek a mozgáshoz. Egy "egészséges" gyerekhangerõt mindenki elvisel - bizonyos mértékig. Az élénk testmozgáshoz nem szükséges okvetlen ordibálni ÉS mivel aki ágyban fekszik az nem ordibál ezért jogosan várhatja el hogy más se ordibáljon a szülõ pedig szóljon rá vásott kölkére ha az "túllépi a decibelt". Pontosítom: egy szülõ annyit engedjen meg közösségi területen gyerekének amennyit õ maga elviselne más kölkétõl vagy saját otthona falai között. Nem feltételen velejárója a felszabadult testmozgásnak a felszabadult üvöltözés se erdõben játszótéren, különösen sorházak közé ékelt visszhangos téren. A gyerek ficánkoló kiscsikó, nagyon sok esetben nem is tudja hogy rosszat tesz amíg meg nem magyarázzák neki. A szülõ felelõssége elmagyarázni. A szülõ kötelessége lenne hogy átérezze mit érezhet más, mit érezne õ más kölkének visongását hallva. Errefelé nagy a csend. Egy alkalommal már messzirõl hangos és kõkemény trágár szavakkal tarkított ordítozó lárma közeledett. Felugrottam és kinéztem mert komolyan azt hittem legalább féltucat "lomtalanító" közeleg. Tévedtem. Csupán három, jólétet sejtetõ módon öltözött normálisnak látszó kamasz kerékpározott erre, de olyan hangerõvel és trágársággal társalkodva hogy meglepett pedig hosszan tudok dühöngve káromkodni de ezek bõven túltettek rajtam. Ha nem káromkodtak volna bádogpultos kocsmai szinten, már a hihetetlen hangerejû ordítozás önmagában kimerítette volna a közbotrányokozás fogalmát. Elsõ gondolatom az volt, na ezeknek is gondos szüleik lehetnek. Gyerekek? Hagyjuk? Szerintem a szabadjára engedett játszótéri gyerektombolás is kelthet hasonló megbotránkozást akár egy részeg felnõtt hangoskodása mely megzavarja a nyugalmat. A szülõk felelõssége hogy felismerjék ezt és tegyenek ellene, mert ezzel a szabados magatartású zabolátlan népcsoportok szintjére süllyednek gyermekeik.