Elsõ olvasatban valóban naívnak tûnhet, amit leírtam -ez nekem is eszembe jutott. A létért való küzdelem, a gyengék könyörtelen kiszelektálása alapvetõ mechanizmusa az élõvilágnak. A destrukció része a világ szerkezetének, mely enélkül nem mûködhetne.
S legyünk õszinték, a kompetició tagadhatatlanul ott van az emberi társadalomban is. Mindennek ellenére a szociáldarwinizmusnak nincs igaza. Mégpedig azért nem, mert a versengés elemi ösztön (miképp az agresszió és a szexualitás), és az ilyenek soha nem bátorítandók. Itt fékezhetetlen õserõk mûködnek, melyeket szabadjára engedés helyett nyesegetni, mederbe terelni szükséges. A destrukciónak az a tulajdonsága, hogy kumulatív, önerõsítõ. A brutális nyerseségében megnyilvánuló létküzdelem emberi relációban örökös torzsalkodást, a mindenki harcát mindenki ellen, bosszú és viszontbosszú végeérhetetlen láncolatát jelenti. A civilizáció pontosan ott kezdõdik, ahol az ember véget képes vetni ezen állapotnak, mivel intelligenciájával felismeri a kompromisszum elõnyeit.
Az emberiség nagy tanítói, akiket máig sokan tisztelnek, szinte kivétel nélkül az emberi lények (és minden lény) tiszteletének, kíméletének eszmei alapján álltak. Ellenben a szociáldarwinizmus útja a gázkamrákhoz vezetett.
"Naív" kis írásomat azért engedtem meg magamnak, mert úgy látom, jelenleg társadalmunkban túlteng a versengés, az alulmaradtak, gyengék irgalmatlan letiprása a kompromisszummal szemben. Aminek hangot adtam, lehet, hogy a "ló másik oldala", de szerintem olyan orvosság, melyet most be kéne vennünk.