Bubu tréfásan mondva "javulj meg" azaz tiszta szívembõl jobbulást vagy legalább is enyhülést/könnyebbedést kívánok.
A cukor nem tréfadolog, alattomosan lappang és súlyos következményei vannak idõs korban. Én naponta mérem a vércukrom/vérnyomásom és ügyelek a szénhidrátra meg a zsírra, amihez lehet olajat-margarint használok. A szalonna, disznósajt, töpörtyû, félig nyers füstölt kolbász mind zsíros, de ezekkel úgy vagyok, finomak, szeretem és egyszer élünk. Bár egészséges fiatal és megtört öreg egyaránt "a halál völgyének árnyékában jár" (anno húszegynehány éves éves barátnõm halt meg utcán percek alatt váratlan agyvérzésben, tavaly Gyöngyi barátnõm hunyt el korához mérve túl fiatalon) de én öt éve azt sem tudom a következõ percben vagy húsz év múlva "szólítanak" (doki intett rá, úgy éljek hogy fokozott veszélyben vagyok, a sikeres mûtét és jó életkilátásaim ellenére bármelyik percem az utolsó lehet) ebben a tudatban, módjával bár de mindig eszem ilyesmit mert szeretem nevet
Szegény exnejem is, aki pedig valaha a kirobbanó életerõ és egészség mintaképe volt, mára súlyos cukorbeteg lett amiben sok szerepet játszott az idegeskedés (mindenünket el kellett adni, a család szétrobbant ahányan annyifelé) ma már inzulinoznia kell magát.
Alapvetõen LEHETÕLEG -ha lehet manapság- kerülni kell az idegeskedést, kiegyensúlyozott életet kell(ene) élni testileg-lelkileg-táplálkozásban egyaránt.
Thermometer kollega felé szólva, még szívbetegnek is ajánlott napi egy pohár vörösbor vagy pár cent konyak. Kis mennyiségben az alkohol is lehet gyógyszer, hiszen minden gyógyszer lényegileg méreg csak kis adagban. Én régóta nem iszom semmilyen szeszt. Szégyen-nem szégyen, bevallom legénykoromban értelmetlen virtuskodásból annyi sört-bort-töményt megittam, amit más talán egész életében sem. Csak vitte a pénzt és botrányokat hozott, leálltam vele. Aztán jött a családalapítás, jöttek sorban a gyerekek, minden elérhetõ formában túráztunk (gyalog, kerékpáron, síléccel, vitorlással) dolgozgattunk/pihentünk az akkor még meglévõ családi telkeinken (Szt.endre-Pismány, Ráckeve, Tata, Balatonszárszó - mind elvitte exnejem csõdje). Volt feleségem elõtt fejet hajtva, el kell mondjam, az õ hihetetlenül sodró hajtóerejének köszönhetõen minden idõnket értékesen kitöltve szép és teljes életet éltünk (operával, színházzal, hangversenyekkel). Én is magányra hajló voltam/vagyok, akkor is gyakorta elbújtam a dolgozószobámban, de a család "kirángatott". Mindig mentünk valahová, akár szerda délután felugrottunk kocsival a Lajos-forráshoz vagy az akkor még létezõ Hubertus-forráshoz (Pomáz felett a Kõ-hegy és környéke) esetleg Szárligetre õzlábgombáért/pöffetegért nevet Minden idõnket kitöltötte a négy gyerek, ebbe társasági élet (a szinte kötelezõ ivással) nem fért bele, az alkohol végképp elmaradt. Ma már egy pohár bort/sört feleskét sem iszom és mástól sem fogadok el. Pedig hej de finom hazai borok vannak (már ami nem a bor aromáját átvett, hûtéshez használt jégbõl cukorral-alkohollal újrakotyvasztott pancs amit akkoriban minõségi boroknak csúfoltak. Erre még Tarcalon figyelmeztetett anno egy borász) nyelvnyujtas
Egyébként 1969 óta pipázom és kávézom, ez már így is marad az utolsó pillanatig laza