Csejkey Ernõ, a Magyar Nemzeti Bank késõbbi elnöke 1945-ben írt egy könyvet "Magyarország az új világ küszöbén" címmel. A közgazdasági-politikafilozófiai mûben egyebek mellett foglalkozik a zsarnokság természetével: azt mondja, az ókorban is voltak tirannusok, volt elnyomás, de ez közel sem volt olyan nyomasztó, súlyos, mint a XX. században. Mégpedig azért nem, mert a zsarnok nem tartotta nyilván alattvalóit, legtöbbjük létezésérõl sem tudott -így könnyen el lehetett bújni, tûnni elõle. Mennyivel másképp van ez most (a múlt század negyvenes éveiben), mikor a jól szervezett közigazgatásnak, kartotékolásnak "hála", az államnak tudomása van minden egyes polgáráról. Mindig keserûen elmosolyodok, valahányszor ezeket a sorokat olvasom. Vajon mit szólna most szegény Csejkey, a mikroprocesszorok világában?
Az biztos, soha nem volt akkora aktualitása, fontossága a személyes szabadságnak, a személyes adatok védelmének, mint éppen napjainkban. Vannak dolgok a magánpolgár életében, amikhez senkinek semmi köze, legkevésbé holmi állami szerveknek. Élhetõ társadalmat csak ennek szellemében lehet alkotni. Ne legyenek illúzióink: a fenti elvet egyáltalán nem mindenki óhajtja tiszteletben tartani. A fejemet teszem rá, hogy a közeljövõben valahol, valakik rútul vissza fognak élni a technika adta lehetõségekkel. Nagyon, nagyon kellene vigyáznunk, hogy ne mi legyünk azok, akik a bõrükön tapasztalják az orwell-i rémálom valóra válását. Úgy látom, hogy az embereknek nincs veszélyérzetük e helyzettel összefüggésben (ahogy a szabadság, önrendelkezés is leértékelõdött az anyagiakkal, pénzzel szemben).
Nolinak igaza van abban, hogy a kést a konyhában is használhatjuk, nemcsak emberölésre. De a lényeg nem ez, hanem, hogy emberölésre is használták, mindenkor és mindenhol.
A robbanóanyagokat is elõbb alkalmazták ágyúban, mint robbanómotorban, az atomenergiát is bombában, mint villamosáram-termelésre. Az emberi természet ilyen komisz.
A kutyusok dolgára visszatérve, én nem szeretném, ha a nálam, a kertben született kiskutyát be kellene jelenteni, chippel látnák el. Nem azért, mert büntetlenül akarom sanyargatni az állatot, netalán nyomtalanul eltüntetni -hanem elvbõl, a fentiek miatt. Ha a hatóság nyilvántartja a kutyát, akkor például ellenõröket is kiküldhet megnézni, megvan-e az állat, megfelelõen táplálom-e, van-e elõírásszerû kutyaháza, törõdöm-e a lelkével, etc. Kitalálhatnak olyan elõírásokat a tartásra vonatkozólag, melyeknek nehéz, vagy lehetetlen eleget tenni (láttunk már karón vakvarjút!), mindezt esetleg szántszándékkal. S akkor máris a "szerv" markában vagyok, jöhet a szankció. Az USA bizonyos államaiban állatvédõkbõl toborzott kommandók járják a vidéket, figyelik, miként bánnak az emberek a háziállataikkal. Fanatikus figuráknak tûnnek ezek a "kommandósok", jóindulatúnak nehezen nevezhetõk. Ha hiányosságot tapasztalnak, értesítik az állatorvost és a rendõrséget. A kutyát elveszik a gazditól, aki ellen ráadásul eljárást indítanak. Szeretem a kutyáimat, eszemben se volna rosszul bánni velük. De ha nálunk is ilyen viszonyok uralkodnának, kétszer meggondolnám, tartsak-e ebet. Kinek hiányzik, hogy emiatt bajba kerüljön? Amellett rosszakarók esetleges feljelentésének is kitenné magát az ember. Nem kellenek jogi "taposóaknák".
Ismét és ismét visszajutunk ugyanahhoz az államfilozófiai problémához: a világ ahelyett, hogy a meggyõzés útján, szelíden, kitartóan, okosan vezetné az embereket a bûn irányából az erény felé, az ellenõrzésre és a szankcióra teszi a hangsúlyt. Persze könnyû azt mondani, hogy be kell tartani a szabályokat, akkor nem lesz baj. Óh, jámbor óhaj, sóhaj! Ilyet csak az gondolhat komolyan, aki vagy igen magasan áll a társadalmi ranglétrán, vagy pedig fogalma sincs az ember természetérõl. De ha még így is lenne, az ellenõrzéssel járó macera a jogkövetõket is sújtja. Erre bizony kevesen gondolnak: az állam ,állítólag éppen a rendes többség érdekében hozott intézkedéseivel, a törvénytisztelõk szabadságát is korlátozza. Gondoljunk csak, például, az illegális bevándorlók miatt bevezetett vízumkényszerre. A renitensek mellett tehát mi is "szívunk", sõt, nemegyszer egyenesen helyettük. Aki "rutinszerûen" a tilosban jár, az rendszerint nagyon tudja a csíziót, körültekintõen jár el -ismeri az utat a törvényi "taposóaknák" között. A gyanútlan becsületes ellenben véletlenül is rálép valamelyikre.