Én is sokszor csodálkozom hogy sokan vajon miért nem kíváncsiak arra mi zajlik köröttük levegõben-földön-vízben. Talán nem túlzok, de már méteres sugarú gyepen is annyi látnivaló akadhat hogy nem gyõzi lesni/elbeszélni az ember, hát még esetleg fotózni is hová fut a kis bogár mit les a pók, hová-merre araszol a kukuc, merre robog a "turbo-csiga", mirõl "beszélgetnek" a madarak, bámulni a virágok bonyolult fraktálokkal modellezhetõ szirmainak elrendezését nevet Vagy tudják-e hogy a kutyaugatás egyetlen vakkantása lelassítva szabályos farkasvonítássá változik? Persze haszontalan idõpazarlás, mert nem "trendi" a haveri körben... A szülõk felelõssége, az õ türelmükön múlik minden, ennek hiányában nem a szülõk hanem környezetük hatásai vezetik a gyerek érdeklõdését rendszerint kedvezõtlen irányba. Ha ötéves unokámmal kavicsot falevelet szedtünk a vízparton, ezer kérdése támadt és mindegyikre értelmi szintjéhez mérten, de válaszoltam. Ha bárhol bármi újat látott hozzám szaladt vele, dolgom félretettem, sosem intettem le hogy "nem érek rá ne zavarj" inkább megdicsértem ha kérdezett, ami felerõsítette érdeklõdését és kíváncsiskodását. Azt vélem itt a probléma a szülõk nem érnek rá vagy nem is igen akaródzik ráérni, hatása ismeretes szomoru