Bioszféra
Lujó alapjában igazad van mivel a macskák könnyen megriadnak és elsõsorban a menekülést választják ha tehetik. Tapasztalataim alapján én úgy látom hogy a menekülési hajlam a macska egészségi és idegállapota szerint változik, emellett nem is annyira a testi erõ mint inkább az ügyesség számít. Többségében fekete macskám volt és néhány keverék, ahány macska annyiféle "egyéniség". Nincs két egyforma "lelkületû" bár fõbb vonásaik/ösztönük eltérõ mértékben azonosak. Megriasztva elsõsorban menekülnek és védett helyre húzódnak ahol jól elrejtõznek. Menekülésük-rejtõzködésük vagy rejtõzködésbõl kitörésük olyan ügyes hogy némely elemét akár katonai kiképzésben is oktathatnák. Jó taktikai érzékük van, pontosan felmérik ellenfelük erejét-veszélyességét és gyenge pontjait, eszerint választanak "harcmodort" mely a futástól a szembefordulásig terjed. A szembefordulás sem mindig jelez végsõ kétségbeesést. A 17 éves Micike már nem rohangászott, jellemzõen nyugodtan "kivárt" és egyszerûen a rárohanó kutya szemébe kapott. Így szerezte Tomi máig látszó mély sérülését az orrán (pedig csak játszani akart vele). Más alkalommal kint az elõkerti barackfa mellett állt amikor kutyát uszítottak rá. Az öreglány nem rohant fel a fára, bevárta és belekapott a kutya szemébe hogy az vinnyogva rohant gazdájához. Micike sok évvel korábban Csui nevû párjával közösen futamított meg egy kertbe tévedt közepes termetû kóbor kutyát. Alig hittem a szememnek, a kandúr szembõl párja hátulról közrekapták a blökit. A kutya vigyázott orrára/szemére és kereste a támadási alkalmat akivel szembekerült de közben mindig a fara lágy részét körmölte meg alaposan az a macsek akinek éppen hátat fordított. Ettõl a kutya szabályosan forogni kezdett, mindig odakapva ahonnan a "körmöst" kapta végül kimenekült a kertbõl. A két macska végig nyugodt maradt, a "csata" után elégedetten leheveredtek. Ha kutyával élnek "házközösségben", hamar elfogadják hogy "mi most egy falka vagyunk". Ebben közrejátszhat hogy attól kezdve a kutya emberrel-állattal szemben védelmezi õket és ezt "tudatosan" ki is használják. Apám labrador keveréke minden idegen macskát megkergetett. A nagytestû, szikáran izmos kutya Tomihoz hasonlóan jó futó volt, mindig utolérte és egyetlen fejcsapással eltörte a betévedt macska gerincét (kiérdemelve anyámtól a "macskagyilkos" nevet). Ugyanakkor macska "nevelõanyját" szerette és bármit elviselt tõle. Inkább a macska volt zavarban amikor a kölyökkutyaként nála kisebb és könnyen "lepofozható" blöki növekedve kezdett "fölé tornyosulni". Oldalakat firkálhatnék megható komikus esetekrõl, csak egy visszatérõt említek: a kutya toppantott egyet, erre a macska szembõl a torkának ugrott, megkapaszkodott, rúgta harapta ahol érte a kutya pedig soha nem rázta le magáról csak bõszen morgott. Tomi és "nevelõapja" viszonya hasonlóan alakult. Akkoriban sokat emlegettem hogy Micó mintha vadászni tanítaná Tomit - meglapul, lerohanja, támadás elõl cikázva kitér vagy a levegõbe pattan - Tomi leutánozta és ennek hatását ma is látni vélem a kutya viselkedésében. Kollegám macskája és belga juhásza "összejátszott". A macska rendre "becsalta" ellenfelét kertjükbe ahol az addig csendben lapuló kutya kedvére megkergethette a támadót. Cira cica idõsebb Tominál, vendégként jött de "ittragadt". Kalóz eltûri Tomi szertelen szeretrohamait (felborítás-orral döfködés-lábbal dögönyözés) Cira nem szívelheti. Õ se szalad fára, inkább teljes passzivitást mutat míg egy alkalmas pillanatban elslisszolhat védett zugba vagy a kerítés lécei között. Napestig írhatnék ilyen történeteket de kiátkoztok... Lényeg, hogy valóban az egyik véglet a fára menekülés, bár eddigi macskáim közül csak Kalóznál láttam erre hajlamot. Általában a legközelebbi védett zugba menekülnek. Félénknek tûnnek, de szorult helyzetben igen bátrak. Pesten láttam hogy a sarokba szorított macska mindkét szemére megvakította a ráuszított kutyát. Kandúrjaimat nem riasztotta testméret, kutya, ember, kõ vagy bot. Riválisaikat mindenkor elüldözték a környékrõl. Láttam olyan jelenetet ahol macskám "szabályos" harcban nem tudott gyõzni mégsem adta fel. Több összecsapást követõen az egyik "ütésváltás" után elfeküdt mint aki megsérült. Nála nagyobb testû erõsebb ellenfele elkövette azt a hibát hogy odament hozzá, mire a "döglõdõ" kandúr alkalmas helyzetben lévén alulról a hasa lágy részére támadt, ellenfele menekülõre fogta és a környékre sem jött többé. Erre a macskára Tatán a szomszédasszony seprût emelt mert elkergette macskájukat és lefeküdt az õ teraszukon napozni. Nevetésbe fulladt a dolog, mert közeledtére a macska nem menekült, csupán lustán arrébb ballagott és újra kifeküdt napozni. A macskák érzékeny idegrendszerû de okos lények, mindenkor felmérik a helyzetet és aszerint viselkednek, nem fogják mindig menekülõre. Persze nekik is a legveszélytelenebb megoldás a "szégyen a futás de hasznos" de nemegyszer meglepõ bátorságot mutatnak olykor hihetetlen szinte "átgondolt" taktikázással. Ezért is szeretem õket, általában nagyon életrevalóak, találékonyak és bár macskáink testmérete kicsi "helyén van az eszük és szívük"
Fekete macskáimban én "mini jaguárt" látok, ügyességük elgondolkodtat mire lehetnek képesek az "igazi" nagymacskák.
Bocs a hosszért, jó napot jó kedvet Mindenkinek

Bocs a hosszért, jó napot jó kedvet Mindenkinek
