Úgy vélem a mértékadó vélemények megfogalmazásában az egyéni beállítottság (pld. minden iránt fogékony/hajlékony, befolyásolható de lényegileg mégsem változó tehát "irányíthatatlanul autonóm" lelkialkat) és mûveltség (mely megmutatkozik az érvek/ellenérvek ömlengõ finomkodástól kezdve a sekélyesre koptatott-betanult sémák/közhelyek ismételgetéséig terjedõ "kinyilatkoztatásában" avagy lakonikusan érthetõ pontos megfogalmazásában nem legyõzésre inkább meggyõzésre törekedve) továbbá az élettapasztalat dönt.
Télember érezhetõ hogy magasan kvalifikált vezetõ orvos létedre az esztétikum mellett mintegy "foglalkozási ártalomként" azonnal meglátod az egészségügyi problémákat is. Taki véleményalkotása bizonyára más irányból alakult ki de hasonló eredményre jutott. Alapvetõen úgy vélem aki humánus az szereti az állatokat, ezzel magát a Természetet de igyekszik a maga helyén kezelni a dolgokat."Mindent a maga helyén és idejében" elv betartása nem mindenkinek sikerül mert jelentõsen befolyásolhatják divatnak nevezhetõ "aktuális áramlatok" (jellemzõ eredménye az utcán kóborló kihajított kutyák hada) túlhangsúlyozott egyéni érdeklõdés avagy valamely természeti egzotikum iránt érzett "kutatói" elkötelezettség. Úgy vélem, elsõsorban a célszerûség a fontos, ezt csak követheti a kellemetlen "mellékhatásokkal" ésszerû kompromisszumot kötõ esztétikum. (Szélsõ pontjai ennek a nyomkeresõ kutyák vagy a hajózás hõskorában patkányfogásra alkalmazott "hajómacskák" illetve a kedvtelésbõl tartott állatok széles skálája). Látható, a fentiek szerint változik a fórumozók véleménye a hasznosság/kellemetlenség megítélésében de összességében minden megnyilatkozót összeköt a fórum jellege a Bioszféra, a Természet, az élõvilág szeretete. Természetesen bosszantó anyagcsere "végtermékbe" lépni a kertben ha nincs is macskám/kutyám. DE: ugyanilyen kellemetlen ha közúton kerülgetek állati ürüléket vagy szórakozóhelyek tág körzetében kivetett emberi gyomortartalmat. Az emberek többsége fõleg a célszerûség okán "célfeladatra" vesz magához egy állatot, mely aztán hasznos feladata mellett, megfelelõen gondozva szépségével és ragaszkodásával hálálja meg. Egyfajta célfeladat lehet az is ha valaki szépségéért tart állatot - hangsúlyozva hogy másnak ne okozzon vele kellemetlenséget. Ez már túllép az állattartáson, része a emberi közösség életének - Télember foglalkozásának jelmondatával "Nil nocere" (használni de nem ártani). Én is bosszankodom ha Tomi kutya elhullajtott szemetébe lépek kertemben. Amit meglátok, rögtön lapátra szedem és komposztgödörbe kerül. Mások kutyasétáltatással oldják meg hogy tiszta maradjon kertjük. Ki tudja miért a közúton "minden elfér", ismeretlenek "gondoskodnak" az emberi- és állati anyagcseretermék szaporításáról (újra gyakoribb lett a lovaskocsi, divat lett a lovaglás is, de sem kocsihajtót sem "úrlovast" nem láttam még aki felszedte amit lova elhullajtott). Állatot elsõsorban hasznosságáért (gazdasági- sportcélokra vagy "csak" esztétikum miatt hiszen egy szép külsejû megfelelõen gondozott állat már-már mûvészi alkotás, egyfajta "élõszobor") kell tartani. Az egyén szabadsága ha nem hasznosságért hanem csupán kedvtelésbõl tart állatot (bár a skorpió- kígyó- krokodiltartás érdekes kedvtelés) de fokozott felelõsségérzettel tegye aki a teszi, szûkebb és tágabb környezete kímélésével. Egyéni véleményem hogy a városi állattartás közelebb viszi az embert (fõleg a gyerekeket) a természethez. Szerintem az "elkötelezett" (õszinte és nem pillanatnyi divathóbortot követõ) állattartók zöme egyúttal humánus is, hajlamosabb az empátiára és az elesettek megsegítésére. Továbbá úgy vélem, aki "elzárkózik" az állatoktól a Természettõl is elidegenedik és örökös harcban áll vele hol ezért-hol azért, ürügyet bármire lehet találni. Márpedig a Természettel nem jó harcot kezdeni mert erõsebb nálunk, de ha belepusztul mi is vele pusztulunk. Én az állatartók pártján állok DE: mindenkinek tudatában kell(ene) lennie hogy fokozott felelõsséggel jár. Sokak szemében bizonyára méltatlan dolog lesz egy szinten emlegetni gyermeknevelést és állattartást, mégis hozok egy sarkított példát: épeszû ember átláthatja hogy csak az vállaljon gyereket aki képes gondoskodni gyermeke megfelelõ testi és szellemi fejlõdésérõl ameddig az rászorul. Az állattartás és a gyereknevelés szerintem egy dologban közös: mindkét esetben szükséges a MEGFELELÕ GONDOSKODÁS amit sok felelõtlen ember nem lát át, ezzel bajt, problémát, kellemetlenséget és szenvedést elõidézve elsõsorban arra aki tõle függ. Egyszerûbben fogalmazva: senki ne tegye pillanatnyi szeszélybõl hogy életközösséget vállal bármely élõlénnyel. Tudatában kell lennie hogy attól kezdve állandó kötelessége gondoskodni róla és ne csak pusztulásáig használja ki azért amit nyújtani képes. Nem unhatja meg, nem fáradhat bele, minden mentség, kifogás csak önámítás sikertelensége igazolására. A tengernyi emberi szenvedést és problémát itt és most félretéve: a fizikai nélkülözés (éhezés, fázás) mellett mit érezhet az a fejlettebb idegrendszerû tehát örülni és szenvedni képes "házikedvenc" aki hirtelen utcára (jobb esetben menhelyre) kerül mert az addig gondoskodó kéz váratlanul eltaszítja? Vélhetõen egykori gazdája sem örülne ha õ is hasonló helyzetbe kerülne az emberi életben...
Összegezve: nem értek egyet a "házikedvenc" tartását ellenzõkkel viszont kihangsúlyozom csak az tegye aki átgondolta hogy képes megfelelõen gondozni azt amíg él továbbá ügyel rá hogy állattartásával ne okozzon kellemetlenségeket embertársainak.
Bocs a filóért, jó napot jó kedvet Mindenkinek nevet