Thermometer kollega általában a könyörtelen ésszerûség dönt, DE ha mód nyílik emberségre hát emberségesnek KELL lennünk mert EMBEREK vagyunk. Macskám napi ennivalóját megkapja tehát a félholt békát nem adom neki megenni mert ami neki csupán játék és jutalomfalat, a békának további felesleges küzdelem az életéért amiért eddig is küzdött. Megtehetem, hát inkább elviszem a Dunába, miért ne adnék esélyt neki hogy életben maradjon ha már eddig kihúzta? (Ott se feltétlen marad életben, de saját természetes környezetében tud vigyázni magára és eledelt is talál) Dilemmáztam hogy mi a fészkes fenének foglalkozok vele, van elég dolgom egyszerûen kidobom a fûbe "oszt hadd menjen". Aztán hirtelen úgy döntöttem, se a macska elé nem vetem és a fûbe sem mert minuszok vannak már éjjelente és szemlátomást legyengült. Egye fene, egyszerûen nem érdekel ki mit gondol, inkább elviszem a nádashoz és ott eresztem el. Passz, ennyi "el lehet mennyi".
A harcsát illetõen a kis kilóst visszavitted de vajon egy ötkilósat is visszadobtál volna? Azt vélem esetedben ésszerûséggel párosult emberség döntött: a kis kilós egy fazék sûrû halászlébe talán elég de rántott harcsafilének kevés avagy másként fogalmazva- az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz kevés (tévedhetek persze, a magam étvágyára alapoztam). Józan megítéléssel párosult emberséggel nem ölted meg, inkább visszaengedted. És ez így egyáltalán nem minõsíthetõ hülyeségnek szerintem nevet