A klímaváltozás, vagy helyesebben: klíma-ingadozás tényét komoly ember nem tagadja. Az éghajlat soha nem is volt teljesen stabil. Az okokat és a hosszú távú kilátásokat illetõen viszont rengeteg a kérdõjel. Többek között éppen amiatt, hogy a Föld bioszférát hordoz, nagyon furcsa, paradox folyamatok is elindulhatnak bizonyos paraméterek megváltozása nyomán.
Az Aral-tó ( nagyobb, déli részének) kiszáradása nagyon tanulságos történet. Ennek több mint valószínû, hogy nincs köze semmiféle éghajlat-ingadozáshoz. Ez a terület most erõsen negatív vízmérlegû (a leesõ csapadék mennyisége kevesebb az elpárolgó vízmennyiségnél), de az volt már 50, vagy 100 évvel ezelõtt is. A lefolyástalan, óriási tavat egyedül a Szir- darja és az Amu-darja folyók vize tartotta fenn. Ezeknek a folyóknak a vizét azonban a szovjet idõkben (az Amu-darjáét most is) szétöntözték a sivatagba gyapot és egyéb növények nagybani termesztése céljából. Ezért száradt ki (párolgott el) a tó. Mostanában az északi részt a kazah kormány gáttal elzárta a kiszáradt déli medencétõl, így északon örvendetesen regenerálódott a tó, a víz már megközelítette Aralszk egykori kikötõvárost.
Egyébként a negatív vízmérleg, az elpárolgás meglepõen hatalmas víztömegekkel végez aránylag rövid idõ alatt. Hasonló "betegségben" szenved a Holt-tenger, melynek szintje jelenleg kb. fél méterrel csökken évente. Itt is "széthordják" a tápláló Jordán folyót.
Sõt, az un. messinai sókrízis alkalmával többször kiszáradt az egész Földközi-tenger, miután megszakadt a kapcsolata az Atlanti-óceánnal. A tudósok számításai szerint, ha most elzáródna a Gibraltári-szoros, nagyjából 1000 év alatt ismét teljesen eltûnne a víz a Földközi-tenger medencéjébõl. Mindez a terület negatív vízmérlege miatt.
Szóval, bár az Aral-tó kapcsán minduntalan az éghajlatváltozást emlegetik, ez rossz példa. A kiszáradásnak más oka van.