Még az is eszembe jutott a hollóról, hogy azt olvastam Schmidt Egon (az élõ természet ihletett írója, csaknem olyan jó, mint Fekete István vagy Bársony István) könyvében, hogy ezt a madarat nem is olyan rég tûzzel-vassal irtották, elsõsorban a vadászok. Minden vadgazdálkodási szakkönyv a kíméletlen gyérítést javasolta, mivel a holló állítólag nagy kárt tesz az apróvad szaporulatában: nyúlfiakban, fácán és fogolycsibékben.
Talán ennek számlájára is írható, hogy ez a dekoratív, érdekes madár jó idõre szinte eltûnt országunk faunájából.
Késõbb kiderült, hogy ilyen jellegû kártétele elenyészõ. S mivel nagyon megritkult és védetté is nyilvánították, mostanság nem vadásszák.
A kemizáció erõs lecsökkenése mellett valószínûleg ez is hozzájárul a napjainkban tapasztalható örvendetes terjedéséhez.
A holló intelligenciájáról: ha jól emlékszem, Konrad Lorenz, a neves etológus írta le a következõ esetet: egy olyan patakot kell elképzelnünk, mely egy darabon zárt csõben folyik, aztán újra kibukkan a napvilágra. A holló a csõrében tartott élelmet véletlenül a patak vizébe ejtette, és az besodorta az említett csõbe. A holló erre lelépdelt a folyás irányában a csõ alsó végéhez, és türelmesen megvárta, míg a vízzel sodródó kaja kibukkant a csõbõl -és újra csõrébe kapta "zsákmányát" Ez egyszerûen fenomenális!