..sajnos dolgoztam reggel és annyira belemerültem, hogy az egyébként totál felhõs ég az egyik pillanatról a másikra olyan rózsaszín lett, hogy akkor eszméltem fel, hogy már mennyi az idõ és estem le a székrõl és mint az õrült rohantam fel a hegyre.. még útközben készült néhány rózsaszín felhõ, de erre értem ki.. cserébe most semmi hangom köhögéssel.. de még ezért is megérte, hogy legalább picit láthattam a Napot!

..és ilyenkor tudatosul bennem a legjobban, hogy még egy ilyen napkelte nem lesz.. mert az idõ megy tovább és nem állíthatjuk meg és tekerhetjük vissza.. és amíg bánkódok rajta értem meg, hogy minden nap egyedi és más és más és bizony nem csak a napkeltékkel van így, hanem az ember életének minden egyes napjával, amibõl azt hiszi, hogy olyan sok van.. .. és majd holnap.. majd holnap.. pedig abból is minden nap csak egy van, ami egyedi vagy azzá tehetjük..
És ezért is oly csodás a légköroptika, mert minden nap újabb és újabb meglepetéseket és szépséget, érdekességet tartogat, amíg a Nap minden reggel felkel és lenyugszik, addig a természet gondoskodik arról, hogy minden napot egyedivé és meséssé tegyen, csak rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e, ahogyan minden mást az életben.
/elnézést, kikívánkozott../