Meteorológiai esélylatolgatások
Ha belegondolsz, az eu-ai képet továbbra is stabilan adják, arra próbáltam utalni többször is, h a kicsiny országunk miatt 200-400 km-es ugrás sokat jelent, ez igaz a frontálzónára és a leszakadó HCS-k okozta ciklonok elhelyezkedésére is. Vagyis nem az történik, h a fáklya azért változott meg, mert az izalndi, brit, skandi térségben hirtelen egy stabil gerinc alakulna ki.
Egyébként visszatérve a 24-25-ei helyzetre, úgy tûnik, h az már nem marad el(persze még most sem 100%), így tehát az ecm tette jól nagy valószínûséggel, h kitartott mellette. Én pedig tovább fürkészhetem a frontomat, két láda e-sör elbukása mellett. Sebaj, legközelebb már nem próbálom eljátszani az úriembert és csak 90% feletti eseményre fogadok