Meteorológiai esélylatolgatások
A ciklon elvonulta után már biztosra vehetjük, hogy melegedés kezdõdik, ez már kikerülhetetlen. Szerdáig enyhe idõ lesz, de a 10c fokokat amit egyes intézetek várnak, azt azért sokallom.Úgy gondolom 5c fok lehet, de 10 az nem! A szerdai napon pedig eldõl a medencénk idõjárása is az ünnepekre. Ekkor szinte minden modell egységesen hidegleszakadás megkezdését vázolja fel Nyugat-Európára. Ennek nyugatra vagy keletre tolódása határozhatja meg a karácsonyi mediterrán ciklon létét vagy nem létét, és elõoldalát vagy hátoldalát. Mai modellfutásokra semmiképpen nem adnék, hiszen még nincsenek megfelelõ kiinduló adatok sem. Hétfõtõl kezdhet körvonalazódni, hogy a hideg hova kezdi meg vándorútját nyugaton. Jelen állás szerint annyira nyugaton, hogy medet generál aminek eleinte elõoldalán leszünk, majd Szenteste kerülhet ény hátoldalra. Itt akár 100km eltolódás keleti irányba hidegleszakadás terén, és már a medi nem ott jön fel, és akár már az egész Dunántúlon havazhat 24-én délután. Képlékeny még a helyzet, hétfõ elött ez semmiképpen nem dõl el