Imivel (Imi1995) mi is vadásztunk ma. Először Csákánydoroszlónál kaptuk el az északabbi cellát, ami pont akkor volt ereje teljében (a radaron 63 dBz feletti érték is volt benne), jó kis poros gustot tolt épp mielőtt odaért volna. Aztán kezdődött a rohanás, hátha el tudjuk csípni a másik gócot is, de végül nem sikerült elévágnunk, Zalaegerszegtől délre elkapott minket, így jobb híján átmentünk rajta. Az első cellánál sikerült úgy lavírozni, hogy a jeget elkerültük, de a másodikból már kaptunk, viszont szerencsére nem volt túl nagy (2 cm körüliek lehettek a legnagyobb szemek). Nagykanizsától északra még megszemléltük a távolodó szupercella seggét, az sem volt azért csúnya, aztán vártunk kicsit, hátha lesz valami a környéken kipattanó kisebb gócokból, de végül nem, így elindultunk vissza.
Sajnos a gyors cellamozgás és a kacskaringós őrségi utak nem segítettek minket. Így utólag lehet jobb lett volna Nádasd mellett bevárni az első cellát, és akkor a 76-oson rögtön tudtunk volna Egerszeg felé menni, de azért így sem volt rossz. nevet

Rádócot az északabbi szupercella északi széle érintette, különösebb események nélkül (Körmenden már volt jég), és utána is volt még egy-két zápor- és zivatargóc, amit érintették a falut, 7 mm csapadék jött össze.

beillesztett kép


beillesztett kép


beillesztett kép


beillesztett kép


beillesztett kép


beillesztett kép


beillesztett kép


beillesztett kép