Akkor oké, jól sejtettük!

Reggel felkeltem, kinézek, sûrû köd volt.
Fent a szõlõhegyen dolgoztunk egész nap, szikrázó napsütésben.
A Mura síkja ugye nálunk 140 méteren van, a köd teteje reggel-délelõtt 200 méter körül volt, nagyon éles határa volt, a sûrû ködbõl néhány méter emelkedéssel szikrázó napsütésbe lehetett kerülni.
Aztán valamikor 11 körül között a köd elkezdett lent oszlani, ritkulni, fent pedig õrületes jelenség játszódott le ezzel párhuzamosan.
A köd határa láthatóan emelkedni kezdett, aztán egyszer csak a semmibõl elkezdett a talaj gõzölögni, legalábbis úgy hatott, mintha a köd a talajból szállt volna fel.
Aztán rájöttünk, hogy a köd, vagy csak a felfelé kavarodó hideglevegõ a talajszinten jött be elõször, olyan hatása volt, mint amikor a színházi elõadáson térdig gázolnak a füstgép által csinált mûködben.
Majd ez a köd elindult felfelé a dombon, egyre vastagodott és a nagyon gyenge déli szél vitte felfelé, vagy maga a felfelé keveredõ ködmezõ áramlott, de kegyetlen látványos volt.
Két kép róla, sajnos már késõbbi fázisában Link Link , annyira csodálkoztunk eleinte, hogy elfelejtettük megörökíteni.
Nem is értettük, hogyan lehet, hogy maga a ködmezõ határa elég messze volt, mégis egyszer csak elkezdett a talaj felett közvetlenül kialakulni.
Aztán úgy magyaráztuk a jelenséget, hogy mivel egy megszántott, teljesen kopasz területen történt az egész, ami jobban felmelegedhetett addigra, mint a körülötte lévõ területek, így a felfelé kavarodó hideg, ahogy kúszott a talaj közelében, a meleg talajjal érintkezve azonnal ködöt képezett.