Úgy van ahogy mondod!
A tartós nyugati áramlás nem engedi leszakadni a hideget, ami csak gyûlik északon.
Aztán ha közben mégis lesz 1-1 olyan makrohelyzet, amikor kihagy a tartós nyugati áramlás, az évek óta gyûlõ hideg szakad le, tehát sokkal durvább hideg tud lejönni.
A probléma ott van az egész melegedési, globális felmelegedési dologgal, hogy nem az 1960-1990 közti zonális idõszak folytatódott egy melegebb tartományban, hanem a zonalitás helyét meridionalitás vette át, ami ezek szerint ebben a formájában magasabb középhõmérséklettel jár.
Még akkor is, ha a csrönyeföldi Bussay László borászt (szegény meghalt azóta) gyakran kérdeztem arról, hogyan áll a szõlõ.
Mindig azt mondta, hogy 3 hétre elõreszalad a fejlõdésben, aztán 2 hetet visszaesik, 2 hetet elõre, 3-at vissza.
Múlt nyáron egyik barátom kétszer ment le a Balatonra stradolni, mindkétszer belefagyott a vízbe olyan hideg volt.
Én meg szeptember közepén 24 fokos vízben strandoltam.
2014-ben 1901 óta a legmelegebb évet mérték, közben meg nem vagy alig érett meg a szõlõ, rendkívül rossz évjárat lett.
Szóval ez a típusú meridionális klíma ennyivel magasabb átlagon zalik ezek szerint, viszont én 1-1,5 fokos átlagemelkedésnél sokkal nagyobb jelentõségûnek tartom azt a tényt, hogy az 1920-1950 közti szélsõséges idõszakhoz hasonlót élünk meg.
2010 környékén két egymást követõ rekordhideg tél volt Angliában, az elmúlt 3 tél alkalmával olyan helyeken esett nagy hó Szicíliában, ahol elõtte 100 év alatt 1-2 alkalommal, Spanyolországban valamikor 2011-ben fagyott ki egy csomó narancs és citrus ültetvény,
2010-ben írtam:
"Az 1951-2000 közötti 50 évben 2 alkalommal volt -20 fok alatti hõmérséklet Szegeden:
1963 januárjában -21,4 fok
1987 januárjában -20,4 fok
Tehát 50 év alatt két alkalommal.

2001-2010 közötti 10 év alatt:
2001 decemberében -24,9 fok
2003 januárjában -24,9 fok
2005 februárjában -20,7 fok
Tehát az elmúlt 10 év(!) alatt 3-szor."

Azóta 2012-ben is -20 alatt volt.
Kaposváron 2009/2010, 2010/2011 és 2011/2012 telén is volt -22,-24 fokos minimum.
Közben meg 2 fokkal melegebb az elmúlt 5 év telének átlaga.
2010 csapadék maximum rekord, 2011 csapadék minimum rekord.
2011 és 2012 Nagykanzsán 1901 óta a két legszárazabb év.
2012 országos napfényrekord.
2013-ban április elejéig tartott a tél.
2014-ben az olasz turizmus katasztrofális évet zárt a folyamatos rosszidõ miatt.
Stb, stb.
Nálunk a Kárpát-medencében ezek az események jobban befolyásolják az életet, mint hogy 10,4 fokos, vagy 11,6 fokos az átlag.