Bioszféra

Controll, jogos a kérdés. A nyers megoldások racionalitása ütközik az érzelmekkel. Kiherélés után elõttem szaladgálna "élõ bûnjelként" egy "megcsonkított" állat, mely talán már nem is "igazi" kutya. A kinyiffantás ugyan a tehetetlenség jele lenne, mivel (még) nem találom a "kulcsot" a kutyához, de emlékét idõvel "átfedné" egy másik blöki, kutya mindenképpen kell ide. A ma délelõtti "beengedéses fõpróba" megmutatta, tud másként is viselkedni, mintha kicserélték volna, körülszaglászott és ment a régi helyére Ha Micike nem "provokálja", úgy tûnik, semmi gond nem lett volna. Utána jutott eszembe, lehetséges hogy a kutya "elõlem is védi" a kertet, mert saját területének tekinti? Itt bent a házban teljesen más volt a viselkedése, a régi kis "puhány zsemlegombóc" módjára viselkedett Mindenesetre a cicát elzárom ha Tomit valaha még beengedem, nem akarok még egy ilyen kalamajkát Elképzelhetetlen mit mûveltek néhány másodperc alatt törve-zúzva-borogatva, pedig a kutya úgy elment a macska mellett, oda se szagolt. Viszont kicsi kora óta "kötekedõ" ez a nõsténymacska(a többi cicát is "terrorizálja"), ha kutyát lát nem szalad el, ki tudja miért nekimegy, pedig kölykei sincsenek Testtömeg-függõen a kutya vagy megzavarodik és elmegy vagy a macska húz fel a fára Hihetetlen vitális a cica, pedig már öreg. Mindegy, folytatom még az "etológiai kísérleteket", de a bot a kezem ügyében lesz. Az is tény, ivarérett kora óta még nem találkozott szukával, bizonyára ez is egyfajta "szenvedés", ami nyilván idegesíti. Ez a kiherélés felé billenti a döntést, hiszen "megszabadítja szenvedéseitõl", tehát szükséges rossz, mindkettõnk érdekében Téma "lezárva", elmegyünk dokihoz. Bocs a "kutyázásért", kösz a türelmet

Csak kutyafuttában olvastalak -pótolom majd mélységében is- de azért egy dolog szöget ütött a fejembe..
Kiherélni "árulás"; kinyiffantani meg -azért, mert nem találod meg hozzá a megfelelõ kulcsot- nem..?

Bioszféra, Controll, jó napot, kösz a választ. Igazad van, bár több kutyám volt, de Tomit illetõen nem vagyok "kutyás", mert bár szeretem õket, de nem õk állnak az életem középpontjában, ahogy a macskák sem. Szégyen nem szégyen, a "célfeladatra kirendelt" munkatárs szerepét töltik be. A kutya "éjjeliõr", a macskák a "rágcsálómentességért felelnek", inkább háziállat szintjén tartom õket, mint egyenrangú lelki társként. Nem én vagyok az állatokért, õk vannak értem. Szeretem õket, de én is tudom, hiányzik az a kapocs ami "házikedvenccé" teszi õket, amit megnehezit hogy állandóan "terepen járnak", koszt, bolhákat, kullancsokat hoznak be fürdetés, FrontLine, macskanyakörv dacára. Még nem öregedtem meg annyira, hogy doromboló cicámmal az ölemben karosszékben ücsörögjek vagy csendesen pipázva, hûséges "öreg" kutyámmal járjam az erdõket-mezõket. Tomi különben sem alkalmas erre, látszik rajta, milyen félvad lesz egy kutya, ha nem úgy foglalkozok vele mint városi kutyával szokás, "csak hódolatát fogadom". Tomi három hónapos koráig "bentlakó volt" és "ennivalóan aranyos" sete-suta zsemlegombóc. Utána kikerült az udvarra és a "nomád életmód", nomeg az ivarérettség "megtette a magáét". Mint írtam, félnapokig nem is találkozunk, botrányai miatt sétálni sem viszem már. Bár nagyfokú ragaszkodást és valami kajla szeretetet mutat, öröm nézni amikor "mosolyog" és ragyognak szemei, de néha megcsillan a szemében valami ellenséges vad tûz, ami arra int, jó vigyázni, kutya-nem kutya, ez "csak" egy állat. Egyfajta "távolságtartó" barátság alakult ki közöttünk, (ez a kijáró macskákra is érvényes) melyet valami hangulatfüggõ labilis ösztönös szeretet, tán "falkaösztön" és a finom falatok reménye köt össze, nem lettünk "lelki társak". Azért faggattalak, mert úgy tudom "dogos" vagy, úgy véltem, a nagytestû kutyákkal gyakrabban vannak "rivalizálási problémáid", a napi tapasztalat többet ér mint könyvtárnyi szakirodalom és "évtizedes házikedvenc" tapasztalataim Tomi "félvadsága" láttán mostanában elgondolkodtam, tán a kutya egyfajta "büntetésként" éli meg azt hogy, nem engedem a házba. Bolha-nem bolha (a FrontLine tényleg hatásos), kísérletképp naponta többször rövidebb idõre beengedem a kutyát, sertepertéljen köröttem vagy feküdjön "gyerekkori" helyére (pontosan emlékszik rá) amig a gépnél ülök, bár alapvetõen a tolvajok elriasztására tartom a kertben, mert ezek másodpercek alatt "jönnek-látnak-lopnak", bár már postás és a többi "hivatalos bejáró" hirét vitte, hogy ez egy "bolond" kutya és "félnek tõle", nem alaptalanul. A régebbi kutyáimmal fajtafüggetlenül nem volt ilyen gond, úgy vélem, azért mert "mellettem nõttek fel". Tomi az elsõ olyan kutyám, mely "nomád" körülmények között nõtt fel és ez kihozhatta belõle az emberre is veszélyes viselkedésmódot. Kutyás-macskás tapasztalataim alapján úgy vélem, a "házikedvencek" nem elmélyült barátság, hanem "szülõ-gyerek" függõség szintjén "tartják" a kapcsolatot. Itt, ebben a környezetben kutya-macskák "háziállat státuszban" vannak, emiatt nemigen van mélyebb érzelmi kötõdés, inkább a "tekintélyuralom" érvényesül. Ez még a macskákon is "látszik". A megszokott idõpontban összegyûlnek etetésre, utána ki-ki megy a dolgára, amit a legtermészetesebb dolognak tartok. A szemüket figyelve látszik, a rendszeres élelmezés iránti kötõdés erõsebb mint a "barátság". A különbség jól lemérhetõ a "bentlakó" Micikén, tizenhat éves kora és süketsége miatt ritkán megy csavarogni, többnyire az íróasztalomon szundikál. Idõs kora ellenére viselkedése egy kölyökmacskára emlékeztet, a tekintete is azt mutatja "én vagyok az anyja". A többiek tekintete közömbösen barátságos, ha bent vannak, azt lesik "mikor pottyan le" egy jó falat A kutya sokrétûbb "személyiség". Szertelensége, fegyelmezetlensége, rivalizálása ellenére nagyon ragaszkodó, úgy érzem "becsapom" ha dokihoz viszem. A józan ész arra int, ha már "háziállatként" tartom, vigyem orvoshoz, de úgy érzem visszaélnék ragaszkodásával, ha engedelmesen követve elballagna velem orvoshoz, ahol megcsonkítanák. Elõbb magamban kell felszámolnom az "érzelmi és racionális" kettõsséget a józan ész nevében döntve Azért faggattalak, nincs e valami középút. Kivétel mindíg akad, ahogy a vad verekedõ néhai Micó kandúr volt szokatlan értelmi képességeivel. Sajnos Tomi kissé "kótyagos", átlagos kutyához mérve is gyengébb értelmi szintû, ámbár ebben sem vagyok biztos, nyugodtabb perceiben olyan "bölcsen" és figyelmesen néz, épp csak meg nem szólal Érzelmi hullámaimat is követi, néha "együttérzést" vélek felfedezni szemében, persze ez lehet "belemagyarázás" is Nem azt várom hogy más döntsön helyettem, csak tapasztalatokat vártam, mielõtt "érzelgõsséget" félretéve dokihoz megyünk Tán valamiféle bûntudat lappang bennem, mióta apámék két elöregedett kutyáját is "felvezettem" elaltatásra. Embertelen dolog, amikor egy ragaszkodó hûséges jószágot kell vinni a halálba, õ pedig vak bizalommal követ mindenhová. Még Pesten, halálos beteg macskát is vittem elaltani, soha nem felejtem el, ahogy távozásomkor hülye módon visszatekintve, az ápoló kezében otthagyott cica a vizsgálóasztalról "rámnézett", azt nem lehet leírni Ember-háziállat szinten "gladiátor, ne barátkozz gladiátorral" mondás jegyében kellene együttélni. A problémás Tomit is legszivesebben gyors halállal, DE sajátkezüleg végezném ki megcsonkítás helyett. Fel se fogná mi történt vele és "nem vágom át". No mindegy, még "kísérletezem" vele, remélem nem "találkozunk a tévé napihíreiben" Bioszférás témának felteszem a "háziállataimat"
Micike a vacsorakészítést figyeli, a "kijárók" a csavargást pihenik ki

Tomi kutya egy-három és a "elvadulva", hat hónaposan

Bocs a filóért, helyfoglalásért Kösz a türelmet, minden jót! Ui: amig írtam beengedtem Tomit. Mint akit kicseréltek, illedelmes, szófogadó jó kutya képét mutatta. Körbejárta a házat, "megjelölte" az emeletes macskafa "lakórészét", Micikét nagy ívben kikerülte majd régi helyére telepedett. Nem lett volna baj, ha Micike nem akarja kikergetni. Tomi, tán miattam is kikerüli, szinte tiszteli, nomeg Micike az udvaron kétszer már orrbakapta. Ámde Micike (semmilyen kutyától nem fél) megint belekötött, Tomi rámorgott, Micike rögtön orrbavágta, lett is akkora balhé, köpködés, acsargás, borogatás hogy nem gyõztem "rendet tenni" köztük Sziasztok

Tedd félre a humán "érzelgõsséget" és a férfiszolidaritást Tomi ügyében, s beszélj a daktarival, mikor vállalja be a golyótlanítást. Gondolom, nem fogod lejátszani vele a hatalmi meccset.. (Mert, mondjuk, az megoldás, mûködik, de nincs rizikó híján, fõleg, ha nem vagy valóban "kutyás", márpedig Te nem az a típus vagy.
(A kankutya "dolga" a rivalizálás; falkában természetesen a vezérhím ezt csírájában letöri, amíg erõnléttel bírja.)

Ha kant tart az ember -fõleg, ha az egy domináns egyed- egyszerûen nem engeheti meg magának, hogy "csak úgy", a kertben felnõve tartsa a vahurt, napi rendszerességû, szintentartó foglalkoztatás nélkül.

Szeritnem SÜRGÕSEN heréltesd ki, s ne sajnáld emiatt, sokkal rosszabb így mindkettõtöknek. Rossz nézni, amit mûvel veled, és ahogy Controll már mondta, simán rivalizál, amit a hormonjai irányítanak, szóval mindkettõtök érdekében... 10 perces mûtét, párezer pénz, és lesz egy kezesbárányod.

Ahha, szóval ÕRÁ

Azt hittem valami terepfutáson voltál, a táblát véltem a lényegnek ("üzenhettél" is a képpel, arra számítva hogy más felismerte volna, mit is jelent)

A kölyökszárcsa még furcsább, majd egyik nap elõkeresem a róla készült fényképet

A mókusra gondoltam, haláli volt, miközben valamit rágcsált

A "kutyulid" pedig kicsit félelmetes külsõvel rendelkezik, lehet nem jó ötlet fetrengeni elõtte, a múltját ismerve

MacGyver köszi! Furcsa egy jószág, az biztos.

Amióta mögém lopódzva, a vállaival csendben berogyasztotta a térdeimet, emiatt s*ggreültem és hanyatt is dõltem, õ elszaladt, de visszaperdülve játékosan a nyakam felé kapott, azóta figyelem, hangulata szerint néha próbál rivalizálni velem vagy játszik, figyelek a legapróbb jelre is. Lehet hogy ivartalaníttatnom kellene, de sajnálom õt. Tán hímsovinizmus
Jaurinum, a képen látható öreg veterán egycsápú elpottyintott valamit (piros nyillal megjelölve a kivágaton), ami nagyon hasonlít a múltkori fehér virág képén látott cuccokra, melyeket elõbb tetveknek véltem, de nem mozogtak és nincs lábuk Link

Egyik eb így nógat, a másik úgy, szerintem segíteni akar, én legalábbis a jót feltételezném az "ember leghûségesebb barátjától" de lehet benned konkurenciát lát.

Szia Bellone "Csipked" a fogaival, nem bökdös. Ugyan lehet valami az aggódásból mert a "csipkedés" olyan "gyengéd" mint amikor a kezemet fogja a pofájába, de a vállforgóm, nyakam és a vesém tája a célpont ilyenkor, nem érdekli ha ordítok is vele vagy ellököm, ezért vagyok bizonytalan hogy nem valami rivalizálás van a dologban. Ha feltérdelek, azonnal félreáll és figyel, "jó kutya" lesz

Szia!
Nem az lehet a kutyánál, hogy esetleg úgy gondolja bajban vagy, megsérültél, rosszul lettél, és próbál "feléleszteni", erõt önteni beléd, hogy addig tarts ki, amíg valaki segíteni tud neked? Én már láttam hasonló esetet, a napozni vágyó gazdit állandóan bökdöste a "blöki".

ÁÁÁ! Nem tudom, hogy sikerült ilyenre... Mellesleg a HÚGOM!
A 3 kép, remélem most már jó méretben:
Link
Link
Link

A középsõn észre kéne vegyetek valamit... Az utolsó képen pedig milyen jószág ólálkodik, ha szabad kérdeznem?