2024. december 03., kedd

Külföldi időjárási események

Adott napon: 
Keresés:
#13933
2021 augusztus vége is havas lett a Bajor-Alpokban: Link vagy Nebelhorn: Link
2020 augusztus 4: Link
2017 július vége: Link
És nem hiszem, hogy ez ne fordult volna elő korábban is - persze csak néhány évente és épp ezért nem is gyakori és normális, hanem rendkívüli. Főleg, hogy most az Ammergaui Alpokban 2000 alatt is megmaradó hó volt - a korábbi Nebelhorn linkemen jól látszik. Régebben pedig hidegebbek voltak a nyarak a hegyekben, szóval talán példa is több lenne.

[mod.]
#13931
Beszéltem vele.
Állítja, hogy 87-ben volt az ominózus eset, de ezzel kapcsolatban vannak kétségeim, mert arra viszont én emlékszem tisztán, hogy 87 nyarán egy másik barátommal Trabanttal végigmentünk és végigfürödtük a jugoszláv tengerpartot (akkor még Jugoszlávia volt) és útközben szerencsésen felvettünk két holland illetőség leány testvérpár stoppost, akik aztán több, mint egy hétig velünk utaztak.kacsint Ez elég meghatározó esemény a 87-es nyárról....nevet

Hazafelé pedig Ljubljanában megvásároltuk a U2 "Joshua Tree" című lemezét, amit akkor ott, a "láncos kutya " hazájában meg lehetett kapni.vidám

Ezekből következően a Hochkönig szerintem nem lehetett azon a nyáron, de a cimbi állítja, hát fogadjuk el.
#13930
Rendkívül szót használtam 

rendkívüli szó jelentése:
Nagyon kivételes (jellemző, körülmény), amely a megszokottól, a szabályostól vagy az általánostól többé-kevésbé eltér.

Pl. Rendkívüli munkanap nem azt jelenti hogy soha az életben nem volt még ilyen... (nagyon ritka) 
#13929
Annak itt van a helye, hogy havazott az Alpokban. A szenzációnak történő beállításra reflektáltunk néhányan és a három felkiáltó jelre. Azok mehetnek a bulvárba.
#13928
lazaBohóc laza

Nem bulvár oldalt kértem nevet
De mindegy hadjuk, szerintem kár volt ide kiraknom hogy esett a hó talán maradjon meg ez tényleg a bulvár oldalaknak ott a helyük szomoru
#13927
Értem, tehát ha nincs a blikkben meg a zindexen valami, akkor az nincs is. szomoruszomoruzavarban 
#13926
Már három.kacsint

Anno ifjúkoromban, a 80-as évek közepén (a pontos dátumért a cimborámat kellene megkérdeznem, talán nálam jobban emlékszik) ezzel a bizonyos cimbivel, aki évfolyam- és csoporttársam volt, ráadásul kiváló és lelkes amatőr mászó, a Hochköniget céloztuk meg (Ausztria). Ha jól emlékszem Hinterthalból gyalogoltunk fel a Bertgenhüttéig (1900 m körül van). Itt aludtunk meg és úgy terveztük, hogy másnap hajnalban indulva a Hochköniget megmásszuk. Reggelre köd, metsző szél, erős havazás és (nem mértem) emlékeim szerint jó 10 centis hó volt. Úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk és szintén hiányos és már megfakult emlékeim alapján kb. 1500-ig volt hó.

Az biztos, hogy nyáron volt és az is biztos, hogy júliusban, mert júniusban még javában vizsgázni, augusztusban pedig úgyszintén javában utóvizsgázni szoktam.szegyenlos

[mod.]
#13925
Jó hát csak olyan magabiztosak voltatok szegyenlos gondoltam kapunk pár linket de ha nem akkor nem zavarban
#13924
Találtam neked augusztus 4.-eit, mi kell még? Már ketten írtuk le, hogy igenis előfordul, de hát ha nem, akkor nem. És hát akkor most így ugye a 12cm-es 444444 mindmegfagyunk sohailyennemvolt guinness gyanús esemény van a Bajor Alpokban.  laza
Azt meg nem is értem, a délebbi példákkal mi a baj, mert ha délen előfordul, akkor északon is. nevet
#13923
Ha annyira normális akkor biztos találsz onnan júliusi havazást kacsint
#13922
De figyelek, az általam linkelt helyek még délebbre is vannak, és kb. olyan magasságban, mint a Bajor-Alpok általad felhozott helyszíne. Teljesen normális egy nyári havazás az Alpokban (Magas-tátrában is) 2000m felett. És ez gyors 3 példa volt, ráadásul 2016-nál nem is mentünk régebbre. Ja, és szoktam webkamerát nézegetni nyáron is az Alpokból, ahol havazhat, és néha azért el lehet csípni. hideg
#13921
Sajnos nem figyelsz! szomoru
Bajor-Alpokról van szó. 
Az utolsó linked említi csak de az is 2500 m felett szomoru
#13920
Csak ami hirtelen szembejött, ja és Lomnici-csúcs Takt.: -3.2°C
Link
Link
Link
#13919
Igazad van, olyat én sem olvastam, hogy pontosan 12 cm hó esett volna. Viszont földrajzot sokat tanultam, és voltam már bokáig érő hóban, hóviharban a Tátrában július elején, alig 1600 méteren. Hidd el, az Alpokban és a Tátrában 2000 m felett nem ritka a havazás nyáron.
#13918
28,7 fokos átlagos Földközi-tengeri hőmérséklet közepette biztosan nem esett mostanában 12 centi hó ott! laza
#13917
Nem nagyon emlékszem hogy olvastam volna bármikor is hogy nyár közepén ott 12 cm hó legyen. Te tudsz ilyet? 
#13915
Közben a nyár közepén a Bajor-Alpokban 2224 méter magasan 12 cm-es hó esett. 
És hogy mennyire rendkívül ez? Ott ilyenkor még este se megy fagypont alá a hőmérséklet!!!

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-12-03 14:53:04

Tát - Kertváros (106m tszf)

5.3 °C

13502

RH: 87 | P: 1019.8

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

131646

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.