Meteorológiai társalgó

Az én apám is tüzértisztként megjárta a Don-kanyart. Az oroszok nagy áttörése után embereivel közel 2000 km-t tett meg gyalog a hó borította sztyeppen, sarkvidéki fagyban -hazafelé.
A Vörös Hadsereg végig üldözte õket, volt, hogy kimentek a falu egyik végén, a másikon már jöttek be az oroszok. Lódögöt és fagyott krumplit, répát ettek. A 300 fõs alakulatból apámmal együtt mindössze 16 ember ért haza. A többi elesett, éhen halt, de többnyire megfagyott. Aki nem bírt továbbmenni és leült a hóra, az nem kelt fel többet. Apám legénye is így járt.
Sok történetet hallottam gyerekkoromban az orosz frontról. Apám érdekes módon nem utálta meg a hideget, azt mondogatta, az a jó, mikor a hidegtõl "összeragadnak az ember orrszõrei"

Szép kemény téli idõjárási helyzetek lehettek, nagyszüleim - ha még élnének - mesélhetnének róla. Hopp csak a nagyanyáim, illetve az egyik nagyapám. A másik ugyanis épp a 2. magyar hadsereg katonájaként (szanitéc) a Donnál az orosz hadsereggel nézett farkasszemet.Õk valószínûleg nem kívánták a hideget.

Amellett, hogy a telet jobban szeretem egy dolog miatt izgalmasabb a zivatarszezon.
Télen, ha mondjuk DK-en egy mediterrán ciklonnál átvált a csapadék hóból esõbe, akkor ott nincs miért tovább izgulni, hogy a klasszikust idézzem, akkor ott "lefõtt a kávé". Lehet várni egy-két hetet a következõ reményhalra.
Nyáron viszont nincs "lefõtt a kávé esete". Kikerül a zivatar 10 km-re? Sebaj, lehet tovább reménykedni. Hátha egy-két óra múlva a következõ hullámból telibe kap a zivatar. Ha nem ma, akkor legkésõbb holnap jön a telitalálat. Ilyen szempontból igazságosabb a zivatarszezon.