Bioszféra

Szerencsés voltál velük!

Az én óvónénijeim gyûjtöttek nekem ászkákat, nagyon szerettem õket, mindig tele volt a zsebem kis ízeltlábú állatkákkal

Pedig igaza van Lordnak, õ a mai napig viseli a marás nyomát, mégis meg meri õket közelíteni, sõt, már izgalmasnak is találja õket. Valóban úgy lehet a legjobban legyõzni a félelmet, ha rácsodálkozol, micsoda érdekes dolog is, amitõl szorongtál korábban. Nekem is évekbe telt, mire az uramat rádumáltam, hogy simogassa meg a pókot, vagy fogja meg a kezén az ájtatos manót... Szerintem sok olyan dolog van, hogy belé is nevelik az emberbe anyák, nagymamák, óvónõk és hasonló tünemények, hogy az ízetlábú meg a csúszómszó az undorító ...

Sajnálom ezt a pókiszonyt, pedig nyár óta vár egy rakat közzétételre szánt pókfotóm, idõhiány miatt nem válogattam ki õket, de lassan sort kerítek rá
Sztem nem olyan randa jószágok, én finommechanikai mûremekként bámulom a fizikai törvények szerint kialakított manipulátoraikat, lengéscsillapítóikat és fantasztikus koordináló képességüket ahogy az egész bonyolult szerkezetet vezérlik. Ahogy a levegõben utaznak a pókfonállal mint egy irányítható léghajóval, szinte hihetetlen. Úgy vélem, az arachnofóbia mértéke határozza meg hogy ronda, félelmetes vagy iszonyatos. Régi kínai mondás "öleld magadhoz félelmedet". Ha valamitõl félsz, ismerd meg mitõl is félsz, megismered, nem lesz többé félelmetes. Én is viszolyogtam tõlük amíg a makrózás közelebb nem vitt hozzájuk. A pókoktól való idegenkedés valahol a tudatalattinkban rejtõzködhet a "kollektív emlékezet" zugaiban és sokan rá is játszanak a szenzáció érdekében Link