Bioszféra

Lásd: Társalgó

Azért elgondolkodtató hogy két hadban álló ország papjai fegyvereket/csapatokat megáldva ugyanahhoz az Istenhez fohászkodnak fegyvereik gyõzelméért noha tudják a harc mindkét oldalon sok ártatlan élet kioltásával jár. Kicsit Sztálin hírhedt gondolatára hasonlít "nem baj ha bûnösök között egy-két ártatlan is odavész"
Azt vélem, konfliktusokban inkább a BÉKÉÉRT kellene ilyenkor Istenhez fohászkodni és nem csapataink emberhalállal rombolással járó gyõzelméért. A keresztény emberiesség követelményei szerint a papok kötelessége az egyetértés és béke megteremtése nem a megosztás/akolba terelés...

Amikor egy pap temet, szertartást végez, nem pedig segítséget nyújt. Aki részt vesz a szertartáson, annak hinnie kell, de legalább igyekeznie kell hinnie abban, ami ott elhangzik. Aminkor az említett sajnálatos események történtek, már volt lehetõség nem csak egyházi temetésre. Az e csecsemõ valóban ártatlan volt még. A kérdés csak az, hogy a szülõk úgy általában hogy viszonyultak az egyházhoz. Persze, az igazság mellett az irgalmasság is keresztény erény, de azt kikövetelni nem lehet, legfeljebb szóvá tenni, de úgy, hogy az szóvátevõ önvizsgálatot is tart s a maga hibáit is elismeri.
És arról se feledkezz el, hogy hány magzati élet szárad a lelkén a "nagy demokráciáknak" és a "felvilágosult, önállóan gondolkodó" embereknek az általuk vezetett országokban!

Másik téma:

Ami Rákóczit illeti: Hány ember éhezett és hány ember szenvedett megaláztatást, sanyargatást és erõszakot az osztrákoktól? Õrájuk nem gondolsz? Mert Rákóczi gondolt. Embertelenség lett volna az is, ha elutasítja a felkérést a szabadságharc vezetésére. Sõt, valószínûleg az lett volna a nagyobb embertelenség. Szeretik az õ számlájára írni azt is, hogy az egyik országgyûlésen a Túrócz megyei követeket lemészárolták. "Mert ugye a követeknek valami nem tetszett, õ szólt egyet és a követek már le is voltak kaszabolva." Csakhogy Rákóczi nem utasított senkit semmire, hanem kifakadt a követek zsugoriságán.
Úgyhogy jobb, ha Rákóczit békén hagyjátok és nem ítélkeztek róla addig, míg el nem olvassátok legalább néhány imáját!

Sajnálom hogy eltolódott a téma súlypontja. "Igehirdetésem alaptézise" az erõszak és agresszív ösztönök megszüntetéséhez szükséges gondosabb emberi nevelés gondolatsora volt. Mindenkor tiszteletben tartottam és tartom mások meggyõzõdését, közöttük a vallásgyakorlást is azért írtam - ateista SE vagyok nem akarok senkit gyõzködni arról hogy Isten nem létezik. Most sem akarok, csupán szelíden kérdem: a csendes, tevékeny józan élet, önzetlenség, szeretet és segítõkészség erkölcsös élet alapjain élni, melyet általában keresztényi jelzõvel illetnek, miért is kell hívõnek lenni? A hívõ szó jelentése hogy hisz. Hisz valamiben, melynek létezésérõl valójában nincs megbizonyosodva, pusztán mások mondták neki hogy "láttak olyan embert aki beszélt azzal aki látta Õt" bölcs emberek sokaságának évszázadok homályába visszanyúló papírra vetett összesített, százszor átírt igékre alapozva. Amiben sokan hisznek, azt néphiedelem szóval szokás megnevezni. Úgy vélem még teológiai fõiskolán tanulva sem elég csak maga a HIT, sok mindent TUDNI is kell hogy pappá szenteljék Isten elhivatott szolgáját. Soraid ellentéte is igazak: az ember ha csak Istenre hagyatkozik, nem tud eléggé felülemelkedni saját nézõpontján, mert ha próbál is, azt saját módszerei alapján teszi. "Mindaz, amiért a templomban közösen könyörgünk vagy amiért hálát adunk, saját szavainkkal otthon bizony sokszor eszünkbe sem jutna." Ez kicsit meglepett. Lentebb épp ezen lamentáltam, önmagától miért nem a jut sokaknak eszébe? Mert elhibázott a nevelésük, mellé ismereteik hiányosak, ezért mások segítségére szorulnak akik "megmagyarázzák" nekik tetszõlegesen alakítva a magyarázatot. Abban hasonló minden vélemény, hogy az embereket ezer módon megosztják. Lám a vallás önként nyújt segédkezet ehhez a megosztáshoz. És vajon miért csak a templom szentélyének hûvös mélye segít az áhítatban? Miért nem Isten szabad ege alatt, ahol aranyló napsugárban fák, virágok, élõlények nyüzsgõ sokasága mellyel Isten benépesíté a földet, bizonyítja is a teremtõ Isten létezését? Lehetetlen, mert pogány szertartásra hasonlítana. Profán gondolat, a vallásosság kicsit emlékeztet a bolseviki idõkre - csak az számított mértékadó komoly embernek aki párttag volt, az "élcsapat" tagja. Azt vélem sokan egyetértenek hogy az akkori vezetés érdekeit érvényesítõ "kommenyista hülyítés" volt szólamaik nagy része.
Hangsúlyozom, nem ítélem el a vallásgyakorlókat. Minden vallás a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik, ezért meggyõzõdésüket tiszteletben tartom. Ha szükséges számukra ez a támasz miként elesett embernek a járókeret, természetes dolog és szívük joga. Ha ezt erkölcsös, szorgalmas tevékeny élettel, másokon segítõ önzetlenséggel párosítják, minden tiszteletem az övék. De kissé éretlenséget sejtet, hiszen a tudatlan gyermeket szokás nevelni, gondoskodni róla. Tamáskodó kérdésem, gyõzzetek meg: Isten miért VÁRJA el a tiszteletet? Miért nem elég ha keresztényi életet él valaki, bár ez eleve kirekesztõ fogalmazás, életszerûbben mondva: "EMBERHEZ MÉLTÓ" életet él? Lentebb ezen aggodalmaskodtam, nem a hívõket bíráltam.
Ami kishúgom és édesanyám temetését illeti azt vélem lappangó politikai okokat sejtesz a temetések körül PAPOK által támasztott nehézségek hátterében. Ilyenek nem voltak. Édesapám földbirtokos nemesember fia, ágostai hitvallású reformata keresztény, sose volt párttag és 1956-ban két évre internálták, emiatt kiszabadulása után segédmunkásként kezdte újra életét, sok erõfeszítéssel tudott újra talpraállni mert a hetvenes évek közepéig politikailag megbízhatatlannak számított egész családunk. Édesanyám lengyel-francia fõrangú leszármazott, katolikus lányiskolában nevelkedett. Engem azokban az idõkben titokban hitoktatásra küldtek, templomba, bibliaórákra jártam, konfirmáltam, kedves emlékeim közé tartozik. Tehát politikai okok nem gátolhatták a temetéseket. Nem nevesítem, de minden tiszteletem az emberséges katolikus püspöké aki a pap önkényes döntését felülbírálva teljesítette egy haldokló kérését. Nem tagadom meg a vallást, de nem is gyakorlom, Isten létezését az atomok molekulák csillaghalmazok világában sajnos nem tudom hová helyezni. Felteszem az "obligát" kérdést: vajon miért pusztult/pusztul olykor fájdalmas kínhalált megannyi õszintén hívõ keresztény? Mert Isten a jókat szólítja magához? Hiszen ezzel nagyobb teret nyújt a Sátánnak azzal hogy eltávolítja azt a kevés hívõ embert akik javíthattak volna a világon és az embereken. Azt vélem a kötelezõ hitoktatás sérti az ember mostanában oly fennen hirdetett szabadságjogait. Meg kell hagyni az emberek szabad választási jogát a világszemlélet megválasztásában is. Ha korlátozzák, messzebb menve ez idõvel újabb "eretnek-üldözésekbe" csaphat. Úgy hiszem, a jó keresztény keresztényhez méltó életvitele mellett nem erõszakoskodik hanem segítõ kezet nyújt másoknak meggyõz és nem agitál. A vallások megõrizték egy nép egységtudatát és szinte ismeretterjesztésként jó szolgálatot tettek - maguk idejében. A vallás egyben tart egy közösséget (egyúttal jól ellenõrizhetõvé téve az egyént) a hitoktatás történeteket beszél el és szabályokat ír elõ, de nem ad válaszokat. Ha adna, sosem lett volna szükség semmilyen kutatómunkára a Természet, a világûr, a mikro- és makrokozmosz területein. Vélhetõen ilyen-olyan vallásban hívõ emberek hozták létre a számítógépet is de nem papok útmutatása szerint. A valóságot MÉG csak részben lefedõ különbözõ emberi eszmék vitték elõre az emberiséget.
Rendben, legyen kötelezõ a hitoktatás, dicsértessék a Jézus Krisztus, ámen. Anno kötelezõen évekig kellett oroszul tanulni, mégis kevesen tudnak oroszul. Továbbá ösztönösen felmerül a kérdés: melyik vallás az egyedül üdvözítõ? Melyiket kell és szükséges iskolában oktatni?
Hiszek egy Istenben, Hiszek EGY hazában, Hiszek egy örök isteni igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Ámen.
Ehhez nem hitoktatás kell, hanem kemény szorgalmas munka, másokat megsegítõ és nem kihasználó kölcsönös együttmûködés, erkölcsös élet és mások megbecsülése nem lebecsülése "hívõ-nem hívõ" blokkokra is megosztva hazánk lakosságát.

Egyetlen gondolatot fûznék hozzá: arra SEMMILYEN mentség nincs, hogy egy pap a hozzá segítségért fordulót elutasítsa. Már csak azért is gondolom, mert pont Jézus készítette fel a követõit arra, hogy nem lesz arany életük, hogy mártírokká kell lenniük, stb. Ha attól tart egy pap, hogy a politikai hatalom esetlen a papi tevékenységéért eliminálja, akkor az nem alkalmas papnak. Akkor neki a hite nem hit, hanem csak eszköz."De mind ezeknek elõtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért." (Lk 21:12) Ha ezt nem tartja saját magára érvényesnek pont az, aki Jézusra esküdött fel, hogy lehetne bármi másban szavahihetõ ember???
Másrészt meg ha szerinted megalkuvás kell egy minden szempontból ártatlan csecsemõ tisztességes eltemetéséhez, akkor valami alapvetõen hibás a gondolkodásodban.
Szerintem az a pap, akivel Lord volt szerencsés találkozni, egy igaztalan, gyáva ember volt, nem élt vezetõhöz, paphoz méltó életet.

Rákóczi nem lázadt az isteni törvények ellen? És a "Ne ölj"? Nem csak az számít emberölésnek, ha magad tartod a kezedben a halálos fegyvert, hanem az is, ha másnak nyomod a kezébe, hogy õ sújtson le azzal. (Többek közt e törvény miatt is voltak kiközösítettek a hóhérok, s emiatt viseltek csuklyát, hogy ne derüljön ki, ki az, aki elvégzi a legfõbb isteni törvény ellenében a kivégzés feladatát.) Nem tudom, hogy Rákóczi személyesen bárkit is megölt-e vagy sem, viszont tömegeket szólított fel arra, hogy ezt tegyék. Ugyanezt teszik ma számos ország vallásban elmélyült vezetõi a saját hadseregük segítségével. Én mindezeket elítélem, de nem vallási okból, hanem azért, mert az ÉLET védelme minden vallás felett kell álljon.

Lehetnek bármilyen szempontból helyesek az isteni törvények, ha azt emberek értelmezik s hajtják végre, elvész az igazság s helyét az önzés veszi át... Az emberi törvények kérdésében pedig úgy vélem, mindazok, amelyeket nem egy aktuális politikai erõ hoz a saját védelmére, egyformán fontosak, nem kell köztük válogatni. Ugyanúgy törvénysértés áthajtani a piros lámpán, ahogy törvénysértés betörni más házába, vagy kiirtani egy védett állatot, növényt, vagy elsikkasztani a közvagyont, stb. Miért kellene sorrendiség köztük?

Sokkal fontosabb a tiszta lelkiismeret, a józan gondolkodás, a felelõsség gyakorlati követése úgy, hogy ne ártsunk se más embernek, se állatnak, se növénynek, se semmi másnak. Ehhez helyes értékítélet kell és olyan ismeretek, amelyek feltárják a világ összefüggéseit. Embertársaimat nem azért tisztelem, mert megfelelõ hitoktatásban részesültek, hanem azért, mert képesek igaz módon élni, segítenek másokon, s nem azzal, hogy egy rájuk aggatott köpönyeg alá bújva osztják az észt, hanem tettekkel. Nem isteni megbocsátásra van szükség, hanem helyes cselekedetekre.

Látom pazar eszmecsere folyt (én nem nevezném hitvitának) amíg dolgomat tettem, meggyõzõ és fõleg intelligensen visszafogott érvek hangoztak el pro- és kontra. Nem akarok "döntõbíró" lenni, mindkét oldal helytállóan érvelt, kiki a maga szemszögébõl, az utsó véleményem lesz a témában
Említettem, megkereszteltek, konfirmáltam, de nem vagyok vallásgyakorló, se hívõ se ateista. Több, különféle korú (vett-kapott-örökölt) Bibliám van, Ó- és Újszövetséggel egyaránt. Elolvastam õket és még számos vallási anyagot, a különféle vallások pszichikai "eszközei" érdekeltek miért képesek felnõtt emberek a XXI. században is térden csúszni, "mea culpa" mellüket verni. Ha hiszitek, ha nem, vettem a fáradtságot és végigolvastam õket. Véletlen sem akarok senkit megbántani, ahány Újszövetség, annyiféle értelmezésû változat létezik az igehirdetõ szándéka szerint alakítva, de a teljes Bibliáról köztudott, számtalanszor átírták ("aktualizálták"). Igen sokáig latin nyelvet használtak, melybõl egy kukkot sem értett az egyszerû hívõ, annyit tudott amennyit "lelkiatyja" jónak látott mondani. Miután a latint részben félretették, ma sincs másként, a hívõ véleménye nemigen számít, a dogmákat fogadja el "gyermeki alázattal" ami az önkényuralmi rendszerek "eszme-elfogadtatására" emlékeztet. A lelki vezetõk majd megmagyarázzák hogyan is kell értelmezni a téziseket helyes módon és fizesse be az egyházadót mint a szakszervezeti díjat anno az "átkosban". Én ma is fizetem az ágostai hitvallású reformata (ismertebb néven evangélikus) egyháznak az adót - HÁLÁBÓL, mert félévesen elhalt kishúgom temetését megtagadta a katolikus pap, mondván hogy nincs megkeresztelve, egy evangélikus pap vállalta a temetést. Ez még az 50-es években történt. 1991-ben elhunyt édesanyám, kívánságára katolikus végtisztességel akartuk eltemetni. Egy közismert nagy templom körzetébe tartozott. A templom idõs papja megtagadta kérésem, mondván hogy nem fizetett egyházi adót és sosem látta édesanyámat misén, pedig én tudom, titokban eljárogatott olykor, a karácsonyi misékre engem is elvitt. Ekkor kapcsolatba léptem "fõnökével" a püspökkel, láss csudát, aznap este rámtelefonáltak hogy édesanyám megkapja a katolikus temetést. Másnap három pap is megjelent a temetésen. Miért kellett ehhez a püspökig elmenni? És a felebaráti szeretet-megbocsátás hol van? Édesanyám katolikus iskolába járt, szigorú penitenciát kapott hitoktatójától, mert megkérdezte miért kell letérdelni a szentek szobra elõtt, hiszen "faragott képek" elõtt térdepelni bálványimádás.
A vallások kialakulása az "esõcsinálókkal", sámánokkal kezdõdhetett akik a törzsfõnökök hatalmát segítették mintegy pszichológusként és "szóvivõként". Majd jött a többistenhit melynek vége felé senki se tudta mikor melyik istenségnek áldozzon, egyedül való Isten kívánságait teljesíteni és tisztelni egyszerûbb. Nem vitatom a különféle vallások papjai között voltak és vannak elhivatott gondoskodó emberek. Némelyik karizmatikus önzetlen ember, de tisztelet a kivételnek, többsége ugyanolyan esendõ ember emberi hibákkal mint akárki. Kevés valóban kiemelkedõ önzetlen ember említhetõ, emberségükért tisztelem Assisi Ferenc, Nérai Fülöp, Teréz anya személyét. A csodák? Összemérhetõk Szent Januárius vérének leleplezett manipulációjával. Ha akarom, véletlen, ha akarom csoda hogy sikerült lefényképeznem Assisi Ferenc tombáját a nagyon kevés fény ellenére, mert egy német turista ugyanabban a pillanatban vakuzott. A híveik fölött Isten nevében (visszaélõ) korlátlanul uralkodó hírhedt szektavezéreket nem is részletezem, de náluk csúcsosodik ki a legjobban mire is használható bármely vallás. Nem vetem meg a hívõ embereket, szívük joga hogy egy misztikus emberfölötti gondoskodó lényt tiszteljenek lelki támaszként nehéz perceikben hozzá fordulva. Az ateistáknak "nincs kihez" fordulni, de tán nincs is szükségük rá, mert józan eszükkel is elboldogulnak a világban. Mindegyik vallás saját egyedülvalóságát hirdeti, nyomatékul a rómaiak elégették a zsidók és keresztények mûveit, a zsidók a keresztény és pogány könyveket, majd a keresztények azokat melyeket zsidók, pogányok és eretnekek írtak, Granadában Ximenes püspök ötezer Koránt dobatott tûzbe, az angol puritánok végtelen sok katolikus irodalmat égettek el, Svájcban Zwingli tûzbe dobatta a katolikus könyveket, Luther és Melanchton máglyát rakatott Zwingli írásaiból, a katolikusok elégették a protestáns bibliákat, Kálvin a katolikusokat. Mégis, kinek volt igaza?
Tévelygéseimmel nem akartam senki világszemléleti meggyõzõdését megsérteni, ha megtettem volna, kérem felebaráti megbocsátását. Az elõzõekben az emberiség intellektuális változásának "túlélése érdekében" szükséges voltát firtattam a józan ész nevében.