Bioszféra

De tökéletes ...csak nem emberi fogalmak, fogalomrendszerek és értelmezés szerint...épp úgy,ahogy a nagyon kifinomult,végtelenül bonyolult emberi afferens és efferens ideg és zsigerihálózat sem tesz véletlen kitérõket ..a hangadást szabályozó gégeizmok esetében a valóban nagy utat bejáró nervus vagus vagyis a bolygóideg(köteg vagy fõtörzs) sem, amely eleve számos más-más funkciókat ellátó rostokból és egymásba fonódó, más idegpályákkal is összecsomozódó ágak bonyolult rendszerébõl áll össze (dorsalis ág, ventralis ág stb.)..pl. ez a hálózat azért kulcsolódik át furcsán mélyre hatolva az aortán hosszú útja közben, mert a tüdõartéria és az aorta falán lévõ baroreceptorokból visz fel infókat az agytörzsbe..ez elég létfontosságú idegi szabályozás..amirõl beszélsz az a fordulás után kilépõ ún. visszatérõ gégeidegrost, ami nem önállóan fut le az agytörzsbõl, hanem a bolygóideg vaskos idegkötegébe van befoglalva, mindaddig, amíg ki nem lép(léphet!) a fõtörzsbõl és kisebb szétváló ágak mentén a gége nyálkahártyáját és izmait be nem hálózza (extracranialis szakasz, cervicalis rész, recurrens ideg nagyon-nagyon-nagyon csúnyán mondva )..vagyis úgy kell el elképzelni mint a nagyméretû toronyházakat behálózó összefont,ám más-más feladatokat árammal ellátó kábeldzsungelt a gégecsövekbe rejtve, amik a megfelelõ kötésdobozokba érve szétválasztódnak és a megfelelõ helyre futnak, miközben látszólag(!) értelmetlen nagy íveket tesznek meg..ám az ívek mentén létfontosságú feladatmegosztás zajlik...képtelenség lenne, és itt a tökéletesség ebben is,ha az idegek hálózata nem valami jól koordinált és legésszerûbb rend és rendszer szerint futna bennünk és az emlõsökben..

Na nem, nem tökéletes, de pont ez a pláne benne, hogy folyamatosan javítja a dizájnt. Maradjunk annyiban, hogy az optimálist igyekszik közelíteni. :-)
Ha tökéletes lenne, akkor pl. az agyból induló, a hangszalagokat mozgató ideg direkt úton jutna az agyból kilépve a gégéhez, ám nem ezt teszi, hanem lemegy a mellkasba a fõ aortáig, azt megkerüli, majd visszakanyarodik s úgy éri el a gégét. Zsiráf esetében ez a kerülõ meglehetõsen hosszú utat jelent!
A halaknál ez az ideg még egészen normális, direkt úton jutott el a megfelelõ kopoltyúívhez, ám ahogy továbblépett a fejlõdés, s változott a dizájn, úgy nyúlt az ideg is. Mire kialakultak az emlõsök, már megvolt a kerülõutas megoldás, pusztán azért, mert az eredetileg a halban kopoltyúívként megvolt szervek átalakultak, elvándoroltak eredeti helyükrõl, ám a beidegzésük megmaradt az eredeti. Nem is lett volna más lehetõség, hisz az apró változások sorozata alkalmával csak így tudott életben maradni a lény.
Ha van egy házunk, amihez hozzáépítünk, olcsóbb a már meglévõ csõvezetékeket megtoldani, mint teljesen újat kiépíteni, ami egyben látja el az egész házat. :-)

Legyen egy kicsit vidámabb téma.

A hangyák közt van pár trópusi õserdei faj, amikrõl néhány éve fedezték fel, hogy tudnak vitorlázni. Szárny nélküli dolgozókról van szó, akik, ha leesnek a fáról, nagy eséllyel azonnal elpusztulnak (hatalmas fákról van szó, ne feledjük).
Az érintett fajok a lombokornaszintben élnek, s ha lezuhannak, a zuhanást irányítva egyre közelebb siklanak a fatörzshöz, majd elkapva azt visszamásznak az otthonukat jelentõ ágra.
A hangyeszok különös alakúak, nagy, lapos fejük van, s a hosszú hátsó lábaik kissé ellaposodtak, valószínû ez a két testi tulajdonságuk segíti az ejtõernyõzést.

Ezen kívül még különféle tüskék is vannak rajtuk, amelyek esetleg a megkapaszkodásban játszanak szerepet. Ha leesik a hangyesz, úgy irányítja a mozgását, hogy köröket tesz a fatörzs körül, s így közelít "oribtális" pályáról "ballisztikusba" váltva (a fa szempontjából nézve). A leesõ hangyák 85%-a képes visszamászni a fészekszintre. Ha leesnek a földre, szinte azonnal felfalják õket, vagy esõs évszakban belefulladnának a lenti sárba, ráadásul szagnyom nélkül vissza se találnának a fa koronájába. Mivel e hangyák nem másznak le a talajra soha, így a szagnyom a talajszintrõl teljesen hiányzik.
A felfedezõ rovarász Steve Yanoviak, aki véletlenül vette észre ezt egy 2003-as perui terepi munka során, amikor szúnyogokat gyûjtött, s a hangyák rámásztak, õ meg lesöpörte õket. Késõbb kísérletekkel is igazolta a dolgot, körömlakkal megfestette a hangya potrohát, majd leejtette, s mintegy 10 perccel késõbb már látta is, hogy a festett hangyesz visszaért az anyaágára.
A tanulmányozott faj elsõsorban a Cephalotes atratus nevû jószág, de ezen kívül számos más Cephalotes-faj is képes ugyanerre az attrakcióra. Összesen 25 lombkorona-lakó hangyafajról derítette ki eddig, hogy vitorlázik, ezek 5 különféle nemzetség tagjai!!!

Nézzetek meg egy videót a festõs-hangyaejtõs kísérletrõl:
Link (Real player kell hozzá)

Alex Wild hangyász-természetfotós képe a C. atratusról esés közben:

A kép kb. 300. próbálkozásra sikerült, laborban készült.

Steve Yanoviak oldala a vitorlázó hangyákról:
Link
itt van még pár videó, olyanok is, amik nem vitorlázós hangyákról készültek, összehasonlításul.

A lányoknak pedig egy fotó a hangyász zoológus emberünkrõl, csak mert igen jóképû is, nem csak okos:

:-))


No és ha már bejött a C. atratus, még egy érdekesség e fajról. Van egy élõsködõ fonálféreg, amely ennek a hangyafajnak a parazitája. Amelyik hangyeszba beköltözik, annak a potrohát pirossá változtatja (felsõ képen egészséges, alsón fertõzött dolgozó):

A piros seggû hangyákat a madarak érett bogyónak nézik, megeszik, majd ürülékükkel továbbadják a férgeket. A fertõzött hangya nem csupán piros segget növeszt, hanem úgy áll a faágon, hogy a seggét megemeli, s egyúttal el is sorvad a kitinpáncélja. A gyümölcsevõ madarak a piros "bogyót" könnyen lecsípik, de amúgy nem ennék meg e hangyát a tüskéi és a rossz íze miatt. Az ürüléket aztán ezek a hangyák elhordják, így megfertõzik magukat az abban lévõ féregpetékkel.
Egy hangyesz gyümölcsök közt, hogy lássuk, mekkora a hasonlóság: