Bioszféra

Kis reggeli kávépipa filó Még annyit, hogy a fájdalom mértéke a pókcsípés területén attól is függhet hogy milyen vastag elhalt (kérgesedett) rétegbe hatol illetve vékonyabb bõrfelületen mekkora az idegvégzõdések sûrûsége.
Bolondozva - ha akupunktúrás pontot talál el, talán még gyógyíthat is Akupunktúrás méhcsípéssel próbálkoztak, a pókcsípést nem ellenõrizték Tovább bolondozva: kis járulékos gamma-besugárzás segítségével esetleg erõsebb hatás jelentkezik ld. Spiderman/Pókember mesefilmet
Komolyra fordítva a szót, a pókok hazánkban nem olyan veszélyesek. Természetben természetes (LENNE) hogy az ember megnézi hová nyúl, hová lép vagy ül, belenéz zárt cipõjébe. Ha nem nézi meg úgy jár mint én, megcsípi pók, hangya, darázs. 50 éve hangyafészekbe ültem óvatlanul, rögvest felugrottam, de ilyenkor gyorsak és mindenhová befurakodnak, bizony még gatyámat is le kellett dobnom 20 éve hangyafészekbe léptem nyírhatatlan magas füvet kaszálva, mire észrevettem nyüzsögtek tornacipõmben a vöröshangyák, jól összemartak, az egyik elfeketült heg ma is látszik lábfejemen. Kellemetlen, de nem okozott gondot, óvatosságból mégis kaptam tetanuszt mert az orvos szerint "hullaméreg" is lehet rágóikon tekintve hogy dögöt is esznek. Említett "lesántító" darázscsípésemnél kapott tetanuszhoz hasonló magyarázatot fûztek, megfûszerezve hogy mûtétet emlegettek mert akár lábam is elveszthetem (eldöntöttem hogy csak azért sem és önkényesen ecetes borogatást alkalmaztam, ami szerencsémre talpraállított de rosszul is végzõdhetett volna). Hihetõ a darazsak dögevése is. Láttam hogy rántotthúsból testméretükkel megegyezõ darabokat kanyarítottak ki és elvitték fészkükbe; a dög miért lenne kivétel? A hangyák döglakmározása természetes látvány. 45 éve erdõben darázsfészekre léptem, összecsipkedtek és sokáig üldöztek Folyománya egy kis esti hõemelkedéses borzongás volt, de másnapra elmúlt. Andalító idilli képet nyújt a természet üde zöldje, de jó ha az ember körülnéz és pld. ne dobja magát lazán a napozóágyba. Ezért kaptam darázsszúrást tavalyelõtt Tavaly a kertkapu zárnyelv-résébe költöztek darazsak. Békén hagytam õket, de egy alkalommal kapunyitás közben elõrajzottak és összecsipdesték kézfejem. A szúrások feldagadtak, de kisebbek voltak mint egy szúnyogcsípés duzzanata és hamarébb is elmúltak. Az ártatlannak látszó olykor betegség-hordozó szúnyogok (akár a kullancsok) veszélyesebbek lehetnek. Összegezve, félni NEM kell de zöld környezetben nem árt körülnézni mert egy allergiás sokk már nem játék ahogy a Lyme-kór és tetanusz sem (lehetnek még veszett állatok, róka, kóbor kutya, oltatlanul kijáró házimacska mind veszélyforrás). Még tüskés növények ejtette sebnél sem árt a védõoltás mert hiába mossuk ki a szúrást, nem tudhatjuk milyen mélyre hatolt a szennyezõdés. Tudomásul kell venni hogy a Természet nem értünk van, csupán "megtûrt vendégek" vagyunk a Természetben, tehát ajánlatos figyelmesen és a körülményekhez alkalmazkodva viselkedni akár egy vendégségben különben kidobnak Szükséges az óvatosság de nem fajuljon fóbiává Záradékul: a felsorolt veszélyforrások között a hazánkban õshonos pókok csípése a legkisebb veszély
Jó napot jó kedvet mindenkinek

Nade Noli hásze ne velem zörögj A saját 1975-ös esetem tünetei és lefolyása szinte pontosan megegyezik az indexesével, annyi különbséggel hogy én nem borogattam csupán egyszerûen lemostam, aztán többé nem törõdtem vele, de nyoma máig megmaradt (már gondoltam hogy felteszem fotóját de minek). Az utólagos fajhatározás nehézségét illetõen megértelek, esetemben ha akartam volna se állapíthattam meg milyen faj harapott belém mert elkenõdött masszává torzult kézfejem nyomására, haláltusájában marhatott. Az idézet forrását csupán azért csatoltam hogy megerõsítsem, nem olyan húha veszélyes a pókmarás (leszámítva talán az allergiás sokkot) amit inkább nevezzünk csípésnek. Tapasztalatból mondom a darázscsípés gorombább érzés, a pókcsípés érzete közelebb áll a hangyáéhoz; akkor én szálkának éreztem

Ismét nem átallom megjegyezni, hogy amennyiben nem pókászt, vagy pókászatban járatos személyt mar meg a pók, nem lehet a fajt beazonosítottnak tekinteni, ha csak meg nem fogták s meg nem vizsgálták utólag. Az orvosok, akik a marások nyomával találkoznak, az esetek legkisebb részében rendelkeznek olyan információkkal, hogy a marást mi csinálta! Indexes fórumos fotós kolléga DIREKT megmaratta magát egy C. punctorium-mal (más pókkal is próbálkozott), idézem a tapasztalatait:
"Nem nagyon kellett bíztatni, hogy marjon meg. Rátettem a bõrömre és bele is kapott egybõl. Elég agresszívan viselkedett.
Ami a sebet illeti kb 3 nap volt , mire elhalványodott a duzzanatos csípés helye, de a csáprágók helye még látható volt egy hét múlva is. A vizesruha jót tett neki. A fájdalom mellett igazából mást nem éreztem. A seb helye viszont égett rendesen.
Még egyszer nem ismétlem meg az tuti. "
Szóval ez volt hazánk egyetlen veszélyes marású pókja. Nyilvánvaló egy kisgyereket elvisz orvoshoz az ember, de épeszû felnõtt, ha csak nem valami különösen érzékeny ponton marják meg, nem megy orvoshoz vele. Egy biztos, nincs a mérgében neurotoxin és nem okoz szövetelhalást sem, megfelelõ enzim híján.

Kiegészítve még, póknál ügyelni kell hogy ne akadj "botlódrótjába" Számtalan láthatatlan vékony szál húzódik a hálót alkotó "fõfonalak" környezetében. Ha ezt megmozdítod rögtön elpucol vagy a hálót vadul rázva fotózhatatlanul gyors körkörös mozgásba kezd testével (fõleg az álkaszások). Elõzetesen körbe szoktam nézni a hálót hogy tudjam merrõl közelítsek. A közelítésnél szemének lehetséges látóterét is figyelembe kell venni, én úgy tapasztalom (rovaroknál is) hogy vannak szögek melyek felõl közelítve azonnal menekülni kezd. Mikro-makróban az "in situ vadászatot" kedvelem, a mesterséges helyben marasztást, mikroszkópot nem. Többnyire 90°-ban oldalról kezdem a fotózást és lassan haladok az "eleje" vagy a kívánt testrész felé, zsákmányát közelítõ macska ütemében. Az elsõ riadtságra utaló mozdulatnál mozdulatlanul várok míg megnyugszik. Hosszabb ideig várva az ember megfeszült izomzata remegni kezd, ilyenkor már csak két remegés között a sorozatlövés segíthet. Ha az óvatos közelítés zavarja õket, csupán hátat fordítanak. Ezt póknál, pici és nagy rovarnál egyaránt tapasztaltam, gondolom jelzik hogy nem harcolnak, de nem is kívánnak foglalkozni velem A minap lõttem ilyen sorozatot, a pók néhány fotó után elfordult és fonószemölcsét mutatta (valamikor hozom a képeket).
Pókmarásokhoz: "CSEPLÁK GYÖRGY praxisaiból kisszámú baleset közös vonásaként megemlítette, hogy szinte kivétel nélkül a Chiracanthium punctorium nevõ dajkapókfajtól származtak a marások, de a búvárpók és a szongáriai cselıpók marása is veszélyes lehet. A leggyakoribb esetben az apró termetû, lakásokban elõforduló pók a takarító vagy éppen zárt papucsba bebújó embert marja meg. A marás eredménye rendkívül fájdalmas lehet, duzzanat kialakulásával és akár hetekig tartó bırpírral is járhat. Ezen kívül gyulladások is felléphetnek, fennáll az elfertõzõdés veszélye, de téves érzetek is kialakulhatnak. Esetleg fajspecifikus ellenméreg alkalmazása is indokolt lehet." Forrás: Link
Nem olyan húha a pókmarás, emlegettem kézfejemen ma is látható 1975-ös pókmarásom (kézfejemmel nyomtam szét véletlen a komát) némi bõrpír és kis duzzanat után pár nap alatt elmúlt. A szúrás is csak egy apró szálka bõrbe fúródására emlékeztetett bár annál némileg élesebb érzés.

:-) Örülök a javulásnak!
A pókok kapcsán abban 100%-ban igaza van Lordnak, hogy 1000 esetbõl 999-ben elszalad a pók, ha meglát / érzékeli a közeledésedet, s pont az szokott a gond lenni, hogy ne rohanjon el fejvesztve, mielõtt lefotózza az ember. Fõleg igaz ez a földön szaladgáló pókokra, akik igen jól érzékelik a lépéseket is. Ha találnál egy cselõ-lakóüreget, órákat kéne ott ücsörögnöd elõtte, hogy egyáltalán kimerészkedjen. Persze most õsszel a srácok bátrabbak, de mint tudjuk, a szerelem elveszi az eszüket nekik is. :-)
Ha már nem segít, akkor a statisztikai adatokban kéne bizakodnod. Korábban C.Szilvi bejegyzésére írtam az ausztrálok "kedvencérõl", a Sydney-i tölcsérhálós póknak az elmúlt 80 év alatt volt annyi áldozata összesen, mint hazánkban a heroinnak 3 hónap alatt... Európában meg aztán tényleg nincs mitõl félni, még ha esetleg fáj is a harapás adott esetben, nem rosszabb a darázs csípésénél, a gyulladások, ilyesmik meg nem a pókméregtõl, hanem a pókszájon lévõ baciktõl vannak - ilyet akkor is össze lehet szedni, sokkal könnyebben, mint pókmarást, ha belebök egy növény tüskéje az ujjadba. Gondolom, a rózsától, akáctól, kökénytõl nincs fóbiád. :-)))
Az emberek nagy része, ha saját átélt pókmarásáról vall, kiderül, hogy még csak nem is látta a tettest, csak sejti, hogy pók, hisz "mi más lett volna"... Ha a pókok beszélhetnének az emberek tetteirõl.... Sok a terhelõ bizonyíték ellenünk, az tény. :-((

Az biztos, hoyg a fényképezés nagyon sokat tud segíteni a fóbia leküzdésében! Úgyhogy csak így tovább. :-))

Igen - fotózod és megismered, lassan elmúlik minden kellemetlen érzés A viszolygás megmarad, szeretni nem fogod de az már nem iszony hanem közömbösség

Köszi, a hátam már javulófélben... Flector por segített rajtam.
Lord Akela!
Próbálom én leküzdeni, de 20-30 évet nem lehet pár pillanat alatt
Fényképezem, csodálom õket, és majd elmúlik egyszer...

Hallod, ha érdem szerint osztogatnának... :-)

Hogy van a derekad? Remélem, jobb már! Tegnap én is derékszögben maradtam teregetés közben - igaz, nekem csak a macska ugrott rá a hátamra, ahogy lehajoltam, s amint rá tudtam beszélni, hogy másszon le rólam, ki is tudtam egyenesedni :-)) De azért eszembe jutottál, hogy talán Neked is jobb lenne macskatartásilag úgy maradni. :-)

Azért az milyen piszokság már, hogy én itt évek óta próbálok pókfóbiám ellenére pókokat fotózni, egyre közelebb merészkedve hozzájuk, hogy egyszer majd lehetõségem legyen egy szongáriait lekapni minden félelem nélkül, valakinek meg csak úgy odasétál a teraszára pózolni??? ...

Hû Noli, mit szólsz ehhez a szépséghez? Link