Bioszféra

Lada 2104 lesz az, a 2401 a Volga egyik típusa.

50 felett már én sem merek felmenni Pestre, mert az egészségem nem bírná ezt a stresszes közlekedést.
Pedig elárulom, 72-ben Autóforgalmi Szakközépiskolát végeztem,nem a Ripl Rónaiban, hanem a Gömb utcai suliban.Akkor még a Szoc.Kgst. autói szaladgáltak szép komótosan, meg a füstös 4-es busz hasította a Népközt.útját. Apám jött fel Pestre, a ballagási ünnepélyre, de látszott rajta az izgalom, nehogy baj legyen, meg akkori új Lada 2101-es szedan kocsival. Akkor.. az volt a sláger a Merkúrnál. Most 2010-ben most is Ladám van,2401-es kombi, de ha még egy egyszerû falu-közti országúton is haladok, 90-95 tel, akkor is meg kell elõzni engemet egy nyugati kocsinak.Nem tudom mi az oka ennek, nem tudják egyesek elviselni, ha egy öreg autó halad elõttük, nem a biztonság az elsõ, hanem a márka.. Szomorító. Pedig az a 90-95 km/h.sebi épp a biztonság határa - erre felé.

Az erdõs utakon pedig a 40 km/h is sok lehet az állatok védelmében.

Noli, még szerencse hogy megúsztad. Ilyen köz- és önveszélyesekkel szemben nehézgéppuskára gondol az ember, de legfeljebb utánaküld egy cifrát (amin esetleg jót röhög) viszont mi emberek vagyunk és azok is tudunk maradni. Eseted sajnos nem egyedi példa. Hosszas betegeskedés után idén elhunyt Gyöngyi barátnõm pár éve Hozzád hasonló helyzetbe került. Õ is megúszta, az alig karnyújtásnyira utána igyekvõ már nem. A régi ferihegyi terminál akkoriban védetlen kanyarodója mindig veszélyes volt gyalog és kocsival egyaránt. Gyalog indult haza. A zebra szélén állt, a belsõ sávban Vecsés felõl érkezõk becsületesen megállva felsorakoztak és vártak. Egy Vecsés felõl száguldva közeledõ kocsi viszont nem állt meg, az üres jobb szélsõ sávban elõzni kezdte a várakozó sort, Gyöngyi épphogy elugrott elõle. Az utána igyekvõt kapta telibe és eldobta 60 méterre. Szegény fiatal nõ a helyszínen meghalt, azon a hétvégén lett volna az esküvõje. Rajta már nem segített hogy a baleset után õrlámpát telepítettek oda. A nehéz, terjedelmes és gyors mercivel nemigen arcoskodtak teherautók sem, mégis ugyanott Pest felõl érkezve este, az egy sávra leszûkülõ jobb sávból valaki mögém állt a balra kanyarodó sávba és reflektort villogtatva nyomult rám mert lassítani kezdtem. Nem törõdtem vele, lassulva gurultam tovább a kanyarodó felé. Erre balról szorosan kicentizve megelõzött és elém vágva egyenesen belerohant a sávvégi terelõtáblába. Bevittem Gyöngyit, megittam egy kávét, megvártam míg a hibbant (jellemzõen) kiskölök összeszedegeti kocsija szétrepült darabjait. Bár engem is veszélyeztetett, nem tanúskodtam, mert a vezetõ nem sérült meg, egyértelmûen õ volt a hibás, a kocsiját vihette bontóba de az õ dolga hogy számol el biztosítójával. Autózásban különösen tapasztalható hogy a figyelmetlenség rosszindulat és közöny határtalan, néhány pánikra hajlamos kivételével akik krízishelyzetet elõidézve gondolkodás nélkül cselekednek. A szívmûtét óta nem vezetek fõleg az eszement bunkók miatt. Nem indokolatlan, szigorú pszichológiai vizsga IS kellene a jogsihoz akár a fegyverviseléshez. Repülõre se kap mindenki jogosítványt. Agresszív, elmeroggyant, könnyen pánikoló ne ülhessen kocsiba, az autózás is "veszélyes üzem". Tágabb értelmezésben a gépkocsi is lehet fegyver, károkozásra emberölésre alkalmas gyorsan mozgó tonnás vasdarab. Felgyorsult könnyû autó is viselkedhet úgy mint fába fúródó ágacska orkánban, szétrepülõ darabjai akár a gránátrepeszek. Valamit tenni kellene, egyre több vezetésre alkalmatlan ember ül száz és száz lóerõkre amitõl nemhogy óvakodna, de istennek érzi magát. Saját szomorú példa: a merci elõtt 16 szelepes Mazdám volt ami robbanékonyan gyorsult, ezért óvatosan jártam vele. Akkor suhanckorú egyik fiam engedély nélkül elvitte (a veszélyesen gyorsuló kocsitól tiltottam minden fiamat) és egy órán belül országúti fának perdülve totálkárosra törte. A képeket alkalomadtán feltolom érdekességnek, mert riasztó és tanulságos látvány, kész csoda hogy kölköm épségben megúszta csupán lefejelte a kormányt.
Ami az állatokat illeti, egyes állatoknak "csak állatok" nomeg bíznak az ütközõsínben, gallytörõ rácsban. Elfelejtik hogy az ütközõsín sem minden esetben véd (egyik fórumkollegánk tett fel képet szélvédõn "berepülõ" szarvasról) Az ütközõsín típusfüggõ lécecske vagy komoly vasdarab. Saját élmény: sötét téli este mellékutcában haladva keresztezõdés elõtt megálltam mert közeledõ reflektorfény látszott a házfalakon. A jeges út miatt óvatosan fékeztem. Már álltam, lábam a féken a féklámpa virított, mégis a mögöttem nyomuló messzirõl belém rohant nehéz kocsimat áttolva a keresztezõdésen. A keresztbejövõ már elhaladt akkor, a mercit megóvta a szerencse és a hátsó ütközõsín, hátracsapódó fejem a fejtámla. Nagyot durrant, feldühödve ugrottam ki de végül elnevettem magam. A siheder vezetõnek semmi baja, viszont az Opel eleje látványos rommá tört de hátsó karosszériámat el se érte, terjedelmes robusztus ütközõm rugalmas mûanyagborítása csupán megkarcolódott. Figyelmetlen volt, a papával számoljon el õ, kézfogással búcsúztam mert elpityeredett szegényke legényke. Bocs a hosszas filóért, ha egyszer feltörnek az emlékek nehéz leállni, sajnos lenne mirõl mesélni napestig

Most elképzeltem, ahogy te utánasietve megkínálod egy szelet csokival.

Jesszusom... Ezek szerint nem tudtál utánarohanni?

Egyébként nálam a legcsúnyább az volt, amikor a Lágymányosi utca és a Bartók sarkán a zebrán, úgy hogy nekem volt zöldem, az egyirányúban tolatva elütött egy félõrült. Hamar el is iszkolt.

Lordom, engem zebrán akart a szegény kutyeszhoz hasonlóan eltenni láb alól egy tahó... Megállok, mert mindig megállok, mivel félek a kocsiktól, akkor is megállok, ha messzi van és át tudnék menni, de inkább megvárom, míg elhúz és tiszta lesz az út. Ahogy állok a zebra elõtt, két kocsi jön, az elsõ lefékez és int, hogy menjek át. OK, ma már ez a szabály, hogy meg kell állniuk, de én szerencsére gyanakvó vagyok. Szóval elsõ kocsi megáll, erre a mögötte érkezõ második ELÕZ A KÖRFORGALOM ELÕTTI ZEBRÁN... Ha nem elég jók a reflexeim és nem tudok visszaugrani, úgy elcsap, mint egy nyulat... Hát mit gondolt az a népi tejföltartó cserépedény, hogy mi a frászért áll meg az elõtte lévõ autó a zebránál? Kedvem lett volna beleereszteni egy aknagránátot.
Ja és egyedül ült benne egy hím, tehát nem szülõ nõvel sietett a kórházba (ami amúgy az ellenkezõ irányban is van).
Az állatok elütésébõl sokan sportot ûznek, na õk is tökéletesen érdemesek az aknagránátra.

Noli mentségemre szóljon, az úttesten sikertelenül átkelni igyekvõ élõlények láttán ugrott be a filmbõl a kisteknõsök lomhaságukhoz mérten igencsak sebes sprintelése a vízig. Természetesen össze sem hasonlítható a Természet ésszerû és az Ember oktalan "ragadozása"
Bubu hihetetlen nagyot "szólnak" kocsinak csapódva. Nekem sikerült egy varjút frontálisan elkapnom mert a felrebbenõ többitõl más menekülési útja nem volt (azt vélem madáron is meglátni a rémületet pld. feltettem a fiókájáért aggódó aparigó fotóját, neki is más a tekintete mint semleges helyzetben) és nem felejtem rémülten tágra nyílt szemét ahogy a motorház fölé vergõdött majd kétségbeesett igyekvését hogy a kocsitetõ fölé kerüljön. Hajszál híján sikerült is neki, de én 100 km/ó körül jöttem, a kocsitetõ pereme csak elkapta.
Egy kukoricásból kiröppenõ fácán Latvija mikrobusz szélvédõjének csapódott. A sofõr csak 60-al ment, de a szép megtermett fácán akkorát durrant mint az ágyúlövés és a szélvédõt is betörte.
A rémült és segélykérõ tekintetrõl eszembe jut még az a szép német-juhász, amit mellettem-elõttem ütöttek el. Ahogy pörögve elsodródott mellettem, vele is "összeakadt" tekintetünk. Nem vagyok túlzottan érzelgõs, de szívszorító volt a derékba kapott elsodródó kutya fájdalmas és kétségbeesettnek tûnõ tekintete. Elõtte néhány másodperccel még peckesen, szinte büszkén sétált az autók között, õ is át akart kelni a túloldalra (gazdáját nem láttam). Láttam mi lesz, én lassítottam de a mellettem haladó sebességcsökkentés nélkül elcsapta. Felmerült bennem, ha már az állatot nem sajnálja, a kocsiját se félti? Ez van

Nálam nem kell ahhoz kocsiban ülnie egy embernek, hogy velem szembe jõve ne ismerjem fel..

De jó ez a megfogalmazás! Nekem pont fordítva mûködik az agyam. Csomó ismerõstõl kapok letolást, hogy állok a zebránál, megáll, integet, átmegyek, de észre se veszem, hogy ki volt a kocsiban. Egyszerûen képtelen vagyok arra, hogy a kocsit egy átlátszó tárgyként kezeljem, egyszerûen csak egy veszélyes doboz számomra, és tök mindegy, hogy az anyám vezeti vagy a szomszédom, nem fogom felismerni, hogy hús-vér ember van a szélvédõn belül, akkor se ha dudál vagy letekeri az ablakot...

Tegnap bringázás közben halálra gázolt felnõtt sünöket is láttam. A lefotózott elgázolt siklók még aránylag "egyben maradtak", de a kilapított sünik szinte csak tüskéikrõl ismerhetõk fel, nem fotóztam le. Valahányszor szántóföldi munka folyik (szorgalmas gazda, gondozott föld) felriasztott élõlények serege igyekszik a hétvégi házak körzetébe menekülni átkelve az aszfaltos úton ahol sokan halálukat lelik, kezdve hernyókkal, csigákkal a nagyobb testû lassan mozgó élõlényekig. Nincs megoldás, senki nem kárhoztatható érte. Élni kell, a gazda dolgozik hogy legyen mit enni (nekünk is) a földjén megtelepedett kis lények menekülnek amerre szabad az út, ez a Sors a szerencsések és életrevalók megmaradnak. Menekülésük nagyon emlékeztet a frissen kikelt kisteknõsök élet-halál versenyfutására ragadozók között a tengerpartig.