Bioszféra

Igen, az Európán kívüli civilizációk (pl. Kína) valóban birtokolni szeretnék azokat az anyagi javakat, melyeket a Nyugat élvez. Közhely, hogy e tény ökológiai szempontból óriási veszélyt hordoz magában. De igazából nem errõl akartam írni.
A nagy kérdés, hogy a Távol-Kelet csupán az európai külsõségeket vette-e át, és mennyire tette magáévá mentalitásunkat is, -pontosabban, mennyire nem. Mély meggyõzõdésem, hogy a világon egyetlen olyan kultúra, ill. kultúrkör van, mely súlyánál fogva legalábbis egyenrangú az európaival: a távol-keleti.
Tulajdonképp ellenkezõ irányú folyamat is érzékelhetõ: a Nyugat egy idõ óta folyamatosan átveszi a Távol-Kelet kultúrájának, filozófiájának bizonyos részeit. Azonban ez az átvétel messze nem éri el azt a kritikus határt, melyen felül ezek a gondolatok tényleges hatást gyakorolnának életformánkra. Pedig -véleményem szerint- egy ilyen fajta szellemi vérfrissítés jót tenne a Nyugatnak. Fennmaradását segítené például azzal, hogy anyagiak terén nem a sokra, a még többre, meg az annál is többre törekedne, hanem -az ELÉGRE. (Persze, hogy kinek mi elég, nagyon szubjektív, itt a stacionáriusságon van a hangsúly. Ha ez megvalósul, talán nem tesszük tönkre a világot magunk körül.)
Van a fogyasztói társadalomnak még egy nagyon veszedelmes jelensége, melyrõl keveset beszélünk. A világtörténelemben minden népnek, minden törzsnek megvolt a saját önfenntartó, élõ, s ezért fejlõdõképes kultúrája. A nyugati civilizáció emberének manapság nincs ilyen a kezében. Az indusztriális világ kialakulásával párhuzamosan ez elhalt, ill. elvették tõle. Teljesen passzív befogadókká váltunk, kulturális kiskorúakká. Szellemi táplálék gyanánt általában azt esszük, amivel a manipulátor etet minket. Vajmi keveset vagyunk képesek ehhez hozzátenni, méginkább vele szembeállítani. Rossz vége lesz ennek!

Mélyen egyetértek, csak az a baj, hogy azok a népek, akik ma szegények (nagyrészt nem fehérek, de nem ez a lényege), s kissé közelebb élnek még a Természethez, mint mi, azok pont a mi civilizációs javainat akarják elérni, vagyis ugyanúgy plázázni, kocsikázni, stb. :-(( Itt nem a nyugati kultúrának lõttek, hanem alapvetõen az emberi kultúrának...

Hogy van-e remény? Remény mindig van. Hogy megalapozott-e? Nem tudom... Akik a pláza-kultúrát terjesztik, igen nagy pénzügyi és politikai hatalmak. Azért manipulálják a lelkeket, hogy kis ráfordítással elõállítható, ócska dolgokat lehessen minél nagyobb haszonnal a nyakukba sózni. Bennszülötteknek tekintenek minket, akik örülnek a vasszögeknek meg az üveggyöngyöknek. S sokszor tényleg úgy is viselkedünk. Rettenetesen át van ez a társadalom verve -persze nemcsak a mi társadalmunk, részben a nyugati is.
Hamarosan meg fog mutatkozni, mennyi életereje maradt még az európai kultúrának, képesek lesznek-e a tömegek legyõzni ezt a mételyt. Ha nem, szomorú sors vár a fehér civilizációra.

Egyetértek a leírtakkal! Itthon igyekszünk a minimálisra szorítani a digitális világ adta lehetõségeket. TV-t évek óta nem nézünk, s mivel be sem kapcsoljuk, így a gyerekeket sem érdekli. Ha valahol be van kapcsolva, nem érdekli õket. Remélem, hogy ez egy ideig még így marad. A netezéshez még kicsik, bár a PC érdekli õket, ezeket sajnos már nem lehet kizárni az életükbõl, s mivel ez az iskolai oktatás részévé vált, elkerülhetetlen, hogy "belezúgjanak". Itthon hiába az óvás, a tiltott gyümölcsöt úgyis le akarják majd szakítani.

Természet-szeretethez: itthon abszolút ebbe az irányba tereljük õket. "Felfedezõ" utakat teszünk, de sokszor a kertben is akad érdekes látnivaló, és ezekrõl sokat beszélgetünk. Szeretnek kirándulni, bár sajnos ritkán adatik meg ez a lehetõség, de olyankor sem arról szól a program, hogy keresünk egy játszóteret, hanem irány a hegyoldal! Törzshellyé vált Mátrafüred, viszonylag hamar odaérünk Szolnokról, van kisvasút, patakpart, tanösvény, forrás, és érdekli õket, jól érzik ott magukat (mi is). Bízom benne, hogy ez az érdeklõdés kitart késõbb is, az eddigiek alapján jó úton járunk. Próbáljuk a szelektív hulladékgyûjtést beléjük plántálni. A mi korosztályunk még nem ebben nõtt fel, legalább õk kapják meg a megfelelõ alapokat. Tanulják meg, hogy lehet és kell tenni azért, hogy élhessünk, élhessen a Föld.

De amikor dolgozom, és pl. szombat esténként a diszkóba igyekvõ fiatalság a budapesti elõvárosi vonalak peronjain rendre kinyújtott középsõ ujjal fogad, és még a sörösdobozt is a vonathoz dobja, netán azzal szórakozik, hogy átrohan a vonat elõtt, akkor kétségbe esem. Meg akkor is, amikor a szünidõben a kavicsokkal telepakolják a sínkoronát (ez egyébként a vasúti közlekedés biztonságának veszélyeztetése a Btk. szerint), sõt, "vadabb" dolgokat mûvelnek (nem akarok tippeket adni). Vagy csak lézengenek a plázákban, az utcákon, piálnak, drogoznak, örjöngenek, akkor mit gondoljak?

A srácok most mentek ki az udvarra, éppen azt nézik, hogy amit pár napja vetettünk a kertbe, kibújt-e már a földbõl. Délelõtt egy cserebogárral ismerkedtünk, és a rigókat néztük a kertben. Ilyenkor megnyugszom picit, hogy talán van még remény...

Az én 17 éves lányom se lett (eddig) természetbarát, dacára annak, amit otthon látott. Az iskola, a barátnõk és az interneten tenyészõ társaság véleményem szerint nincs jó hatással rá. Ezek a gyerekek egész más intellektuális "kozmoszban" tartózkodnak, mint én annak idején (s ahogy írásodból kiderül, Te is).
De a korai évek élményei nem múlnak el nyomtalanul, ebben biztos vagyok. Ha a csemete kiskorában megkapja a megfelelõ "municiót", az késõbb okvetlenül visszaköszön, élete részévé válik.

Az én erdei pintyem legalább védett faj, ráadásul úgy vagyok az állatokkal, hogy övék az elsõbbség, mert amit az emberek eddig tettek a természettel, ez a minimum a részükre. De ezekre a "jövõ reménységeire" inkább nem mondok semmit. Mellesleg két fiam van, és elõre rettegek attól, amit majd az iskolában kapnak annak dacára, amit a párommal próbálunk beléjük oltani az életrõl. Ott majd kiölik belõlük a társaik, és ez ellen tenni nem lehet, mondhat bárki bármit. A liberális pedagógiai módszerekrõl nem is beszélve.

Jelen pillanatban a balatoni nyaralónkban tartózkodok. A szomszédban, alig 15 lépésre az ablakunktól, jó családból való fiatalok hajnali 3-ig tökrészegen üvöltöztek, rikoltoztak, mint az állatkerti majmok. A feleségem fél éjszaka nem aludt miattuk.
Nem az elsõ eset, már szóvá tettem az édesanyjuknak, aki iskolázott nõ, és velem együtt nõtt fel (már ami a nyarakat illeti). Falra hányt borsó volt a mondandóm. Hát, errõl beszéltünk...

Lakonikusan, a lényegre törve írtál Thermometer kollega. Ebbõl a "szellemi zsinórmérték" kifejezésed kifejezetten találónak találom. Az ideológiák, szellemi áramlatok, a minden korban létezõ próféták józan megérzései és az önjelölt álpróféták sok esetben öncélúan formált hamisan csillogó próféciái között nehéz eligazodni. Nemegyszer téveszmékbe csapó képzelgések keverednek a józan elõrelátásokkal vagy éppenséggel helyettesíteni akarnak emberi közösségek évezredes összecsiszolódása során kialakult és korokhoz koronként illeszkedve változó szokásokat, kompromisszumokat, emberi tapasztalatokból felhalmozott alapvetõ és célszerûség diktálta közösségi szabályokat nemkülönben a belõlük alakított továbbhaladást megszabó iránymutatókat. "Mondhatta volna szebben kis lovag" ez nem éppen spártai volt
Igen, szellemi zsinórmérték szükséges, egységes és mindenki által követhetõ szellemi zsinórmérték mely Ariadné fonala módján segíthetne eligazodni a megkövült eszmékbõl és téveszmékbõl felépült labirintusban, segíthetne kijutni a napfényre és friss levegõre. Addig-addig civakodnak a célravezetõ és jól követhetõ "egységes zsinórmértéken" míg végül képletesen mondva "Minotaurosz felfal mindenkit"...

Én meg moderáltam magam, így korrekt. További szép napot, megyek a "kerbe", vakondtúrás- szétgereblyézés, fûnyírás, egyebek.

Nemcsak a korai gyerekvállalás az alapvetõ gond. Alapvetõ gond az illemtudás hiánya is. Illem alatt persze nem etikett-szabályok formális betartását értem elsõsorban. Valahol olvastam, hogy e három hasonló hangzású szó: illem, szellem, jellem -tartalmilag is összefügg. Hát igen. A szellem, ami nem csupán tudomány, szaktudás. Azt mondjuk, valaki valaminek a szellemében cselekszik. Ez annyit jelent, az illetõnek belsõ, intellektuális-morális "iránytûje" van, bizonyos elvek szerint él. Orientált: van válasza az élet nagy kérdéseire -hogy honnan jött, hova megy és ki õ valójában, mi a célja az életének. Határozott alapelvek szerint viseli magát, bánik embertársaival. Ezen életelvekben gyökerezik az igazi, nem formális jó modor.
Úgy látom, éppen ezekkel a dolgokkal van nagy, s évrõl-évre növekvõ probléma manapság. Elvek terén deficiensek vagyunk. Pedig nem lehet teljesen rábízni az átlagemberre, hogy gondoljon azt a világról, az életrõl, amit akar -ha nem akar, ne gondoljon semmit.
A hedonizmus, a fogyasztás vég nélküli növelése nem életelv. Illetve tulajdonképp annak tekinthetjük, de nemkívánatos. A tömegeknek igenis szükségük van valamiféle szellemi vezetésre -halkan merem csak mondani: ideológiára?
A mi országunkban, sok-sok évnyi demokráciahiány után ez valószínûleg nem rokonszenves gondolat. Még a vicc is úgy szólt: a szocializmus az elvek gyõzelme a józan ész fölött!
De abból, hogy torz ideológiára nincs szükség, nem következik, hogy szükségtelen bármifajta szellemi zsinórmérték az embernek.
A másik nagyon veszélyes jelenség, mely szervesen összefügg a fentiekkel, a szolidaritás és együttérzés hiánya. Jelenleg inkább a mások "kikönyöklése", kisemmizése a divat nálunk, nem pedig a kölcsönös segítségnyújtás. Ebbõl következik a társadalom tökéletes rezisztencia- hiánya vezetõinek hülyeségével, piszokságaival szemben. A szolidaritás nélküli embercsoport nem társadalom, hanem -elnézést a kifejezésért- csorda.
Ezen a ponton kell visszakapcsolódnunk az illem kérdéséhez, mely az együttérzés alapján magában foglalja a tapintatot, a másik ember bántatlanságát. Például, hogy ne ordibáljanak ostobán a fülébe, mikor pihenni szeretne. S ezt az attitûdöt bizony meg kell követelnünk a csemetéinktõl is.
Lehet, kissé messze kalandoztak a gondolataim, de rövidebben nem tudtam kifejezni azokat.

Taki amit a gyerekekrõl mondtál teljesen igaz csak az nem tudja aki még nem próbálta Pontosan ezért kell odafigyelni a szülõnek gyermekére és idejében meginteni hogy nemcsak õ létezik a világon, mindenkire nézve vannak betartandó kötelességek kötelezettségek morális etikai erkölcsi elvárások és együttélési kompromisszumok, amit jó ha idejében megtanul különben konfliktusok sorozatából áll majd egész élete.
Amúgy Télemberrel nem volt sosem bajom, a fórumon jókat beszélgettünk olykor régebben ezért nagyjából sejteni véltem mûveltségi szintjét, csak éppen nem tudom mely okból akkoriban diplomás meteorológusnak véltem
Azt fenntartom, hogy miként az egyetemen csak kellõ ismeretekkel rendelkezõ tapasztalt ember alkalmas diákok okítására vagy épp egy gyermekgyógyító osztály vezetésére, az "Életben" is csak érett, kellõ tapasztalattal rendelkezõ felelõsségteljes ember vállaljon gyereket. Akik korán vállalnak gyermeket még nem tudnak megfelelõen gondoskodni róluk és személyes példát sem tudnak mutatni nekik amiben kell.
A Nolira vonatkozó rész a Modival egyetértésben törlésre került

Véleményem szerint,a legutolsó putriban, nagyapától fogant, de egészséges gyermek is olyan, mint az összes többi. Neveletlen, káromkodó és hadd ne soroljam még, a családi háttér, vagy éppen annak hiánya hatására lesz egy gyerek. Soha, de soha nem a gyerek a hibás! Nekem két fiam van, 14 és 6 évesek. Szégyenkeznem sosem kellett miattuk sehol, ha az oviban hallott káromkodást,melyrõl fogalma nem lehet, mit jelent, elõadta itthon, szóltam egyszer, kétszer, harmadszorra szájon vágtam. Soha, sehol nem kellett egyikre sem rászólni, ha bementünk valahová, hogy köszönjön, mert tõlem hallották a leghangosabban a köszönést és ez természetes dolog lett, nem "cirkuszi mutatványként, kisfiam miért nem köszönsz".Szóval, összetett dolog ez.....

Elnézést, én is hozzáfûzök még pár szót, azt vélem négy fiam felnevelése során szerzett gyereknevelési tapasztalataim alapján megtehetem. Szerencsére engem nemigen zaklat fel a gyerekek zajongása, hiszen egyszer gyerekek, hát tomboljanak DE... a szülõkön múlik mit engednek meg a gyereknek. Természetes hogy hagyják õket tombolni, mozogjanak, levegõn vannak és nem mellesleg kifáradva otthon majd nyugodtabbak lesznek és nem lármáznak apu-anyu fülébe. Ez sajnos azzal jár hogy a gyerekek a játszótér környékén lakók fülébe lármáznak. Itt lép be a szülõk közönye, az empátia és felelõsségérzet hiánya mások nyugalma iránt. Magatartásukban párhuzamot lehet vonni bizonyos népcsoportok nemtörõdöm hangoskodó lármás természetével. Sokat megengedtem fiaimnak és amit lehetett megkaptak. Játszótérre mégis ritkán mentünk, inkább pólyás koruktól kezdve jártuk a természetet velük kenguruban vagy karon-nyakban cipelve õket párommal. Érdekes, bár termetük és testi erejük "feljogosíthatta" volna erre a manapság elterjedt szokásra fiaimat, mégse hangoskodtak se erdõben se játszótéren. Jobban tenné más szülõ is ha inkább kiránduláson/terepen vezettetné le gyermeke fölös energiáit. Ha nem tudja megtenni hogy a természetbe menjen (ami még ma is inkább csak akarat kérdése) vagy legalább nyíltabb területre ahol nem zavar senkit a hangoskodás. Egy házak közé zárt visszhangzó téren a szülõnek gondolnia kellene már az elsõ visításnál arra hogy lakhatnak a környéken éjszakai mûszakosak, öregek és fekvõbetegek. Nekik ugyanúgy megvan a joguk a pihenéshez mint a gyereknek a mozgáshoz. Egy "egészséges" gyerekhangerõt mindenki elvisel - bizonyos mértékig. Az élénk testmozgáshoz nem szükséges okvetlen ordibálni ÉS mivel aki ágyban fekszik az nem ordibál ezért jogosan várhatja el hogy más se ordibáljon a szülõ pedig szóljon rá vásott kölkére ha az "túllépi a decibelt". Pontosítom: egy szülõ annyit engedjen meg közösségi területen gyerekének amennyit õ maga elviselne más kölkétõl vagy saját otthona falai között. Nem feltételen velejárója a felszabadult testmozgásnak a felszabadult üvöltözés se erdõben játszótéren, különösen sorházak közé ékelt visszhangos téren. A gyerek ficánkoló kiscsikó, nagyon sok esetben nem is tudja hogy rosszat tesz amíg meg nem magyarázzák neki. A szülõ felelõssége elmagyarázni. A szülõ kötelessége lenne hogy átérezze mit érezhet más, mit érezne õ más kölkének visongását hallva. Errefelé nagy a csend. Egy alkalommal már messzirõl hangos és kõkemény trágár szavakkal tarkított ordítozó lárma közeledett. Felugrottam és kinéztem mert komolyan azt hittem legalább féltucat "lomtalanító" közeleg. Tévedtem. Csupán három, jólétet sejtetõ módon öltözött normálisnak látszó kamasz kerékpározott erre, de olyan hangerõvel és trágársággal társalkodva hogy meglepett pedig hosszan tudok dühöngve káromkodni de ezek bõven túltettek rajtam. Ha nem káromkodtak volna bádogpultos kocsmai szinten, már a hihetetlen hangerejû ordítozás önmagában kimerítette volna a közbotrányokozás fogalmát. Elsõ gondolatom az volt, na ezeknek is gondos szüleik lehetnek. Gyerekek? Hagyjuk? Szerintem a szabadjára engedett játszótéri gyerektombolás is kelthet hasonló megbotránkozást akár egy részeg felnõtt hangoskodása mely megzavarja a nyugalmat. A szülõk felelõssége hogy felismerjék ezt és tegyenek ellene, mert ezzel a szabados magatartású zabolátlan népcsoportok szintjére süllyednek gyermekeik.