Bioszféra

Egyáltalán nem szégyen ha egy férfi ember elérzékenyül egy kis pajtás állatkája elvesztésekor!
Nekem mikor idén áprilisban elütötték az utcánkban Picúr nevû cicámat, úgy zokogtam mint egy kisgyermek, pedig már majd 30éves fejemmel nem szokásom.
Nálunk is van kisállattemetõ a virágoskertben a nagy fenyõfa tövénél, ott nyugszanak szeretett állatkái a családnak. Sanyika a kis hörcsög, Gyuri és Panni papagájok, és a két cicám, Picúr és Poci.
Szép nyughelyük van mert egész évben szinte virágokkal van tele a nyughelyük. Még most is mikor írok róluk könny szökik a szemembe,hogy felidézõdnek a régi emlékek.
De az elmúlás az élet része ahogy Te is írtad, el kell fogadnunk még ha soha sem fogunk tudni hozzászokni.

Szerencsére azért van itt két ördög még nekünk, Buksi kutyus és Cirmi cica, õk aztán nem hagynak unatkozni, mindig kell velük valamit foglalkozni.
Ma hungaroceleztük ki belülrõl a kutyus ólját és nagypapám varrt neki jó vastag régi bundakabátjából ágynemût. Így papi sem unatkozik és a kutyus sem fázik.
A cica pedig itt fekszik a kandalló mellett most a nappaliban és vígan durmol.

A cicámnak új játékot találtam ami nagyon jól leköti õt, és képes órákig elszórakozni vele.
Egy pingpong labdát, eszméletlen mutatványokra képes vele a nappaliban, megy, robog mint egy tank, élvezi ahogy jó nagyokat pattan neki a parkettán.
A végén mikor már kimerül, csak hanyatt fekve pofozza.