2024. december 03., kedd

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#71962
Ez a folyamat szépen beigazolódni látszik az ECMWF mostani futásán is. Viszonyításképpen a tegnapi 12-es ECMWF: Link illetve a mostani: Link

Én is átmeneti hidegöblítésre számítok. Majd, ahogy erősödik az izlandi ciklontevékenység kvázi belöki felénk az anticiklont így fokozatos melegedés kezdődhet (216 órán túl). Legalábbis a makroszinoptikát átnyálazva én ezt látom a legvalószínűbbnek mint Te. 
#71961
Így bizony és egy ekkora mértékű lehűlés meglehetősen ritka lenne az év ezen szakaszán...
#71960
És itt a pont  laza Kicsit másképp megfogalmazva, de kb. ugyanebbe az irányba kapizsgálok, mivel a folytatódó meridionalitás igencsak hajmeresztő T-hullámvasutak esélyét lebbenti fel az előttünk álló hetekben. Jól látszik, mekkora különbség van egy augusztus 15-e körüli és az előttünk álló AC-előoldali helyzet között: míg előbbi esetben kaptunk volna egy lájtos hűvös szellőt, 8 fokos T 850 hePa érték mellett, nappal 20-25 fokokkal, éjjel 12-13 fokokkal, most bizony napközben jó, ha 15-16 fok lesz a hidegadvekció csúcsán, éjjelenként pedig csak úgy repkedhetnek az 5 fok körüli, illetve annál alacsonyabb értékek hideg
#71959
Jövő hét közepétől a nyugat-európai AC és az észak-európai ciklon közös áramlási rendszerében viharos északi, északnyugati széllel várhatóan kapunk egy vérbelibb őszi hideglöttyöt, ami elég valószínű, hogy nem lesz tartós.  A folyamat azonban ECM-en  is tisztán látható: Link   Link

Ahogy az AC majd kelet felé helyeződik lassan, közben északról a ciklon hátoldalán még lesz utánpótlása a sarkvidéki hidegnek: Link   Link

A 216 és 240 órás kép már igen távoli, a gerinc helyzete sokat dob a latba, amennyiben egy fullos előoldal jön össze, akkor lesz min zúdulna az alacsony izotermáknak. Eközben Nyugat-Európában hőhullám alakul ki, ami eléri a Benelux-államokat és Skandinávia déli részét. Dejavu, mintha már láttunk volna ilyet a nyáron nem is egyszer kacsint
Ez pedig azt sugallja, hogy idővel nyugat felől ránk tolódik ez a meleg, ahogyan az óceáni ciklontevékenység is élénkül, az AC csúszik keletebbre.  Ismét nagy hőmérsékleti különbségeket vizionál kis távolságokon belül a 850 hPa-os nyomási szint. Ott a -5 fokos érték és a 15 fokos is.  Mindenesetre gyanítom a markánsabb hidegadvekciós intermezzo után újabb melegadvekció érkezik majd, hiszen nyugatról az a meleg nem párolog csak úgy el, pláne ismét eljuthat a magas szélességekig.

Mivel AC helyeződhet felénk, így az első talajmenti, sőt helyenként gyenge fagyok esélye is benne van a pakliban hajnalonta, reggelente főleg északkeleten és itt felém a homokhátságon.
#71958
Gyorsan hozza kell azért tenni okulásákent az eredetileg szombatra beharangozott lehűlés sorsát. Azt is támogatta a tagok 90%-a, én is lassan készpénznek vettem, és mi maradt belőle? Egy nagy lopikula.  Hasonlóan fest a jövő keddi történet is: az ENS beállt az operatív futás mögé, jön a nagy sarkvidéki hidegleszakadas. Most amondó vagyok, hogy a jövő keddi felvonást jó 80%-os valoszinuseggel most már tényleg nem usszuk meg, ám ennek tartosssgara (sem) vennék mérget. Sokat elárul majd a friss ECM, személy szerint kissé túl korai lenne ilyenkor meg a 0 fokos izoterma vendégszereplése, ám az időjárás nem kívánságműsor, ráadásul a folytatódó erős meridionakis hajlam a ez bőven beleférne.’Az érem másik oldala a hirtelen T  - kiugrasok. Alighanem ezek sem maradnak majd el nevet
#71957
Tegyük hozzá,  jövő hét közepi erősebb lehűlés több modell sok futásában megjelent az utóbbi időszakban. Igaz, ECM utolsó pár futása gyengítette, jelentéktelenné tette ezt a hidegbeáramlást.. Most ismét ránk rámolja a modell a komolyabban hideg légtömegeket. A modellösszkép tehát továbbra is erős lehűlés a jövő héten.
#71956
Most átmenetileg ECMWF OP is eléggé ránk hozza a hűvös légtömegeket északról.
#71954
A következő napokban a kontinens középső területeinek időjárását most meghatározó gyenge alacsony nyomású teknő felszámolódik, az Északkelet és a Délnyugat-Európa feletti anticiklonok Közép-Európán keresztül kontaktusba jutnak egymással. Ilyen módon a 45. és az 55. északi szélességek között egy északkelet-délnyugat tengelyű magasnyomású híd jön létre, amely Európa legnagyobb részén meghatározza majd az időjárást. Térségünkben is anticiklonális hatások érvényesülnek, időjárásunk szárazra, naposabbra fordul. Átmenetileg a hőmérséklet is emelkedik. Csütörtökön északról egy gyenge hidegfront súrolja a Kárpát-medencét, de ez lényeges lehűlést várhatóan még nem okoz.
A részletek:

KEDD (09. 10.):     Link     Link     Link
Néhány északkeleti megyében délelőtt még zártabb felhőzet lehet, másutt reggeltől alig lesz felhő az égen. Délután már országszerte kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk. Csak a nyugati, a déli és a keleti határ mentén lehet némi magas szintű felhőzet. Csapadék sehol sem várható. Az északi, északkeleti szél az ország nagy részén gyenge marad. Nyugat-Dunántúlon azonban időnként megélénkül a délire forduló szél.
Hajnalra 7-12 fokig hűl, és elsősorban északkeleten és délnyugaton erősen párássá válik a levegő. Ott ködfoltok képződhetnek. Kora délutánra 21-25 fokig melegszik a levegő.

SZERDA (09. 11.):     Link      Link     Link
Kezdetben kevés lesz a felhő, később dél felől lassú felhőzet-növekedés kezdődik. Délután már az ország déli harmadán-felén közepesen vagy erősen felhős égre nézhetünk fel. Északon, északkeleten estig derült marad az idő. Csapadékra továbbra sincs kilátás.  A keleties légmozgás gyenge marad.  Hajnalban 8-15 fok valószínű, és főleg délnyugaton ködfoltok képződhetnek. Erősödik a nappali felmelegedés: a hőmérséklet csúcsértéke eléri a 23-28 fokot. Északkeleten, keleten lesz a legmelegebb.

CSÜTÖRTÖK (09. 12.):      Link     Link      Link
Északnyugat felől időnként megnövekszik a felhőzet, de emellett napsütés mindenhol várható. Eleinte az ország középső, majd az északkeleti, keleti részén elszórtan várhatók záporok. Északkeleten zivatar kialakulása sem kizárt. A nyugatira, északnyugatira forduló szél a Dunántúlon sokfelé megélénkül, helyenként erős lökések lehetnek. Kora reggel 13-16 fokot mérhetünk, délután pedig 22-27 fokot. A szerdaihoz hasonlóan keleten, északkeleten lesz a legmelegebb.

PÉNTEK (09. 13.):     Link     Link     Link
Kevés felhő, napos idő várható csapadék nélkül.  Az északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten időnként megélénkül. A kora reggeli 10-15 fokról délutánra 23-26 fokig melegszik a levegő.

A távolabbi kilátások: középtávon (192-240 óra) atlanti blokk megjelenésével, térségünkben északnyugati, északi légpálya kiépülésével számolhatunk. Ezzel lényegesen hűvösebb levegő érhet majd el. A részletek azonban egyelőre még nagyon bizonytalanok.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-12-03 15:10:55

Szentmártonkáta

4.9 °C

na00

RH: 92 | P: 1019.3

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

131646

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.