2024. december 02., hétfő

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#72477
Kicsit szándékosan sem latolgattam az esemény lefutása közben, de valóban sokat lehetett tanulni ebből a helyzetből is. 
Az alapfelállás eléggé bejött, Észak-Európában a megszokottnál hidegebb lesz a következő időszak, de ahogy jeleztem is, hozzánk ez nem biztos, hogy el tud jutni, és ez összességében így lesz végül.
Egyébként december közepe óta a következő hét hozhatja az északabbi térségben kb. a legnagyobb hideg anomáliát. Ez nem is meglepő, hiszen azóta most először számottevően negatív egyszerre az AO-NAO páros.

beillesztett kép

 

beillesztett kép



beillesztett kép

Csak akkor szinte tisztán troposzférikus eredetű volt ez, most kevert, ahogy írtam korábban. Sőt ezekben a napokban már egy egyértelmű lecsatolását láthatjuk az SSW magasbeli negatív AO-jának. Erről még a hsz. végén.

Addig is egy latolgatás a hónap közepéig. Az SSW lehatásával összhangban a keleti féltekére költöző troposzférikus poláris örvény mellett csak kisebb alacsony geopotenciálú területek maradnak nyugaton. 

beillesztett kép


Viszont a grönlandi AC peremén kijutó hideg levegő ciklonképződést indít el az óceánon.

Ezek a negatív indexes felállás alapján délebbre találhatók szokásos pályájukhoz képest, déli oldalukon pedig gyűlik a meleg levegő, ez az Ibériai-félszigetet el is éri, mintegy szimmetrikus felállásként az északi hideggel szemben ott anomáliásan meleg levegő felhalmozódása indulhat meg. 

beillesztett kép



Ráadásul a jet behullámzása az USA felett downstream hatásként ráerősíthet, északabbra nyomhatja a dny-európai gerincet.

beillesztett kép



Viszont mivel a hideg levegő közel maradhat, valamint a gerinc előoldalán akár újabb teknő létrejöhet, hidegöblítéssel, ezért bizonytalan, nagy hőkontrasztot hozó helyzet alakulhat ki Közép-Európában. (Pl. friss GEM).

beillesztett kép


Ezzel a háttérrel értelmezném a mostani, a hónap közepén több tagjában is a 10 fokos T850-et meghaladó, de nagyon szóró GFS fáklyát is. 

Visszatérve az SSW lehatására, több jele is van ennek. Egyrészt a már februárban is jelzett örvény áthúzódás Eurázsiába a sztratoszféra-troposzféra teljes légoszlopában, a legerősebb geopotenciál kontraszttal az alsó sztratoszférában.

beillesztett kép


A geopotenciál mező hullámfelbontásában ez az "egy" poláris gerinc-"egy" teknő (wave-1) helyzet lefelé terjedése odafentről, ennek anomáliájának maximuma pedig részben a jet szintjében is megjelenik, ott egész télen nem volt ilyen erős. 

beillesztett kép


beillesztett kép


Valamint lefelé terjedés után a negatív AO lehúzódása a troposzférába pont az előbbi hullámanomáliával kb. egy időben.

beillesztett kép

#72476
Link Automatikusan lefordított felirattal minden nyelven érthető. Sokféle variáció van még egész Európára, leng a GFS operatív is ide-oda.
#72475
Egy kis esélylatolgatás magyar szempontból, várható időjárásra vonatkozóan?
#72473
Zajlik az SSW, ráadásul két körben, és a második végére split-szerű felállás alakul ki. Ha nem is klasszikusan törik ketté az örvény, de végül egy kis leszakadó darabból Amerika felett létrejön egy másodlagos örvény. Valószínű, hogy a második kör után jelenhetnek meg csak felszíni hatások, egyelőre inkább a NAO index esetleges csökkenése várható előbb, AO inkább pozitívban szór..

beillesztett kép


beillesztett kép


A végső kimenetel nagyban függ attól , hogy a lenti és fenti folyamatok megfelelő módon összetalálkoznak-e.
A troposzférában a brit-Skandi térségben megjelenő, és több hullámban erősödő AC szerintem a kanadai hidegmag előoldali hatásának eredménye, az SSW-hez közvetlenül nem kötődik. 

beillesztett kép



Viszont pont ennek létrejötte erősítheti fel a második gyengüléshez elegendő vertikálisan terjedő zavart. Illetve több modellben megjelenik, hogy végül retrográd módon Grönland felé mozdul el március elejére, klasszikus negatív NAO helyzetet előidézve.

beillesztett kép

beillesztett kép

beillesztett kép



Közben a sztratoszférában teljesen behúzódik az ottani AC a pólus környékére, és ezzel a magas szélességi körökön jelentősen módosul a geopotenciál mező függőleges szerkezete, 72 órás, majd 300 óra feletti előre:

beillesztett kép

beillesztett kép


Az eredeti poláris örvény Szibéria fölé kerül, és alacsonyabb szinteken marad erősebb, hatását kifejtve a troposzférára is, ahol a legalacsonyabb geopotenciál értékek átkerülhetnek a kanadai térségből a Sarkvidék orosz oldalára (következő 500-as ábrákon is látható) Az új örvénydarab pedig 10 hpa fölött jelenik meg inkább, Amerika térségében. Ez egyébként hidegebb is azonos nyomásszinteken, az sem elképzelhetetlen, hogy innen indul majd az örvény valamilyen helyreállása, ha ez nem a tényleges final warming lenne.
Visszatérve lentre, látszik az 500-as mező átrendeződése (ENS átlag!):

beillesztett kép



a

beillesztett kép



A végső kérdés az lehet, hogy a troposzférikus folyamatok által kiváltott atlanti-skandi, majd grönlandi blokkosodás, és a második SSW után a vertikális szerkezetbeli változások megfelelő fedésbe kerülnek-e. Ha igen, akkor valahol az észak-európai, vagy orosz térségben nagy mennyiségű hideg levegő halmozódhat fel, ahogy ez a friss GFS-ben, és az ECM ENS legnépesebb űridős klaszterjéban látszik. A halmozódó hideg levegő további sorsa persze újabb kérdés. Egyelőre ilyen időtávon nem lehet nyilván semmi biztosat, sőt valószínűt sem mondani, de Észak-, esetleg később Közép-Európa számára egy hűvösebb márciusi időszakot ez elősegíthet.
Ez is csak egy forgatókönyv, és külön-külön az összetevői viszonylag jelentős ENS támogatással rendelkezik jelenleg. Rengeteg a kérdőjel jelenleg, azzal kezdve, hogy már 26-28-a körül kettéválik a fáklya az Ény-i AC teljes megerősödése körüli időszakban.

beillesztett kép



Viszont az ÉK-Európába várt újabb hidegfelhalmozódás az időszak végén most eléggé támogatott.

beillesztett kép



Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-12-02 16:28:46

Bakonybél - Pápai utca ( Tszf: 270 m)

2.0 °C

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

131646

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.