Globális jelenségek

A nemrég megfigyelt antarktiszi jégmennyiség-növekedés és hidegrekordok mindenesetre nagy valószínûséggel a nap inaktivitásával vannak kapcsolatban, és azt is mutatják, hogy ez a hatás legalábbis ellensúlyozni képes az üvegházgáz-felszaporodás és egyéb tényezõk okozta felmelegedést a pólusokon. Ha a nap aktivitása nem áll helyre, netalán hosszasabb inaktív idõszak jön el, úgy valószínûleg a hûtõ hatás kerül túlsúlyra.
Fentieknek nem okvetlenül mond ellent, hogy az Arktiszon (még) nem tapasztalható jégborítottság növekedés, sõt, a jég mennyisége igen alacsony szinten áll. A nap inaktivitásából származó hûtõ effektus elsõsorban a pólusokra vonatkozik, és az északi sarkvidéket a tengeráramlások miatt jóval több extrapoláris hatás éri, mint a délit.

Elég logikus, ahogy az én 4 csoportomra rá lett húzva a naptevékenység változásából való követeztetés. Ha így van, ha nem, a hosszú távú tendenciák alapján legkésõbb 1-2 évtized múlva már a keleti hatás erõsödése lenne várható. Hogy így lesz-e, az majd kiderül. Ahogy hamarosan az is eldõl, mennyire van mélyrepülésben a Nap egy újabb nagy minimum felé (http://www.universetoday.com/wp-content/uploads/2011/06/magnetic-field-strength.jpg ) Mivel szerintem is a Nap nagyobb hatást gyakorol az éghajlatra, mint ahogy a többség gondolja, jöhetnek itt hamarosan nagy meglepetések is akár.

Valóban számos tényezõ állhat a háttérben, de ezek nyilván nem egyenlõ súlyúak. Én veszem a bátorságot, ezek közül kiragadok egyet (amit nagy súlyúnak vélek): ez a naptevékenység. Ennek alapján állítottam fel egy hipotézist. Íme:

Három elõfeltevésbõl indulok ki: 1. Az erõs naptevékenység gátolja a hõkisugárzást a sarkvidékeken. 2. Az erõs naptevékenység növeli a nyugatiáramlás hajlamot a mérsékelt szélességeken. 3. A Maunder-minimum vége óta a naptevékenység kisebb megszakításokkal majdnem napjainkig erõsödött. Azonban ez a tendencia kb. 25 évvel ezelõtt megállt és a visszájára fordult. Azóta a nap mágneses terének csökkenését tapasztalják, és a maximumok is ciklusról-ciklusra valamivel alacsonyabbak. Felteszem, hogy a naptevékenység hosszú távon elmarad az eddig jellemzõtõl. Ezek az elõfeltevések persze magyarázatot kívánnak, s meg is van rájuk a magyarázatom, de ezt most a rövidség okán mellõzöm.

Nézzük most már, hogyan hozható mindez összhangba az általad leírt négy klímakorszakkal:
1. A napfolt nélküli évtizedek után lassan erõsödni kezd a tevékenység, de még elég csekély. Ezért gyenge a nyugatiáramlás hajlam, gyenge az óceáni hatás -ezért nálunk a nyár meleg.A Maunder-minimum alatt a fokozott kisugárzás következtében a pólusok alaposan lehûltek, jégmennyiségük megnövekedett. Ez telente tekintélyes hidegbázis kiépülésére vezet, melynek légtömegei könnyen, gyakran elérik a mérsékelt szélességeket -ezért a tél nálunk zord hideg. Elõttünk áll tehát a meleg nyarú,hideg telû, "kontinentális" elsõ klímakorszak.

2. A naptevékenység további erõsödésével megnõ a nyugatiáramlás hajlam -az óceáni légtömegek gyakoribb beáramlása miatt a nyár hûvössé válik. Ugyanakkor a sarki jégtömegek csak lassan csökkennek, egy idõre konzerválják a Maunder-minimumbeli állapotot. Ezért telente még jelentõs hidegbázis épül fel, mely tél idején huzamosan blokkolni képes a megerõsödött nyugati áramlást. Ezért a tél nálunk hideg. Mindez megfelel a hûvös nyarú, hideg telû második klímakorszaknak.

3. A sarki jégtöbblet lassan elolvad, a pólusok melegedni kezdenek. A téli hidegbázis lecsökken, légtömegei ritkábban érik el az alacsonyabb szélességeket, így a tél nálunk enyhébbé lesz. Ugyanakkor az erõs naptevékenység erõs nyugatiáramlás hajlamot tart fenn, a nyár ezért továbbra is hûvös. Ebbõl adódik az enyhe telû, hûvös nyarú, "óceáni" harmadik klímakorszak.

3. A naptevékenység csökkenni kezd, a nyugati áramlások erejüket vesztik. Ezért a nyár forróvá válik. Emellett a sarkvidék is, az elmúlt korszakokból következõen, viszonylag meleg. Kicsi a létrejövõ hidegbázis, a tél relatíve enyhe marad. Elõáll a forró nyarú, enyhe telû negyedik klímakorszak, napjaink korszaka.

A hipotézis lehetõséget nyújt arra is, hogy valamennyire "a jövõbe lássunk". Ha valóban tartósan lecsökken a naptevékenység, úgy a nyugati légmozgások gyengék maradnak, és a megnövekedett kisugárzás miatt a sarkvidék lassan hûlni kezd. Így elõbb-utóbb visszaállna az elsõ klímakorszak. Itt kell beléptetnünk megfontolásainkba a környezetszennyezést, nevezetesen az üvegház-gázok emisszióját. Az üvegház hatás ellene dolgozik a sarkok kisugárzásának. Kérdés, melyik erõsebb: a gyenge naptevékenység okozta kisugárzási hajlam, avagy a kisugárzási hajlamnak az üvegház gázok miatti csökkenése. Ha az elsõ, úgy lassan mégis lehûlnek a pólusok, közeledünk a XVIII. század végi állapothoz. Ha körülbelül egyforma erõsségû a két hatás, akkor a sarkvidék megmarad relatív enyhének. Meg kell mondani, az ócáni hatás további eljelentéktelenedésével a tél az atlanti hatásnak különösen kitett Európában, annak is fõleg a nyugati részén így is valamivel hidegebbé válna.(Ennek bizonyos jeleit már most tapasztaljuk (ld. 2009/10 tél). Ha pedig az üvegház hatás okozta kisugárzás-csökkenés kerekedik felül, úgy tovább olvadnak a jégtartalékok, és forró nyár mellett a tél még enyhébbé válik.

Vélményed szerint lehetséges-e, hogy az elsõ idõszak erõs kontinentalitása az alacsony naptevékenységgel függ össze?
A most véget ért(?) rendkívüli napfoltminimum is a nyugati áramlási hajlam meghökkentõ lecsökkenésével járt -még az északatlanti tengeráramlás is visszafordult Grönland felé.
Fontos kérdés ez az eljövendõ klímakorszak szempontjából.

Annyira sokféle okkal lehetne megmagyarázni, hogy egyelõre ezzel nem is foglalkozom.

Feltételezhetõ okok?

Igen, elég valószínû, hogy többször kontinentálisabb volt az idõjárás a XIX. században. Jelenleg szerintem egy nagyjából folyamatos meleg, kevésbé szélsõséges klíma van, a hõmérséklet részérõl. Ezt régebben írtam már, hogy a 1800 körül volt igazán szélsõséges az idõjárás. Egyik hónapról a másikra is jelentõs változások következtek be. Elõfordult olyan, hogy az elmúlt 231 év 3. leghidegebb márciusát a legmelegebb április követte! Ez 1800-ban volt.
Budapest:
MAR: -1,3°C APR: 16,6°C Változás: 17,9°C
Bécs:
MAR: -0,4°C APR: 16,9°C Változás: 17,3°C
Nándorfehérvár (Belgrád):
MAR: -0,1°C APR: 17,6°C Változás: 17,7°C

Az egyes idõszakokat egészen jól be lehet sorolni négy csoportot:
hideg tél, forró nyár: erõs keleti (kontinentális) hatás (XVIII. század vége)
hideg tél, hûvös nyár: erõs nyugati (óceáni) hatás, növekvõ csapadékmennyiség (XIX. század vége)
enyhe tél, hûvös nyár: erõs nyugati (óceáni) hatás, csökkenõ csapadékmennyiség (1970-es évek)
enyhe tél, forró nyár: erõs déli (mediterrán) hatás; napjainkban ez van

Nagyon érdekes... fõleg az évi középhõmérséklet grafikon. Látszik, hogy jelenleg viszonylag meleg klímakorszakban vagyunk, de látszik az is, hogy hasonlóan magas középhõmérsékletû évek elõfordultak a XIX. és a XVIII. században is. Ami még meglepõbb, az a görbe ingadozása -ez az 1780 és 1880 közötti idõszakban, valamint 1930 és 1955 között feltûnõen nagyobb, mint egyébkor, mint például most és a közelmúltban. Tehát ezekben az idõszakokban nagyon "meleg" és nagyon "hideg" évek sûrûn váltogatták egymást. A közelmúltból feltûnõ a kis ingadozás, és a nagyon "hideg" évek hiánya: mintha a görbe alsó régióját "levágták" volna. Az biztos, hogy nem a klíma folytonos melegedése az ember uralkodó benyomása: a helyzet más, és sokkal furcsább.
Az embernek hirtelenjében két dolog jut eszébe: erõs a késztetés, hogy a nagy ingadozású periódusokat az alacsony naptevékenységgel hozza összefüggésbe. Az elsõ száz év nagy ingadozása lehetne a Maunder minimum késleltetett hatása, a második pedig a XX. század elején elõfordult rövidebb inaktivitási idõszaké. Eszerint ekkor a klíma kontinentálisabbá, s mindkét irányban szélsõségesebbé vált.
A másik gondolat a mérések pontossága. Feltehetnénk, hogy az elsõ száz év ingadozásai a mérések esetlegességére vezethetõk vissza. Ennek viszont ellentmond, hogy hasonlóan nagy ingadozás a XX. században is elõfordult, mikor a mérések rendszerességében, pontosságában már nincs okunk kételkedni.

Ahogy ígértem, itt vannak az eltérések (1780-1952 átlagában):
JAN: -0,44°C
FEB: -0,55°C
MAR: -0,72°C
APR: -0,47°C
MAY: -0,35°C
JUN: -0,49°C
JUL: -0,28°C
AUG: -0,25°C
SEP: -0,52°C
OCT: -0,29°C
NOV: +0,13°C
DEC: -0,28°C
ÉV: -0,38°C

És két grafikon: Link Link

Az érdeklõdésre való tekintettel megosztok néhány részletet a lassan két és fél éve folytatott, jelenleg már befejezés alatt álló éghajlatváltozással foglalkozó kutatásomról. A készülõ írásom a havi középhõmérsékletek és az éves abszolút szélsõértékek változásait vizsgálja a rendszeres megfigyelések kezdetétõl (1755, Nagyszombati Egyetem) egészen napjainkig.

Összesen 35db mérõállomás hosszú adatsorát állítottam össze, ezek alapján számítom ki az országos havi középhõmérsékletet minden egyes hónapra. 1860 óta az országos átlagok megbízhatósága igen magas, a korábbi években egyre nagyobb bizonytalansággal kell számolni a csökkenõ megfigyelésszám, pontatlanabb mûszerek, nem megfelelõ árnyékolás stb. miatt. Innen letölthetõek az országos középértékek : Link Itt pedig 1849 januárjából látható Patkovich József pécsi orvos hõmérsékleti adatokat is tartalmazó naplójának egy oldala: Link

Itt elérhetõ a budapesti 231 éves hosszú adatsor, a mérési helyszínek, észlelési órák : Link Minden egyes állomás adatai 3 változatban állnak rendelkezésre: eredeti (1), valódi 24 órára és napjainkban használt árnyékolókra korrigált (2), valamint homogenizált hosszú idõsor (3).

Valódi 24 órás közepekre kb. egymillió óránkénti SYNOP adatból számított korrekciókkal alakítom át a régi adatokat, ehhez is van egy véglegesített táblázat: Link

A tanulmányt megpróbálom valamely tudományos folyóirat hasábjain megjelentetni, emellett az összes általam összegyûjtött adatot és háttérinformációt igyekszem nyilvánosan hozzáférhetõvé tenni, módszertannal együtt. 1901 és 2010 között elemzéseim szerint Magyarország átlaghõmérséklete kb. 0.5 fokkal emelkedett, 1755 óta kb. 1 fokkal. A legjobb becslés szerinti legmelegebb évek: 1834, 1863, 2007. Leghûvösebbek: 1940, 1758, 1840