2025. március 06., csütörtök

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#9862
Sámánnál vezettem be azt, hogy nem a macskát nyomom a kádba, hanem inkább jó tocsogós szivaccsal mosom át, ez ellen egyáltalán nem tiltakozik, ugyanolyan hatékony és semmi kiabálás nincs belõle. Próbáld meg, hátha! Mondjuk Sámánt babakorától így mosom, valamelyest emlékeztetheti arra, amikor még a mamája nyalogatta a bundáját.
#9860
A cica testhõmérséklete magasabb, szerintem ezért preferálják a kullancsok.
#9856
Nekem egy lánycica anno a pesti lakásban totál átharapta emiatt a bal kezem középsõ ujját, ketten alig birtuk kihúzni a fogait az ujjamból, úgy ráharapott, ráadásul kaptam egy tetanusz-injekciót nevet Eleinte tiltakoznak a fürdetés ellen, karmolnak és harapnak, késõbb, lassacskán beletörõdnek, aztán megszokják a gazda "hülyeségeit" nevet Kijáró macskák, füröszteni, ellenõrizni kell õket, ráadásul egy-két kullancsot is hoznak haza rendszeresen, amit csipesszel szedek ki. Érdekes, a kutyán eddig nem találtam kullancsot, bár lehet hogy "kivakaródzza" magából vagy nincs a kertben kullancs vagy van, de nekem erre jó a bõrcsizma
#9855
A sünirõl lepereg a víz nem?
#9854
Én a két macskám közül az egyiket meg tudom füröszteni, de a másik reménytelen...kétszer próbáltam...azt hittem rámveti magát és átharapja a torkomat, közben pedig olyan hangot adott ki, mintha egy gyerek sírt volna kínkeservesen, attól féltem a szomszéd kihívja a gyámhatóságot...
Amikor elhoztuk a macskákat a bolhászás kimerült annyiban, hogy lezuhanyoztam õket és kézzel, egyenként kiirtottam belõlük. Mivel nem kijáró macskák, azóta nincs ilyesmivel gondom.
#9853
Fürösztöttem már sünt is. Macskát is. :-)
#9852
Bundájukból a vizet kinyomkodom ahogy lehet, de szárítani se szoktam õket, kirázzák a maradék vizet és a napra fekszenek nevet
#9851
Noli laza Igazad vagyon, de arra jó a kutya meg a macska, a bolhák jobban szeretik õket, átugranak rájuk. Ha jól lefürösztöd õket, nem a bolhákat, a kutyát-macskát, utána jól bekened a hátukat bolhairtóval (jó a FrontLine - nem reklám akar lenni), semmi gond kacsint Juteszembe, macskanyakörvvel nálam felakadnak a kerítésen a házimacskáim. Amugy röhej látvány egy lezuhanyozott macska laza Gonosz vagyok, gonosz mint a Hókuszpók, mindig kinevetem õket ilyenkor, ahogy csóró macskák csurognak és olyanok mint egy patkány laza
#9848
Illetve nagyon nagyon nagyon bolhásak. A bolhák miatt meg a süniket fogdozókat vetik ki az embertársak maguk közül...
#9847
Még valami: a sünit békén kell hagyni, mert ha megérzik rajta a többiek az "emberszagot", kivetik maguk közül.
#9846
Erdõ mellett nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni; de "fûrészelni" jaj de jó kacsint . Egy barátom mesélte régen, kimentek az erdõre a barátnõjével. "Fûrészelés " közben valami zavaróan zörgött melletük, barátom odacsapott hogy elriassza, hát egy süni tüskés hátára csapott alaposan kacsint Bocs, vannak ilyen veszélyek a Természet lágy ölén laza Jó reggelt Bioszféra nevetEgy süni tényleg hangos ahogy matat az avarban, néha bokorban bujkáló embert sejteni miatta nevet És amilyen hangosan csámcsog... Muris, ha összegönbölyödik és megcsiklandozod az orrát, rögtön "kinyílik".
#9845
vicces, hogy milyen hangosak ezek a jószágok. múltkor én is azt hittem, hogy követ valaki, aztán berontottam a bokorba,de csak egy süni puffogott ijedtségében nevet
#9844
Amikor megláttam õket, akkor már aranyosak voltak, de elõtte azért felment a pulzusom, hogy ki "fûrészel" az udvaron, este 11-kor nevet
#9842
Nem semmi dolog történt az imént. Lefekvéshez készülõdve, ugye nyitva az ablak, és furcsa hangra lettem figyelmes a békakuruttyolás közben, mintha fûrészelnének valamit, vagy valaki "ügyködne" az udvaron. Gyorsan leszaladtam, kimentem, nehogy a kocsit mahinálja valaki, vagy "mittudomén", csönd lett, nem láttam semmit. 5 perc múlva megint hallom, megint ki a szobából, de mostmár kimentem az udvarra, villany fel...erre 2 sünit találok a fûben...mondani sem kell miben "ügyködtek" nevet Remélem olyan kis süniket fogok látni, mint amilyeneket belinkeltem pár napjanevet

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-03-06 19:45:50

Pusztavám - Május 1 utca (216,3 m)

14.0 °C

18002

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

136812

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.