2025. március 06., csütörtök

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#9971
Hajrá! Beporzáshoz mit fogsz használni? A poszméhek jók paradicsomra, azt tudom.
#9968
Csend, Köszönöm a tippeket és a bíztatást nevet
Belevágok, úgy vélem veszek pár zsák virágföldet, lecserélem vele a homokot nevet Mégegyszer köszönöm. Csend, eddig nagyon Csend-es voltál vagy én jártam ritkán errefelé nevet Köszönöm laza
#9947
Üvegház-téma:
Ha a terület és az alkalmatosság is adott, kedved is megvan hozzá, szerintem nyugodtan vágj bele. Egyrészt a fóliasátrak csak 100 nm felett lesznek (ha lesznek) adókötelesek, másrészt a 2x2 m sem olyan kicsi. Összehasonlításként, én 2x3 m-en termelem meg 3 fõ egész évi saláta-zöldhagyma-retek szükségletét, és a kert többi részébe szánt palántát, beleértve a virágokat is. Júniustól októberig emellett folyamatosan szedhetem a paprikát paradicsomot. Fûtés egyáltalán nem kell hozzá, csak idõzítés kérdése, hogy mindez beleférjen.

Lényeg, hogy õsszel hidegtûrõket telepíts bele, amik némi lombtakarással átvészelik a telet(pl. hagyma, saláta), és a tavaszi vetésûekhez képest így is egy-két hónapot nyersz. A tavasziakat is már februárban elvetheted, (pl. a retek, amit áprilistól szedhetsz) a melegkedvelõket pedig ugyanekkor, de bent az ablakban. Ezek palántáit mondjuk áprilisban kiültetve a sátradba, kb. júniustól saját termesztésû paprikát, paradicsomot ehetsz, ha korai fajtákat vetettél.

De mindenképpen talajcserét javasolnék, a homok nem jó ilyen intenzív termelésre. Legalábbis rengeteg trágyázást, öntözést, javítást igényel, hogy csak a legkézenfekvõbbeket említsem, szóval meggyûlne vele a bajod. Valami jóféle középkötött, jó humuszos talajt keríts, az már önmagában félsiker.

Késõbb pedig, ha kitapasztaltad a dolgok mikéntjét, kinõtted a területet, és még mindig megvan a kedv és ingerenczia, jöhet a fûtés, és az egyéb trükkök, de az már nem az én asztalom. Ha engem kérdezel, a túl korai (mesterséges fényben-melegben termett) papika-paradicsom pl., nem éri meg az árát + a fáradságot éppen az íze miatt. Kb. annyit érsz el vele, hogy elõállítod a víz negyedik halmazállapotát... kacsint
#9940
Noli a Fotoiskolában leírtam, milyen ötletet adott és milyen további gondolatokat keltett bennem az általad említett "detektor" szócska nevet Köszönöm az ötletet laza Tudom, ez nem chat, Bioszféra fórum, elnézést, sorry, pardon me, ezer bocs és egy anyamedve nevet
#9939
Noli, köszönöm. 2x2m... kicsi, de a szomszédasszony egy nagy cserépben akkora paradicsombokrokat nevel sorozatban "a la natur" teraszon, nekem is jut belõle. Elbonyolítani nem akarom. Halásztelken a bolgárkertészek "nagyüzemben" csinálták az üvegházat, gondoltam elmegy itt is, napsütés pedig úgy tûnik gyakoribb errefelé mint máshol (nagyobb felhõtömegek, elõttem eddig ismeretlen okból gyakran kettéválnak, elmennek Tököl-Pest és K.lacháza-Dömsöd felé, másutt dühöng a vihar, itt süt a Nap). A garázs mellett is nézegettem már egy 3x15 m-es szabad területet fóliának, de felbosszantott hogy a fóliát is "megadóztatják", akkor már inkább stabil, átlátszó mûanyaglapokkal fedett "üvegházra" gondoltam, azt viharos szél se igen viszi el. Ezt akartam "kicsiben megpróbálni" a homokozóra építve. Egy virágkertész ismerõsöm egy rozoga vaskályhával, mindenféle kerti hulladékkal fûti fóliás virágait télen, de nem viszi túlzásba, szerinte nem is kell, illetve "fajspecifikus" a hõigény, de ez nem trópusi növényház lenne. A talajhideg (csak a felsõ 20-30 centi "földszerû", lejjebb kavics és homok) vélhetõen a talaj anyagától is függ. A szivattyúzott vízet nem mértem meg, de "csontig hasít" olyan hideg kánikulában is, ezzel szoktam feltölteni a medencét, a víz kristálytiszta, majdnem iható (bár nem tudom mennyi mikroorganizmus és milyen oldott sók vannak benne). Termálvíz helyett napkollektoros fûtésre gondoltam (már közönséges fekete mûanyagtömlõben a "Nappal melegített" kerti zuhanyozó vize is égetõen meleg lesz rövid idõ alatt), bár errefelé több termálforrást kerestek és találtak, de gondolom mélyen van (ez a kút kb. 9m-rõl hozza fel a vizet) és állami engedély kell hozzá (amit a földben találsz, az állam tulajdona), ahogy a ház körüli csirketartáshoz is engedély kell már, meg is kaphatod, persze ha lepengettél elõbb 30 ezer pénzt... Mindegy a napkollektoros fûtés segíthet esetleg a üvegház fûtésében; amig mozogni tudok, van idõm barkácsolásra nevet Köszönöm a tanácsot Noli nevet
#9938
Hát, a 2x2 méter nagyon kicsike, de Te tudod, hogy mennyi helyre van szükséged. Én ennyin nem állnék neki...
Másrészt az üvegház fûtés nélkül télen semmit sem ér. Ekkorát nem tudsz mivel kifûteni, túl picike ahhoz, hogy fûtõalkalmatosság legyen benne. Másrészt pedig a növények fényigényét is pótolni kell, ehhez lámpák kellenek, amelyek megfelelõ fényt adnak le. (Pl. a majdani marsi kolóniáink számára készülõ "üvegház" esetében már pontosan az adott növény számára optimális hullámhosszú fényt adják le LED-ekkel)
Ha a talajszintre rakod a növényeket, azok a talajon keresztül hideget kapnak, az ilyen üvegházakban kb derékmagasságig emelik azt az asztalszerûséget, amelyen a növények állnak. Talajfûtéssel persze lehet lenn is...
Szóval szerintem, ha csak nincs termálkút a kert végiben, ne állj neki...
#9937
Jü reggelt Bioszféra nevet Noli - paradicsom. Az elõzõ tulajnak kisgyereke is volt, van itt egy, rönkfával kerített 2x2 m-es homokozó. Most nem viccelõdöm, kérlek Ti se huzakodjatok ezen nevet Unoka még nincs, régóta kerülgetem és nézegetem hogy a tûzrakót áttelepítem a helyére, mostanában merült fel hogy mini üvegházat (nem fóliát) telepitek rá és kisérletezgetek benne ezzel-azzal, akár télen is, sok itt a derûs nap. Amugy is régóta tünõdtem egy üvegházra való terület kihasításán, hát ez nem nagy de "félig kész van, építeni lehet rá". Mit gondoltok, "elmegy" benne egy-egy bokor szokvány zöldség, mint pld. paradicsom, paprika, uborka és néhány szál hagyma, fokhagyma esetleg télen eper ilyesmi? Cseréljem le a homokot földre, vagy keverjem komposzttal? Locsolni automatával is lehet, a közelében van a fúrt kút motoros szivattyúval. Megnézhetem könyvben is, de így tán gyorsabb a talán személyes tapasztalotakkal is körített információ megszerzése nevet HA valaki felel, megköszönöm nevet
Noli volt egy másik ötletadó bejegyzésed is tegnap a fotoiskolában, köszönöm vidám
#9936
Nekem törpe paradicsomom van, de nem sima ládában, hanem az uram által eszkábált nagy ládában, ami 40 cm mély, 35 széles és 120 hosszú. Ezen kívül kapor van, metélõpetrezselyem, mindenféle fûszer. Meg egy másik hatalmas ládában kivi. :-)
Ha kertészkedsz, érdemes minél kisebb termetû növényeket keresni. Paradicsom, ha nem az átlag kis muskátlis ládácskában neveled, kiválóan él, terem, nekem évtizedek óta van.
Retekkel csak akkor érdemes kísérletezni, ha nagyon korán veted (feb. vége), ilyenkor már nagyon melege van és nem is fog megnõni.
Szerintem permetezni nem érdemes egy erkélyen, mivel nagyon picike, ha valami lepi a növénykéidet, kézzel is le lehet szedni. Tetü ellen meg a wape olajos spray-jét ajánlom, ami az olajat fújja rá, nem valami extra mérget, és csak megfulladnak, lepotyognak a tetvek, a növény viszont nem szív be mindenféle vegyszert.
A fûszerek tartása amúgy nagyon hálás, nekem évelõ fajták vannak, amelyek télen is kinn tudnak maradni (borsikafû, majoranna, kakukkfû, petrezselyem, citromfû, snidlinghagyma, tárkony), ezek nagyon jók, nincs velük veszõdség, hernyók nem eszik meg, tetü nem szereti (kivéve a tárkonyt) és mindig van friss vagdalni való az ebédbe.
A múltkor láttam olyan paradicsomot a piacon, ami fellógatós kaspóban volt és lefelé futott, mint a futómuskátli, teli volt kis termésekkel, csak rohadt drága volt. Na az ilyen is klassz lehet. :-)
#9935
Jövõre már profibb leszel, minden évben egyre jobb lesz. Jó éjt és jó próbálgatást! nevet
#9933
Fúúú...köszi az infót.Igen,már hallottam a balkon paradicsomról,de már akkor,amikor megvettem a boltban a paradicsom,paprika magot...már akkor úgy voltam vele,hogy mindegy.Nem gondoltam volna hogy ennyire a lelkemre fogom venni a növények gondozását..már másképp csinálnám..
Gratulálok ehhez a sok növényhez,biztosan meghálálják a gondoskodásodat,és ízletes falatok lesznek.. nevet
Én most a babomra vagyok a legbüszkébb,és a jégcsap retkemre,ez a két darab növény nagyon szépen növekedik.Sárga répa is szépen "lombosodik".A hónapos retek nem akarja az igazságot.. szomoru Lilahagymák is lassan de biztosan fejlõdnek,a gyöngy,kötözõ mind elpusztultak.Sebaj,jövõre jobban odafigyelek rájuk.A borsót ma ültettem,kíváncsiságból.. nevet
Jó éjt!És még egyszer köszönöm az információt! nevet
#9932
A retek biztos megmarad; a paradicsom, paprika megnõ nagyra nem balkonba való, kivéve a balkonparadicsom, ez direkt erre a célra lett kialakítva, jövõre olyat vess bele szerintem. Van bab is de azt nem fotóztam le mert az nem annyira érdekel. Van még sárgarépa, petrezselyem, zeller, karalábé, káposzta, patisszon, spárgatök, sütõtök, uborka, borsó, hagyma (vörös- és lila), retek, meggy, cseresznye, õszibarack, sárgabarack, szõlõ, szilva, alma, körte, málna, szeder, ribizli, köszméte, sóska, mogyoró is, de végül is a kedvenceim a paradicsom, paprika és az eper, na meg a körte, ezek igénylik a legtöbb gondoskodást, de a végén meghálálják kacsint Tartunk még egyébként tormát, ennek a levelét használjuk fel töltött káposzta (torma) készítésekor és ami érdekes még a bodza, amit ki sem lehet irtani, úgy nõ kifelé mindehol, ennek a virágából bodzaszörp készíthetõ. nevet
#9930
Szép képek, szépen fejlõdnek a növények. Csatlakozom én is néhány mai kerti képpel: paprika (Sobor): Link Eper: Link Paradicsom (F1 Lugas): Link és egy féldeterminált holland fajta: Link

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-03-06 21:01:12

Sopron - Felsõ-Lõvérek, 243 tszf.

13.8 °C

13505

RH: 44 | P: 1022.8

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

136812

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.