Meteorológiai esélylatolgatások
Sok tényezős ez, lesznek-e gyakran olyan makrofelállások, amelyek támogatják a hidegleszakadásokat, de az is fontos lehet, hogy mennyire marad ez a szárazság, mert ilyen száraz talaj és légköri viszonyok mellett még nagyobb az esélye, hogy kisebb leszakadás is megfelelő viszonyok (szél leállása, derült ég) mellett károkozó fagyokat okozzon. Egyébként a csapadékkilátásokról pont írni is akartam, mert rossz a jelenlegi helyzet, és kicsit tartok tőle, hogy a tavasz eleje-közepe is folytatja ezt a tendenciát. És itt most tényleg egy nagy latolgatás következik, körbenéztem a hosszútávú modellek közt, és nagyon fenyegető rajtuk egy száraz március és április is. Azonban simán lehet, hogy a beragadtak ezek a modellek a februári makrohelyzetbe, és ezt folytatják márciusra is, ezért sivatagos a CFS is sorozatosan márciusra. A valóságban pedig lehet hirtelen megszakad ez a verkli. Viszont az európai évszakos modellek átlaga is az elmúlt évekhez képest most mutatja a legszárazabb folytatást a tavasz elejére, komoly gerincesedési, anticiklon hajlammal Európa térségében.
50-60 %-os esélyt nagyobb területre hogy az alsó harmadba essen a várható csapadék, nem adtak az elmúlt években. Meglátjuk, az áprilisra külön kíváncsi leszek.

Sziasztok!
Tudom, messze van még ,de ezért esélylatolgatások a fórum neve, olyan kérdésem lenne, hogy mit gondoltok, mekkora az esélye, illetve, lehetnek-e idén is olyan késő márciusi, április eleji hidegleszakadások, mint tavaly? Sajnos a kajszik nagyon megvannak indulva, korábban vagyunk, mint tavaly ilyenkor, kicsit aggódom.

Mint halottnak a csók, avagy megbotlik-e az áramlás február végén?
Biztos van aki emlékszik rá, hogy a hónap elején a GFS operatív furásain meg-megjelent űrtávban egy blokkingos/félblokkingos etap lehetősége, mely kissé megroppantotta volna az északi féltekei dögtél makrohelyzet sziklaszilárd uralmát.
Pörgettem 6 óránként a WZ-s térképeket, de aztán szép lassan 300 óra fölött is kikoptak a reménykeltő kimenetek.
Ma azonban újra felvillant az esély, hogy kerüljön még valami ennek a több helyen csak bohóckodásnak nevezhető évszaknak a bizonyítványába.
Nagy dolgokra nem kell gondolni és amúgyis hamar legenerál majd egy újabb ciklont az észak-amerikai örvény, ami beveri az újabb szöget Tél tábornok koporsójába, de ebben a hosszúra nyúlt őszre érkező korai tavaszban talán többet megérdemel az esély 2 sornál.
Na szóval úgy néz ki, hogy 19-e után északabbra is megvetheti lábát a magasnyomás, és ezúttal talán nem fél, hanem pár napra.
Dél-angol nyomás:
Na most innentől a legvalószínűbb forgatókönyv az az orrosodó AC, a szokásos szakadozott frontokkal. Ám ez a félblokking arra már pont elég, hogy a felszín közelében is hidegebb légrétegek legyenek, így pedig nagyobb eséllyel ÉÉK-en ismét téliesre fordulhatna az időjárás.
Itt már azért számít a napszak is, ami éjszaka havazás az nappal már csak eső, meg persze a mennyiségek sem egetrengetőek.
Na de mindjárt más a helyzet, ha egy sekély mediciklon is kialakul, és hát most ez is benne van a pakliban, mondjuk nem túl nagy valószínűség mellett.
Azért csak lekúsznak ott a tagok hazánktól délre. Talán nem meglepő, de így inkább DNy járna jól.
Összefoglalva: szerintem most ismét lehet kicsit gyakrabban ránézni a modellekre, akár részleteiben is, mert még ha csak átmenetileg és regionálisan is, de 19-e után van esély egy télies időszakra.

Fikcióból valóság? - kezdődhetne igy is a szalag címem.
Korábbi bejegyzésembe 'saccra lekövettem', "a mi lenne ha" című dolgokat: Id. " ....Teknő arrébb táncolása zután meg Voyekov...-ez már inkább fikció."
Ami azt illeti a modellek is számolnak hasonló eshetőséggel, bizonyos (talpas) variációval illetve felmerült rá a gyanú.
Az indexet elnézve nem is csodálkozom AO és NAO ritkán látott közös nullás értéket vesz fel a jövőben,sőt mindkettő enyhén negatív irányba mutat.
(Mivel az ECM még nem frissül esélylatolgatásom írásakor igy a korábbit míg a GFS-en a jelenlegi frissítést tudom térképként illusztrálni.)
A Brit szk.i tartósabb magasnyomás meglétével és az azzal hogy a AO enyhén + (ciklonos) Szibériában tér nyílik, illetve nyílHAT hozzánk közelebb eső Közép- és Nyugat-Szibériai térség felett felépülő magasnyomásra, Európa időjárását befolyásoló légnyomásközponttal.
Ezt tetten érni először GFS-en vettem észre 1-2 napja, bár az ECM eddig semmi jelét nem adta, most már kezdi de (még) nem az igazi.
Nézzük a "száraz tényeket".
(Bekarikáztam a szibériai AC-t amire érdemes odafigyelni.)
ECM:
Link
GFS:
Link
Jelentős a különbség és csak 144 óra. Nem 216 és társai... Tehát, ha a GFS ezt bezsákolja akkor napokon belül ilyen és ehhez hasonló futásokat fogunk nézegetni. Avagy "Európa két AC között" vagy rajtunk teknő vagy tőlünk délre teknő.Az már részletkérdés hogy száraz hideg vagy konvergencia vonalakból és be-be lógásokból havazások. De makroszinoptikailag a GFS szerint ritka téli felállás is ott pörög a pakliban, ráadásul 168 órán belül van. Ez már valaminek az előszobája is lehet/lehetne. Tudjuk mi é.
Mivel a fáklya nem szór annyira jelentősen, igy félig hátra is dőlhetne, az ember, hogy a száraz hideg lassan garantálható meg a -10 hez közeli harmatpontokkal, de azért némileg megtudná bonyolítani a helyzetet ha nem lenne Brit Ac, viszont ha Ék Eu. kerülne "hatalomra" akkor is ott van a csúszópályás Ac alá beszorulós forgatókönyv. Ugy, hogy maradjunk annyiban, hogy ezt a lehetőséget csak itt hagyom...
Összegezve: Csak annyit szerettem volna ezzel mondani, hogy a háttérben ott lebeg a száraz kontinentális hidegöblités esélye. Ahogy a felettünk beragadós ciklonáris teknőé is kisebb havazásokkal. Ha meg ECM, akkor meg ki-ki újuló Brit blocking verzió.

"én se értem, honnan (a karácsonyi mikro-ac és a havas hidegbetörés fekete mágia volt pl.)" Ezen jót mosolyodtam.
Ahogy tényként kell kezelni azt is, hogy a regionális havazások ideje folytatódik.
Elég csak tegnap Tiszántúlra gondolni vagy a mai dunántúli szerény összeáramlásbeli havazásra, de le is mentettem:
MASZFEJ-t attól hogy most (még) nem látszik ne írd le oly könnyen, mert a NAO köszöni szépen megy szépen nullára hál'Istennek a PNA fordul vissza pozitívba, ami szépen visszafogja az Észak-Amerikai hidegöblitések súlyát, annyi hogy a AO meg pozitív igy a ciklonos voltát vetíti előre.
Nem feltétlenül rossz hír nullás NAO mellett.
Jobbára AC dominancia felé billenek a dolgok és igy végre megnő az esély tartósan fennálló/beragadó/ki-ki újuló blokkoló AC-nak az óceánon.
A északi zónázás átmenetinek tartom. Mivel tudjuk hogy nagy általánosságban a magasnyomás kerül előtérbe igy megnő a Brit Ac esélyes és folytonos tartósságának eshetősége szemben a + -os AO-val ebből könnyen Skandi teknő lehet. Teknő arrébb táncolása zután meg Voyekov...-ez már inkább fikció.
Összességében azt kell, hogy mondanom csupán AC központokon fog múlni, hogy Európában ki kap ebben az elköv. 2-3hétben nagy adag telet vagy épp ül majd AC alatt zúzmarás ködben, esetben napsütésben.
-----------------------------
Nem tudom, lehet én vagyok "egyedi", de én nyugati irányítású "zonalitás" definíciójába nekem ilyen havas kép nem rémlik, főleg huzamosabb ideig (2-3 nap felett ) nem.

Beletettél egy "nagyrészt" szót is, valóban - de nem, nem csak neked szólt, hanem úgy az általános 1 héttel ezelőtti fórum hangulatnak, amikor tényleg nagyon nehéz volt pozitívat találni a modelleken - és DK főleg álmában nem gondoltam volna, hogy ma több centis hóra ébred, ami több napig is megmaradhat.
Szóval a helyi jellegű dolgok azért még nyugati drift mellett sem lehetetlenek. Hálistennek valahogyan egész sok száraz hideg kerül ide hozzánk, bár a modelleket nézve néha én se értem, honnan (a karácsonyi mikro-ac és a havas hidegbetörés fekete mágia volt pl.).
Tegnap megint reménytelen volt a GFS pl, ma megint nem az... szóval a hónap második felére én még elég sok mindent el tudok, mondjuk egy MASZFEJ osztályú azonalitást kevésbé. De nemcsak abból teremhet babér, azaz hó legalábbis a szerencsés helyeken.
Természetesen a linkelt kommented is olvastam! Bízzunk azért a nyugati drift mellett továbbra is a jóóóó nagy hurkokban a jeten - a mostani havat, meg úgy az egész télen az összes télies jegyet is ezeknek köszönhettünk - mivel más nem volt.

Ha esetleg rám céloztál, én nem azt írtam, hogy a "januárt el lehet engedni".
Emellett elképzelhető, hogy eme 6 nappal ezelőtti hozzászólásom fölött elsiklott a tekinteted. Link

Jelenleg úgy tűnik, hiába a jó kis brit, skandináv anticiklon: Link Link együtt mégse olyan jó, ha kialakulnak, és összekapcsolódva meleget rántanak be Európába - egész északra! Link Link Szinte egész Európa meleg levegővel töltődik fel, még Skandinávia is kap a +5 fokos T850-ből. Persze ezek hátoldalán még így is eléri egy kis száraz hideg Kelet-Európát (és a Kárpát-medencét is) Link , de ez nem elég sokra arrafelé, erre itt a hegyektől északra is maximum hoz pár hideg éjszakát. Ilyenkor általában indulhat aztán az északi zonalitás: Link ez viszont mindig egy törékeny felállás, az egyik ciklon vagy AC könnyen billenti az egyensúlyt, és jöhet egy szép északnyugati front. Ide én azt szeretem a legjobban (jó kis havazások tudnak kerekedni belőle a hegyekben, ha a síkvidék ki is marad), de egyelőre a hosszú AC-helyzet annyira sokáig tart (kb. 150 óra Link ), hogy utána még bizonytalan, hogy mi lesz. A GFS állandóan villant egy északnyugati frontot, betörő ciklonnal, pl. 00Z 198 óra: Link litván nyomásfáklya: Link és így borulna is az északi zonális törékeny egyensúly. Persze az ECM-nek ez az ötlet már nem tetszik annyira, ő inkább újraépíti az északi zonális irányítást. És persze ez csak a kép egy kis szeglete, figyelni kell az óceáni AC-kra, brit, izlandi térségre és úgy kéne behúzni egy szerencsés helyzetet... A britek amúgy most AC-ra hajló időszakot kaphatnak, ez azért segítség, csak ne legyen ezzel együtt skandináv AC is! Oroszország nyugati részén nem szuper-szibériai AC-nak ad most helyet: Link inkább egy ciklonosabb időszak köszönt ott be, viszont ez beforgat egy rakás hideget a magasban, kérdés, hogy ez jobb-e, mint ha ki tudna ott épülni egy jó 1060as AC - amire most nagyon kevés esély mutatkozik január közepén.
Nekem az álom-felállást a 06Z GFS jó fej volt, és megmutatta: Link jó kis Nordstau helyzet, északról jön a csapadék, nekikenődik az Alpoknak, jön vele a hideg is és rommá havazza a hegyeket (síkvidékre is jutna, de az nem is érdekel, hol érdekes 20 cm hó 1.5 méterhez képest? Link ) Az ECMWF ezzel nagyon nem ért még egyet... München a 06Z álomfutásán: Link (de pl. a 18Z tiszta eső és meleg: Link ), ami viszont a legjobb, a hegyek: Link

Igazából nem tudom, hogy mi kellene a télhez? 2 napja röpködnek a -5,-10 fokok meg Tmax 0 körül, fél országban havazik és lessem, hogy mi lesz a hideg depók sorsa 280 óra múlva ? Most akkor ha a múltkori 15 fok után a 0 max. nem hideg, a 2-3 centi hó nem hó, akkor kb. az 1940-es évet sírjuk vissza ? Az rendben, hogy annál a évnél 3-4 fokkal melegebbek vannak, de az az ország 120 év alatti leghidegebb éve volt könyörgöm !
Azért az elengedés mellett azt is megjegyeztem, hogy blokkosodás terén "talán a hónap közepén történhet valami érdemi". Meglátjuk.
Regionálisan persze már most a hétvégén is lesznek izgalmak, meg a fagyos nappalok esélye a jövő héten.

Valaminek lassan tényleg történnie kéne, de nem nagyon akar megindulni a hideg északról. Ha meg is indul visszafolyik északkeletre, lehet hogy ez az kanadai hideg depó vákuma, nem tudom.
Néha jön 1 elég jó 280h feletti GFS, majd a következő gyengít rajta, óborzalom. Hiába látszik akkora már egy jó helyzetű AC, mégis táncol befele a kontinensre gátat szabva a hideg leszakadásunknak.

Tudom, hogy nem rám gondoltál hanem szakavatott expertre.
Szerintem a kövi 10 nap átlagos T- nek és száraznak tűnik számomra ez kimeríti az unalmas fogalmát.

Lassan jó lenne egy újabb elemzés, mert a "januárt el lehet engedni" egyre kevésbé látszik igaznak
Bocs, de az atyai kötelességek nem engedtek válaszolni.
500 se rossz, de talán még jobb a 300 hPa-os szél, azt már kevésbé zavarják be a magashegységek. Nyílván a "valós" térképeken nem látszik olyan jól, mint egy sematikus ábrán.
Ha a jet stream viszonylag egységesen körülfut a sarki terület körül, akkor beszélünk erős polar vortex-ről. Ez kedvez legjobban az északi zonalitás kialakulásának. A hidegmagok is szinte egy nagy, kompakt egészt alkotnak, a hideg nem tud lejutni a délebbi térségekbe.
Ha egy sima tojás lenne a bolygó, akkor ez sokáig így is maradna, lásd az Antarktiszt körbe az óceánnal, de a ragyás felszín előbb-utóbb megkavarja a dolgokat és egyre inkább felfelé is hatva megindul a meanderezés a jet stream-en, kialakulnak a Rossby-hullámok.
Ennek aztán egyenes következménye a meridionalitás és a troposzférikus poláris örvény szétesése, amit a jövő héten is láthatunk. Először a Bering-szoros térségében alakul ki egy nagy lefűződés, aztán meg az észak-atlanti térségben (ebből lesz nálunk a lehűlés), és mivel ez a nagy behullámzás a sztratoszférikus dolgokra is hatással lehet, szerintem ez a komoly ázsiai SW sem véletlen pont most.
Tehát a nagyobb örvény végül kisebbekre szakad, és ebből alakul ki rendszerint a kétpólusú, amcsi-szibériai tengely.
Nézd, itt egész jól lehatárolódik az amerikai pólus.
A sarki óceán fölött, ahol egy nagy, nyugis AC-nek kéne elhelyezkednie télen, szépen keresztbe megy egy kisebb jet ág.
Aztán a lényeg meg amit le is írtál: a hideg sorozatban megy a kontinensre, aztán az óceánra, az felerősíti a jet ottani részét, oszt má' pörög is a ciklongyár.
Ha valami hülyeséget írtam, majd a szakemberek kijavítanak, azér' nem vagyok egy nagy maestro a témában.

Ja, az amerikaiból nem kell hidegre számítani, persze, maximum Skandináviában Szibéria T850-e meg csalóka, mert néha a T2m szintén gyorsan képes rendesen hűteni ott: Link elismerem persze, jobb, ha nem kell ezt kivárni, hanem van ott tisztességes hidegmag alapból. És természetesen igazad van, a "gyakran" az rossz szó, nem ez a gyakori eset, hogy hamar átjön a hideg, főleg ilyen zonális vándorlás mellett. És persze biztos lesz kivétel (tehát a soha rossz szó szintén), de olyan hidegmagok, mint ez: Link Skandinávia - Balti tenger - nyugat-orosz síkvidék felett nem szoktak lenni... Sőt, én nem is emlékszem ilyenre, mint ami a linkemen ott Kanada felett tanyál (vagy most Szibéria felett: Link )... Kisebb kiterjedésben, vagy kék árnyalatban igen, de ilyeneket... A Golf nem enged ilyesmiket sajna Pedig sokat nézegetem a Maps-en a velünk egy szélességi körön lévő kanadai települések időjárását, hát hmm...
Ez a troposzférikus polar vortex hogy néz ki pontosan, mit kell keresni a modelleken, egy jó 500hPa szelet? Link És itt a polar vortex húzza be a hideget a kontinensre, a túloldalon meg pumpálja a vízre (amiből jönnek a ciklonok felénk)? Vagy nem ez a jó térkép hozzá?

Pedig elvben az örvény jó része még akkor is negatív anomáliás hőmérsékletű...
Szerk: mondjuk a friss ECM 10-e körül pont hogy elkezd ellentartani a csigagyárnak, sőt ha a GFS fáklyát nézem, akkor a skandi térségben frissítésről frissítésre megy egyre magasabbra a légnyomás, és az OP most éppen lefelé lóg ki onnan, szóval lehet a 10-e utáni próbálkozást se kéne még leírni

Ill. a többihez még annyit, hogy az önmagában abszolút nem baj, ha kétpólusú a hidegmag, szerintem télen kb. az az egyik leggyakoribb felállás. De ugyebár az amerikaiból általában csak óceánnal vegyített-enyhített szmötyi jöhet közvetlenül, a másikkal meg az a baj, hogy Szibéria keleti fele nagyon messze van és amint írtam is, ami oda várható a közeljövőben, az helyi szinten is elég gyenge (még).
Az, hogy sose szokott Kelet-Európában tanyázni a hidegmag, az azért nem igaz, sőt még az sem, hogy pont fölöttünk SOHA nincs, és azzal sem értek egyet, hogy GYAKRAN elég pár nap a megfelelő minőségű-mennyiségű közeli hidegbázis kialakulásához.
A troposzférikus polar vortex meg azért lesz ott rossz helyen, mert tartósan csúcsra járatja az észak-atlanti ciklongyárat.

Igazából nekem az nem tetszik, de már napok óta, hogy a hemiszférikus kép egy, több légköri rétegben egységesen erős poláris örvény felé halad. Minden erre használatos paraméter ilyen alakot kezdett ölteni. Persze bármikor jöhet elvben egy jobb helyen levő blokk, stb., de a "peremfeltételek" rosszak lesznek. Pár dolog sorjában:
AO: megyünk át pozitívba. Link
NAO-t meg sem említem, az európai szokásos modellkivágatokon is látszik, mi a szitu.
A zonális szelek ereje megnőhet a sztratoszférában, különösen az alsó sztratoszférában éles a várható váltásAmi látszik troposzférikus keletiesebb szélfordulás, az a Bering-tenger felől fölnyúló gerinc hatása, de pont az is az oka a Joe által említett átrendeződésnek, ahogy a megerősödő anticiklon tengelye teljesen elfordul végül 90 fokkal a mostani sarki AC tengelyéhez képest, és ráfordítja É-Amerikára a hideget. Egyébként az Észak-Amerikai troposzférikus hidegmag/poláris örvény darab vertikálisan is igen egységes, teljesen függőleges tengelyű képződménnyé válhat a sztratoszféra irányába: Link (ábrán bal oldalt). 10-e körül mondjuk van egy próbálkozás Európa felé, de pont a hidegdepó által továbberősített ciklontevékenység simán elsodorhatja. Legközelebb talán a hónap közepén történhet valami érdemi, de ezt csak pár modell által előhúzott blokkosabb képekből lehet esetleg feltételezni.
Viszont a fenti poláris örvény ereje, mint külső ráhatás nem túl bíztató hosszabb távon sem, ha ettől a troposzféra nem tud elkülönülni, akkor tényleg vesszőfutássá válhat a teljes január. Egyébként emiatt sem értettem pár napja az SSW várást, kétszer kb. megingott a GFS OP, azóta stabilan tartja, hogy lesznek zavarok odafent, de 10 hPa-on marad az erős örvény. Végül egy ECM diagram, ami a rezsimeket mutatja, hát a többhetesek alapján egyre nőnek a kék oszlopok, szóval hosszabb távon is inkább a pozitív NAO felé kezd húzni amodell (ez természetesen nagyon leegyszerűsítő ábra, csakis a tendencia említése miatt teszem be: Link

Az a sztratoszférikus polar vortex, de én a troposzférikusra gondoltam.
Most már sokkal kevesebb a magasnyomás a modelleken, mint akár 2 napja is, jelenleg már nem igazán érvényes az (sem), amit korábban írtam. Akkor még elég komolynak kinéző, igaz átmeneti AC-k is fel-felbukkantak. Most már ilyennek nyomát is nehéz találni, sajnos.
Ahogy Joe leírta, most egy jó ideig egyáltalán nem lesz érdemes télfanoknak a modelleket nézegetni.
Még jó, hogy van 3 teljes hónap hátra

Kicsit töprengtem múltkor ezen, meg valahol Zivi is említette (itt is hasonlót írva), hogy igazából a zonalitás valóban nem csak vonalzós, mint 2007-ben ( Link ), hanem az is zonalitás szerintem (és merjük így hívni), hogy gyorsan helyeződik át minden nyugatról keletre, gondolom a jet segítségével. Attól még, hogy ebbe néha belelóg egy AC-orr északra (pl. most: Link és hoz is hideget), nehéz nem észrevenni, hogy pörög lendületesen tovább a nyugat-keleti haladás, vándorolnak ciklonok-ACk nyugatról keletre és így lehetetlen egy igazi blockingnak kialakulnia. Mert ha a zonalitás vonalzós, akkor szerintem ez sem blocking távolról sem: Link hiába mondjuk esetleg, hogy de hát 1020hPa felett van a brit térség stb., mert szerintem akkor meg a blocking a neve alapján blokkol, és hát mi mást blokkolna, mint a nyugati áramlást. Értem én, hogy szerinted nincs is blocking sem, de szerintem ez most bőven zonális kép, amit dob a GFS a következő 16 napra. Amúgy a hegyekbe sose volt rossz a zonális kép (főleg, ha nem északi), mert az Alpokat behavazza a sok front, és a T850 se 10 fok zonalitás alatt, hanem inkább 0. 1400m felett pedig ilyen csapadékösszegek nem rosszak ám: Link Nyilván síkvidéken ezzel nehéz mit kezdeni.
JoeJack: miért speciális most a polar vortex helyzete / ereje Amerikát nézve? Nem pont a sarkon van a közepe, azért jó ez nekik (és rossz nekünk)? Link Annyival kiegészíteném az elemzésed, hogy szerintem a január bőven nem kuka egyben, én akár január közepére el tudok képzelni egy nagy váltást a modelleken, pár nap pedig gyakran elég is, hogy a skandi és orosz térség megteljen hideggel, onnantól pedig már csak még egy szerencsés lépés, hogy ebből Közép-Európa profitáljon. A kétpólusú hidegmag pedig ronda, de sose szokott felettünk tanyázni a ciklámen, a skandináv térség, a Barents-tenger, a nyugat-orosz régió legtöbbször azért nem az észak-kanadai és szibériai hidegmagokkal összemérhető térség...

Én személy szerint a januárt nagyrészt elengedtem komoly tél szempontjából. Ugyanis most kezdődik az Északi-sarkon a nagy átrendeződés, ami után kell majd pár hét, mire újra olyan felállásba kerülnek a hidegmagok, ami tartós hidegáramlást biztosíthat számunkra.
Innen indulunk, egész kompakt hidegbázis, egész szép sarki AC-vel, ebből akármi is lehetne.
Csakhogy ez az egész atomjaira hull a következő napokban, amiből ugyan mi is kapunk egy leheletnyit 5-e után, de ez amolyan "választás előtti államkassza kiürítés" kategória.
Aztán az új állapot "mindenki kedvence", az Észak-Amerika -- Kelet-Szibéria tengely, az is előbbi erős túlsúlyával. Komoly tél szempontjából ennél rosszabbat már csak rajzolni tudnék.
És ez már ugyebár 10-e. Na, ha innen még rászámolunk mondjuk 2 hetet, mire az amcsi polar vortex kipörgi magát, meg Szibériában nyugatabbra is elterjed a hideg, addigra már január utolsó dekádjában járunk...
Ettől persze epizódszerű, regionális téli helyzetek még lehetnek nálunk, meg ott van a kárpát-medencei csodafegyver a hidegpárna, de ezekkel már tele a padlás.

Összehasonlítva a dec.23-24-es makroképet a maival elég sok a hasonlóság. A még tegnap reggel sorjázó 3 atlanti cikloncentrumból az első Skandinávia fölé került és megerősödött. A középső a Feröer szigeteknél feloszlott,a délnyugati pedig hatalmassá kerekedett, de nem rohanta le Ny-Európát. Ugyanilyen örvénylett a múltkor is kint az óceánon egy meg ÉK-Európában. A kettő közé Grönland felől mint egy hete és most is az AC kezdett terjeszkedni. Viszont nagy különbség, hogy most nem DK- hanem Dny- és Közép-Európa központtal épült ki egy AC. Most a meleglötty erősebb lett és keletebbre hatolt (persze ÉK-Mo. most is kitartott) és az AC központ kiépülése felettünk száraz időt hozott, míg karácsonykor nyugatról csapadék tudott érkezni. Most viszont 1025-ről csökkenni kezdett a nyomás és a T a sokfelé 10-17 fokokról a kisugárzás miatt zuhanni kezdett (nem úgy, mint 25-én,amikor fél nap alatt a tizenfokokból borús időben zuhanás majd hó lett). Valójában ma is 10 fokos zuhanás lett fél nap alatt, Cseszneken és Pápán a 14-15 fokokból rövid idő alatt 5 fokok lettek, míg Bakonybélben csak 1, Zabaron -1,és Dny-on és Ék-en csak 1-5 fokokat mérnek.Az előrejelzések tegnap még jan.5-ig fagyot sem tudtak elképzelni és fél nap után a rekordmeleg napból fagypont közeli értékek lettek. Hosszú távon még nem írnám le a skandi,orosz,szibériai hómezők és fagy hatását. Bár a ciklonok eddig mindig erőre kaptak, de az atlanti csigabiga mögött még mindig nincs újabb (mint egy hete még volt), csak a Hudson öböl fölött van egy ciklon, ami azért elég tisztes távolság.A modellek számítása, hogy nem alakul ki a híd Grönland és Közép-Eu. AC-i közt téves lenne, akkor ismét lehűlést kaphatunk és nem egy hét múlva.
Tudom, hogy a zonalitás nem csak vonalas formában létezik, hullámozni is tud persze. A jet-en viszont most a zonális időszakokhoz képest elképesztően erős hullámvetéseket, (átmeneti) komplett karikákat látok folyamatosan a modelleken. Ahogy mondtam, blockingot se látok (tartósan semmiképpen), de zonalitást sem. A kettő közötti folyamatos billegés látható, ami sajnos számunkra nem sok jót jelent (már ha hideg havas telet szeretnénk. Tehát amit írtam, sajnos egyáltalán nem optimista hangnemben történt
Ennél egy egyértelmű zonalitás is sokkal jobb lenne talán, de én ilyet nem látok a modelleken továbbra sem tartósan, csak a folyamatos szkandert, átmeneti keleties hatások a folyton visszatérő nyugati drift közben.
Amint látszik valami elmozdulás ebből a huzavona helyzetből, jó eséllyel visszatérek a rövidebb távú elemzésekhez is

A zonalitás nem azt jelenti, hogy nyíl egyenesen nyugat-keleti az áramlás - van persze olyan is, a klasszikus "vonalzós" fajta -, hanem a viszonylag erős nyugati áramlás túlsúlyát, ami szerintem nagyobb részben igaz lesz a következő időszakra. Az északi féltekén, ahol a domborzat is aktívan befolyásolja az áramlatokat, meg eleve maga a jet egyes szakaszai is hol gyengülnek, hol erősödnek, és ez által módosítják a jet lefutását, nem is nagyon várható el a "vonalzós" zónázás (és elég ritka is). Viszont amikor az áramlásban kialakuló zavarok, rövidhullámú teknők keletre helyeződése dinamikus, azok nem tudnak tartósan fennállni, egy helyben maradni és mélyen délre nyúlni, az közelebb van a zonalitáshoz, mint bármi máshoz (beleértve a félblockingot is).
Érdemes végigpörgetni pl. a Wetter3 archívumában a híresen zonális 2006-2007-es telet, akkor is bőven előfordultak hasonló jet formációk.

Nincs zonalitás.
Nyugatias áramlási rendszer az van, de a kettő nem ugyanaz.

A magam részéről akárhogy is próbálom keresni a komolyabb makrováltás jeleit, nem nagyon látom azokat a modelleken. Szerintem az elkövetkezendő 10-12 nap időjárását sajnos továbbra is a zonalitás határozhatja meg.
Nagyjából jövő hét kedd-szerdáig egyértelmű a helyzet, egymást követnék a frontok. Változás szerdától lehetne, itt a nagy ciklon dobna egy kis peremciklont is: Link , így talán a front visszahullámzásából (nagyobb eséllyel délen) lehetne valami locspocs, szerencsésebb esetben havazás is. Ezt követően nyugat felől hazánk fölé helyeződne az AC, miközben bejönne a hideg is a magasban: Link
Ez eddig szép és jó, de igazából továbbra is maradna a nyugatias irányítás, annyi különbséggel hogy a ciklonok pályája északabbra mozdulna, így egymást követő frontok helyett csak pár naponta lehetnének gyengébb, vagy érintő frontok: Link
Ha az AC nagyobb teret nyerne, akkor is jönne a magasban lassú melegadvekció nyugatról, a felszínen beragadó köddel/stratussal, esetleg zúzmarával, de eseménytelen idővel. Ez sajnos továbbra is színtiszta zonális felállás lenne.

Semmiféle épkézláb zonalitást nem látok egyetlen modellen sem, kicsit fura is nekem pár komment.
Folyamatosan hullámzó jet mellett némi nyugati elkenéssel sorban jönnek a többnyire félblockingba elkent AC próbálkozások az óceánon (érdekes módon a nyugati részeiről kiindulva leginkább), ami még mindig nem mutat jelentős eltérést attól, ami eddig volt.
Némi kis blocking, skandinávia környékén teknő és hidegleszakadás, amire a blocking rátolódik, elkenődik az enyheség kissé északabbra, de már ott az újabb teknő és rá a hideg... nem egy túl nagy nyertes helyzet, de zonalitásról szó nincs (ahogy klasszikus blockingról sem).
Csak egy összevissza hullámzó, szakadozó jet látszik, pl:
Stb..
Ki lát ebbe bele zonalitást, és mi alapján? Érdekes lenne tudni
Ez meg aztán végképp Benny Hill kategória

Többet fűthetsz.
Viccet félretéve, ilyen sem látszik. Túl dinamikus a légkör most.

Na és mi a helyzet ha ránk ül a magasnyomás mondjuk a megüllepedett -10 -12 fokos hidegre?
Nem akarlak elkeseríteni, de amit az óceán felett benyilaztál kékkel az csupán két cikloncsalád közötti átmeneti magasnyomás, semmi több. Ha végig pörgeted a modell előrejelzését tovább szépen látszik, ahogyan elsöpri a nyugati drift. Ettől várni bármi tartósat nem érdemes. Az előttünk álló reálisan belátható időszakról annyit lehet elmondani, hogy előbb egy meleg, majd egy hideg periódus lesz pár napig, egyik sem tartósan. Tartós blocking egyáltalán nem látszik, olyan ami nálunk tartós telet hozhat, ahhoz a makroszinoptikus helyzet drasztikus módosulása kellene valamint a nyugati áramlás jelentős lassulása. Ha a poláris örvény gyengülne az sem ártana, de jelenleg az is a gázpedált nyomja tövig, a képzeletbeli mutatója lassan kiakad. Szóval tartós telet ne várjon senki 1-2 hétig.
Bemásolom ide is a szerkesztett modell térképet, ne hogy elvesszen.
Eredeti bejegyz. társalgóban:
Link
Tényleg nem sok kell neki és 0 NAO miatt vagyunk ennyire közel hozzá, ha ez nem igy volna tényleg zónának állna a zászló. Most viszont inkább annak, hogy további csapadékos télies idő valószínű valamint a blockkoló AC beragadására hajaztam pár napja, abból is lenne vagy Skandi vagy Brit, de azt majd meglátjuk. Egyenlőre itt tartunk: ( lásd. beill. kép). És jól néz ki, remélem marad a tendencia és újabb ezúttal országos téli idő jöhet ebből. (A kék színnel jelölt "kapcsozás" az összekapcsolódás esélyének jele; a többi szerintem érthető.)

Társalgóban említettem, itt folytatom.:
Távkapcsolat következik.
Mi előtt valaki "megszólna" én a jelenlegi ECMWF modell aktuális futásából követtem le az Északi-Hemiszféra minket főképpen érintő indexek viselkedéseit és ebből próbáltam/próbálok lehetséges jövőképet felvázolni a jelenlegi helyzetből kiindulva.
Jelenlegi helyzet:
AO,NAO,PNA
Link
Link
Link
A jelenlegi "nyűglődés" a NAO enyhe 0 körüli értéke okozza, mert ha az bedőlne akkor nem lenne okunk panaszra, AC lenne az már megint más kérdés hol Briteken vagy távolabb de ezt nagy térségi nyomásképeknél régiek tudják nagyon nehéz belőni sőt gyakorlatilag "az igazság a részletekben rejlik" alapon hiába a block ha a ló másik végén, rossz oldalán vagyunk.
A szerkesztett képen ( Link ), a magasnyomás központi centruma Szibéria belsejében van, a hideg iránya Skandináv alacsony nyomású akció centrumot táplál.
Ahhoz, hogy a NAO negatívba menjen még egy kicsivel is az AO index által lefedett Északi - Sarkkörön belüli térség magasnyomásának központi centumának kell a Sarkkör közepére vagy Európa eső irányába tolódnia.
Csak hogy a képlet nem ilyen egyszerű. Link
A PNA index sokaknak vakfolt pedig megéri vele foglalkozni. Ha tudod Amerika időjárását mire hajaz, (La nina vagy El nino van e vagy semmi) arra az idő vagy épp melyik index aktívabb tudod következtetni rá NAO-t erősíteni vagy féken fogja-e tartani? De ezt most tovább itt nem feszegetem. Ami a lényeg kizökken a helyzetéből elindul a 0 felé lassan. Ezzel az a bibi, hogy negatív fázis esetén magasnyomás a domináns a mérsékelt övben és a Sziklás hg.-ig ráül a térségre,de nem igen kreál hosszúapitudójú hidegöblitéseket nyugat felől. Itt csak ény-ról jöhet USA-ra zimankó, ha valami átverekszi magát rajta. Nos, a magasnyomás gyengülésével meg is érkezik ez,de ezt nem linkelem be direkt nem akarom lombozni a kedélyeket.
Link
Meleg váró zónások mielőtt a kezüket dörzsölnék jelzem az Északi - Sarkkör feletti további változások zajlanak és a PNA változásával és hidegbázis magasnyomás központjainak felbolydulásával új egyensúlyra kezd törekedni a jelenlegi vastagon negatív AO-s rendszer alacsony és magas nyomás központjaival.
Bár az üveggömb annak idején ha jól emlékszem 2010 előtti időkben 168 óra felett kezdődik, bár "sokan" 240 hívők, nem tudom,de én "régi vágású vagyok" maradok a 168 óra felé húzásnál.
192 óra: Link Nos igen nem fogtam vissza az amatőr beszélőkémet. De remélem átjön a bizonytalanság, hogy látszik a makroszinoptikai helyzetváltozás Európára nézve, mert már ott van a modelleken a részletekbe.
Ami ha vázlat avagy ágrajz szerűen kellene lefordítanom, akkor:
Történt/történik valami január 1 előtt alatt után picivel a trópusok felől, ami felcserélni kezdi a PNA-át negatívból pozitív felé. Gondolom lassan kifut a La-Nina és semleges fázis vagy nem toom merre megyünk, azt nem szoktam nézni bocsika! Szóval PNA miatt Kamcsatka félsziget felől a ciklonok melegnyelvjei és hátoldali hidegleszakadásai a Japán szk. felé a sarki magasnyomás központokra is jelentősebb hatást kezdenek gyakorolni ( akció centrumok áthelyeződése magas és alacsony nyomású "egyensúlyi állapotok" kibillenése), ami áthelyeződés eshetőségét veti fel a térségben. A két utolsó szerkesztett térképen szándékos a két szinte ua. azon időpont, mert sok minden rajta van.
Nem tudom mennyire megy át a dolog, de nekem a magas légköri anomáliák 10-50 hPalon, csak a fele azoknak a dolgoknak ami idelent a felszínen történik. Mert hiába van odafent olyan légköri felállás, ha idelent nincs elég hideg amiből tud valami leszakadni. OKé értem, fontos, de idelent a részletekben dől el, hogy melyik kontinens mit kap. USA vagy Európa hideget. Vagy pl. nullás NAO akár mindkettő. Ezek a távkapcsolat szintű hossztávú esélylatolgatások. Ezen belül vannak a kisebb skálák és a lista legvége hogy Kárpát - medencében mi lesz?
Délnyugat- északelet tengelyirányba véve Beregszázon, Érden vagy Nagyatádon mi fog esni, meg mikor és hány fok lesz fent vagy lent.
És jól tudjuk hogy hiába a medence nagyon nem mindegy hol laksz mert kis területen is lehetnek jelentős eltérések. Fenti városok csak példák kedves metnetes kollégák.
Fentieket összegezve: Nem sokon múlhat az, hogy Január első dekádjában nem húzzunk be akár egy átlag alatti időszakot. Az indexeket és a nyomás központok áthelyeződéseit és újak kialakulásai alapján. Hogy merre megyünk az jó kérdés vagy marad a jelenlegi helyzet vagy országos téli epizód körvonalazódik, de én egyenlőre a tartós 5 napon túli zónás vagy nyugati frontos makrohelyzetre kevésbé fogadnék. A fáklya szórása pedig teljesen komolytalanná teszi annak hosszútávú használatát, tendencia nézését belőle. Körülbelül ellát vele az ember 24-72 óráig, aztán már kacsa mesék kategória az egész.
Pont a fentiek miatt, mert most esély nyílik Január első pár napjaiban új fajta felállásra.

Meglátjuk, de az AO fáklya jan. elejére elkezdett felfelé szórni, ezt tegnap a mettársalgóban megjegyeztem. Ez a lenti kép kicsit megtévesztő, mert ahogy írtam is, egy kiragadott OP volt.
Egyelőre nem látszik az tény, de itt Európa is hamarosan keményen betelelhet. Korábban is elhangzott néhányszor az iszonyat mennyiségű hidegfelhalmozódás amelynek déli ága szinte nyaldosni fogja Közép-Európát. A negatív AO pedig nagy szerepet tölthet ki ebben hogy a hideg levegő méginkább bedurranjon és Európa felé vegye az irányt. Egyébként is a modelleken nagyon közel fog a hideg levegő határa a Kárpátokhoz húzódni. Bármilyen peremciklonokat, mediket rakocsgatnak ide oda, de a hideg levegő visszahúzódása nem, sőt inkább annak a felerősödése látszik Észak/Északkelet-Európában.
Egy ECMWF 168-216 órás kép az Északi hemiszférára.
Link
Link
Komoly hidegbázis ez és Európa számára IS!!!!
GFS 192 óránál:
Link
Véleményem szerint az indexek teljesen jók és látható hogy már most is csak nüanszon múlott a komolyabb betelelés de még ezt "megúsztuk"...
Néhány nap előoldal jöhet, majd hidegleszakadás válthatja. A modellekben folyamat ott rejtőzik a túlzott nyugati, délnyugati atlanti teknő, mely elég nyugaton forgatná be a csigát ahhoz hogy Európa komoly blokkhelyzetet kaphasson. Kicsit finomodik az a ciklon és Európa betelel akár keményebben is. Ciklonok rendre vannak az óceánon ugyanúgy amikor nálunk nagy tél van, lásd pl a 87-es nagy havazást, 970-975-ös ciklon volt az óceánon.
GFS 192 óránál. Érdemes az az atlanti teknőt megnézni, jön is a blokk a modellen már zsinórban a 3.futáson.
Link
Meggyőződésem hogy az ECMWF is csatlakozni fog hamarosan és elmozdul a hidegbetörés verziója felé!

Ránk nézve míg a NAO index nem áll tartósan kötélnek avagy marad (vastagabb) negatív tartományba, addig meg van rá a félsz avagy a gyanúm, hogy ez Észak-Amerikának lesz jó. Akár, hogy nézem. Egy-két "kóstolás" kijut igaz nekünk is. A mostani hidegöblités meg a hó legvégén is, ha minden igaz kifog jutni az öreg kontinensnek, de egyenlőre nem látszik tartós, egész kontinenst lefedő téli időjárás.
NAO: Link
NAO: Link
Igen, nagyon szeretne az AO a pincében maradni, szóval az esélyek jók meridionalitás szempontjából a magas szélességeken, ebben a többhetes modellek egyetértettek viszonylagosan. Hogy ezt mire tudjuk beváltani, az a kérdés. A troposzférikus AO kiüti a skálát, teljes ellentétben áll a magassági poláris örvénnyel. (ez csak GFS, csak a ma éjféli, nem ENS alapú, tehát kiragadott példa!) .
Na akkor latolgassunk egyet, válaszolva a korábban írt posztomra. A helyzet nem változott, hiába jön az előoldal karácsonyra!
Csalódás számomra hogy nagyot fordultak a modellek az ünnepekre, de mára jó néhány dolog vígasztal. Egyrészt a modellek az igazán hideg levegő közelsége miatt is dobálhatták a karácsonyi télies kimeneteleket és kicsit most pech-esek leszünk pont az ünnepekre. A jövő heti erősebb hidegelárasztás már egy komoly jele annak hogy bizony van bőven hidegraktár és ennek a leszakadasi hajlama sem kicsi.
Egy nagyon fontos képződmény kell a tartós télhez ez pedig az anticiklon! Na most nézzünk csak egy AO indexet. Az ünnepeket tényleg engedjük el!
Link
Ez bizony egyre komolyabb ez az AO index. Mi következhet ebből? Teljes AC uralom alá kerülhet a sarkvidék a Sakndinávoktól északra. Ezt más sem mutatja jobban mint a két globál modell hosszabb távú előrejelzései. Nézzük:
144 óra ECMWF/GFS északi hemiszféra
Link
Link
Innen indulunk: Link
240 óra ECMWF/GFS
Link
Link
Lassan, de egyre biztosabban rendezkedik be a TÉL és ennek hatásait egészen biztosan érezni fogjuk az év legvégén és az újév első felében. Kötve hinném hogy az ünnepekre kinéző előoldal tartós vendégünk lesz. Nem nagyon akar eltűnni a jelentős szórás a fáklyáról december 28-tól, de ez nem is véletlen. Jelentős hidegbázis lesz Európa északi tájain és Szibériában is. Továbbra is azt gondolom hogy az év végén és az újév első hónapjában megmutatja magát az erősebb tél.
Link
Érződik az időjáráson hogy számunkra kicsit eltérően, szokatlanabb módon zajlott eddig az idei december és jelenleg egy erős hidegleszakadás előtt állunk amelynek a peremén helyezkedünk majd el. Decemberben nem igazán voltak ezek jellemzőek és most egyelőre hajszálon múlott hogy nem ütött be a tartós tél!!!
Osloi nyomásfáklya:
Link
Ez úgy gondolom hogy bizony sokat javult és remélhetőleg alakul is még sokat jó irányba. Egyébként Izlandra hosszabb távon sem rossz a helyzet légnyomás ügyileg ha az ENS-et megnézem.
Link
GFS űridőben elővette ismét a telet. Nyilván az időtávok miatt sokan legyintenek már rá, de elérhető közelségbe fog az kerülni. Ha az AO indexnek hihetünk akkor még csak most kezdődik az igazi berendezkedés és átalakulás ami a tél elérkezéséhez vezethet! Ez nem megy egyik napról a másikra, ezért türelemmel kell lenni ami néha már tényleg nagyon nehéz ilyen ínséges időkben, de eljön fog jönni a "mi" időnk, meggyőződésem! Ha tévedtem akkor hát tévedtem, de most teljesen más az előérzetem. Túl sokat fázom nagykabátban amikor a városban szaladgálok.........

Néhány szót a jövőképpel kapcsolatban: én egyelőre még óvatosabb lennék a határozott hidegbetöréses, esetleg skandináv
anticiklonos verziókkal, ami az ünnepeket illeti.
Jelen állás szerint nagyobb bizonyossággal mondható, hogy vasárnap-hétfő környékén a tőlünk keletre elhaladó ciklon gyenge frontjai érhetnek el minket: Link
Ha az ECM ENS-t nézem környékemre: Link akkor nagy a bizonytalanság, hogy mennyire enyhülne be a meleg- és hidegfront között, eleinte az érintő melegfrontból esetlegesen folyékony csapadék hullhatna, azonban a mögötte érkező hidegfront markánsnak tűnik, nagy valószínűséggel bejöhetnének a 850hPa szinten a -5 fok alatti hőmérsékletek, így az erős É-ÉNY szél mellett hózáporokra is esély lehet, főleg a "szokásos" konvergencia környékén, ide Bp. környékére mondjuk eléggé ki van száradva a fáklya.
Nagyjából kedd-szerdán jöhetne be legjobban a hideg, valószínűleg szárazon, az ENS tagok nagyja ezzel egyetért.
Aztán az ünnepekhez közeledve már nagy a bizonytalanság, a két királyi modell OP-ja felveti egy sekély ciklon lehetőségét, ami a Brit AC peremén gördülhetne le a Kárpát-medence környezetében, illetve elmondható, hogy az ENS alapján (átlagban csökkenő légnyomás, és csütörtöktől növekvő csapadékesélyek), az AC nyugatabbra szorulhatna, hazánkat pedig közvetlenül elérhetné a ciklonális mező, de továbbra is É-ÉNY irányítással. Hogy ez mennyi enyhüléssel járna, és milyen halmazállapotú csapadékkal az persze már jó kérdés .