Meteorológiai esélylatolgatások
Ebben bízok én is, de országos mák még jobb lenne, akkor senki nem maradna hó"éhen".
Még ha száraz hidegnek is áll a zászló, egyes légtömegekkor nincs kizárva összeáramlásos havazások vagy erősebb hidegfront esetén záporos csapadék. Hátoldali csörtetésről ne is beszéljünk, hogy a markáns hideg fent, míg nappali pár fok idelent beindíthat hózáporos konvekciót is amennyiben a feltételek megfelelőek lesznek. -persze várjuk ki a végét, de a száraz hidegből is lehet mint kisajtolni, ha mást nem élvezni a napsütést.
A Brit szki anticiklon által berántott hideg nem csak a Balkánon okozhat havazásokat mediterrán ciklonokból, hanem átmeneti gyengülés vagy nyugatabbra táncolás esetén hamar felengedheti északra a medit is hozzánk.
Jól néz ki a hosszútáv és a középtáv se csúnya, de előbb álljon be az elköv. 72-96 órán belül felépülő Brit szk.-i anticiklon. A többit majd menet közben megtudjuk lesz mákunk vagy se.

Hozzánk száraz hideget jelez.
Keletre és délre pedig havat ( Kárpátok, Balkán, Görög, Török )
Esetleg kelet Mo mákos lehet.
Minden esetre izgalmas időszaknak tűnik.

Azért ez bőven jó még pont:
Ja és akkor harmatpontot még nem is linkeltem

A futás végén per pillanat így nézne ki a dolog a hideg magokkal:
Elképesztő hogy a modellek mennyire komoly hidegmaggal számolnak december második felében már! Egyre durvább képeket láthatunk és szinte folyamatos blockingot láthatunk a GFS-en is amíg a szem ellát. Szoktam mondani amikor egy január pl brutális telet hoz, annak előjeleinek december közepe tájékán már látszódnia kell! Pl gondolok a sarki és sziberiai hidegbázisra és azokra az áramlásokra amelyek egyre délebbre engedik összpontosulni a hideget, elérhető "lő távban". Elképzelhető hogy itt már a december utolsó napjai is nagyot fognak szólni, de ha nem akkor januárban szerintem megkapjuk a magunkét. Érezhetően más jellegű téllel van dolgunk, mint eddig. Évek óta ilyen modellképeket decemberben nem lehetett látni 240-300 óra tájékán, de ilyen bődületes hidegmagot sem és szerintem lesz ez még komolyabb is. Figyelni kell a folyamatokat mert kezd komolyra fordulni a dolog.
A bemelegítésen lassan túl...
A hosszútávú modellképek erőteljesen elkezdtek adni egy igen terebélyes magasnyomás megjelenését a sarkvidéken és ezzel együtt jó néhány tag Svalbardon is felszalad a légnyomásban, de az alábbi térképen és a bejelölt pontra vonatkozó nyomásfáklya is igencsak tetszetős! A szibériai és sarki hidegbázis masszív erősödését és délre való terjeszkedését látni a hosszútávú térképeken! Ez mindenképp figyelemre méltó és mivel az atlanti blokkhajlam nagyon erős a csigagyár pedig nem igen tud ránk zonalis hatást gyakorolni, így én meg merem kockáztatni hogy a tél egyelőre csak bemelegítést tart és csupán a figyelmet hívja fel mindezzel ami már most is zajlik. Jakutföldön -61 fok, Svédország északi részén -43...Ezen értékek rég nem látottak és csak december 9-et írunk. A meridionalitás igen erős! A tél be fogja rúgni az ajtót és elképzelhető hogy komoly méretű támadásokat fog ölteni a hónap vége felé közeledve, vagy január első napjaiban. Érdemes lesz figyelni az összképet december huszadikától. Amennyiben kialakulna az Izland-Brit-Skandi blokk, abban az esetben a sarki AC "lemászása" sem elképzelhetetlen, ez pedig komoly hideghullámot indíthatna el Európára. Nem zárható ki hogy a fáklya néhány napon belül komoly szórásba kezd, de nem felfelé..

Régen szóltam hozzá jövőbeli latolgatásokkal kapcsolatban, de a tél érkeztével most megteszem. A mikulás környéki mediciklonos lehetőség elég jó ziccernek tűnik, a 12Z ECM és a 18Z GFS OP is viszonylag hasonlóan adja a teknőt vasárnap-hétfő környékére. Bár a ciklonok pontos elhelyezkedésével kapcsolatban azért vannak különbségek, de a két modell nagyjából egyet ért abban, hogy hátoldalon helyezkedhetnénk el. Az ECM fáklya Link hőmérsékletileg ide Bp.-re átlagba -5 fok körüli T850-el számol ami jó, a csapadék valószínűség sajnos egyelőre gyérebbnek tűnik. Jelen modellfutásokból inkább egy Vc pályás medit tudnék elképzelni ( pl. ECM ENS 168 óránál Link ), aminek dél és kelet lehetne a nyertese, de azért bízom benne, hogy északabbra fogják tologatni a ciklonális mezőt a modellek, így az északi régiók is pályázhatnának havas lehetőségekre.
A folytatásban a vojejkov-tengely lehetősége is felmerülhet, de én még nem lennék ennyire optimista, bár az ECM OP szép 216 óránál Link , az ENS alapján Link viszont nagyobb esély lehet rá, hogy az atlanti térségből lefűződjön egy peremciklon kettévágva a tengelyt, így akár pont kellemetlen, előoldali helyzet is kialakulhat december 8-9. környékére gyors visszaenyhüléssel. De persze ez még messzebb van.
Ja és persze a ott van még a GEM, ami hozza hideg ügyileg a formáját a 12Z futásban : Link , de viszont a csapadékot is elvinné nagyrészt az országtól délre.

Az atlanti tendencia jó (ECMWF ENS utolsó 3 futás), de várjuk ki a végét.
Felcsillant a remény az idei szezon első komoly blokkhelyzetére, mégpedig egy atlanti kivitelben. Ezt a főbb modellek kivétel nélkül támogatják 168 óra könryékén:
ECMWF
Link
UKMO csak 144-ig lát el:
Link
GFS:
Link
GEM:
Link
Ezek a távoli középpontú, masszív atlanti blokkok már önmagukban hordozhatják egy komoly lefűződés, mediterrán ciklon genezis lehetőségét, amellyel az első komolyabb havazás is megérkezhetne, ha minden klappolna... Érdekes lesz figyelni hogy végül hogyan és milyen formában fogják nyomni a modellek az AC helyzetét és a folytatást. Mindenesetre nagyon esélyes hogy november nem múlik el majd egy kora téltámadás nélkül ebben az évben.
Észak-atlanti nyomás fáklya:

Valóban elúszott, ez a latolgatás bebukott, csak a 19-ei kisebb hidegöblítésescske maradt belőle...
Most viszont egy igazi hosszútáv következik, hiszen kijöttek a novemberi évszakos modellek a télre. Nagy jelentőséget nem kell tulajdonítani neki, de ilyenkor egyszer az évben érdemes rápillantani érdekességként, ha már az állatok viselkedését is leírja majd egy cikk.
Amerikai modellek: Sajnos ezekhez nyomási anomáliákat nem hoznak nyilvánosságra, ezért csak a hőmérséklet anomáliákra hagyatkozhatunk. Alapvetően a tél elejét mutatják kevésbé pozitív anomáliásnak, tél végét jobban. Decemberben 6-ból 3 modell mutat átlagos vagy annál kissé hűvösebb időt mutat, ebből jön ki a modellátlag valószínűségi előréjében a kevésbé erős anomália:
Link
Link
A CFS is ebben benne van, az utóbbi napok futtatásai hasonlók, a február a legerősebben anomáliás hónap.
Áttérve az európai modellekre, itt inkább az 500-as mező anomáliáit mutatnám. A magasabb légnyomás és az átlagnál magasabb geopotenciál több modellben is megjelenik Európa felett, ezért a modellátlag valószínűségi ábrája így néz ki: Link
Itt ami igazán érdekes, hogy a pozitívabb anomália kiterjedhet Skandináviára és attól északra is. Ez az elmúlt évek modellezéseihez képest eltérés, tehát ha csak a modelleket nézzük, az átlagosnál kicsit nagyobb a valószínűsége a skandináv AC-nak, illetve általában valamilyen északi blokknak, ez a jónak mondható hír. Főleg 3 modell okozza ezt a képet, ezek a DWD, JMA, francia modell: Link Link Link
Több modellen viszont azért az izlandi minumum is erősebb az átlagosnál, erre legjobb példa az UKMO: Link A makrohelyzetet nézve kb. ez a legrosszabb átlagos képet mutató modell, mondjuk ennek az ECM-el együtt talán a legnagyobb még a megbízhatósága, már ha ilyenről lehet beszélni évszakos távon. Ez a rossz hír.
Végül kicsit külön az ECM-ről, december-januárra nagyobb kicsit a modellben a negatív NAO valószínűsége, februárban viszont a pozitívé (ez ugye egy enyhe februárt jelenthetne, ahogy az amcsi modellek is adják). Link Ugyanakkor az összkép térképesen nem a legjobb, negatív AO helyzet, a NAO viszont túl északi bázisú magas nyomással rendelkezik, a csigagyárat erősre várja. Link Viszont ott van az európai magasabb nyomás is. Röviden ez inkább hidegpárnás, és előoldali helyzetek dominanciáját, váltakozását sugallja, hasonlóan a tavalyi télhez.
Hogy az évszakos előrék egyik buktatóját máris mutassam, a poláris örvény szélerősségét is hozom, ebben ugyanis az ECM jelentős gyengülést vár decemberre (a modellben ez okozhatja a negatív NAO felé húzást a tél elején). Viszont ez november legelején készült, az azóta készült havi ENS-ek már nem mutatnak ilyen gyengülést, tehát a decemberi előre már lehet meg is bukott az örvényt illetően. Link Link Ebből látszik, hogy SSW-ről, örvényszakadásról latolgatni nagyon nincs értelme a bizonytalanság miatt.
Összességében a modellátlag a fent bemutatott okok miatt száraz télre ad nagyobb esélyt a kontinensen. Link Néhány modell az izlandi ciklonaktivitás erejét fenntartja, néhány pedig az északi és a kontinensre mutatott anticiklonális helyzetek miatt inkább kissé délebbi ciklonpályákat mutat. Ezért inkább Dny-Ny -Európa kerülhetne leggyakrabban előoldalra. Emiatt, ha a klímaeloszláshoz nézzük (tercilisek), a multi-modell átlag nagyobb valószínűséggel az átlagnál melegebb viszonyokat az óceánhoz közelebb mutat, A kontinens keletebbi belsőbb részei jobb a helyzet. Link Az ENS átlagost nem is linkelem, azon sok meglepetés nincs, minden térségre pozitív anomáliát ad.

A folytatásnál maradva: Ez elodázódott. Bár tény a napokban húz el egy Ék-Eu.i hidegöblités "centikre" tőlünk, mivel a Skandináv AC felépülése és egy helyben maradása nem lesz tartós. (Bár Brit blockingban gondolkodtam a modellek alapján.)
A tényeknél maradva viszont az általam várt Grönland és térsége fölé a -20 -as 850T értékek megérkeztek.
A folytatásban a mostani távoli "kortyintás" után 18-dika körül és (erősen üveggömbben) 22-ei után érik ilyen eshetőség lehűlésre.
Nagy a szórás, megy a kötélhúzás a modelleken látható. Továbbra is nagy a bizonytalanság.
Népi megfigyeléseket is számba véve Erzsébetet lassan túllépjük és ráfordulunk a Katalinokra. - még kopoghat, de lehet az se lesz célba vagy csak gyengén.
Ki igy, Ki úgy, úgy fest nem tud az időjárás dűlőre jutni, az igazi első kora télies hideg betörés és síkvidéki havazás esélye még várat magára.

Alakulnak a modellek, a blockingnak megfelelő erős bizonytalanság mellett.
Akár dupla hidegkeszakadás is lehet 15-e, utána 20-a körül még egy, ezt több modell mutatja (GEM, JMA, ECMWF is gyanús). A két említett gerinc egyesülhet is, ez okozná a 2. lehűlést.
Mérték, a leszakadás helye (GFS!) továbbra is igen bizonytalan.

A 13-a utáni lehűlést most éppen elgyengítette a GFS fáklya. De szerintem, ha ez így is lesz, és a magasban a nagyja keletre megy el, akkor utána nem biztos, hogy sokat kell várni egy nagyobb hidegleszakadásra. A jelenlegihez képest a nyugati féltekén nagyobb amplitúdójú teknők-gerincek jelennek majd meg. Link
Az ekkor Ny-Európa felett lévő gerinc is elég erős tud lenni, de az amerikai keleti partoknál lévő is. Több modell van, ami ezek közül az egyiket tovább erősíti, akár a grönlandi AC-val egyesíti, és így egy európai nagy hidegleszakadáshoz megfelelő helyre kerülne egy jó nagy blokkoló AC. Érdemes talán a friss ECMWF ENS clustereket megnézni űridőben is.
A felső két csoport (19 taggal) egyértelműen északias légpályákkal állna elő, de a többiben pl. medi lehetőségek villannak fel, bár természetesen előoldali helyzetekkel egybekötve. Szerintem, ha a 15-e előtti lehűlés nem lenne számottevő, akkor is 20-a környékéig szép lehetősége van egy nagyobb hidegleszakadásnak. Nagyon űrtáv, bármi lehet pl. ránkhúzódhat a gerinc/AC, ködpárna lehetőségével november okán, de egy jó meridionális légpálya bőven összejöhet.

Egyre komolyabb a fáklya, November közepén már komoly éjszakai fagyokkal.
Alakul ez, és ami bíztató hozzánk közzelebb lévő Moszkva is végre beindul.

Az, hogy van szórás az természetes, mivel új fokozatba vált az időjárási dinamika. Legalább is én erre tettem le voksom.
Azért szór, mert lassan bedobnak az Északi - Sarkkör felől egy "új követ (hideg magot) a tóba". 120 óránál jár már az a ciklonkimélyülés ami jó -20 -as hidegmagot "hajínt" T850-en ( ~1550m) Grönland északkeleti részének.
Ránk ez nem lenne érdemben hatással, de jelentősen megnöveli/kiélezi a hőmérsékleti hőkontrasztot az utóbbi említett térségben, ami kihat az Izlandi csigagyárra és másodsorban Európára, harmadsorban hazánkra.
Dominók így állnak össze.
Az "első dominót" mutatom:
Benyilaztam a hideg mag irányát.
A hóközepe körüli lehűlés súlya és erőssége minden azon fog múlni, hogy a kiélezett kontraszt hol hozz, majd létre erősebb ciklont és annak hátoldali részén anticiklont. Közép- és Kelet-Európai hidegöblités esélyét továbbra is tartom, sőt annyiban "kontráznék rá", hogy akár kora télies esélyek is benne lehetnek a pakliban -5 fok körüli 850T, óceáni, de nem túl erős negatív harmatpontú, jobbára nedves légtömeg esetén. Szóval inkább hegyvidék, de akkor is.... - szép kezdet lenne.

Sajnos én most nem így látom..
Nagyon sokat enyhítettek a modellek a dolgokon.
Inkább valószínű a ködös szürke Novemberi időjárás, mint sem a mozgalmas, vagy akkár a száraz hideg.

November 8-tól nagyon széttart a fáklya. A főfutás most igen csak magasan jár. Az első dekád biztosan nem hoz kora-telet, a 2. még bizonytalan...
Hogy jó tél-e lesz az idei azt nem tudom, viszont az idő"állásnak" hamarosan vége szakad és eseménydúsabbra fordul hazánk, bővebben Közép-Európa időjárása.
Az elmúlt napokban láthattuk, hogy érik (jelenleg) 72-96 órától egy kis blocking, aminek hátoldalát a Briteket és Nyugat-Európa fogja kapni. AC még kint az óceánon. Ennek előoldali mezsgyéjéből fog származni a mi kis csapadékos, változékonyabb időnk. A 168 órán túli események még nincsenek letisztázódva, hogy "értelmes"(Def. klasszikus értelemben vett) zónalitás vagy inkább annak északi változata, északi zónázás jelenne-e meg. Persze az is elképzelhető, hogy visszaáll a korábbi makroszinoptikai kép. Bár én utóbbira kevésbé szavaznék.
Ami most kinéz, hogy lesz egy block amiből kapunk végre bizonytalan mennyiségű, időben és térben változó elosztású csapadékot, aztán valószínűleg északi zónalitás következik és most figyelem ŰRIDŐ következik! ( Tudjátok hogy szeretem az üveggömb tartományt ) November 13 körülire érhet meg az első nagyobb esély északi zónázásból újabb blockingra, ami ezúttal Közép- vagy Kelet-Európa kaphatja meg.
A szórás természetesen nagy.
Biztosat én sem tudok mondani.
November 2 - ától elméletileg 10 fok körüli hőmérsékletek és időnként csapadék, a hónap közepi esetleges lehűlést meg meglátjuk.
De..
Véleményem szerint a két lépcsős klasszikus lehűlésre teszem voksom. Az első jövőhéten,majd zónázás, után a második hóközepén.

Jó a 18-as február vége mondjuk meghozta az igazi telet Na de most valóban van tényleg egy-két előjel ami bizakodásra adhat okot, de inkább óvatos vagyok már a téllel kapcsolatban
Nem feltétlen előjele egy jó télnek, hiszen mondjuk január/februárban azért elég nagy területet fed a sarkvidéken jég, még is az utóbbi februárok is inkább a +15-20 fokokat hozták magukkal, mintsem a -20 fokot.
Mivan veled semmi
Mivan veled semmi
Azt viszont érdemes leszögezni hogy annyiban biztos nem mindegy a dolog hogy mikor fagy be teljesen pl az Európához közel eső vízfelszín és lesz ott jégtakaró ami felett ugye be tudnak durranni a hidegmagok és az sem mindegy hogy mikorra válik olyan fejletté hogy az nagy telet tudjon csinálni megfelelő makrofelállás esetén. Nagyon összetett az egész. Most ami bíztató és segíti a gyors befagyást hogy a Kara-tenger és Szibériai nyugati partjainál van a leghidegebb idő és ez tartós lehet, így a tavalyihoz jóval gyorsabban befagyhat az a régió idén, de nem tudni a pontos összefüggést a jégtakaró és a telek milyensége között. Pl 70-es években egész biztos hogy sokkal gyorsabban fagyott be az északi sarkvidék és több volt a jég a tél kezdeti szakaszában js, még is voltak pocsék enyhe telek szóval...Nehéz egy téma ez. Tavaly is komoly hó volt szibériában, nálunk még is szutyok tél lett. Skandináviában komoly tél volt, míg nálunk a beragadó előoldalak miatt már nem lett belőle sokminden. Tavaly megtanultam hogy nem minden a vaskos szibériai hótakaró és nem jelent ránk nézve az sem semmit.
Azért azt szögezzük le hogy az érdemi hidegmagok még nem alakultak ki, plusz a jégkiterjedtség nem feltétlen előjele egy jó télnek, hiszen mondjuk január/februárban azért elég nagy területet fed a sarkvidéken jég, még is az utóbbi februárok is inkább a +15-20 fokokat hozták magukkal, mintsem a -20 fokot. Nálunk a jó télhez telitalálatos medi is kell ez pedig nem a jégkiterjedtségen múlik. A blokkhajlam meg most elégge elment a levesbe egyelőre. Persze nyilván lehetnek még szép blokkok a télen, csak kérdés hogy hova szakad a hideg. Sok fog múlni a poláris örvényen, sőt leginkább azon múlik sok.
Tudom nagyon mesze van de a lényeg már november elején elkezdődik.
Csapadékosra fordulhat az idő és a ciklonok hátoldalán már szép hideget kaphatunk.. Hogy ez mire lehet elég az sok mindentől függ, de egy biztos amit 20 napja írtam azt még mindig tartom. Jó tél lehet ebből sok jel erre utal,pl Szibériai hófelhalmozodás, sarki jég kiterjedése, jó helyen lévő hidegmagok., blogok hajlam..
Hajrá tél!

Pár nap enyhe idő még nem nagy valami...Főleg ilyen október után.
Az jó, már azt hittem november első dekádja megy a levesbe.
Ha nem is lesz 95 november ebből a felállásból, de azért ne legyen már 15 fok se szégyenszemre.

Reggeli ECMWF már is hozza a teknőt keletre, így csak átmeneti déli légáramlás lenne a jellemző, ezután gyors lehűlés következne.

Október utolsó napjaiban a tőlünk keletre áthelyeződő és a nyugat-európára rányomuló teknő előoldalán úgy néz ki hogy kialakul egy melegadvekcióval járó délnyugati légpálya, ami ez esetben nálunk már inkább déli lenne. A főbb modellek 144 óra környékén már egyetértenek:
Link
Link
GFS még kicsit másképp gondolja, de szerintem be fog állni a többi mögé, nagy eltérés ott sincs az alap felállásban:
Link
Link
Ezek alapján valószínűsíteni lehet hogy november első pár napja enyhén indul és +15 fok feletti értékek is lehetnek majd az aktív déli légmozgás mellett, ugyanakkor a folytatásban személy szerint 2 féle verziót látok esélyesnek. Az első az az hogy a teknő gyorsan helyeződik majd kelet felé és megérkezik ezzel ismét a hűvösebb levegő, visszaesnek a hőmérsékletek, hiszen ha a GFS fáklyát is megnézzük, bizony rendes a kavalkád úgy november 5-től főleg:
Link
Most a GEM adja klasszikusabb formában ezt a keletre helyeződést, bár utána gyors visszamelegedést adna a magasban, de ezek természtesen mind távoli és bizonytalan képek.
A másik verzió pedig amit a GFS ad hogy, bár kissé egyedül van ezzel hogy a teknők nem igazán tudnak behatolni majd a kontinens belseje felé, így inkább egy északi zona felállás alakulna ki aminek a kimenetele könnyen egy erősebb hidegleszakadásig fajulhat. Ezt néhány pertubált tag is támogatná.

Egyre jobban tetszik amit láttok.
Szép hideg felhalmozodás az Orosz területeken, és Szibériában is beindulnak a dolgok.
Nyilván ez nem meglepő Októberben de az igen, hogy Kanadában egyenlőre elég gyenge a hideg felhalmozodás.
Remélem a jővőben is így marad és szép tél várható majd.
Eddig a jég kiterjedése és gyorsan hízásnak indulása, a jó helyen történő hideg felhalmozodás jó előjel a későbbiekre nézve.

Ez a szeptemberi hónap a tavalyihoz képest másképp alakul. De jelenleg még nem "ástam bele magam" hosszútávba, de elnézve az eddigi látottakat/olvasottakat jók az előjelek.
Ha lendületetes marad fent a növekedés októberben meglehet az első komolyabb hidegbetörés Európában.
Novemberben akár hazánkban középhegységinkben megjelenő átmeneti hóréteggel.
Legalább is lyukas közepű tél esélye is jó eséllyel növekszik, ahogyan egy normális*(*kinek definíció szerint mi) télé is. Legyen az csapadékos vagy száraz átlagos/hideg
Jó lesz az...

Elég nagy egyetértés van most a 3 nagy modell között a bal alsó sarokban látható atlanti hurrikán mellett abban is, hogy a hónap legvégére már elég komoly hidegbázis épülhet ki az orosz területeken mind a tenger, mind a szárazföld felett. Ha ez megvalósul (és tartós lesz, ahogy a GFS várja), akkor idén talán gyorsabb lehet a jégnövekedés a tavalyinál ebben a kezdeti időszakban, főleg, hogy akkor épp ezeken a területeken alakult ki jelentős lemaradás október közepére-végére, ami lehúzta a teljes sarki kiterjedtséget.
Valóban meridionalitás látszik kiterjesztett középtávon. A következő hét tiszta, hétvége felé néhol már 30 fok közeli, GFS-ben akár meghaladó hőfokok.
Az igazán érdekes a 13-i hét lesz, ekkorra egy még jobban meanderező jet-re megérkezik az óceánon az extratrópusivá váló Larry hurrikán is. Attól függően, hova érkezik, illetve hol van a hullámsorozat többi teknő/gerinc párosa, hozzánk akár tartósabb 25-30 közeli idő is jöhet (ECM ENS):
Vagy igazán hűvös izotermák is (GFS ENS tagjaiból). Kulcsidőszak kezdete.
Link
Link
GFS-ben a nyugati partokon pont gerinc lesz teknő helyett, előoldalán pedig kapnánk a hideget...

A NAO mintázata alapján úgy látom, hogy a mostani / jövő heti több-fokos lehűléshez hasonlóra, október 20 -körül kerülhet újból sor. Addig gyenge frontok lehetnek, sűrűbben szeptember vége felé, ezekből kaphatunk kismértékű hidegöblítést is, csapadékot is. Nem várok egyelőre ködös, nyirkos etapokat, inkább a poros levegő, és a nagy napi hőingás lehet domináns. A napforduló még messze van, ezért nem jelenteném ki, hogy a hőségnapok sorozatának vége van; Békésben megtörténhet még az is, hogy az előoldali időszakban behúznak egy-egy forró napot a következő hetekben. Ezt a mintázatot komolyabb vulkánkitörés, esetleg medikán kialakulása meg tudná változtatni, de alapjáraton szelíd, száraz nyárutóra és vénasszonyok nyarára tippelek, frissítő hajnalokkal.
Itt az augusztus vége, hamarosan befellegzik a nyárnak ha a naptárat nézzük és bizony ha még lesznek is jó idők az országban a következő 1-1,5 hónap folyamán, de a következő hetekben megkezdődik az északi félteke lassú lehűlésének folyamata és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint pl egy Jakutföldi (Verhojanszk) fáklya amin inkább már az átlag alá szórnak a tagok jelentősebben.
Link
A következő 2-3 hétben elég jó eséllyel a blocking fog dominálni a NAO index szerint is, nem tűnik valami túl aktívnak amúgy sem az Észak-atlanti térség, bár ez valamilyen szinten érthető is, hiszen nincs túl nagy hőmérséklet különbség. Hazánk több alkalommal kaphat a blokkoló AC-k peremén hűvösebb léghullámokat amellyel már a kora őszi hőmérsékletek is megjelennek majd akár a nappali órákban is, főként a csapadékos, borongós területeken.
Pozitív előjel lenne ha az ősz folyamán többször visszatérnének még a határozott Atlanti blokkok és néhány alkalommal akár határozott erejű lehűlés is elérné az országot ezzel közel kerülve a hajnali, reggeli minimum rekord hőmérsékletek megdöntéséhez. Egyébként nem oly régen 4 tized fokon múlt az Augusztusi napi hidegrekord megdöntése is ha jól emlékszem. Forrónak mondható a magunk mögött hagyott néhány hét, de ne felejtsük hogy volt egy nagyon hűvös tavaszunk és nyár indulónk! Ezzel ugyan nem céloznék semmire, de abban reménykedem hogy az elkövetkező 6 hónapban is lesznek tartósan átlag alatti, kifejezetten hideg periódusok is! Meglátjuk...

Hidegfront, majd érkező kánikula...
11-12-e utánra vártam, hogy hűvösebb légtömeg indul térségünk felé, ezt átmenetileg a ma esti hidegfront magával is hozza. A végére ráadásul a konvektív esélyek sem olyan rosszak hozzá. Utána, ahogy később a modellek alapján jeleztem, érkezhet a kánikula. Ez is most már egész biztos, a pontos mértéke és hossza a kérdés.
A 17 fok körüli T850 egészen reálisnak tűnik már, sőt akár a hét legvégén a 18-19 fok is. Link Ez a legmelegebb pontokon bizony 35-36, sőt, ha a 18-19 is bejön akár kicsit efölötti hőfokokat is jelenthetne. Mivel a napforduló környékén érkezik, rövid éjszakáknál, így a hétvége a városokban eléggé erős lehet.
De hogy mi az oka és meddig tarthat? Alapvetően a klasszikus hőhullámos helyzet, Ény-Európában ciklonális hatások, lenyúló teknő az atlanti partoknál, előtte pedig a gerinc. A hét közepére a már eleve tőlünk NY-ra meglévő gerinc és meleg levegője kezd behúzódni fölénk. Link
Utána a nyugati partoknál megerősödik a teknő, ez újabb adag meleget pumpál be a kontinensre. Link
Eddig szerintem a helyzet el is dőlt, egyébként a mostani hidegfrontot is a Rossby-hullámok szabályos fejlődésének köszönhetjük (lila vonal, 1-essel jelölve), utána pedig a nyugati teknősödés és a gerinc tovább erősödése egy újabb ilyen hullámterjedés eredménye lesz (zöld vonal). Link
A kép alján bekarikáztam narancssárgával azt, hogy a teknő-gerinc párosok egy ideig az úrtávú előrejelzésekben kb. egy helyben maradhatnak. Ez rossz hír, mert akár tartósabb hőhullám lehet belőle, ha ez így bejön. Ezt térképesen is meg lehet mutatni az ECM ENS-ben. Átmenetileg gyengül a nyugati teknő, majd akár újra erősödhet, de el is mozdulhat kelet felé, ez utóbbi viszont a hőség kiszorulására is utalhat a kontinens egy részéről. Link Link
Összegezve hétvégén- utána hét legelején még maradhat a kánikula valószínűleg, de már nem száraz formában, hanem nő a hőzivatarok esélye. Szerintem igazi változás a mostani számításokat nézve 21-22-e környékén lehet, de ha újból megerősödik a teknő nyugaton, nálunk pedig a gerinc, és nem változtatják helyüket, akkor akár a kánikula igazi lezárása tovább is tolódhat. Ezt megerősíti az ECM ENS diagarmos verziója is, 21-től nő meg a bizonytalanság. Link

Szigorúan érdekességnek, de azóta itt a friss, jól feltolta az anomáliát pozitívba a többhetes. A jövő hétre akár 3 fokos pozitívat vár, az eddigi átlagos-kissé az alatti helyett. Térképesen még nem frissült.
Az előbb leírtak okán (esetleg közelebbi HCS) viszont ez mérséklődhet még. De ezek után az egész júniust-július elejét pozitívban tartja már. Az ilyen fajta előrében megjelenő perzisztencia miatt ezt azért ne vegyük meg látszik is a boxok magasságán, addigra mennyit ér a sok hetes ENS.
Persze egy összességében melegebb nyár a reálisabb.

"Lehet,hogy a jövő héten már igazi országos kánikulai napok is jöhetnek..."
Az nagyon rossz lenne,hiszen itt már elkezdődött a szárazság,öntözni kell a növényeket.

Nagyon a gerinc gyors behúzódása felé mennek az előrék. Vasárnap-hétfőn valóban belöttyenhet/súrolhat egy HF képében a kissé hűvösebb légtömeg. Ennyiben helyes volt a legelső latolgatás. Még azért kisebb esélye van, hogy egy hidegcsepp is leválik a közelben. Utána viszont lehet, hogy a jövő héten már igazi országos kánikulai napok is érkeznek, mivel teljesen ránkhúzódhat a gerinc. Az ECM OP már omega-blokkot vár, bár nem nyúlna túl északra a gerinc teteje. Ebben a portugál partoknál lenne a másik hidegörvény.
Továbbra sem tiszta a kép, de a holnapra frissülő többhetes anomália jövő hétre át fogja fordítani pirosba hazánkat, a kérdés, hogyan realizálódik majd ez.

Ez a latolgatás három napja a jövő hét legvégétől kezdődő időszakra szólt. Bár pár tag szórt lefele a GFS fáklyán, de hiába van több tagja már, még mindig kevésbé jól írja le a ENS a bizonylalanságot, mint az ECM-é. Most épp több tag szór lefele, de az átlag nem mozdul meg szinte. Az Op meg a magasban van, ECM-é is inkább. De ECM ENS-en van nagy szórás, átlag most elindult pár fokkal lefele. Link
Megnéztem a clustereket. Magyarázat: a napokat balról jobnra látni, az első képen naponta, a másodikon két naponta. A 3 cluster (fentről le) a két képen nem azonos méretű elemszámú!
14-étől hétfő-keddre 14 tag egyértelmű teknősödéssel számol a térségben, a többinél behúzódik a gerinc a kontinensre, bár az egyik csoport HCS képződéses még lehet.
Annak a hétnek a további részében vagy teknősödünk, nyilván több konektív csapival, és előoldali esetleges melegedés után valamilyen fokú lehűlésel, majdnem a tagok fele ilyesmi, vagy akár HCs. Vagy behúzódva a gerinc, csak kelet felé kikerül vagy meglöttyint egy picit a hűvösebb légtömeg, ez utóbbi pl. más OP-okon is látszik.
Nehéz helyzet, hiszen űrtáv, de van esély hűvösödésre, de lehet csak nagyon átmeneti/gyenge lesz.

11 nap eltelt, lehet verifikálni :
"Addig is a következő bő hetet jó lenne kihozni minél több csapival, ha a várható átalakulás jól sül el, utána is lehet persze (konvektív) csapadék. "
Ez tökéletesen bejött. Volt és van sok csapadék, ma még konvektív zivatarzóna is végigveri remények szerint az országot. Lett az ünnepi hétvégére meleg is (délen 25 fok körül) és hideg is (északon 12 fok körül), valójában mindenfajta előrejelzés bejött.
A folytatásban is lehetnek száraz meleg és hideg esős időszakok is , bár hogy hol lesz egyik és mikor a másik nem taglalom, attól függ milyen futásokat nézünk.

Meddig tart a változékonyság, átlagos vagy annál valamivel hűvösebb idő? Szerintem kb. 20-áig a jelleg elég letisztult, változás majd a pünkösdi hétvégén jöhet az alapfelállásban, de kérdéses, hogy milyen irányban. Addig a tőlünk észak-északnyugatra lévő ciklonok szólnak bele időjárásunkba. Link
A jövő kedd környékére várható lehűlés is elég valószínű például.
Eközben a futóáramlás hosszan szép, meanderektől mentes tőlünk nyugatra. Link
Ez először Amerika felett válik hullámzóbbá. Link
Majd több modell, illetve ENS képe szerint az Atlanti térségben is. Akár megint viszonylag szabályos csoportos hullám terjedés is lehet, bár ez most nem tűnik egyértelműnek.
Link
Itt el is érkeztünk a pünkösdi hétvégéhez. Ezzel párhuzamosan, és részben a kettő összefügg, a sarki térségben kb. 18-a után anticiklonális hatások épülhetnek ki, az alacsony geopotenciálú terület több részre szakad és legyengül és a maradék hidegbázisból dél felé mozdul ki a légtömeg. Link majd Link
(Negatívabb AO felé mozdulás, bá az index fáklyája kevésbé hasznos már ilyenkor.)
Összességében 20-a után nagyon széttartóak a kimenetek, de az előzőek miatt egy gyors bemelegedés, akár több napra is, de akár egy újabb, több fokos lehűlés is bekövetkezhet. Ez utóbbi erősebben tőlünk nyugatra, mert jelen állás szerint az Atlanti térség lehet a pólus felől lemászó újabb hidegadag egyik célpontja. De mi is kaphatunk belöle. Addig is a következő bő hetet jó lenne kihozni minél több csapival, ha a várható átalakulás jól sül el, utána is lehet persze (konvektív) csapadék.