Meteorológiai esélylatolgatások
A következő napokban az Atlanti-óceán felett létrejött, fejlett, mély ciklon északkelet felé helyeződve uralma alá vonja a kontinens nagy részének időjárását. A frontálzónás alaphelyzet gyorsan felszámolódik, az északkelet-európai ciklonok hatása megszűnik a kontinens középső részein.
Link Link Link Link Link Link
Az említett mély ciklon frontrendszere, felhő és csapadékzónái Észak, Nyugat és valamivel később Közép-Európába is változékony, csapadékos időt hoz. Szintén csapadékosra, és az eddigieknél lényegesen hűvösebbre fordul kontinensünk délnyugati részének időjárása.
Link Link Link Link
A ciklon előoldalán kezdetben igen meleg, szubtrópusi légtömegek áramlanak Közép és Délkelet-Európa fölé. Azonban a számítások szerint fokozatosan ide is megérkezik majd a csapadék, és nyomában a hűvösebb levegő.
Link Link Link Link Link Link
Link Link
A Skandináv-félsziget fölé helyeződő, egyben több középpontúvá váló ciklon déli peremének nyugati áramlásában kevésbé meleg, óceáni léghullámok mozognak majd. Ezek közül az első, a hozzá tartozó hidegfronttal együtt, a számítások szerint vasárnap súrolja északról az országot.
Link Link
Hétfőre már a hf mögötti gyenge AC keletre helyeződik, és a hátoldalán a délnyugatira forduló áramlásban ismét forró levegő éri el térségünket:
Link Link
A következő, immár erősebb hidegfront felhő és csapadékzónája a keddre virradó éjszaka közelíti meg és éri el északnyugati határainkat. Kedden a nap folyamán ez a viszonylag gyenge csapadékzóna lelassul, szinte megáll az ország felett. Még a szerdára virradó éjszaka is vendégünk lesz, sőt a számítások szerint akkor hirtelen megerősödik a csapadéktevékenység. Ekkor az ország középső, ék-dny-i sávjában intenzív eső lehet ECM szerint.
A hétvége és a jövő hét legelejének várható időjárása:
Szombaton napos, száraz időnk lesz. Kevés fátyol, illetve gomolyfelhő az ország északi felén jelenhet meg, délen szinte felhő nem lesz az égen.
Csapadék sehol sem várható. A déli szél többfelé megélénkül. Hajnalban 15-21 fok lesz, északkeleten az alacsonyabb, északnyugaton a magasabb értékekkel. Kora délután 30-34 fokra számíthatunk.
Vasárnap az éjszaka második felétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Napközben ez a szakadozott felhőzet a vendégünk marad az ország északi felén, és a napsütés hatására gomolyosodik. Az északi határ mentén nyugatról kelet felé haladva elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Délen továbbra is kevés lesz a felhő, és az ország nagy részén csapadékra nincs kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, keleten viszont gyenge marad a nyugatias légmozgás. Kora reggel sem mérünk majd 17-22 foknál hűvösebbet.
Árnyalatnyival gyengül a nappali felmelegedés a szombatihoz képest. A Dunántúlon és északon 28-30 fok lesz kora délután, ezzel szemben az Alföldön 33-34 fokos hőségre van kilátás.
Hétfőn tetőzik a hőség. Eleinte csaknem felhőtlen égre nézhetünk fel, és sokat süt a nap. A délután második felében indul majd mérsékelt felhőzetnövekedés nyugaton és északon, de estig csapadék nem várható. A déli, a Dunántúlon a délnyugati szél helyenként megélénkül.
Kora reggel 18-22 fok lesz. Délutánra 33-37 fokig szökik fel a hőmérő higanyszála.
Távolabbi kilátások: a modellösszkép szerint eleinte az észak-európai alacsony nyomás déli peremén különböző hőmérsékletű, de jobbára mérsékelten meleg légtömegek érik el térségünket nyugatról. Majd 216-240 órától ismét erősen kimélyülhet egy ciklon a brit-izlandi térségben. Ez az előoldalán átmenetileg ismét ránk húzhatja a nagyon meleg levegőt, majd erre megérkezne a "hagyományosnak" mondható aug. 20-a körüli hidegfront. Természetesen ez a forgatókönyv az időtáv miatt még bizonytalan.

Az utóbbi pár napban alapvető, mélyreható változás kezdődött az Európát érintő makrocirkuláció jellegében. A nyár túlnyomó részét eddig jellemző stacionárius, "ácsorgó" teknők és gerincek helyett viszonylag gyors ciklonvonulásokra számíthatunk nagyjából az 50. és a 60. szélességi kör közötti sáv tágabb környezetében. Itt több légörvény is halad majd délnyugatról északkeletre. A ciklonok összekapcsolódott frontjai hosszan elnyúló, hullámzó frontálzónát képeznek, ami elválasztja a dél-európai forróságot az észak-európai immár hűvösebb időjárású területtől.
Az izobár és izoterma-térkép, valamint a csapadékzónák várható helyzete jól mutatja ezt az elrendeződést:
Link Link Link Link Link
Link Link Link Link Link
Térségünk jobbára a frontálzóna déli, azaz meleg oldalán fog elhelyezkedni, tehát kifejezetten meleg, legalább részlegesen kánikulai idővel számolhatunk a következő napokban. Azonban a kígyózó frontrendszer nem lesz nagyon messze északi irányban, így elsősorban az ország északi -kiemelten az északkeleti- részein erősebb gomolyfelhő-képződés várható, elszórt délutáni záporokkal, zivatarokkal. Szerdán e frontálzónának egy hidegfronti szakasza meglódul délkelet felé, és északról súrolja/érinti országunkat. A front mögött csütörtökre és péntekre úgy a magasban, mint a talaj közelében pár fokot mérséklődik a nappali felmelegedés. Bárikusan ez a meglódulás a ciklonzóna déli peremén nyugatról keletre végigfutó légnyomási hullámban nyilvánul meg, ami mögött átmenetileg északnyugatira fordul az áramlás.
A részletek:
Kedden eleinte északnyugatról időnként megnövekszik a magas szintű felhőzet, majd a nappali órákban északon és keleten erősebb, délnyugaton gyengébb gomolyfelhő-képződés várható. Délután a Dunántúl északi peremvidékén helyenként, északon és északkeleten szórványosan lesz zápor, zivatar. A délnyugati szél északon, valamint a Duna vonalától keletre időnként megélénkül, délnyugaton, nyugaton viszont gyenge marad. Hajnalban 13-18 fok lesz, északon, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Kora délután pedig 26-32 fokot mérhetünk, a felhősebb, helyenként csapadékos északi országrészben lesz kevésbé meleg.
Szerdán az ország északi felén lesz lényegesen több a nyugatról felvonuló felhőzet, ami a nappali órákban majd gomolyosodik. Délen kevés lesz a felhő, sokat süt a nap. Napközben az északi határvidéken helyenként lehet zápor, zivatar, majd a késő esti, éjszakai órákban az említett súroló hidegfront következtében már erősebb záportömbök érhetik el az ország északnyugati, északi vidékeit. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként erős széllökések is lehetnek. Az északi országrész erősebb zivatarjaiban pedig viharossá fokozódhat a szél. Kora reggel 15-20 fok közötti hőmérsékletek valószínűek, délutánra 29-34 fokra emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön az ország déli felében még ott lesz a mozgásában lelassult, szakadozott frontfelhőzet. Ebből délnyugaton kora délutánig még lehet többnyire gyenge eső. Északon már csak kevés vonuló gomolyfelhőzet várható sok napsütéssel. Északkeleten helyenként előfordul zápor, zivatar.
Az északnyugati, nyugati szél az ország északkeleti felében megélénkül, délnyugaton gyenge változó irányú lesz. Meleg éjszaka ígérkezik, hajnalra csak 17-22 fokig hűl a levegő. Napközben 26-30 fok lesz.
Pénteken már csak kevés gomolyfelhő képződik a nappali órákban, elsősorban az ország északi felén. Ott elvétve előfordulhat zápor, zivatar. Máshol csapadék előfordulása kizárt, és mindenhol sokat fog sütni a nap. Gyenge marad a szél, iránya keleten északnyugati, nyugaton pedig délnyugati lesz. Kora reggelre 13-19 fokig süllyed a hőmérséklet. A csúcshőmérsékletek 30 fok körül alakulnak.
Távolabbi kilátások: már 72 óránál, azaz csütörtökön feltűnik az előrejelzési térképeken egy gyorsan fejlődő ciklon a kontinens nyugati partjai előtt az Atlanti-óceánon. Ez a ciklon gyorsvonat sebességgel helyeződik északkelet felé, és hamarosan nagyon "belecsaphat a lecsóba", ami Észak és Közép-Európa időjárását illeti. Az immár észak-európaivá lett ciklon markáns hidegfrontja jövő kedden érheti el térségünket, és a mostani kilátások szerint lelassul, hullámot vet. Ez csapadékesélyekkel kecsegtet a jövő hét közepe táján, és természetesen megszűnik a kánikula.
Érdekességként megemlíthető, hogy ECM szerint az észak-európai több középpontú ciklonnak egy másik centruma erősödne meg a Brit-szk. majd az Északi-tenger felett. Ez igen aktívvá válva és gyorsan kelet felé helyeződve jövő csütörtökre a hátoldalán berántaná hozzánk az 5- fokos T850-et. Ez a verzió valószínűleg az op. "tévelygése" csupán. A változékony idő azonban összkép szerint is nagyon valószínű a jövő hétre.
Jelenleg ameddig a modellek ellátnak, nem tűnik fel lelassuló áthelyeződés, stacionárius AC, AC hátoldali helyzet térségünkre nézve. Tehát igazi, telivér augusztusi kánikula egyelőre lehetőségként sem tűnt fel. Igaz, ennek az ellenkezője, a tartósabb hűvös idő sem. Érdekes, hogy 240 órán túl határozott "hízásnak" indul a sarki hidegdepó, Grönland környékén a -10 fokos hőmérsékletek is feltűnnek 850 hepán. Hogy a felgyorsult nyugati drift ennek -azaz az éleződő hőkülönbségnek- az eredménye, vagy fordítva: az északi lehűlés a zonálisabb muszter következménye, vita tárgyát képezheti. A határozott ciklonáthelyeződések, ennek nyomán a hőmérsékleti hullámvasút elég valószínű a belátható időtávban. Ez "meleg" hullámvasút: nagyjából a 20-as és a 10-es T850 között ingadozik. Ahogy tartós hőség, úgy huzamos hűvös nyári idő sem feltételezhető egyelőre kb. aug. 20-ig, de ez a sokévi átlagot tekintve nem meglepő.

Ugyanakkor az is világos, hogy a kelet-európai és az atlanti ciklonok frontjai eleinte nem kapcsolódnak össze valódi frontálzónává a kontinens felett, a két légörvényt határozott köztes anticiklon választja majd el:
Link Link Link Link
Látható összekapcsolódás majd 96 órától jelentkezik: Link Link
Addig térségünk időjárását kezdetben az északkeleti légörvény hidegfrontja ill. hátoldali peremhulláma irányítja, később az összes képződmény, többek között a köztes AC keletre helyeződésével az atlanti ciklon előoldali melegáramlása.
A nagytérségi helyzetnek lappangó formában mindvégig meglévő "izmozó", egyensúlyozó, frontálzónás jelleme majd abban jut kifejezésre, hogy a keleti ciklon hátoldalán nem tud mélyre leszakadni a hűvös levegő. Ellenkezőleg, a másik oldalon, az atlanti ciklon előoldalán sem lesz képes magas melegnyelv emelkedni észak felé.
A hűvösebb levegő maximális expanziója dél felé: Link Link
A meleg levegő legnagyobb térfoglalása észak felé: Link Link
Fentiek alapján a hétvége és a jövő hét legelejének időjárása a következőképp alakul:
Szombaton északnyugatról szakadozott felhőzet átvonulása várható, ami később, a több-kevesebb napsütés hatására majd gomolyosodik. Késő délutántól, estétől viszont jelentékenyen csökken, feloszlik a felhőzet. A reggeli és a délelőtti órákban a távozó frontfelhőzet nyomán délen, délkeleten még többfelé lesz eső, záporeső. Délután pedig országszerte számíthatunk szórványos záporra, elsősorban északon zivatarra. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a keleti országrészben gyakran lesz élénk, időnként meg is erősödik. "Középen" valamivel gyengébb lesz a légmozgás. Hajnalra 14-18 fokig hűl a levegő. Napközben 22-27 fok valószínű, délkeleten a magasabb értékekkel.
Vasárnap kezdetben kevés lesz a felhő, majd napközben megnő az északnyugati irányból átvonuló gomolyos felhőzet mennyisége. Emellett sokat fog sütni a nap, gyenge zápor csak elvétve fordulhat elő. A szombatinál gyengébbnek ígérkezik a légmozgás, már csak kissé élénkülhet meg az északnyugati, északi szél a Dunántúlon, valamint a Tiszántúlon. A leghűvösebb órákban 11-16 fokot mérhetünk, míg kora délutánra 23-27 fokig melegszik a levegő.
Hétfőn már elég kevés lesz a felhő felettünk. Számottevő nappali gomolyfelhő-képződés inkább csak északon, északkeleten várható, ott elvétve előfordulhat gyenge zápor. Az ország nagy részén száraz, napos időnk lesz. A nyugatira, délnyugatira forduló szél az északi országrészben időnként megélénkül. A kora reggel még hűvösnek ígérkezik 11-16 fokos hőmérsékletekkel. A nappali felmelegedés viszont erősödik: kora délután 25-29 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála.
Távolabbi kilátások: a keleti és nyugati ciklonok frontjainak összekapcsolódása az általános cirkuláció zonálisabbra váltását sejteti középtávon. Ugyanennek a következménye a légköri képződmények keleti áthelyeződésének felgyorsulása. Mindamellett a kialakuló frontálzóna térségünktől északra hullámzik, mi a déli -azaz a meleg- oldalon foglalunk helyet keddtől csütörtökig.
Link Link Link
A frontálzóna felhőzete, és különösen annak környezetében a konvektív csapadék azonban északi irányban nem lesz messze térségünktől:
Link Link Link
Emiatt az ország északi, északkeleti területein számíthatunk elszórt/szórványos zivatarok jelentkezésére a meleg idő mellett. Jelen számítások szerint pénteken, a reggeli óráktól számíthatunk arra, hogy a ciklon keleti áthelyeződésével az északon elhelyezkedő hűvösebb levegő meglódul délkelet felé térségünkben: Link Link Link
A hozzá tartozó hidegfront súroló jellegűnek látszik, ennek ellenére a mai kilátások szerint az ország északi felében többfelé okozhat majd záport, zivatart.

Ahogy az várható volt az elmúlt napok modellösszképe alapján, az északkelet-európai középpontú hatalmas kiterjedésű, igen aktív anyaciklon a kontinens nagy részén az időjárás meghatározójává válik. Viszont, ahogy azt szintén megmutatta az összkép, uralma nem lehet teljes. Középppontja túlságosan messze, keleten helyezkedik el, ugyanakkor az atlanti ciklontevékenység is elég erős. Mindez Közép-Európa vonatkozásában a "szkanderező", azaz a frontálzónás jelleg felé tolja a dolgokat: Link Link Link Link Link
A következő néhány napban a térségünk időjárását jelenleg meghatározó sekély ciklon töltődik, egyúttal keletebbre helyeződik. Végül pedig beolvad a délkelet-európai alacsony nyomású mezőbe:
Link Link
48 óránál már se az izobárok, sem a geopotenciálok nem árulkodnak a jelenlétéről: Link
Ennek ellenére a ciklon valamennyi légnedvességet itt hagy, várhatóan pár napig még nem válik teljesen szárazzá időjárásunk:
Link Link
Link Link
Hőmérséklet tekintetében a keletre áthelyeződő ciklon először paradox módon a hátoldalán fölénk húzza a tőlünk északra elhelyezkedő melegebb levegőt: Link Link
Majd a brit térségben kifejlődő ciklon az előoldalán szintén ránk rámol valamennyi meleget a mediterrán/észak-afrikai depóból: Link
Később jellegtelenné válik a bárikus mező Európa középső része felett, éppen ezért a meleg légtömeg dinamikusabb légmozgás híján megreked fölöttünk: Link Link
Fázni tehát nem fogunk a 15 fokos T850 izoterma alatt.
A részletek:
Kedden nappali gomolyfelhő képződés várható, amiből északon, északkeleten elszórtan, a nyugati határ környezetében néhol várható záporeső, zivatar. Az egyéb országrészekben csapadék legfeljebb elvétve fordulhat elő. A Dunántúlon időnként megélénkül az északnyugati szél, a Duna vonalától keletre gyenge marad a nyugatias légmozgás. Erősebb zivatarban azonban átmeneti szélerősödés lehet. Kora reggelre 16-21 fokig hűl a levegő, a jellemzőek a 20 fok körüli értékek lesznek. A legmagasabb hőmérséklet pedig 30 fok körül alakul.
Szerdán a Dunántúl nagy részén gyenge lesz a nappali gomolyfelhő-képződés, ott inkább csak kevés magas szintű felhő lesz az égen. A Dunától keletre több gomolyfelhő képződik, és elsősorban északon, északkeleten és keleten szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Gyenge zápor kialakulására a nyugati határ környezetében is van némi esély. Máshol csapadék legfeljebb elvétve lehet. Az északnyugati szél az ország északnyugat-délkeleti sávjában időnként megélénkül, máshol -nagyobb területen az északkeleti országrészben- gyenge marad. Zivatarban azonban, miként kedden, átmeneti szélerősödés lehet. Hajnalban 17-21 fok lesz, jobbára 20 fok körüli értékekkel. Kora délután az ország északkeleti harmadán a keddinél valamivel kevésbé meleg lesz: 26-30 fokot mérhetünk arrafelé. A többi országrészben 30 fok körüli csúcsértékek valószínűek.
Csütörtökön az ország nagy részén már csak kevés gomolyfelhő képződik a nappali órákban, sokat fog sütni a nap. Kivételt ez alól az északkeleti megyék képeznek, ahol több lesz a felhő, és helyenként kialakul gyenge zápor, zivatar. Az északnyugati szél a Dunántúl északi részein és északkeleten időnként megélénkül. A minimum-hőmérsékletek 17-21 fok között valószínűek, míg a maximumok 28-31 fokot érnek el. A felhősebb északkeleten lesz a kevésbé meleg.
Pénteken már a délelőtti órákban északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és nyugatról kelet felé haladva egyre több helyen ered el az eső, a záporeső. Délen heves zivatarok törhetnek ki. Az ország középső és déli sávjában kiadós csapadékhullás ígérkezik. Északon, északnyugaton ellenben kisebb a jelentős csapadék valószínűsége. Az északi, északnyugati szél délnyugaton, délen gyakran lesz élénk, helyenként meg is erősödik. Zivatarban viharos lökések lehetnek. Kora reggel 16-21 fokot mérünk. Délutánra 21-29 fokig emelkedik a hőmérséklet. A Dunántúl középső és déli részén lesz a hűvösebb, míg északkeleten a melegebb idő.
A péntekre várható változékony, csapadékos idő már átvezet a következő időjárási etapba. A gyökeres átalakulás jelei egyébként már a mai napra érvényes szinoptikai térképen is feltűnnek. Az Atlanti-óceán legészakibb, Jeges-tengerrel határos részén fejlett AC alakult ki. Ettől keletre, az orosz tábla keleti vidékei felett -csaknem az Ural nyugati előterében- hatalmas kiterjedésű, helyét alig változtató, nagyon aktív ciklon, ún. anyaciklon jött létre. Ennek a ciklonnak a jelek szerint kifejezetten nagy lesz a peremhullám, peremciklon-képzési potenciálja. A peremhullámok, ill. a kialakulóban levő peremciklon már a péntekre vonatkozó izobár-térképen feltűnik: Link
A peremciklon további fejlődése: Link Link
A szokatlanul erős peremciklonosodási, lecseppenési hajlamot a jet közelsége és a nagy hődifferencia magyarázhatja: Link Link
Ez a peremhullámos-peremciklonos felállás GFS szerint is jelentős csapadékhullással járhat térségünkben: Link Link Link
Emellett északról már lényeges hűvösebb levegő fog érkezni: Link Link Link
Végül, ha ezen a lehűlési időszakon túlra nézünk, azt látjuk, hogy 300 órán túl ismét megjelenhet a jól ismert páros: a brit ciklon és a közép-európai AC gerinc. Ez aug. 10-e után ismét délies áramlást, visszatérő kánikulát jelentene térségünkben. Nem egy GFS futásban megjelent már ez az elrendeződés. Az időtáv miatt az op.-nak ez a verziója természetesen még csak nagyon halványan veti fel hőhullám lehetőségét a jövő hónap közepe felé haladva.

A következő napokban mozgalmassá válik Közép-Európa időjárása. Ennek oka két, változékony és csapadékos időjárást hordozó légköri képződmény. Az egyik az észak-európai AC déli peremén nyugat felé mozgó magassági hidegörvény, melynek középpontja ma délben a lengyel-belorusz-ukrán hármashatár közelében helyezkedett el: Link Link
A másik az atlanti alacsony nyomású teknő részjelenségeként a térségünktől délnyugatra kialakuló, fejlődő sekély mediterrán ciklon. Ennek időjárásunkra gyakorolt hatása később jelentkezik, mint a hidegörvényé, ezzel összefüggésben az izobár-térképen is csak 24 óra elmúltával válik igazán kifejezetté: Link Link
A következőkben a hidegörvény beolvad a lassan keletre áthelyeződő mediterrán ciklonba: Link
A két légköri képződmény egymásra hatása rendkívül bizonytalanná teszi a hétvégi kilátásokat. Ez elsősorban a csapadékra értendő, a fölöttünk tartózkodó légtömeg hőmérséklete minden modell szerint elég magas lesz. Bár a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű konvektív csapadék a hirtelen hőcsökkenés révén a hőmérsékleteket is nehezen előrejelezhetővé teszi.
Erősen eltérő forgatókönyvet ad csapadékhullás terén az ECM , és az AROME-WRF kettős. Nagy vonalakban azt kijelenthetjük, hogy szombaton az említett hidegörvény, vasárnap inkább már a mediciklon csapadékzónái lehetnek fölöttünk. Ezentúl viszont határozott különbség jelentkezik a modellek jövőképében. AROME és WRF a hidegörvény keleties irányba mozduló csapadékzónáit szombat délelőtt adja először a cseh-szlovák-osztrák hármashatár közelében és attól kissé délebbre. Innen a felhőtömb keleti irányba mozdul, ezért észak felé jórészt elkerüli a Dunántúlt.
A délután második felében azonban ez a csapadék az Északi-khg. területét már érintheti, ott helyenként heves zivatarokat okozva. A késő délutáni, illetve az esti/éjszakai órákban nyugat felől újabb csapadékzóna éri el az országot, és kelet felé átvonul a Dunántúl, majd az éjszaka folyamán az egyéb országrészek felett. Ez már a mediciklonhoz tartozó vonalas rendszer lenne.
ECM ezzel szemben a szombat reggel az északnyugati határainkhoz közel kialakuló csapadéktömböt meredeken lefordítja dk felé, és az mezoléptékű zivatarrendszerré alakulva végigszántana a Dunántúlon. A kérdés tehát kettős: egyrészt bizonytalan, hogy a szombat délelőtti, kora délutáni, északkeletről érintő csapadékzóna mennyire "jön le" délre az országban. ECM szerint teljesen, ALARO-nál is elég nagy mértékben. AROME és WRF verziójában kevéssé. A másik, hogy vajon mikor érkezik meg a mediciklon csapadékzónája. Előbbi modell szerint vasárnap napközben, míg AROME és WRF verziójában főképp vasárnapra virradó éjszaka. Utóbbiak vasárnapra már nem várnak számottevő csapadékot.
Fentiek figyelembe vételével a következő forgatókönyv tűnik a legvalószínűbbnek:
Szombaton a délelőtti óráktól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és előbb a Dunántúl legészakibb részein, majd az Északi-khg. területén többfelé lesz zápor, zivatar. Elsősorban az északi határvidéken, és a szomszédos szlovákiai területeken akár heves zivatar is lehet. A többi országrészben is előfordul szórványos zápor, zivatar. Az esti, kora éjszakai órákban immár nyugat, délnyugat felől újabb záporzóna érheti el a Dunántúlt, ami az éjszaka folyamán kelet felé halad. A délkeleti, déli szél napközben helyenként megélénkül, zivatarban megerősödik. Hajnalra 16-21 fokig hűl a levegő, a 20 fok körüli értékek lesznek a jellemzőek. Napközben a felhőzettől és a csapadéktól függően 23 és 33 fok közé melegszik a levegő. Zivatarban viszont rövid idő alatt több fokot zuhanhat a hőmérséklet.
Vasárnap a hajnali, reggeli kevésbé felhős időt követően napközben délnyugatról egyre több felhő érkezik. Ennek nyomán ezen a napon is többfelé lesz zápor, zivatar. Elsősorban északkeleten heves zivatarok lehetnek. A délkeleti szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarban pedig viharos lökések lehetnek. Hajnalban általában 20 fok körüli hőmérsékleteket mérünk, ennél valamivel hűvösebb északon, északkeleten lehet. Kora délutánra 25-32 fokig emelkedik a hőmérséklet. A Dunántúlon ígérkezik mérsékelt meleg, míg északkeleten a hőség.
Erősebb zivatarok a szombatihoz hasonló erős hőcsökkenéssel járhatnak.
Hétfőn a nap első felében erősen felhős, vagy borult lesz az ég az ország felett, és többfelé fordul elő záporeső. A délután folyamán csökken, kevésbé zárttá válik a felhőzet, több helyen kisüt a nap. Éppen emiatt majd szórványos zivatarok képződnek. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon kissé megélénkül, máshol gyenge marad a változó irányú légmozgás. Hajnalban 20 fok körüli, északon és a Dunántúlon többnyire 1-2 fokkal az alatti hőmérsékleteket mérhetünk. Napközben 24-30 fok lesz, ismét északkeleten a legmagasabb értékekkel.

Jellegzetes makroszinoptikai felállás, egy magasra nyúló, stacionárius gerinc, un. omega AC határozza meg Közép-Európa időjárását a következő napokban. Az omega AC a nyugati oldalán a messzi északi tájakig "felhúzza" az igen meleg szubtrópusi levegőt. Az igen erőteljes felmelegedés Nyugat-Európát és Közép-Európa nyugati részeit érinti. Térségünk az erősen felmelegedő terület keleti határán helyezkedik majd el. Ebből természetes módon következik a bizonytalanság, amit az egyes modellfutások operatívjai mutatnak a magassági hőmérséklet tekintetében. Az összkép mégis egy meleg, de nem szélsőségesen forró nyárközei időszakot sejtet országunk vonatkozásában.
Link Link Link Link
Ennek oka, hogy térségünk a magasnyomású gerinc keleti (elő) oldalán foglal majd helyet. Az itt uralkodó északnyugati, északi áramlás mérsékelten meleg levegővel lát el, és nem engedi fölénk terjeszkedni a rendkívül meleg nyugat-európai légtömeget:
Link Link Link Link
Térségünk csapadék szempontjából is köztes helyzetet foglal el az omega AC száraz területe, illetve az attól keletre elhelyezkedő alacsonyabb nyomású, nedvesebb tartomány között. Tartósan a csapadékosabb terület keleti határán fogunk elhelyezkedni, a csapadékmennyiségek tekintetében tehát különösen nagy bizonytalanság van:
Link Link Link Link
A részletek:
Kedden északkeleten, keleten nagyobb lesz a vonuló gomolyfelhők mennyisége, ott napközben helyenként előfordul gyenge, futó zápor. Másutt jobbára csak magas szintű felhőzet zavarhatja a napsütést, csapadék itt nem várható. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten megélénkül. Hajnalban 15-20 fok várható, míg kora délutánra 22-33 fokig melegszik a levegő. A kevésbé meleg északkeleten, a magasabb hőmérséklet pedig nyugaton várható.
Szerdán ismét a Duna vonalától keletre számíthatunk nagyobb mennyiségű, vonuló gomolyos felhőzetre, míg a Dunántúlon felhő alig zavarja a napsütést.
Északkeleten helyenként még előfordulhat futó zápor, esetleg zivatar. Másutt csapadékra továbbra sincs kilátás. Az északi szél a Dunántúlon és a Tiszántúlon időnként megélénkül. Hajnalra 13-18 fok közé hűl a levegő. Napközben pedig 26-33 fok várható. A keddihez hasonlóan északkelet lesz a kevésbé meleg, és nyugaton valószínű a kánikulai hőség.
Csütörtökön a sok napsütés mellett csak kevés nappali gomolyfelhő-képződés várható. Csapadék sehol sem hullik. Az északkeleti szél jobbára gyenge marad. A minimum-hőmérsékletek 14-19 fok között valószínűek. A legmelegebb órákban 29-34 fok várható.
Pénteken nappali gomolyfelhő-képződés várható. A Dunántúlon és északon helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. A Tiszántúlon az északias, a Dunántúlon a délies légmozgás legfeljebb kissé élénkülhet meg. A leghűvösebb órákra 15-20 fokig hűl a levegő. Kora délután 29-32 fok közötti hőmérsékleteket mérhetünk majd.
Távolabbi kilátások: szombatra jelenleg gyenge hőcsökkenés ígérkezik. Ennek oka, hogy a magasnyomású gerinc "feje" (északi vége) izolálódik, lefűződik. Tőle délre emiatt keleties áramlás lép fel a magasban, ami a Kelet-Európai-síkság kevésbé meleg levegőjét hozza fölénk.
Link Link
Link Link
Vasárnap ismét emelkedne egy kicsivel a magassági hőmérséklet.
Link Link
Jelen számítások szerint szombaton csak néhol, vasárnap viszont a Délnyugat és Nyugat-Dunántúlon szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar.

Bár látványos időváltozás nem várható a következő napokban, a makroszinoptika iránt fogékonyak nem fognak unatkozni. Az érdekességek sora azzal kezdődik, hogy cirkuláció szempontjából ismétlődni látszik a júniusi nagy nyugat-európai hőhullám. A kontinens nyugati tájain megint a magas északig tör előre az igen meleg, szubtrópusi légtömeg. És ahogy júniusban, térségünk most is előreláthatólag a magas nyomású gerinc előoldalába, részben a centrális területébe esik majd. Itt az északról lecsorgó kevésbé meleg levegő hatása érvényesül, elsősorban hazánk keleti területein. Tehát a nagy forróság nyugat felé nagy valószínűséggel elkerül, újfent a hatalmas melegnyelv keleti peremén helyezkedhet el térségünk -legalábbis a jövő hét első napjaiban. Fázni azért így se fogunk, viszont az igazi banánérlelő hőséget a jól belátható időtávon belül megússzuk. Nézzük a szituáció kialakulását lépésenként!
Ezzel indulunk:
Link Link Link
Átmenetileg nyugatias légpálya jött létre a kontinens mérsékelt szélességein, egyelőre nagyjából izoterm hőeloszlási képpel. Az atlanti ciklonrendszer előoldalán később mérsékelt melegedés indul a magasban:
Link Link Link
De, ahogy mondtam, ez igencsak múlékony állapot. Az áramlási kép nagyon hamar a meridionalitás, gerinc, a blokk felé kezd majd fejlődni. Ennek első jele a délnyugat-európai AC kialakulása, észak felé kiterjedése lesz. A felnyomakodó magasnyomás majd egy peremhullámot fűz le az atlanti központi ciklonrendszerből:
Link Link Link
Amint látható, a peremhullám a Skandináv-fsz. fölött fejlődik ki. Ennek a megerősödő délnyugat-európai anticiklonnal közös áramlásában északnyugat, észak felől kevésbé meleg légtömeg kezd Közép-Európa fölé áramlani. A valamivel hűvösebb, és az igen meleg levegő határán gyenge hidegfront képződik, ami jelen kilátások szerint majd vasárnap napközben éri el térségünket:
Link Link
Ez szórványos záport, zivatart okoz az ország északi felén. Nyomában északnyugatira, északira fordul a kezdeti délnyugati szél, és ezzel megkezdődik a kevésbé meleg levegő beáramlása, beszivárgása a Kárpát-medencébe.
A következő napokban a gerinc egyre kifejezettebbé válik a kontinens fölött, és ahogy említettem, kezdetben mindenképp ennek kissé hűvösebb előoldalán foglalunk majd helyet:
Link Link Link
A minket közelebbről érdeklő hétfői izobárikus és izotermikus helyzet:
Link Link Link
A részletek:
Szombaton reggel és kora délelőtt jobbára csupán fátyolfelhők lesznek az égen. Később, a délután folyamán főleg északon, északkeleten lesz erőteljesebb gomolyfelhő-képződés. Egyébként sokat fog sütni a nap, nyugaton, délnyugaton nagyon sokat. Az északi, északkeleti határvidéken helyenként előfordulhat frissítő délutáni zápor, zivatar, máshol viszont erre nincs kilátás. A délnyugati, déli szél a Dunántúlon nagy területen megélénkül, egyébként jobbára gyenge marad. A hajnali 14-18 fokról kora délutánra 29-33 fokig melegszik a levegő. Északkeleten mérhetjük az alacsonyabb, északnyugaton, nyugaton a magasabb értékeket.
Vasárnap a közeledő gyenge hidegfrontnak megfelelően északnyugaton, északon már napközben időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és ott már a délután folyamán elszórt záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az ország többi részén csak késő délutántól várható mérsékelt felhőzetnövekedés, ott csapadék csak elvétve fordulhat elő. Napközben mindinkább megélénkül a délnyugati szél. Ez délután nyugat felől egyre több helyen északnyugatira, majd északira fordul. Zivatarban erős, viharos széllökések lehetnek. A hajnal enyhe lesz, csak 16-21 fokig csökken a hőmérséklet. A hőmérséklet csúcsértéke még eléri a 30-34 fokot.
Hétfőn napközben gomolyos felhőzet átvonulása várható északnyugatról. Északkeleten és nyugaton helyenként lehet gyenge, futó zápor. Az északnyugati szél a "szélcsatornában" élénk lesz, erős lökések is lehetnek. Délnyugaton és északkeleten gyengébb légmozgás ígérkezik. Hajnalban 15-20 fok valószínű. Kora délután 28-32 fokot mérünk majd.

Minap az Eumet előrejelzését olvastam a GFS kapcsán, hiszen ők abból dolgoznak főként és érdekes módon a hőség visszatérését még meg sem említik, sőt ciklonokról írnak. Az igaz, hogy csütörtökön és pénteken lehetnek záporok, zivatarok, illetve a GFS számol magassági hidegörvény lefűződésével majd a jövő hét elejére, gondolom náluk ez lesz a ciklon megfelelője amiről írnak, mint magassági ciklon, de igazából az ECM-en ennek nem nagyon van nyoma.
Ezek a hidegcseppek vagy hidegörvények szokás szerint meg tudják bolondítani a modelleket, hiszen a lefűződési ráta ez esetben ilyen távlatból még bizonytalan. Valószínű ezért is írja az Eumet, hogy csütörtöktől nagy bizonytalansággal számolnak.
Viszont korábban lebecsültem kissé a GFS-t az ECM-el szemben, holott az elmúlt időszakban nem egy példa van rá, hogy a GFS előbb látta és az ECM igazodott hozzá.
Éppen ezért a GFS az utóbbi 2 futásában már tartja amiről Te írtál most, amiről még én írtam abban kevésbé északias áramlás látszott, keletebbre lévő AC-vel az adott futásban, most viszont befordulna a Skandináv AC peremén északiba, északkeletibe és bár maradna mint írtad a nyári idő, de a túlzott forróság elkerülne minket. Ez optimális forgatókönyv, hiszen a 30 fok körüli értékek megmaradnának és ha netán hidegörvény tényleg nem piszkít bele a képbe, akkor jó kis nyaralóidő lehetne, komolyabb események nélkül akár tartósan, mint pl. tavaly. Igaz tavaly a kontinens északkeleti, északi része jóval melegebb volt, bár Skandináviába is beköszöntene ez esetben a nyár, akár 25-30 fok közötti meleggel ha a GFS számításai jönnek be az AC alatt. Meglátjuk

Így van, eredetileg én is készültem egy hasonló latolgatast írni, de minden lényegest, ami a témával osszefiggg, annak rendje és módja szerint összefoglaltad. Ehhez csupán annyit tennék hozzá, hogy a GFS operatív futasainak egy része szerint az AC észak-déli irányban nyúlna meg idővel, mi pedig az átmeneti hőség után észak felől ismét kissé hűvösebb légtömegek hatása alá kerülnénk a jövő hét második felétől. Ez viszont egyben konzerválna az AC befolyást a kontinens nagy része felett, ami azzal az előnnyel járna, hogy az erős kánikulát úgymond nem vágna nyakon egy erős atlanti HF, hanem a tartóssá való kontinensnyi méretű AC akár jó pár hétre biztosíthatná az eseménytelen meleg nyári, de nem túl forró időt, akárcsak tavaly. Nem állítom, hogy így lesz, csak egy a forgatókönyvek közül, melynek nem elhanyagolható a beválasi esélye
Az előttünk álló héten fokozatos, de összességében jelentős melegedés kezdődik a kontinens területe felett. A hét első napjaiban leépül a Brit-szigetek felett húzódó, egészen az Azori-szigetektől a Norvég-tengerig terjeszkedő gerinc. Link
Ennek helyére utat tör magának az Atlanti-óceán felett örvénylő ciklon és szerdán már a Brit-szigetek időjárás határozza meg. Link
Nálunk a hét első napjaiban ezzel összefüggésben még marad a mérsékelten meleg idő, bár nyugat felől néhány fokkal melegebb légtömegek érkeznek felénk a magasban, ezért erősödik a nappali felmelegedés. Link
Szerdán a tőlünk északkeletre található a magas légkörben detektálható alacsony geopotenciálú körülírt terület (magassági hidegörvény) hatására északkeleten záporok itt-ott zivatarok sem kizártak, azonban nem ez lesz a jellemző. Feltámad és megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, északi szél.
Csütörtökön nyugat felől egy ciklonális peremhullámhoz kapcsolódó csapadékrendszer érkezhet, ami pénteken is itt vendégeskedik várhatóan, ezért csütörtökön előbb nyugaton, majd péntekre virradóan szerte az országban záporok, zivatarok kialakulásával lehet számolni. Link Link
Pénteken napközben elszórtan kell számítani a konvektív eseményekre.
Szombattól magassági gerinc helyeződik felénk. Link
Az Észak-Atlanti térségben több középpontú ciklonrendszer fejlődik ki a számítások alapján, aminek előoldalán előbb Nyugat-Európában ismét hőhullám kezdődik. Link
A hétvégén az egyre erősödő anticiklonális hatásoknak köszönhetően nálunk is beköszönt a kánikula, ugyanis térségünket is igen meleg léghullámok érik el. Link
A folytatás az pedig a GFS alapján a magasban gerinc, a talajon AC centrum tőlünk elég közel északkeletre Link
Ez gyenge áramlási viszonyokat, markáns déli, délkeleti melegadvekciót jelenthet. Nagyon meleg, szubtrópusi eredetű léghullámok érkeznének, többnyire száraz, napsütéses idővel. A legmelegebb órákban 30-35 fok között alakulnak az előttünk álló hétvége utáni hét elején a maximum.
Az ECM az már hétfőre markáns peremciklonnal számol, előoldalán felrántva magával a Szaharát. Link
Végül ez a ciklon a Brit-szigeteken szántana át, nálunk délnyugat felől betörő forrósággal, 33-38 fok közötti, rekkenő hőséggel. Link
Link
A GFS-en is meglódul a ciklon csak kicsit későbbre várja és ott szinte amíg a szem ellát az operatív alapján maradna a kánikula, az előoldalon akár szintén 33-38 fok közötti forrósággal.
Egyelőre ez a fogatókönyv, persze a fáklya azért szór rendesen, viszont némi finomítással is, de a hőhullám valószínűleg kibontakozik az előttünk álló hét végétől kezdődően. Tartóssága egyelőre kérdés, hiszen az operatív szokás szerint ugrándozik, elsősorban a GFS-re gondolok ezzel egyelőre, mivel a modell 384 óráig fut. 240 óráig gyakorlatilag megvan az összhang némi, apró változtatásokkal.

A hét további napjain kontinensünk időjárási helyzete alapvetően nem változik. Térségünk időjárását az északkelet-európai több középpontú ciklon, és a nyugatról azt támasztó brit-atlanti AC közös áramlásában mozgó mérsékelten meleg/mérsékelten hűvös, különböző nedvességtartalmú légtömegek határozzák meg. A hét második felében várható, hogy a támasztó azori-norvég-tengeri AC híd átmenetileg meggyengül, és utat nyit az atlanti-óceán felől közeledő újabb, gyenge ciklon előtt. Ekkor ennek a légörvénynek előoldalán a magasban némileg melegebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé. Később ez a cikloncentrum beolvad az északkelet-európai ciklonrendszerbe, visszaállítva illetve megerősítve az alaphelyzetet. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi történéseket a GEM jelzetten, GFS pedig egyáltalán nem adja.
Link Link Link Link Link Link
Fentiek értelmében a várható időjárás:
Kedden napközben a többé-kevésbé zárt felhőtakaró dél felé távozik az országból, mögötte gomolyos felhőzet átvonulása várható. A zártabb felhőzetből a hajnali-kora reggeli órákban a déli határ mentén tartósabb eső esik. Ez a csapadékhullás majd gyorsan megszűnik, napközben már csak a délkeleti peremvidékeken lehet helyenként zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél a délnyugati országrész kivételével gyakran megélénkül, északon/északkeleten egy-egy erős lökés is előfordul. Hajnalban 11-16 fok várható, azaz meglehetősen hűvösen indul a nap. Kora délutánra 22-27 fokig melegszik a levegő, a némileg 25 fok alatti értékek lesznek a gyakoribbak.
Szerdán napközben felhőátvonulások lesznek, keleten több, nyugaton kevesebb felhővel. Északkeleten néhol előfordulhat gyenge zápor. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon gyakran megélénkül, a nyugati vidékeken erős széllökés sem kizárt. A Tiszántúlon ezzel szemben gyengébb lesz a légmozgás. Hajnalban mindössze 9-14 fokot mérünk. A leghűvösebbnek az északi hegyvidék térsége ígérkezik, ott még ennél is frissebb lehet néhány fokkal a reggel. A csúcshőmérsékletek pedig 22-26 fok között alakulnak.
Csütörtökön napközben nyugat felől kissé megnövekszik a magas szintű felhőzet, ugyanakkor északkeleten számottevő vonuló, gomolyos felhőzetre számíthatunk. Északkeleten, keleten szórványosan fordul elő záporeső. Az északnyugati szél gyakran megélénkül. Kivételt képez az északkeleti és délnyugati országrész, ahol gyengébb lesz a légmozgás. A hajnal újfent hűvös lesz, 10-15 fokos hőmérsékletekkel. Kora délután a szerdaihoz hasonlóan 22-26 fokot mérhetünk.
Pénteken várhatóan peremciklon képződik az északias áramlásban térségünktől délnyugatra. Hatására sok lesz a felhő felettünk, és napközben nyugat felől záportömbök érik el a Dunántúl nyugati részeit. Ott elszórtan lehet többnyire gyenge záporeső. Az ország egyéb részein csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél a Dunántúlon megélénkül. Hajnalra 10-15 fokig hűl a levegő. A legmelegebb délutáni órákban 20-28 fok várható. A felhős, időnként csapadékos Délnyugat-Dunántúlon lesz a hűvösebb, az Alföldön a melegebb idő.
Távolabbi kilátások: marad a változékony, csak mérsékelten meleg idő. A délnyugati áramlásos intermezzót követően szombat délután ismét hidegfront éri el térségünket. Hatására szombaton és még vasárnap is többfelé lesz zápor, főleg szombaton zivatar is. Keleten még hétfőn is sok lesz a felhő, ott további eső, zápor várható. Ugyanakkor nyugaton már csökken a felhőzet, csapadékra nem kell számítani. A szél északnyugatira, majd északira fordul, többfelé megerősödik. A nappali felmelegedés a hét legvégén kicsit erősödik, majd a jövő hét elején valamicskével gyengül.

A tegnapi hidegfront mögött alapvetően megváltozott a nagytersegi áramlási alaphelyzet Európa felett. Ennek lényege, hogy Északkelet-Európa felett jelenleg, és legalább meg egy jó hétig ciklon örvénylik, míg a Brit-szigetek fölött anticiklon fog elhelyezkedni. A két légköri képződmény között északias aramlassal több hullámban hűvösebb levegő áramlik a kontinens nagy része, így a Kárpát-medence fölé is. Ennek eredményeként kissé változékony, szombat környékén akár átmenetileg csapadékos, a sokevi átlaghoz képest néhány fokkal hűvösebb idő a legvalószínűbb. Ezzel viszont a nyárnak még távolról sincs vége, hiszen sokasodnak a jelek, miszerint a nyár valamikor a jövő hét derekán ismét visszatérhet: Közép-Európa fölött ismét kiujulhat a magassági gerinc, ennek hátoldalán pedig egyre melegebb levegő érkezhet, ami július 20-ig visszahozhatja a nagybetűs nyarat. Hogy ezzel a nyár ismét hosszabb időre megveti-e majd a lábát, vagy csupán ciklonalis előoldali átmeneti fellángolásoknak leszünk-e a továbbiakban tanúi, itt és most a nagy időtáv miatt meg megközelítőleg sem körvonalazhato. Egy biztos: az év statisztikailag legmelegebb hetei előtt állunk, és ritkaságszámba menne, ha július 20. és augusztus vége között nem figyelne be legalább 1-2 igen meleg időszak
Ugye nem túl jellemző (tipikus) időjárási felállás így júliusban amit felvázoltál (előrejeleztél) itt a Kárpát medencében?
Az elmúlt 20-25 évet tekintve (korábbra nem mennék vissza mert gyerekkoromból még annyi megfigyelés se maradhatott az emlékeimben)

A hétvégén kontinensünk időjárását egy hatalmas kiterjedésű, több középpontú észak-európai ciklon, illetve az ibériai partok előtt az atlanti térségben örvénylő sekély ciklon együttesen alakítja:
Link Link Link Link
A két légörvény összekapcsolódott frontrendszeréből a kontinenst középen mintegy kettészelő, hosszan hullámzó, több hideg ill. melegfronti szakaszt tartalmazó frontálzóna jön létre:
Link Link
A zóna hőmérsékletileg is kettéosztja a kontinenst. Tőle délre az Észak-Afrikából felnyomakodott forró légtömeg helyezkedik el, míg a zónától északra hűvös légtömegek mozognak:
Link Link Link
Amint látható, térségünk eleinte a frontálzóna déli, meleg oldalán foglal helyet. Bár éppen ezekben az órákban a frontálzóna egyik hidegfronti szakasza erősen megközelíti északkeletről országunkat:
Link Link
Az érintő hidegfront számottevő időváltozást, lehűlést nem hoz. Holnapra pedig átmenetileg teljes mértékben a meleg oldal hatása alá kerülünk:
Link Link Link
Vasárnap napközben a frontálzóna egy másik hidegfronti szakasza meglódul délkelet felé a térségünkben:
Link Link
A hidegfront csapadékzónája fölénk kerül. A hidegfront aztán gyengül, lelassul, és hétfőre szétszakad egy északkeleti és délnyugati szakaszra a kontinens középső része felett GFS szerint:
Link
A hullámvetést, szétszakadást a bárikus kép is mutatja: Link
A front mögött a magasban már mérsékelten hűvös levegő érkezik fölénk:
Link Link
Részletesebben:
Szombaton napközben a sok napsütés mellett magas szintű felhőzet felvonulása várható nyugatról. Erőteljesebb gomolyfelhő-képződés kezdetben északkeleten, késő délután a nyugati határvidéken is valószínű. Csapadék azonban sehol sem várható. A délnyugati szél egyre élénkebb lesz, az északi, északkeleti országrészben egy-egy erős széllökés is előfordul. Délen viszont gyengébb marad a légmozgás.
Hajnalra 13-18 fokig hűl a levegő. Kora délután 30-33 fokra számíthatunk.
Vasárnap hajnaltól nyugat, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Reggel és délelőtt az ország északi harmadán, később a keleti és a nyugati határvidéken lesz zápor, zivatar. Ez utóbbi tájakon heves zivatar, felhőszakadás, jégeső sem kizárt. A szél nyugatira, északnyugatira fordul, az ország északi felén időnként megerősödik. Erősebb zivatarban viharos széllökések lehetnek.
Kora reggel 17-22 fok várható. A legmagasabb délutáni hőmérséklet általában 25 és 32 fok között valószínű. Az esősebb nyugati és keleti peremvidékeken lesz kevésbé meleg, de a maximum-hőmérsékletek a Dunántúl túlnyomó részén sem érik már el a 30 fokot. Az Alföld középső részén viszont még 30-32 fok várható.
Hétfőn eleinte csökken a felhőzet, és már csak a déli határvidéken fordul elő eső, zápor. Később, ahogy a szétszakadt hidegfront délnyugati szakasza fölénk húzódik, nyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Estétől nyugat felől a Dunántúlon elered az eső. Nyugaton, délnyugaton kiadós eső is lehet. Az északnyugati szél élénk, gyakran erős lesz, csupán a délnyugati és az északkeleti tájakon lehet gyengébb a légmozgás.
Kora reggel 15-20 fok valószínű. Kora délutánra 25-29 fokig emelkedik a hőmérséklet.

A következő időszakban aktívvá válik az észak-európai ciklontevékenység. Az Észak-Európa fölötti ciklonrendszernek a brit-atlanti AC-al közös, északnyugati irányú áramlásában hűvösebb, sarki-tengeri eredetű légtömegek indulnak meg a kontinens erősen felmelegedett középső része felé: Link Link
Ha csak az észak-európai bárikus helyzetet tekintjük, azt mondhatnánk, térségünkben mindjárt itt van a komoly hidegelöntés.
Ehelyett tipikus zonális hőeloszlást látunk, a hűvös levegő sehol sem tör át jelentősebben dél, délkelet felé. "Szkanderező" helyzet látszik, a következő térképből világossá válik, hogy miért: Link
A Pireneusi-fsz.-től nyugatra "rangrejtett" ciklon helyezkedik el. Ez már szinte nem tartalmaz zárt izobárt, de a körülírtan alacsony geopotenciál elárulja. Ez a furcsa ciklon a nagy mennyiségű, expanzív észak-afrikai forró levegő jele. Teknő-végi, elaggott légörvény, amit valószínűleg a nagy hődifferencia tart életben. A rangrejtett ciklon (pontosabban a felnyomakodó hatalmas szubtrópusi melegtömeg) "szkanderezik" az északi ciklon hátoldali hideg levegőjével. A szituáció egyelőre megóv a "szaftosabb" hidegbetöréstől, de a másik oldalon az erős hőhullámtól is: Link Link
Nézzük, hogy jelentkezik mindez a következő napok időjárásában.
Kedden északnyugatról egy hidegfront felhőzónája érinti a Kárpát-medencét. Napközben nyugaton és északon erősen felhős idő várható. Északnyugaton , északon szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok. Máshol kevesebb lesz a felhő, itt csapadékra nincs kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél a Dunántúlon megélénkül, helyenként meg is erősödik. A zivatarokat északkeleten, északon is kísérhetik erős széllökések. Igen enyhének ígérkezik a hajnal, a hőmérsékletek 19 és 23 fok között alakulnak. Sokfelé nem süllyed tehát 20 fok alá a hőmérséklet a leghűvösebb órákban sem. A legmagasabb hőmérséklet eléri a 29-36 fokot, ezúttal északnyugaton lesz a kevésbé meleg idő, délkeleten pedig a forróság.
Szerdán reggel a távozó hidegfronti felhőzetből a déli határvidéken helyenként még előfordul záporeső. Napközben nyugat felől időnként megnövekszik a magas szintű felhőzet, és kevés, vonuló gomolyfelhő is zavarhatja az egyébként bőséges napsütést. Csapadék a nap folyamán már nem várható. Az északias légmozgás a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten, keleten élénk lesz, a középső területeken mérsékelt marad.
Hajnalban 17-22 fok valószínű, kora délután 28-32 fokig melegszik a levegő. A 30 fok feletti értékek az Alföld középső tájain fordulhatnak elő.
Csütörtökön az országunktól délnyugatra tevékenykedő felhő és csapadékzóna a nap első felében érinti a Dél-Dunántúlt. Ott szórványosan lesz záporeső a reggeli, délelőtti órákban. Északon kezdettől kevés lesz a felhő, sok a napsütés. Napközben délen is csökken már a felhőzet, csapadék a továbbiakban sehol sem hullik. A Tiszántúlon az északi, máshol az északkeleti, keleti szél már csak kissé élénkülhet meg. Hajnalra az előző napokhoz képest erősebben, 13-18 fokig hűl a levegő. Napközben 25-30 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála, a felhősebb déli országrészben lesz kevésbé meleg.
Pénteken egy északról közeledő, újabb hidegfront előtt kevés felhő, napos idő várható. Említésre méltó csapadék nem lesz. A déli szél a Dunántúlon megélénkül, máshol gyenge marad. Kora reggel 12-17 fokot mérünk majd. Délutánra pedig 30-33 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Távolabbi kilátások: az európai időjárási alaphelyzet várhatóan stabilan fennmarad a hét végén és jövő hét első felében is. A Földközi-tenger nyugati medencéjét kitöltő forró, észak-afrikai légtömeg a helyén marad, azonban a bárikus mintázat nem engedi meg annak masszívabb terjeszkedését észak, északkelet felé. Térségünkben csak prefrontális, átmeneti melegedések képzelhetők el, az első ilyen pénteken a nap második, ill. szombaton a nap első felében.
Ahogy a forró levegő nem képes lényegileg teret nyerni térségünkben, ugyanígy a Grönland-Norvég-tenger területet elfoglaló hideg sem húzódik várhatóan ránk: a "szkander" fennmarad. A meleg és a hűvösebb levegő határvonalán az északi nagy ciklonnak peremciklonja képződhet Közép-Európa felett jövő hét legelején. Vasárnaptól keddig tartósabb, kiadósabb eső is elképzelhető a jelen GFS és ECM futás szerint, de ez az időtáv miatt természetesen igen bizonytalan.

Szia!Tudom,hogy nehéz megmondani milyen idő lesz előreláthatólag július 15től-július 30.-ig,de megpróbálnál egy előrejelzést írni nekem?Lányom szülinapi bulija lesz meg kirándulást tervezünk.Előre is köszönöm.
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25950)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25949)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#2594
A következő napokban nagyon érdekes, szinte rendkívülinek mondható fordulatok várhatók Európa, ezen belül a Kárpát-medence időjárási helyzetében. Igazi szinoptikai csemege.
Jelenleg, és még pár napig, nagy kiterjedésű anticiklon-zóna határozza meg Északnyugat és Észak-Európa időjárását. Ugyanakkor a kontinens atlanti partjai előtt, a 40. és az 50. szélességi körök között elhelyezkedő sekély, "rangrejtett" ciklon az előoldalán elkezdi felhúzni a töméntelen, forró levegőt Észak-Afrikából Európa nyugati részei fölé. Közép-Európára az észak-európai AC előoldalán mozgó, kevésbé meleg légtömeg némi hűtő hatást fejt ki, nyomása alatt a melegnyelv igazán forró része csak igen lassan nyer teret keletre. A szélsőségesen meleg levegő jobbára Nyugat-Európa felett marad. Link Link
72 óra táján aztán váratlan, nagy jelentőségű változás veszi kezdetét. Észak-Európában poláris expanzió kezdődik. A hozzá tartozó ciklon középpontja valahol a balti államok területén, vagy a Finn-öböl környékén születik meg. A nagy hőkontraszt miatt a cikloncentrum gyorsan, erősen mélyül. A ciklon hátoldalán nagy sebességgel hűvös, jeges-tengeri eredetű légtömegek indulnak meg Európa keleti, és részben középső területei irányába. Link Link
A hidegáramlást a Brit-szk., majd az Északi-tenger fölött megerősödő AC támasztja nyugatról, ez a hátoldalára veszi az afrikai melegnyelvet. A forró levegő (15 fok 850 hPa-on) itt Skóciáig ill. a Shetland-szk.-ig, Dél-Norvégiáig nyomul fel! Mi több, a 20-as izoterma mélyen benyomul a brit főszigetre, egészen Közép-Angliáig az ECM szerint. Rendkívül ritka, talán egyedülálló képet láthatunk az előrejelzési térképen: Link
Ugyanakkor, míg Angliában szinte soha nem látott hőség tombol, Szentpétervár környékén csak 0 fok körüli a T850. Rendkívül "spannolt", "beteges" hőeloszlás.
Az északkelet-európai igen aktív ciklonhoz tartozó hidegfront, a hozzá tartozó csapadékzónával csütörtökön napközben éri el a Kárpát-medencét. Link
A mögötte beáramló hűvösebb jeges-tengeri légtömeg mérsékelt, mintegy 5 fokos lehűlést okoz majd a magasban. A kánikulai hőséget átmenetileg kellemes, mérsékelten meleg nyári idő váltja fel.
144 órától aztán újabb, nagy változás: a bárikus kép "szétcsúszik", az áramlási kép zonálisabbra vált. A jeges-tengeri áramlást támasztó AC gyorsan leépül, ill. délkeletre helyeződik. Az északkeleti ciklon maradványa összeolvad az óceán felől közeledő alacsony nyomásokkal, Európa középső sávjában nagytérségi ny-ény-i áramlás jön létre. Link Link
Hőmérséklet tekintetében ismét tökéletesen "abnormális" képet látunk, ha egyáltalán lehet ilyesmit mondani az időjárás vonatkozásában.
A kialakuló ény-i áramlás térségünkre "nyomja" a Nyugat-Európában egészen a magas északig felhalmozott, töméntelen meleg levegőt. Északnyugati irányból, ahonnan nyáron normálisan hűvös levegő, lehűlés érkezik hozzánk, ezúttal forró afrikai légtömeget kapunk. Ha van cirkulációs kép, amit betegnek tarthatunk, akkor ez az. Később az északi-európai ciklontevékenység gyengül, és visszahúzódik északra, északkeletre. Vele mennek a gyors áramlási zónák, dinamikus légáramlások. Így, bár jó ideig közel marad térségünkhöz a hűvös óceáni légtömeg, jelen kilátások szerint ez nem tudja kiverni a kontinens középső részeiből a megrekedt forró légtömeget. Link Link Link
Ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy az időtáv miatt, nemkülönben a légtömeg-határon való elhelyezkedésünk okán, ez a kimenetel még elég bizonytalan.
Ezek után a részletek:
Kedd: délnyugaton, nyugaton erősebb, északkeleten gyengébb nappali gomolyfelhő-képződés várható. Nyugaton, délnyugaton a délutáni órákban helyenként lehet zápor, zivatar. A gyenge keleties légmozgás az Alföldön időnként kissé megélénkülhet. Hajnalban 16-20 fok lesz, kora délután pedig 29-32 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála.
Szerda: gyenge nappali gomolyfelhő-képződésre van kilátás csapadék nélkül. Délen, délkeleten az északkeleti, északnyugaton a déli szél jobbára gyenge marad. A Kisalföld nyugati részein azonban időnként kissé megélénkül a szél, északkeleten és délnyugaton viszont szinte szélcsendes tájak is lesznek. Hajnalban a keddihez hasonlóan 16-20 fok valószínű. A délutáni hőmérsékletek elérik a 31-33 fokot.
Csütörtök: napközben a közeledő hidegfront miatt észak felől megnövekszik a felhőzet, és északkeleten/keleten többfelé, másutt csak néhol fordul elő zápor, zivatar. A nyugatiról északnyugatira forduló szél mind nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mindössze 17-22 fok körüli lesz. Délután északkeleten már jobbára 30 fok alatt marad a hőmérséklet, máshol még 32-34 fok várható.
Pénteken az átvonult front mögött már csak kevés, vonuló gomolyos felhőzet várható, csapadék nem lesz. Hajnalban 13-19 fokot mérünk, délután pedig 26-29 fokot.
Szombaton kevés felhő, száraz idő ígérkezik. Az északi szél többfelé megélénkül, északkeleten meg is erősödik. A hajnal elég friss lesz, 12-17 fokig csökken a hőmérséklet. Kora délutánra 23-29 fokig emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz a kevésbé meleg.
Vasárnap felhő alig mutatkozik az égen, szikrázó napsütés valószínű. Csapadék továbbra sincs kilátásban. Az északnyugati, majd délkeletire forduló szél gyenge marad. Hajnalban mindössze 11-16 fok lesz. A legmagasabb hőmérséklet eléri a 26-31 fokot.
Távolabbi kilátások: a jövő hét elejére visszatérhet a kánikula.

A következő időszak első részében gyenge anticiklon, illetve az azt kitöltő nedves, meleg, labilis egyensúlyi állapotú légtömeg határozza meg térségünk időjárását.
Link Link Link
Link Link Link
Link Link Link
Időközben kisebb változás következik be az európai makrocirkulációs helyzetben. A brit-izlandi térségben egy eléggé aktív ciklon képződik, mely a Norvég-tenger irányába helyeződik át. Még lényegesebb, hogy a ciklont délnyugatról, délről támasztó azori AC beorrosodik Nyugat-Európa fölé. A légnyomási muszter ezen változása következtében a hűvös óceáni légtömegek kissé meglódulnak majd keleti irányba, közelebb kerülnek térségünkhöz. A kontinenst kezdetben majdnem kitöltő meleg, és a nyugatról benyomakodó hűvösebb légtömeg határán egy lassan mozgó hidegfront képződik Európa felett. A hidegfrontot jól kirajzolja annak hosszan, a skandináv térségtől Közép-Európán át a Mediterráneum nyugati részéig húzódó csapadékzónája. A csapadékzóna aztán több napig vendégünk lehet, gyakorlatilag térségünk közelében oszlik fel.
Link Link Link Link
A magasban ez a hidegfront elég jelentős lehűlést hoz Közép-Európa északi területeire, illetve Észak-Európába. Nálunk is lesz kisebb, néhány fokos lehűlés 850 hPa-on szombatról vasárnapra. Ezzel párhuzamosan a beorrosodott azori AC vége teljesen lefűződik Észak-Európa fölé.
Link Link Link Link
Az utolsó 2 térképen már feltűnik, hogy a lefűződött AC-tól nyugatra, délnyugatra új ciklon keletkezik az óceán felett. Ez utóbbinak majd a távolabbi kilátások szempontjából lesz jelentősége.
Fentiek értelmében időjárásunk várhatóan a következőképp alakul a hét további részeiben és a hétvégén.
Szerdán a napsütés mellett erős nappali gomolyfelhő-képződés indul. Az országban bárhol előfordulhat záporeső, zivatar, de legesélyesebbnek mégis az ország középső és északkeleti vidékei tűnnek. Az erősebb zivatargócokban felhőszakadás, jégeső is lehet. A gyenge változó irányú, de többnyire mégis délkeleti szél zivatarban megerősödhet. Hajnalban jellemzően néhány fokkal 20 fok alá hűl, és helyenként erősen párássá válik a levegő. A legmagasabb hőmérsékletek a felhőzet és csapadék függvényében 24 és 31 fok között alakul.
Csütörtökön szerdához hasonlóan sok gomolyfelhő képződik, főleg északkeleten. Ott többfelé, máshol szórványosan fordulnak elő záporok, zivatarok. A gyenge délkeleti, déli szél zivatarban átmenetileg megerősödhet. A minimum-hőmérsékletek pár fokkal 20 fok alatt valószínűek, míg a maximumok ismét csak a felhőzet és a csapadék függvényében 23-29 fokot érhetnek el.
Péntekre szinte semmi sem változik az előző napokhoz képest: a nappali gomolyfelhő-képződésből szórványosan fordulnak elő záporok, zivatarok. A nyugatira, északnyugatira forduló szél a zivatarok környezetét kivéve gyenge marad. A kora reggeli 16-19 fokról délutánra 24-28 fokra melegszik fel a levegő.
Szombaton napközben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és először csak elszórtan, később mind több helyen várható zápor, zivatar. A változó irányú, de többnyire mégis északkeleti szél zivatarokon kívül gyenge marad. Hajnalban 16-19 fok várható. Délután 23-28 fok valószínű.
Vasárnapra virradó éjszaka az említett hidegfrontnak megfelelően nyugatról keletre csapadékzóna vonul át az ország felett. Többfelé lesz záporeső, délkeleten zivatar is. Napközben a front megtorpan az ország felett, ekkor még többfelé lesz az országban záporeső, délkeleten heves zivatar. A szél mind többfelé északkeletire, északira fordul és többfelé megélénkül. Hajnalban az előző napokhoz hasonlóan 16-19 fokot mérhetünk. Délután 22-28 fok lesz, a magasabb értékek északkeleten várhatóak.
Hétfőn kevesebb lesz a felhő, zápor-zivatar már csak délkeleten fordulhat elő. Az északi, északkeleti szél Nyugat-Dunántúlon és északkeleten gyakran megélénkül. Hajnalban 15-19 fokra számíthatunk. Kora délutánra 26-31 fokig melegszik a levegő.
Távolabbi kilátások: a jövő héten nagy valószínűséggel ismét afrikai hőhullám éri Európát, de a részletek egyelőre bizonytalanok. GFS szerint az észak-európai AC előoldalán lecsorgó hűvösebb levegő egy ideig elodázhatja térségünk erős felmelegedését, az kezdetben inkább Nyugat-Európát érné: Link
Később ez az északkeleti "hűtés" megszűnne, minket is elárasztana a forró szubtrópusi levegő: Link Link Link
ECM-nél nincs kelet hűtés kezdetben sem, viszont 240 óránál elérne egy észak-európai fejlett ciklon hidegfrontja: Link Link Link

Akármelyik modellkimenetet nézem, akár a főfutásokat, akár ENS-eket vagy a perturbált tagok többségét.... ki lehet jelenteni, hogy nagyvonalakban a Közép- és Kelet-Európában ciklikusan felépülő gerinc és a nyugati térségben tekergő, keletebbre alig-alig eljutó ciklonok jellemzik a makroszinoptikus képet. Ez nálunk délies áramlási túlsúlyt jelent. Természetes módon nálunk kánikulával, hamisítatlan nyári idővel jár. Én ennek örülök, mert úgy néz ki, hogy végre úgy nyaralhatok egy rövidet a Balatonon, hogy nem csak a víz, de a levegő hőmérséklete is alkalmas lesz a felhőtlen pihenéshez. Nem kívánom hátam közepére az egészet, személy szerint jobban tűröm, mint például a -15 fokos ellenkezőjét (talán extrémitásban ugyanott van a két hőmérsékleti tartomány). Amit hiányolok, hogy egy-egy rövid felfrissülés legyen, bár nem brutális mértékben, hogy visszacsússzunk az őszbe, csak amolyan kora nyárias jelleggel.
Össze tehetjük a két kezünket egyébként, hogy a gerinc nem mindig hatékony pajzs a nyugatról idecsorgó, kissé alacsonyabb hőmérsékletű és nedves légtömegekkel szemben, hiszen ebbe az anticiklonális masszába, extrém labilitású környezetbe keveredik be nedvesség, aminek köszönhetően igen impozáns helyi zivatarok tarkíthatják az országot.
Azt várom, hogy jövőhét végéig mindenképpen marad a kánikula. A hét első felében szép zivatarokkal. Talán a hétvége vége felé vagy a következő hét elején jön egy lehülés, ami jelenleg még elég jelentősnek néz ki, de nem lehet tudni, hogy úgyanúgy elkopik e, mint a most vasárnapi. Az indexek alapján az azori anticiklon erősödése valószínűsíthető, amiből nekem az jön le, hogy dinamikusabbá válik a kontinens jelentősebb része felett az erősebb óceáni irányítás, nyugatias áramlás. A növekvő NAO index ugyanis az izalndi alacsony és azori magasnyomás közötti nyomási gradiens növekedését jelzi. Ez felszámolhatja a felettünk húzódó gerincet és NY-ÉNY felől eláraszthat minket tartósabban alacsonyabb hőmérsékletű levegővel.
Addig még legalább 8-10 napnak kell eltelni a kemény nyári melegben, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire lehet hinni az előrejelzéseknek. Gondoltam, hogy az idei nyárban sem fogok csalódni kánikulák terén... bár picit azért kételkedtem is, hogy egy ilyen május után ez következik majd átmenet nélkül. Sok idő nem volt hozzászokni az biztos.

Valahogy a tavalyi nudlizás is kapufa lett, mert a cikloncsalád novemberig se tudta elvinni a nyarat. Link
Egyáltalán nem értek egyet szupercella leírásával, nem beszélve arról, hogy az előző írásban Brit Ac-ról esett szó, mint domináns, most pedig már dübörgő zonális áramlás fellángolásáról a meridionalitásból átcsöppenve. A két latolgatás csak abban egyezik, hogy hűvös lehet a nyár. A jelen modellfutások a jövő hét vége felé újabb prefrontális hőhullámot pedzegetnek, az ECM most 35-37 fok körüli hőséggel. Aztán valóban jöhet a betörő hidegfront, de ez a kánikulás nyarakon is megtörtént, hogy átmenetileg, napokra, máskor pár hétre is visszafogta magát a szubtrópusi melegáramlás, azonban hűvös-esős nyár ha csak 2000 óta nézzük nem volt jellemző. Csapadékos, kevésbé kánikulás, rövidebb prefrontális melegadvekciókkal jellemzhető nyarakat megéltünk az tény. 2014-2016 sem volt hűvös, csak nem léptek fel gyakori és markáns hőhullámok, viszont 2014 júliusában és 2016-ban is volt másodfokú hőségriadó, csak akkor június végén. Repkedtek a 34-35-36 fokok. Mindkét nyár viszont zivataros, viharos volt, azért nem a kánikula maradt meg róla jobban. Mert a hőhullámok nem sokáig és nem zavartalanul tartottak, hanem 4-5 nap után tovább álltak és komoly viharok alakultak ki esetenként és a hőségben is hőzivatarok tomboltak több helyen.
Tehát a jövő hét sem hoz drámai változást, az átmeneti visszaesés után, újból támadhat a hőség. A hét eleje viszont hozza a KÜN-t, záporokkal, esetenként viharos zivatarokkal, trópusi időjárással. A hőmérséklet átmenetileg 30 fok alatt alakul majd, aztán a hét második felében ismét átlépi , sőt a hét vége felé eléri a 35 fokot.

"Mondjuk a legtöbb ember számára úgyis örömhír a hűvös nyár lehetősége, mostanság valahogy mindenki megutálta már a meleget."
Kár volt ezzel a blődséggel pofán rúgni az írásodat. Számomra ezzel pont az derült ki, hogy ez így nem egy esélylatolgatás, hanem a "Mit szeretnék legszívesebben" forgatókönyv szupercella felhasználótól. Anno a met. társalgóban hozzá szokhattunk tőled a hasonló "meredek" gondolatmenetekhez.

Érdekfeszítő az alábbi pár hozzászólás, muszáj valamit reagálni. Mindenekelőtt leszögezem, hogy én nem tudom, milyen lesz az idei nyár jellege, kimenetele. Pár gondolatot azért idevések, ami több évtized alatt szűrődött le.
Először is, az időjárás bármilyen őrültségre képes, mi több, egyenesen hajlamos az ilyenekre. Szoktam volt mondani, az időjárás akkor normális, mikor nem normális. Lehet, hogy a jelenlegi lesz a nyár egyetlen keményebb hőhulláma. Másik oldalról az sem lehetetlen, hogy egy merő hőhullám lesz az idei nyarunk, időnként pár napos, enyhébb "pauzákkal" (lásd 2003) A hőhullámok maximális időtartama az általam megélt esetekben 40 nap körüli (1992, 2006) Egyelőre az sem világos, hogy vajon letörik-e ez a hőhullám a következő 1-2 hétben (valóban vannak biztató futások), vagy csak kisebb megingás lesz, és még több hetes, esetleg másfél hónap közeli kánikulával kell szembenéznünk. 2006-ban június közepétől augusztus legelejéig tartott a hőség, majd augusztus első fele kifejezetten hűvösre sikerült. Ezért (is) mondtam, mindenféle őrültség lehetséges. Annyi bizonyos, hogy a mostanihoz hasonló afrikai beáramlások nem teremnek minden bokorban. Ha ez egyszer komolyan megtörik, nemigen fog néhány napon belül visszatérni. Már ha tényleg megtörik a nagy meleg, ami egyelőre még korántsem biztos a modellfutások alapján.
Mindenesetre eléggé életszagú volna, ha kezdetben csak némileg, később jelentősen csökkenne a meleg a következő néhány hétben. Talán tényleg az a leghihetőbb, hogy hosszabb-rövidebb "nyári szabadság" után fog csak visszatérni a tartós kánikula. Az részemre óriási meglepetés volna, ha a nyár hátralevő részében már nem "szerencséltetne" minket. De azért volt példa ilyesmire is 1976-ban.
Az eltelt évtizedekben gyakoriak voltak a nyár eleji heves fellángolások. Talán megkockáztathatjuk, hogy a nyár első felében a rövid időtartamú, igen erős hőfelugrások jellemzőek, később a stabil, hosszan tartó, de nem annyira őrületesen forró strandidő. Nyár közepén, július első felében nemegyszer előfordult egy stabil időjárású időszak a hőség korai rohamai után: beragadás a meridionális fázis végén AC előoldalon, gyenge hidegáramlás, mérsékelten meleg (esetleg kissé hűvös), nagyon szimpatikus időjárás. Majd július végétől, augusztus elejétől újabb, erős melegedés.
Azt nagyon valószínűnek gondolom, hogy az utóbbi napok feltűnően gyenge óceáni ciklontevékenysége időleges jelenség. Ez majd erősödni fog, és a hipermeridionális, áthelyeződés nélküli állapot se fog örökké tartani. Arra nyomatékosan felhívom a figyelmet, hogy nyugat felé elég közel vannak térségünkhöz a hűvös óceáni légtömegek. Ezek egyelőre a "mély" délnyugatig uralmuk alatt tartják kontinensünk nyugati részeit: Link
Ez nem a 2003-as eset, mikor pl. Párizsban 40 fok volt, de még Londonban is 34. Most nem kéne nagyot lódulnia a hűvösebb levegőnek, hogy elérjen.

Egy kicsit merész, jobban mondva meredek, amit állítasz és eléggé szembemegy az általános várakozásokkal, miszerint az idei nyár hosszantartó emberpróbáló hőségeket hozhat. A közvélemény az egyik dolog, a ´szakik´ hozzáállása pedig kb. így néz ki:
Link
Az osztrák ZAMG egyértelműen az átlagosnál melegebb nyár mellett tör lándzsát (70%-os valószínűséget ad ennek a szcenáriónak). Valami hasonlót mutatott az AccuWeather is, habár annak szakmai hátterét nem ismerem, így be sem linkelem.
Hozzá kell tenni, hogy a CFS jobb esetben egy átlagos nyarat vizionál, ezen belül a július (3 futás átlagából kindulva) valamivel melegebb lehet a sokévi átlagnál, viszont az augusztus következetesen átlagosnak, sőt, annál valamivel hűvösebbnek látszik:
Link
Végül néhány szó a június második felében várható időjárásról, amit a modellekből ki lehet olvasni:
a jövő héten - legalább péntekig - nagy eséllyel - folytatódhat a valamivel alacsonyabb fordulatra kapcsolt, de összességében még mindig nagybetűs NYÁR. Nagyjából jövő szombattól jelentősen megnő a bizonytalanság, jelezvén, hogy valami készülődHET, ami legalábbis egy időre megszakíthatja a nyári idillt: egyrészt az áramlási alapmuszter fokozatosan zonálisabbá válhat, így az eddig az atlanti partoknál lecövekelt ciklonok nagyobb eséllyel hatolhatnak be a kontinens belsejébe, ami változékonyabb, az eddiginél mindenképpen hűvösebb időt jelentene.
Ez egyáltalán nem lenne példa nélküli, hiszen a múltból elég sok példa akad rá, hogy az erős kezdés után a napfordulót követően lehűlés (egy-egy évben akár drasztikus lehűlés is érkezett), lásd például 2013-mat:
ez volt még június 18-án:
Link
majd néhány nap múlva pedig már ez:
Link
Ekkor Pozsonyban 12 fok volt, zuhogott az eső, 100 km/es széllökések voltak.
Utána felváltva brit AC és zonalitás váltakozott jó pár hétig, mígnem július végén és augusztus elején megérkezett az emlékezetes kettős hőhullám, augusztus 7-én a Kisaldöldön kerekített 41 fokkal megtetézve.
Idén is könnyen előfordulhat, hogy a nyár június utolsó hetében egy kis ´szabadságot´ vesz ki, ám az én ´szimatom´ viszont azt sugallja, hogy visszatér(het) majd még jó néhány alkalommal, és számomra elég vaskos meglepetés lenne, ha ezek csak 1-2 napos prefrontális fellángolások lennének, és a nyár elmúlna anélkül, hogy becsússzon még legalább 2-3, legalább 5 napos hőhullám, mégha nem is a 40 fokot nyaldosó kiadásban.
3 hónap múlva úgyis verifikálunk majd

Pár napja arról írtál, hogy mostanában tartósabban is képesek megvetni a lábukat a brit anticiklonok. Én úgy látom, jelenleg pont ellenkező folyamatok játszódnak a légkörben, ám igaz az időjárásban bármikor fordulhat a kocka. A friss gfs alapján mondható, hogy ameddig a szem ellát maradna a meleg, de nem olyan brutális kiadásban mint most. Az általad linkelt ECM előrejelzésekből sem sülne ki egy tartósabb brit Ac , sőt egy kis előoldal is benne van (utolsó link), később meg Ény felül fokozatosan felénk "folyna" egy magasnyomású mező.
Atyaég, tényleg irigylésre méltó ezekből a "képekből" azt szűröd le amit leírsz, de hát csak van gyakorlatod a témában
A friss ECM-en csírájában már kezd látszani az, amiről pár napja írtam itt a fórumon: Link
Link
Link
Vagyis nagy valószínűséggel egy igen erőteljes nyári "puspapor-ellövéssel" lehet dolgunk a mostani kánikula tekintetében. Ha úgy tetszik ez volt a "böjtje" a hideg májusnak, s amint megtörtént a kompenzáció, könnyen visszacsöppenhetünk a hűvös időbe, még ha nem is olyan mértékben, mint néhány hete. 1 hét múlva ilyenkor már elkezdhet dübörögni a zonalitás előbb nyugaton, északnyugaton majd egyre délkeletebbre is. Ez pedig gyorsan ki is söpörheti a meleg levegőt Európa nagy része fölül. Persze lehet ez egy átfutó deviáns is, de ha egy üzlet beindul... Ennyi meridionalitás után (főleg a tavalyi évben, de idén is jócskán volt benne részünk) szerintem igen adekvált lehet egy tartós nyugati, északnyugati áramlásos intermezzó. Innen 2 esélyes a dolog: vagy kapunk egy klasszikus szendvicsnyarat jobb esetben (persze kinek mi a jobb, de a nyárfanok számára ez az egyetlen reményhal idén szerintem) és 2000-hez hasonlóan a közepén lesz egy nagy lyuk hűvös, csapadékos idő képében, majd később még egyszer búcsúzóként visszaköszönhet egy hasonló hőség akár augusztus végére tolódva vagy (és én inkább erre tippelek) időben előre haladva egyre erősebb atlanti ciklontevékenység indul, s mint ahogyan ez a múltban sok telet hazavágott, úgy idén könnyen a nyár kerülhet górcső alá. Amolyan 70-es évek beli nyár könnyen kisülhet ebből, rövid életű max. 1-2 napos átmeneti prefrontális bemelegedésekkel, amit aztán a futószalagon érkező hidegfrontok gyorsan ki is takaríthatnak a térségből. Persze figyelni kell majd a friss futásokat, hiszen változhat ez még, de a paraszti szaglásom nagyon ezt a jövőképet vetíti elém, szerintem efelé fognak tendálni a dolgok. Túl korán jött ez a nagy meleg, ez van. Aki szereti és teheti használja ég ki ezt a pár napot, én is ezen leszek, nem kell elkenődni. Mondjuk a legtöbb ember számára úgyis örömhír a hűvös nyár lehetősége, mostanság valahogy mindenki megutálta már a meleget.

Ha röviden összefoglalnám, amit az írásodból leszűrtem, pokoli nyárnak nézünk elébe legalább is a következő úgy 2 hétben és még csak az elején tartunk, vajon mi vár még ránk az idei nyáron ebben a "nagy kád" alján amit Kárpát medencének hívunk.
Sajnos egy generáció felnőtt akinek a világon a legtermészetesebb a magyarországi nyarak erről szólnak hőhullámok sora a 40-et alulról karcoló maximumok szinte semmi eső...

A következő időszakban Európa időjárási helyzetében lassú, de alapvető átalakulás zajlik. Jelenleg -és a következő néhány napon- az áramlási muszter tipikusan meridionális, az óceán felett é-d tengelyű anticiklonnal, tőle keletre, Nyugat és Délnyugat-Európa felett viszonylag gyenge, több középpontú ciklonnal. Ez az áramlási kép kizárja a hűvös óceáni légtömegek térhódítását a kontinens középső és keleti részei felé. A ciklonrendszer az előoldalán egyre melegebb, afrikai eredetű légtömegeket "húz fel" Közép és Délkelet-Európára: Link Link Link Link Link
A magasban rendkívül meleg levegő áramlik térségünk fölé, legalábbis kezdetben tikkasztó kánikulára van kilátás. Ez a helyzet 120 órától kezd majd módosulni. A kontinenst érintő áramlási kép fokozatosan zonálisabbra vált. Ennek megnyilvánulása, hogy Nyugat és Délnyugat-Európában, ahol most ciklonális hatások uralkodnak, AC kezd felépülni. Ez majd "beorrosodik" a kontinens belseje felé: Link Link Link
Ezzel párhuzamosan a nyugati ciklonrendszer peremhullámai is megindulhatnak kelet felé. Meg kell azonban jegyezni, hogy az összkép szerint a ciklonális hatás Közép-Európában elég gyenge lesz. Hiába fordul meg térségünkben az áramlás iránya déliről északnyugatira, északira, a dinamikus légmozgások hiánya miatt az igen meleg szubtrópusi levegő csak nagy lassan hátrálhat ki a Kárpát-medencéből. A magasban nem is ígérkezik olyan mértékű lehűlés, ami a kánikula letörését biztosan elhozná. Emiatt, bár valamekkora mértékű lehűlés nagyon valószínű a jövő hét eleje tájékán, ez gyengének tűnik, és menetrendje is bizonytalan. Alapvető időváltozás, számottevő felfrissülés eszerint nincs kilátásban. A jelen pillanatban legvalószínűbb forgatókönyv:
Szerdán erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés csak az ország északkeleti, keleti tájain valószínű. Ott kora délutántól szórványosan, gócokban záporok, zivatarok alakulhatnak ki. A zivatarok helyenként hevesek lehetnek. Mivel a cellák helyüket nemigen változtatják, kis területre sok csapadék zúdulhat.
A Dunántúlon ezzel szemben inkább csak fátyolfelhők szűrik a napsütést, kevés gomolyfelhő jelenléte mellett. Ott csapadék nem valószínű.
A déli, délkeleti szél a Dunántúlon időnként megélénkül, máshol gyenge marad. A zivatarokat azonban erős széllökések kísérhetik. A hajnali 16-20 fokról kora délutánra 29-34 fokra melegszik a levegő.
Csütörtökön is sokat fog sütni a nap, de az északkeleti "csücsökben" illetve nyugaton erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés. Főleg ez utóbbi területen fordulhat elő zápor, zivatar. A déli szél a Dunántúlon és a középső országrészben megélénkül, keleten gyenge marad. Hajnalban 17-21 fokot mérhetünk, a legmelegebb órákra pedig 31-36 fokig emelkedik a hőmérők higanyszála. Észak-Dunántúlon azonban, ahol szervezett zivatartevékenység lehet, rövid idő alatt több fokot zuhanhat a hőmérséklet.
Pénteken sok napsütés mellett északkeleten, keleten lehet erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés, ott helyenként zápor, zivatar előfordulhat. A többnyire gyenge déli szél helyenként kissé megélénkül. Hajnalra a Dunántúlon 16-20 fokra hűlhet, és helyenként erősen párássá válhat a levegő. Másutt többnyire 20-22 fok között szóródnak a minimum-hőmérsékletek. Kora délutánra a csütörtökihez hasonló 31-36 fokos hőség ígérkezik.
Szombaton a napsütést már alig zavarja majd gomolyfelhő-képződés, csapadék sehol sem valószínű. A délkeleti szél a Dunántúlon gyakran megélénkül, máshol többnyire gyenge marad. Hajnalban 17-22 fok valószínű, ismét a Dunántúlon az alacsonyabb értékekkel. Kicsit még fokozódik a hőség: kora délután a hőmérséklet eléri a 32-37 fokot.
Vasárnap napközben nyugaton és északon időnként már erősebben megnövekszik a felhőzet, ott szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki. Az időnként megélénkülő délkeleti szél késő délutántól nyugat felől mind nagyobb területen északira fordul. A zivatarokat erős széllökések kísérhetik. Hajnalban mintegy 18-22 fok lesz. Kora délután a Dunántúlon 30-33 fokra számíthatunk, máshol a hőmérséklet csúcsértéke még elérheti a 33-36 fokot.
Hétfőn hidegfront átvonulása valószínű, hatására már országszerte többfelé lesz zápor, zivatar. A szél mindenhol északnyugatira, északira fordul, a Dunántúlon többfelé megerősödik. Délkeleten kezdetben gyengébb lehet a légmozgás, majd zivatarokkal kapcsolatban ott is megerősödik a szél. Hajnalban 19-23 fok várható. A maximum-hőmérsékletek északnyugaton, nyugaton már 30 fok alatt maradhatnak, míg máshol még elérik a 30-36 fokot.
Távolabbi kilátások: kezdetben többfelé, később szórványosan fordulnak elő záporok, zivatarok. A nagy hőség megszűnik, de északnyugati, északi légmozgás mellett meleg, nyári marad az idő.

A leírtakkal nagyjából egyetérhetek, viszont vannak más szcenáriók is: a GFS hosszabb távon (8-10 napon túl) további lehűléssel számol, bár ezzel meglehetősen egyedül van, itt jól látszik, miért:
Link
Az átlag kevéssel 15 fok alatt mozog, ami bizony továbbra is 30 fok körüli nappali csúcsokat sejtet, habár a csapigörbék azért mozognak valamelyest, így eszerint nem lenne csontszáraz forróság, hál´ Istennek.
Egy további verzió (NAVGEM) szerint a HF csapadékzónája legalább 1-2 napig itt vesztegelne felettünk, ami a folytatódó meleg mellett legalább egy kis csapadék-utánpótlást biztosítana:
Link
A 3. - egyben jelen állás szerint a legvalószínűbb - verzió viszont az ECM legutóbbi 2 futásán elég következetesen ismétlődik: a HF mögött gyorsan ránk húzódna a gerinc:
Link
Szerdára immár a lengyelek fölött lenne az AC középpontja:
Link
Majd ez lassan kelet felé haladna tovább, délnyugat felől pedig fokozatosan ismét mozgásba lendülne az igen meleg légtömeg:
Link
Ezért is írom a mai előrében, hogy a napfordulóig nem várható a mostanihoz hasonló hőhullám, ám ha gondolatban az ECM-et továbbpörgetnénk, alighanem a csillagászati nyár első napjai ismét keményvonalas hőséget hoznának.
Meglátjuk, végül merrefelé billen az inga

Friss ECM-t elnézve nem lenne hosszú életű a felfrissülés, hiszen az ECM is hétfőre várja a csapadékot, heves záporok, zivatarok formájában, lokálisan felhőszakadással. Aztán átmeneti lenne csak az anticiklon előoldalán becsorgó kevésbé meleg északkelet felől, mert az óceánon örvénylő ciklonrendszer hatására ismét délire délnyugatira váltana az áramlás ami újabb hőhullám előjelét veti fel és a hőmérsékletek is eszerint mutatkoznak az ECM szerint. Csapadék terén elszórt záporok, zivatarok látszanak most legfeljebb, de GFS alapján tényleg semmi a vasárnap estére, hétfő hajnalra esedékes hidegfront okozta ramazurin kívül. Utána csontszáraz, az ECM se kecsegtet most úgy. Viszont a vasárnap esti, hétfői dolog zúzós lehet
Kíváncsi leszek, mennyi csapadék zárhatja ezt a hőség időszakot... A friss gfs hétfőn várja az eső nagy részét, utána újra anticiklon épülhet ki felettünk, így kb 25-30 fokra lehetne számítani, viszont szárazabb kiadásban. Kérdés vissza tudna e térni az általad említett csapadékosabb jelleg, vagy a hidegfront elvonultával kezdődhetne egy újabb szárazabb időszak... Ne legyen igazam, de én most az utóbbira nagyobb esélyt látok.
Van bizony, de Veled egyetértésben hűvös idő nincs kilátásban. Amin a tagok átlaga fut (fehér vastagon szedett görbe AD971) az még bőven nyár, sőt helyenként 28-30 fok körüli meleg. Inkább a csapadékosabb jelleg térhet vissza ahogyan bele kerülünk a ciklonális mezőbe és megtörik a magassági gerinc, erről írtam a társalgóban is. Egyelőre ez a valószínűbb. Persze az orrosodó Azori peremén sodródik be kevésbé meleg levegő, de mivel szinte forró léghullámok töltik ki a medence tágabb terét, így az érkező kevésbé meleg is bőven nyárias időt prognosztizál.
Drasztikus lehűlés alatt azt értem, aminek a végén a nyárias időnek is búcsút inthetnénk, most úgy látom ilyen nem lesz. A fáklya tényleg zuhan vasárnap után, de mint ahogy te is fogalmaztál van honnan...., viszont ez még elég bizonytalan, így bizony tovább is maradhat a nagy meleg.
Pedig egyszerű. 850 hPa az 1500 méter tengerszint feletti magasságon mért hőmérsékletet jelzi az adott koordinátán,az ábra alsó részén meg a lehetséges csapadékmennyiségek vannak.
Irigylem azokat akik ezekből ki tudják olvasni azt amit...
Én közel 3-4 éve nézegetem ezeket az ábrákat de még semmi...

Szerintem meg egész jó lehűlés jön 16-án,bár a 23 fokos T850 hp-ról lesz honnan lehűlni.De mindenesetre átlagosra csökken a több fokkal átlag felett ámokfutó hőmérséklet. És újra csapadékosabb periódus is jöhet.

Szerintem az általad említett helyzet inkább májusra volt jellemző, de június 1-től észrevehető változás történt. Egy ideje már a délies áramlás alakult ki és az elkövetkezendő 1 hét folyamán ez marad is, melynek következtében nyakunkon az idei nyár első hőhulláma. Kérdés ez mennyire lesz tartós, de az ECM szerint 1 héttel bőven számolhatunk és utána se várható drasztikus lehűlés.
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25919)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#2591
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25917)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25916)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25915)