Meteorológiai esélylatolgatások
Túlzott modellnézegetés nélkül írom a köetkezõket:
Eddig úgy vettem észre, hogy a tél óta fennálló blocking helyzetban, ahogy az északi sarki hidegbázis tavasszal felszámolódott, a nyugatias áramlás (ami nagyon nagyon lassan viszi kelet felé a légköri képzõdményeket) a nyár elején kissé gyorsulóni kezdett. Ez a lassú gyorsulás most is tart. Emellett pedig az utóbbi idõben a kialakuló anticiklonok mintha délebbre kerültek volna kicsit.
Azt már szinte biztosra veszem, hogy a következõ idõszakban a ciklonok lesznek túlsúlyban nálunk. Ám, ha az általam megfigyelt tendencia folytatódna, 10-14 nap múlva újra anticiklon kerülhetne fölénk.
(A tendencia oka lehet a Ferri által is leírt nagyobb hõmérsékletkülönbség az óceán és Európa között, így a hidegebb levegõ nem egészen Skandinávia, hanem inkább Grönland környéke felõl érkezhet.)
Ezt néhány modellfutás is alátámasztja, de az még kevés. Hogy bejön-e, az meg szerintem még sokára derülhet ki. Pár nap múlva meglátjuk.

Akkor meg azt kérdezted volna hogy mi a különbség a mediterrán ciklon és a sekély mediterrán ciklon között. Vagy azt tudod?
Röviden, nem lesz strandidõ hétvégén sem... Lassú melegedés gyakori csapadék 24 C körüli hõmérséklet, talán szombat vasárnap lehet vagy 26-28 C max...
Egyszóval az igazi kánikula és NAGYBETÛS nyár a következõ 8 napban biztosan nem tér vissza. "Sajnos"
Egyszóval az igazi kánikula és NAGYBETÛS nyár a következõ 8 napban biztosan nem tér vissza. "Sajnos"
Bár ez itt már off lenne,de talán még belefér...
Ez is mediterrán ciklon, csak nem akartam kiírni, hogy sekély mediterrán ciklon, mert hosszú és bezavarhat.
Ez is mediterrán ciklon, csak nem akartam kiírni, hogy sekély mediterrán ciklon, mert hosszú és bezavarhat.

lefordítanátok nekem emberi nyelvre amiket most írtatok? mi várható a hétvégére és a jövõ hétre?mert én nem igazán értem ezeket. köszi bocsi ha nagyon hülyék a kéréseim és értetlen vagyok

Köszi a kiigazítást,látszik még van mit tanulnom..
És még azt elmondanád nekem miben különbözik ez a sekély ciklon egy mediterrán ciklontól?

És még azt elmondanád nekem miben különbözik ez a sekély ciklon egy mediterrán ciklontól?
Nem, hanem ami Olaszország felett van, itt jobban látszódik:Link
Ha jól nézem õ a bûnös aki Skandinávia területén mutatja magát?
Akkor ez még a jobbik eset a ciklonok közül.

Akkor ez még a jobbik eset a ciklonok közül.
Most akkor mégsem lenne ciklon a hétvégén?
Mert én úgy nézem a GSF-en,hogy ez inkább már nem ciklonnak néz ki..
De lehet én látom rosszul..
Mert én úgy nézem a GSF-en,hogy ez inkább már nem ciklonnak néz ki..
De lehet én látom rosszul..
Hasonló aggályaim vannak nekem is (= visszaáll a gyakorlatilag december óta fennálló blocking). Viszont a térképek egyelõre inkább idõszakos félblockingot mutatnak középtávon, uralkodó nyugati/északnyugati irányítással. A téli, ill. tavaszi blocking helyzetek fõ motorja véleményem szerint a hatalmas sarkkörön túli hidegbázis volt, ennek híján a mostani lehûlés okát inkább az (Atlanti-)óceán és az európai kontinens között július elsõ 3 hete során kialakult jelentõs hõmérséklet-különbségben látom, most éppen e különbség kiegyenlítõdésének vagyunk tanúi. Derick: az évszakváltó front idén 8-10 napot késhetne, ugyanis augusztus 22-29-e között nyaralok, kánikula nem kell, de kellemes 23-28 fokot azért elfogadnék :-)
Továbbgördítve az általatok feltett kérdést:
Túlvagyunk-e az idei szezoncsúcson (36.8, Paks-júl 17.), vagy még jön ennél melegebb? Ha csak erre pillantok: Link aug 7-8-ig nem nagyon van esély stabilabb idõre. Jó eséllyel az év statisztikailag legmelegbb 20 napja (júl 20-aug 10) átlag körül vagy az alatt zárhat...
Így vagy úgy, de 3 hét múlva én már elkezdhetem fürkészni azt a bizonyos hf-ot

Szerintem augusztusban legalább egy, 2-3 napnál hosszabb 30 fok feletti idõszakra mindenképp nagy esély van, már csak a klimatológiai indokokat nézve is. Meg aztán idén májusban-júniusban nem bõvelkedtünk az ilyenekben, júliusban változott a helyzet (eddig), és mostani hûvösebb periódus után augusztusban még simán visszatérhet a meleg.
Való igaz azonban, hogy megint jeleket vélek felfedezni az atlanti blocking visszatértére, és ha ez újra elhúzódna, méghozzá úgy, hogy a hozzá kapcsolódó teknõ tengelye valahol Közép-európa felett lenne és nem nyugatra, akkor hiába várhatnánk az újabb, 2-3 napnál hosszabb kánikulai idõszakra...
Ez is benne van a pakliban, de ennyi blocking után már szerintem kicsit "sok" lenne, aztán majd meglátjuk mit hoz a jövõ
Szerk: wetsom, neked is feltûnt akkor ugyanaz mint nekem...

Jelentõsen átalakul a nyomáseloszlás Európa felett, ismét erõsödik a blocking hajlam.
Ami látszik itt az ECMWF ENS-en is:Link
Skandináv ciklon dominancia...ami elõsegíthet a mediterrán ciklon képzõdést, és csapadékos hûvös idõt...
Lassan visszaállunk a május-júniusi helyzethez.
Ami látszik itt az ECMWF ENS-en is:Link
Skandináv ciklon dominancia...ami elõsegíthet a mediterrán ciklon képzõdést, és csapadékos hûvös idõt...
Lassan visszaállunk a május-júniusi helyzethez.
A hûvös/mérsékelten meleg idõszak az általam eredetileg várt néhány napról akár jó 2 hétre is megnyúlhat, kánikulára így leghamarabb augusztus elsõ hétvégéjén számítok, azután meg már csak bõ két hét, és a nyártól lassan búcsút is vehetünk. Ha már történetesen idén vissza se térnének a >30 fokok, a NAO-index által elõrejelzetthez képest végül is jobbra sikerül(t) az idei nyár, mint amire eredetileg számítani lehetett.
KÖRKÉRDÉS: a nyár eddigi makroszinoptikus helyzeteibõl kiindulva szerintetek számíthatunk-e még augusztusban számottevõ (2-3 napnál hosszabb) kánikulai idõszakokra, vagy inkább afelé hajlotok, hogy a hõségnapok javán már túl vagynunk?

A 30 fok feletti idõjárástól valóban el kell búcsúzni egy idõre de a 30, vagy ahhoz közelitõl nem, ugyanis a jõvõ hét második felétõl lassanként erõsödik a felmelegedés, így a jövõ hétvégén ismét lehetünk 30 fok közelében. Remélem most már mindenképpen meglehet tartani a Balaton-átúszást!
Úgy néz ki, hogy a mostani hétvégétõl kezdõdõen egyelõre véget ér a nyaralóknak kedvezõ idõjárás. 30 fok feletti hõmérsékletektõl el kell búcsúzni.
Szeretném megkérdezni,hogy hogyan látjátok a jövõ hét idõjárásának alakulását.
Fõleg a csapadék és a hõmérséklet érdekelne..
Fõleg a csapadék és a hõmérséklet érdekelne..
Ha csak a júliust nézem akkor ma lesz nálunk a 16. hõségnap. 23-ból 16 azért elég sok még nyári hónapban is. Valóban nem példa nélkül álló, de mindenesetre már most több, mint a 2007-es emlékezetes júliusban.
Ezen nyáron térségedben 53 napból 17 napon volt (kerekített) 30 fokot elérõ hõmérséklet. Tehát az esetek 34%-ban. Nyári hónapok lévén ez talán nem kirívó. Szóval hagyjuk a csodaszámba "menés" bulváros elemeit.
Meg is lepõdtem volna ha nem így alakul. Ezen a nyáron már az is szinte csodaszámba megy, ha néhány napig nem éri el a 30 fokot a hõmérséklet. Bár a GFS legújabb futása most szerdára mutat még valami minimális csapadékot, illetve az ország középsõ részére átmenetileg ismét hûvösebb idõt, de gondolom ez csak egy félresiklott futás, és a következõben már nem lesz nyoma. Tudom, hogy a nyaralóknak jó ez az idõ, de én azért nem bánnám ha kicsit elviselhetõbb hõmérsékletek lennének.
Tovább javítottak a modellek a jövõ hetet illetõen: gyakorlatilag a szombat-vasárnap-hétfõi hûvösebb 3 napot követõen keddtõl visszatérne a 28-30 fokos nyár (hogy meddig az kérdéses, de 3-4 napra valószínûleg)
Az elmúlt 2 GFS futás legalábbis ezt erõsíti. Még 2-3 futás, és lassan el is hihetõ
Az elmúlt 2 GFS futás legalábbis ezt erõsíti. Még 2-3 futás, és lassan el is hihetõ

Elég részletesen kielemezted 
Szerencsére valóban a GFS az utolsó 2 futással enyhített a jövõ heti "rossz" idõn, és ha jól látom az ECM, ENS is ebbe az irányba megy, azaz: a 850-es T az eddigi elõrejelzésekben a jövõ hét péntekig nem igazán ment 10 fok fölé (a szombati front után), 6-8 fokosra volt elõrejelezve, többszöri élénk széllel és többszöri csapadékkal. Ezzel szemben most már hétfõ este után 10 fok fölötti 850-es T-vel lehet számolni, egyre melegedve egészen csütörtök-péntekig, a szél sem élénkül meg gyakrabban, és keddtõl a Dunántúlon egészen péntekig az esõ esélye is csökkent, kedden 25-26, szerda-csütörtökön már 28-30 fokos "mérsékelt" strandidõ lehet.
A Balaton átúszásnak a jelenelgi elõrejelzés szerint eléggé reszeltek, a most szombati halasztást a szél miatt borítékolni lehet, jövõ hét szombat délutánra meg a Dunántúlra most épp özönvizet jósól a GFS...

Kis kiegészítés: a következõ 10 nap idõjárásába nem tartozik bele a mai és a holnapi. A következõ 10 nap idõjárása nálam a MetNet 36 órás elõrejelzés utáni állapotokat jelenti.

A köv. 10 nap legvalószínûbb forgatókönyve:
- szombaton HF érkezik, északnyugaton a front mentén, délen és keleten a front elõtt záporok, zivatarok alakulnak ki;
- ezt követõen 1 vagy 2 napig akár országos szinten is hûvös (Tmax 25 fok alatt hazánk nagy részén), a Dunántúlon ráadásul szeles idõre van kilátás;
- a Közép-Európára szakadó hidegörvény több napig térségünkben marad, így keddtõl is csak mérsékelten meleg (25-30 fok, csapadékos helyeken kevesebb), elszórt csapadékkal, egyes régiókban megélénkülõ széllel jellemezhetõ idõjárás várható;
- még alig gyengül az elsõ HCS, de máris érkezhet a következõ. Péntek (07.30.) tájékán újabb hidegörvény szakadhat le Közép-Európára, ennek helye azonban még bizonytalan (budapesti fáklyán 6-18 fok közötti szórás 850-en), így hatása is. Én kétféle variációt tartok lehetségesnek, jelenleg 50-50 % eséllyel.
1. Pont fölénk, vagy tõlünk kicsit keletre futna le a hideg levegõ. Ez esetben a hétvégi nyaralás úszna, utána viszont 2-3 környékén már melegebb lenne, a teknõ keletebbre mozdulása, anticiklonális jelleg érkezése miatt.
2. Tõlünk nyugatra érkezik a 2. HCS. Így a hétvége 30 fok körüli meleggel telne el, majd csak ezután jönnének a hûvösebb napok, ahogy a teknõ ránk húzódik.
Szóval a következõ 10 nap meglehetõsen változékony, jórészt mérsékelten meleg (idõnként hûvös), gyakran szeles idõjárást hoz, tartós (3 vagy több nap) hõség (30+ fok nagy területen) kialakulása aug. 2-3-ig szinte biztosan kizárható, Deza dörzsölheti a tenyerét.
Ha rosszul látom javítsátok!

Én már most vasárnap megyek, így a vasárnap-hétfõ-kedd valószínû nekünk is aktív pihenés lesz kényszerûségbõl... Bár én bízom benne, hogy kedden már lehet strandolni.
Az már szerintem 99%, hogy a Balcsi átúszást is lefújják szombaton. Jelen kilátások szerint azonban jövõ héten frankó idõ lesz hozzá
Az már szerintem 99%, hogy a Balcsi átúszást is lefújják szombaton. Jelen kilátások szerint azonban jövõ héten frankó idõ lesz hozzá
Örülök, hogy a metnet csapat is frissített. Az OMSZ nagyon durva.
Így nyár közepén 20 fok alatti maximumok napokig nagyon megdöbbentõek voltak.
20-25 fok pár napig az nem tragédia.
Azért, ha pontosabban láttok örömmel olvasom elõrejelzéseiteket.
Kösz mindenkinek. Irány a Balaton!

Üdv a klubban! Mondjuk mi jövõ hét szerdától-vasárnapig leszünk nyaralni nem messze a Balcsitól. Bízom benne, hogy akkor már elfogadható idõ lesz. Annak én külön örülök, ha közelébe sem érünk majd ennek a kánikulának (keveset fogunk fürdeni, inkább kirándulni és felfedezni a környék látnivalóit -aktívan pihenni). Utazni sem lenne frankó kánikulában légkondi hiányában. Szummázva: ha szerencsénk lesz akkor pont jó idõnk lesz talán! 
Ferri: köszi a megerõsítést!

Ferri: köszi a megerõsítést!

A wetterzentrale-n szépen kibõvült az ECM-térképek választéka, így az 500 hPA, és a 850 hPa ENS-átlagból azért sok mindenre lehet következtetni. A hét második felében ennek alapján inkább nyugatias áramlás körvonalazódik, eleinte 9-11, majd 12-13 fok körüli 850 hPA értékekkel, ami július végén azért kellemes, 24-28 fok közötti délutáni csúcsokat eredményezhet a jövõ hét második felében. A jövõ hét legvégére néhány helyen esetleg újra 30 fok is lehet /ezt fõleg az ECM OP támogatja/.
Igen, ez a "szép" az idõjárásban, hogy csak pár napra elõre látni az eseményeket, a nyaralást meg le kell foglalni legalább egy hónappal elõre... (persze lehet foglalás nélkül is menni, de azt 2-3 éves gyerekekkel azt felelõtlennek tartanám)
Szerelmi-nek válaszolva még: sajnos Koczkást kell megerõsítenem, 2 olyan szeles nap, ami szombat-vasárnapra várható, és a Balcsi a mostani 26-28 fokról simán 21-22 fok környékére tud lehûlni, még ha nem is esik, akkor is.
Én azért reménykedem abban, hogy a szombat-vasárnap után már hétfõtõl gyengülni fog a szél. Hiába nem lesz (vagy nem sok) esõ, de a folyamatos északi szél 20-25 fokban nem tûnik strandidõnek, és egyelõre ez látszik az elõrékben a Balcsira...

Igen, a friss futások szerint a vasárnap fölénk szakadó, majd a közelünkben maradó hidegörvény okozhat keményebb kimenetelt is, ami már tényleg õszies jelleget hozhat átmenetileg a tartósabban felhõs és csapadékos részeken. A tegnapi ecm azért elég durván kilógott az ens mezõbõl, de a 20 fok körüli (+/- 2 fok) Tmax sztem is benne lehet a helyzetben (persze nem országos szinten inkább csak lokálisan, vagy regionálisan).
Én nem tartok ettõl az õszies idõtõl, fõleg nem országos szinten, de ettõl függetlenül "érdekes" lett az elõre:
Link
Továbbra is tartom, hogy néhány napra az évszakhoz képest hûvös, ezen belül fõleg hétfõn, kedden már-már õszies idõ köszönt be. Az ok kézenfekvõ: a kontinens felett északnyugati áramlás alakul ki, az óceán felé visszahúzódott azori AC peremén /félblocking helyzet/ váltakozó nedvességtartalmú, hûvös, ill. mérsékelten meleg léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe. Szerdától-csütörtöktõl fokozatos visszamelegedés látszik, azonban ez nagyrészt attól függ, hogy az AC beljebb nyomul-e a kontinensre, és az addigi északnyugati áramlás fokozatosan nyugatira, ill. délnyugatira vált-e. A nyárnak korántsincs vége, de nagy bizonyossággal legalább 4-5 napos /ha nem hosszabb/ szünetet tart. Aki tehát teheti /attól tartok, nem sokan/, azt javaslom, inkább tegyék át a szabadságukat augusztus elsõ hetére. Ott talán /?/ újra visszatér a 30+ fokos nappali csúcsokkal egybekötött strandidõ.
Igen még annyit akartam, hogy a szeles idõ miatt jelentõsen lehûlik a Balaton vize.
A pénteki tetõzõ hõséghez képest jó 12-15 fokot csökkenhet rövid idõn belül a hõmérséklet. A szombati hidegfront után elég szeles idõre lehet számítani a Balatonon és környékén és lassan melegedõ idõjárással kell számolni. Ha csak a GFS-t nézem, akkor a szél lassan mérséklõdik majd. Szerdától már egészen elviselhetõ nyárias idõ lehet, de nem lesz olyan kellemes, mint most péntekig.
Az ország jelentõs részén 20 feletti hõmérsékletek lesznek még a leghidegebb idõszakban is, vasárnap-hétfõn, azután pedig melegszik.
Kérek mindenkit, hogy aki ért hozzá írja le a véleményét a jövõ héttel kapcsolatban, mert a család Balatoni nyaralása a kérdés. Köszönöm.

Hát sajna az idõjárást nem érdekli,hogy ki mikor megy nyaralni.
De azért én reménykedem,hogy jövõ hét hétvégéig megembereli magát az idõjárás és visszatér a jó idõ..

De azért én reménykedem,hogy jövõ hét hétvégéig megembereli magát az idõjárás és visszatér a jó idõ..
Basszus, most mondjam vissza a nyaralásomat jövõ hétre... ?
Ezt nem hiszem el...
Oké, jöjjön hidegfront, legyen hûvösebb, de ne legyen már napközben 18 fok...

Ja, csak hogy ontopic legyek, bocsi: a 18Z-s GFS láttán keseredtem el... Nyoma sincs annak, hogy jövõ héten jó idõ akarna lenni.

Az új ECM csúnya lett a jövõ hét elejére: 850-en már az 5 fokos izotermát is behúzza a közelünkbe. Mindemellé gyakori csapi és fõleg nyugaton erõs-viharos szál társulhat, a csapadékosabb helyeken így akár 15 fokos maxi sem kizárt.
Kíváncsi vagyok mi lesz, a GFS fáklya is futásról futásra egyre hidegebb T850-et ad. Könnyen lehet, hogy bejön a Ferri által emlegetett egy-két már-már õszies nap?!
Kíváncsi vagyok mi lesz, a GFS fáklya is futásról futásra egyre hidegebb T850-et ad. Könnyen lehet, hogy bejön a Ferri által emlegetett egy-két már-már õszies nap?!
Hát igen, ez most vérszegény lett. Itt is az okozza a problémát, hogy a frontvonal reggelre már a Duna vonalánál jár, takarít a szél, így csak a Tiszántúl kapna a konvekcióból.
Link
Most éppen eléggé hasonlít egymásra a két modell, de az a gyanúm, hogy látunk még érdekes futásokat.
Na meg a frontvonal rendszeresen késni szokott az elõrejelzetthez képest, ez is még bekavarhat.
Link
Most éppen eléggé hasonlít egymásra a két modell, de az a gyanúm, hogy látunk még érdekes futásokat.

Na meg a frontvonal rendszeresen késni szokott az elõrejelzetthez képest, ez is még bekavarhat.
A friss ECMWF alig ad már csapadékot, jóformán semmit. Horvátok-Szerbek-Románok kapnának szépen, nálunk meg többnyire száraz hidegfront lenne szombaton.
A mostani ECMWF futás tipikus iskolapéldája annak hogyan kell "átugrania" a csapadéknak az országot és a határon beindulni a kemény konvektív eseményeknek.
Azt csak halkan jegyzem meg hogy az elõzõ futásban jövõ hét elejére adott peremciklonnak is lába kélt.
Ezért kár volt várni a friss futást így utólag.

Az egyébként alapos és kimerítõ latolgatásodhoz azért a legújabb modellfutások alapján hozzátenném, hogy a hétvégi hidegfronton jó eséllyel egy aktív peremciklon képzõdhet, amelynek nyugati oldalán igen hûvös levegõ árasztja el a Kárpát-medencét. A csapadékos területeken vasárnaptól legalább keddig (ha nem 1-2 nappal még tovább) bõven 20 fok alatt maradhat a nappali csúcs, és az erõs, olykor viharos északnyugati szél tovább rontja a hõérzetet. Összefoglalva tehát egy olyan forgatókönyv is eléggé reális, hogy a nyár kellõs közepén kapunk néhány napos ízelítõt az õszbõl. A hónap legvége felé várhatóan fokozatosan visszamelegszik az idõ, de 25-30 foknál augusztus elejéig nem várok többet. Egyébként ismerõs helyzet lenne, csak kissé elszoktunk tõle: masszív brit blocking /jelen esetben egy AC-híd révén akár egy gyenge skandináv blockinggal tetézve, nálunk meg egy lassan helyben gyengülõ hideg légörvény.