Észak-Amerikában mindig nagy szerepet játszottak a meridionális légmozgások. Földrajztudományi közhely, hogy ezen kontinens keleti és nyugati partvidékének észak-dél irányú hegyláncai, ezek között a sík középsõ sáv nagy teret nyújt egyrészt a sarki, másrészt a szubtrópusi légtömegek expanziójának.
Amellett a grönlandi örökös "jégszekrény" biztosítja azoknak a hidegtömegeknek a létrejöttét, felhalmozódását, melyek Kanada és az USA rendszeres téli hideghullámait okozzák.
Ugyan nem minden szezonban olyan drasztikusak a blizzardok, mint az elmúlt és fõleg az elõtte való télen, de emlékeim szerint a 70-es, 80-as években sem volt ritka Észak-Amerikában a szélsõséges fagyhullám.
Európa geográfiai helyzete a fentinek éppen ellenkezõje, nem csoda hát, hogy az öreg kontinensen egyáltalán nem minden télen alakul ki számottevõ hideghullám. Más kérdés, hogy kontinensünk keleti felét némileg kárpótolja a szibériai téli hideg AC közelsége, hatása.
Elõzõ hozzászólásomhoz annyit még hozzáfûzök, hogy a 70-es évek nyarainak gyakori félblocking felállásainál Nyugat, Délnyugat-Európában anticiklon helyezkedett el, melynek keleti peremén hûvös óceáni légtömegek áramlottak ény-ról térségünkbe. Ennek az anticiklonnak az Ibériai-félsziget a centrális területébe, részben már a hátoldalába esett. Spanyolország déli, valamint belsõ területein nem volt ritka a 35-40 fokos maximum, míg nálunk nemegyszer 25 fok alatti, esetleg csak 20 fok körüli nappali hõmérsékleteket mértek.
A mostanában igen gyakori "szupernyáron" a teknõ hátoldali Spanyolországban van 25 fok körüli, mérsékelt felmelegedés, míg a teknõ elõoldali, észak-afrikai forró légtömegekkel elárasztott Közép-Európában röpködnek a 35-40 fokok. Azt hiszem, ez pontosan mutatja a meridionális túlsúlyú, hõhullámos nyár lényegét.