Globális jelenségek

Nincs mit .
Úgy tudom, az energiakibocsátása a Napnak a ciklus során nem változik eléggé erõsen. Az ionoszféra elnyeli az ionizáló sugárzást, s így ezen változások az ionoszféra külsõ határát tologatják, vastagságát kissé változtatják; de errõl nem tudok sokat, csak (tudományos értékét tekintve) kisebb cikkekben olvastam pár dolgot. (Csillagászok errõl többet tudnak valószínûleg.)

Még valami, a levegõ törésmutatója 1-nél alig nagyobb, ráadásul ugye nem ugrásszerûen nõ a légkör "határán", tehát optikai úton végképp nincs igazán reflexió (a Föld albedójának változása tehát nagyjából a felszín albedójának változásával egyezik). Más kérdés, hogy fényt hõvé tudja alakítani és tárolni is tudja (üvegházhatás ugye ), de ez meg már tudtommal nincs, vagy max. nagyon gyengén összefüggésben az alvedóval.

Köszönöm. Egyben bocs, de már régóta mániám, lehet, hogy már emiatt kezeltetni kéne engem. Ha besugárzott energia érdemben nem változik a ciklikus naptevékenység változás hatására, valahol valaminek a reflexiós rendszerre való hatásában kell keresni az energia mérlegben megmutatkozó hatást. Sajnos kényszerzubbonyos nap hangulatjel nincs a listában. Továbbra is maximális tisztelettel : Lujó

Az energiatárolási mechanizmuson alapuló üvegházhatása nagyon kicsi. A troposzférikus ózon döntõ része a minimuális anyagáramlás révén jut le a sztratoszférából a jetek mentén. Itt lent viszont az ide lejutú 1150nm-nél kisebb fény hatására bomlik, és ez domináns reakció. A troposzférában nem keletkezhet ózon, csak speciális helyzetekben.
A legfontosabb, hogy a troposzférikus NO és NO2 jelenlétében már a 425nm alatti tartományban is keletkezik ózon: (NO2+hv->NO+O ; O+O2+m->O3+M), azonban ezt az NO fogyasztja is (O3+NO->O2+NO2), így ez a mérleg kiegyenlítõdik (vagyis a nettó reakció az az, hogy nem történt semmi). Ha azonban a levegõ az NO-forrástól elsodródik, akkor az NO-bevitel megszûnése miatt a légelemben feldúsulhat az ózon. Ez a fotokémiai szmog. Namost ennek tér és idõskálája néhány tíz km. ill. szerencsétlen esetben max. néhány nap.
(Másik két O3-keletkezés CO és CH4 segítségével jöhet létre, ennek nettó reakciója már O3-dúsulás [co+2*o2+hv->co2+o3 ; ch4+4*o2+2*hv->hcho+2*o3+h2o], azonban itt olyan köztes anyagok (szabad gyökök) kellenek, melyek tartózkodási ideje több nagyságrenddel kisebb, mint az NO-ké, így az NO-k ennél gyorsabban fogyasztanak.)
Összefoglalva, klimatikus hatásai az ózonmennyiség változásainak nem nagyon vannak. Mindemellett a napciklus változása annyi más változást is elindít, hogy az ózon-változás okozta hatás részarányát igen nehéz (mondhatni lehetetlen) lenne kimérni. Maga az effektus azonban, amit kérdezel, létezhet. Bár az ózonréteg maga direktben nem nagyon ver vissza, hisz az ózon bontására fordítódik az általa elnyelt energia, így semerre "nem jön ki" késõbb sem az ózonrétegbõl (legalábbis fény formájában, ugyanis belsõ energiává alakul).
/Kissé bizonytalan vagyok a pontos történetben, lehet, hogy pontosításra szorulhat ./

Kérdés : Tudtommal az ózon jelentõs üvegház hatást generáló gáz (ha nem, bocs az ostobaságomért, vagy hibás információmért, emlékezetemért). Lehetséges lehet-e, hogy a naptevékenység ciklikus változása az ionizáló sugárzás változása / ózonmennyiség változása / globális reflexiós rendszer változása útvonalon érdemben befolyásolhatja a klímát, ha már az átlagos W/m2 fûtést érdemben nem befolyásolja ??? Elõre köszi, maximális tisztelettel : Lujó

A teóriád tutibiztos, hogy helyes, az általad leírt hatás létezik, csak (tudtommal) kicsi .
Még egy kis adalék: a troposzféra sokkal nagyobb energiát kap alulról, a felszíntõl, ezért csökken a hõmérséklet a magassággal. A sztratoszférikus ózonmennyiség változása az ózon-koncentráció maximumának magasságváltozásait idézi elõ (illetve az egész magasság szerinti eloszlást változtatja). Ha alulról eszik az ózont a freonjaink, akkor a max. szint pl. lejjebb süllyed, és még pár ilyen folyamat létezik, amit nem tudok most pontosan. Az azonban biztos, hogy a tropopauza környékén a hõméréskleti gradiens nagyságát az ózon-koncentráció gradiense határozza meg. Ennek változásai a közvetlenül a tropopauza feletti pár km. hõmérséklet-változásait okozzák. Ha ebben a helyzetben valahogy megnövekszik a zonális irányítású idõjárás klimatikus idõaránya (zonalitáskor nagyobb az anyagáram a tropopauzán át a jetek mentén), akkor elképzelhetõ, hogy a hatás mérhetõen nõne.

Én csupán egy teóriát vetettem fel, biztos finomítani kéne rajta, bizonyos részei lehet, nem is helytállóak. Jobban utánagondolva nekem is eszembe jutott, hogy talán a nagyobb hullámhosszú, a légkörbe mélyebben behatoló sugárzás felelõs a melegítõ hatásért. Mégis, valami ilyesféle mechanizmust könnyen el tudok képzelni, több tény szól mellette.

Most olvasom az újságban, hogy vidékemen 2010 volt az elmúlt száz év második legcsapadékosabbja (bizonyos részein pedig az elsõ). Ugyanakkor azt állítja a lap, hogy a mérések szerint az évi csapadékösszeg fokozatosan csökkent az elmúlt száz év során. Mi magyarázhatja ezeket a tényeket?
Persze kézenfekvõ a globális felmelegedés feltételezése: az átlaghõmérséklet-növekedés miatt az éghajlati övek a pólusok felé tolódnak, a szubtrópusi magasnyomás északabbra kerül, s ugyanígy a szubarktikus alacsony nyomású öv is. Az eredmény nálunk szárazabb és melegebb klíma. Hát, az idei év jól rácáfolt erre a szimplifikált mechanizmusra.
Hadd vázoljak fel egy másik teóriát, mely úgy tûnik, legalább olyan jó összhangban van a tényekkel. A dolog kulcsa a naptevékenység, melynek klímára gyakorolt hatása még nem teljesen világos, a kutatás úgy látszik, egyelõre gyerekcipõben jár. Azt biztosan állítják a tudósok, hogy az erõs naptevékenység idején megnövekedett UV sugárzás a magaslégkörben ózont generál, és abban el is nyelõdik: energiájának egy része hõvé alakul. Véleményem szerint ez elsõsorban a térítõi magasnyomású öv viszonyait változtatja meg. Ez az övezet amúgy is speciális része a légkörnek: ugyanis itt a levegõ felmelegedése összenyomatással párosul. A gázok melegítése rendszerínt azok tágulásával jár, a tágulás pedig a hõmérséklet-emelkedés ellen hat. Ellenkezõleg, az összenyomás a gáz melegedését okozza még abban az esetben is, ha nem közlünk vele hõt. A térítõi területeken mindkét hatás megvan, és összegzõdik. Egyrészt a napsugarak nagy beesési szöge miatt a levegõ roppant sok hõenergiát vesz fel. Másrészt a földgolyó geometriája következtében az egyenlítõnél felszállt és a magasban a térítõk felé áramló levegõ kisebb térrészre szorul össze, összenyomást szenved és még jobban felmelegszik. Mint a túlfûtött és robbanni készülõ kazán, olyan a légkör a világnak ezen a részén.
Nézzük, hogy hat erre a szisztémára az ózonrétegben elnyelt hõenergia. Nyilván tovább melegíti a levegõt, és ami még fontosabb: "felülrõl" melegít. Ezzel megerõsíti a leszálló légmozgásokat, tovább fejleszti az anticiklont. A leszálló légmozgások erõsödése pedig még nagyobb napfénytartamhoz, nagyobb meleghez vezet.
Az elmúlt években tapasztalt elhúzódó napfoltminimum, gyenge naptevékenység éppen ellenkezõ hatást gyakorol. A térítõi anticiklon magaslégkörében az UV sugárzás csökkenése miatt kisebb hõ képzõdik, az anticiklon meggyengül és visszahúzódik az alacsonyabb szélességekre. Ezzel utat nyit az északi ciklonális hatások érvényesülésének, és az azzal járó nagyobb csapadéknak a mi földrajzi szélességünkön.
Beszédes bizonyítéka a fentieknek a már hosszú ideje negatív NAO index, az,hogy a ciklonok mostanában elõszeretettel " tartózkodnak " a mérsékelt szélességeken, valamint a coriolis effektuson keresztül a jet-ek gyengülése.
Bizonyíték még az is, hogy azzal párhuzamosan, ahogy az elmúlt száz évben ciklusról ciklusra emelkedett a naptevékenység, elérve az ún.modernkori maximumot, egyre szárazabbá és melegebbé vált nálunk a klíma. A 60-as évek átmeneti visszaesése a naptevékenységben ellenben rögtön éreztette hatását: ezek az évek hûvösek, csapadékosak voltak.
Mit hozhat a jövõ? Az elkövetkezõ pár évben a naptevékenység nyilván erõsödni fog. Ha eléri megint a modernkori maximumra jellemzõ magas értéket, az szomorú következményekkel jár a részünkre. Az egyenlítõnél felhalmozódott fölös mennyiségû hõ, mely a térítõi magasnyomás relatív gyengesége miatt eddig nehezebben tudta elérni a mérsékelt szélességeket, most egyszerre ránk szakadhat. Forró nyarú, enyhe telû, aszályos évek követnék egymást akkor.
Azonban ha a naptevékenység tartósan alacsony maradna -például, az 1800-as évekre jellemzõ szinten- úgy lehet, bõven ellensúlyozná csapadék és hõmérséklet szempontjából a szaporodó üvegházgázok hatását.