Globális jelenségek
A naptevékenység minket elsõsorban esetleges meteorológiai kihatásai miatt érdekel. Bár ez egyelõre még hipotézis (vagy sejtés, vagy ahogy akarjuk), de úgy tûnik, alacsony naptevékenység a meridionális áramlási képeknek kedvez, a magas pedig a zonálisoknak.
A hipotézishez adott a lehetséges légkörfizikai mechanizmus is. Csillagász kollégánk a vonatkozó irodalom gondos áttanulmányozása után állítja, hogy magas naptevékenység idején a térítõi anticiklonális öv megerõsödik, kiterjed -és viszont. Ebbõl viszont következik, hogy a naptevékenység minimumaiban, mikor a térítõi AC-k ezek szerint visszahúzódnak az egyenlítõ irányába, a jet mélyebbre tud meanderezni, hullámvölgyeinek, az alacsony nyomású teknõknek belsejében elhelyezkedõ ciklonok alacsony szélességekre kerülnek. Ezzel párhuzamosan a magasnyomású gerincek is felnyúlnak messze északra: kész a meridionális áramlási kép. További következmény, hogy meridionalitásban a légköri képzõdmények nem, vagy csak alig-alig mozognak kelet felé -sõt, esetleg retrográd mozdulnak el.
Az elmúlt nagyon hosszú és mély napfoltminimum idején nekem két dolog tûnt fel a makrocirkulációt illetõen. Egyrészt a meridionális áramlási képek véget érni nem akaró uralma, másrészt a sok stagnáló, retrográd mozgó ciklon és anticiklon. Akkor még nem olvastam az említett csillagász kolléga írásait.
Ha a közelmúlt idõjárási eseményeit nézzük, azt látjuk, hogy június elsõ felében "szupermeridionalitás" lépett fel retrográd elmozduló magasnyomású gerinccel. S valóban: a hónap legelején igen jelentõsen esett a napfoltszám. A dolog pikantériája, hogy nekem elõször a nagyon kifejezetten meridionális áramlási kép és a retrográd mozgások tûntek fel a modelleken, és gyanakodni kezdve utólag néztem meg a napfolt-adatokat. Azok, ahogy említettem, teljesen igazolták gyanúmat.
Persze ahhoz, hogy valamennyire is igazoljuk a hipotézist, minimálisan szükséges volna az áramlási muszterek statisztikai elemzése a naptevékenységgel összefüggésben (Igen nagy munka, de lehet, egyszer rászánom magam) Közvetett megfigyelések mindenesetre azt mutatják, hogy az áramlási kép -legalábbis bizonyos idõszakokban, bizonyos körülmények között- érzékenyen reagál a napfoltszám változásaira.
A hipotézishez adott a lehetséges légkörfizikai mechanizmus is. Csillagász kollégánk a vonatkozó irodalom gondos áttanulmányozása után állítja, hogy magas naptevékenység idején a térítõi anticiklonális öv megerõsödik, kiterjed -és viszont. Ebbõl viszont következik, hogy a naptevékenység minimumaiban, mikor a térítõi AC-k ezek szerint visszahúzódnak az egyenlítõ irányába, a jet mélyebbre tud meanderezni, hullámvölgyeinek, az alacsony nyomású teknõknek belsejében elhelyezkedõ ciklonok alacsony szélességekre kerülnek. Ezzel párhuzamosan a magasnyomású gerincek is felnyúlnak messze északra: kész a meridionális áramlási kép. További következmény, hogy meridionalitásban a légköri képzõdmények nem, vagy csak alig-alig mozognak kelet felé -sõt, esetleg retrográd mozdulnak el.
Az elmúlt nagyon hosszú és mély napfoltminimum idején nekem két dolog tûnt fel a makrocirkulációt illetõen. Egyrészt a meridionális áramlási képek véget érni nem akaró uralma, másrészt a sok stagnáló, retrográd mozgó ciklon és anticiklon. Akkor még nem olvastam az említett csillagász kolléga írásait.
Ha a közelmúlt idõjárási eseményeit nézzük, azt látjuk, hogy június elsõ felében "szupermeridionalitás" lépett fel retrográd elmozduló magasnyomású gerinccel. S valóban: a hónap legelején igen jelentõsen esett a napfoltszám. A dolog pikantériája, hogy nekem elõször a nagyon kifejezetten meridionális áramlási kép és a retrográd mozgások tûntek fel a modelleken, és gyanakodni kezdve utólag néztem meg a napfolt-adatokat. Azok, ahogy említettem, teljesen igazolták gyanúmat.
Persze ahhoz, hogy valamennyire is igazoljuk a hipotézist, minimálisan szükséges volna az áramlási muszterek statisztikai elemzése a naptevékenységgel összefüggésben (Igen nagy munka, de lehet, egyszer rászánom magam) Közvetett megfigyelések mindenesetre azt mutatják, hogy az áramlási kép -legalábbis bizonyos idõszakokban, bizonyos körülmények között- érzékenyen reagál a napfoltszám változásaira.
Pont most néztem rá, jelentõsen eltértünk az átlagtól - lefelé. Bár ez lassan már egyáltalán nem meglepõ mostanság. Link utóbbi 35 év 3-4. legalacsonyabbja: Link Jó hír, hogy a pólus anomáliája nem olyan ijesztõ, mint tavaly, vagy 2 éve: Link (sõt, picit pozitív is). Annyi hátrány van, hogy még 1-1.5 hónap olvadás következik, a minimum augusztus végére, szeptemberre jellemzõ.
Nap? Jól értelmezem, hogy mégsem 2012 végén, hanem 2014 (idén) év elején volt a napfolttevékenység maximuma? Ez alapján gondolom: Link ez alapján is úgy tûnik: Link vagy ez: Link tehát azért a többek szerint triviális napfolt-csúcs minimum nem volt triviális. Nem tudtam, hogy lesz még egy, de nem láttam egyértelmû bizonyítékát az ellenkezõjének sem. Végül csak lett egy nagyobb... Egyébként merem feltételezni, most már kifelé sétálunk a napfolt-csúcsból, és az elmúlt 100 év (2.) legsatnyább tevékenysége volt, ez esetleg a meridionális telekhez jó alapot jelenthet? (fogalmam sincs, tippeltem ) Itt a történelem: Link
Nap? Jól értelmezem, hogy mégsem 2012 végén, hanem 2014 (idén) év elején volt a napfolttevékenység maximuma? Ez alapján gondolom: Link ez alapján is úgy tûnik: Link vagy ez: Link tehát azért a többek szerint triviális napfolt-csúcs minimum nem volt triviális. Nem tudtam, hogy lesz még egy, de nem láttam egyértelmû bizonyítékát az ellenkezõjének sem. Végül csak lett egy nagyobb... Egyébként merem feltételezni, most már kifelé sétálunk a napfolt-csúcsból, és az elmúlt 100 év (2.) legsatnyább tevékenysége volt, ez esetleg a meridionális telekhez jó alapot jelenthet? (fogalmam sincs, tippeltem ) Itt a történelem: Link
Mostanában semmit sem írunk a jégviszonyokról ? Nincsenek meg a linkjeim Win telepítés miatt, hogyan állnak most a sarki jégviszonyok ? Tényleg az édesvíztõl egyre több a tengeri jég ?
A megérzésem az, hogy északon kevésbé mûködhet ez a visszacsatolás. Az Északi-sarkvidék felszíni vizei jóval erõsebb keveredésben vannak a világóceánnal, így a helyi jégolvadás miatt kevésbé tudna eltolódni a sótartalmuk. (Nincs zárt áramlási gyûrû, mint az Antarktisz körül, helyette a Golf-áramlatból kiinduló ágak a 70-80° szélességig nyúlnak.) Persze a keveredés szerepét modellezés nélkül nehéz megítélni, ezért hangsúlyozom, hogy mindez csak megérzés.
Ez logikus, várom is az északi tengerjég növekedését a Grönland körüli vizeken. Erõsen olvad Grönland jege, a töméntelen szárazföldi jég megindíthatja a tenger jegesedését.
A kettõ egyáltalán nem zárja ki egymást, sõt elképzelhetõ, hogy pont a belföldi jég olvadása növeli a tengeri jég kiterjedését. A gleccserek borjadzásával keletkezõ, majd elúszó jéghegyek, jégtáblák közvetlenül adódnak hozzá a tenger jégfelületéhez. A gleccserek olvadékvize pedig édesvíz, ami a tenger felszínén marad (hiszen kisebb sûrûségû) és könnyebben fagy meg, mint a normál sótartalmú tengervíz.
A NASA legfrissebb tanulmánya szerint megállíthatatlan a Nyugat-antarktiszi jégtakaró elolvadása. A folyamat oka röviden az, hogy a vékonyodó gleccserek a csökkenõ tömegük miatt feljebb merülnek a kontinenst szegélyezõ tengervízben, ami így sokkal mélyebben nyomul be a jégtakaró alá. A folyamat öngerjesztõ, egyre gyorsabban falja a jeget. Részletek itt, angolul:
Link
Link