Meteorológiai esélylatolgatások
Ezért is mondtam azt, hogy a déli típusú meridionalitást nagyobb valószínûségre teszem. De érdekes egyébként, hogy a NAO most nem az anticiklonális feltételek miatt marad negatív, hanem éppen ellenkezõleg. 
A GFS fõfutást figyelembe véve a NAO 0 fok körül szór, illetve AO-ban is pozitív tartományt valószínûsít. Az ensemblékkel együtt vizsgálva tehát 190 órán belül inkább ezt részesítem elõnyben.
Hosszabb távon pedig az ECMWF-ENS is a zonális irányítást tartja valószínûbbnek jelenlegi állás szerint. A többi gondolatomat pedig leírtam nemrég.

Igazából a tartós tipikus zonalitáshoz a NAO indexeknek is változáson kellene átesni.
Egyelõre azonban inkább lefelé szór a NAO "fáklya":
Link
Nem váletlenül írtam azt korábban hogy okt vége november elején az Izlandi nyomási elrendezõdést és ciklonaktivitást érdemes nézni. Világos hogy az elmult idõszakhoz képest egy kiegyensúlyozottabb idõ várható középtávon és minden bizonnyal csendes egyre inkább ködös idõszakkal:
Európában egy egyértelmû elõoldali helyzet kialakulása van kilátásban:
Link
Link
Link
Kérdés lesz ennek tartóssága. A fáklya alapján egyelõre igen kis eséllyel november 5 után lehet erõsebb hidegöblítés. De nagyobb az esély a további tág melegszektor folytatódására.

Így aktivizálódott az izlandi minimum, illetve a sarkkör közeli ciklonaktivitás az utóbbi három hónapban, idõrendi sorrendben: Link Link Link
Fontos az anomália is: Link pláne októberben, ami azt mutatja, hogy az amcsi kontinens északkeleti részeinél a megszokotnnál jóval erõsebb ciklonaktivitás zajlik. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kelet-európai síkságon, illetve a tõlünk északra zajló anticiklonális dominencia miatt nem tudott eddig jelentõsebb zonális áramlás kialakulni. Pedig nem vagyunk tõle messze!
Ha a tendenciát nézzük, akkor a kelet-európai anticiklon is beadja a kulcsot az aktív ciklonaktivitással szemben, illetve az azori anticiklon is egyre gyengülni fog. Lehetõség nyílhat így zonális áramlások kialakulására a közeljövõben. Ahogy nézegetjük az elõrejelzéseket, azokat a bizonyos nyugat-európai teknõket is egyre szelídebbre adja, ahogy közeledünk az idõpontokhoz, tehát - ha csak átmenetileg is - beáll az utóbbi években jól megszokott nyomási elrendezõdés.
Egyetértve veled Ferri, én is a zonális áramlásokat tartom valószínûnek,... az aktivitástól függõen vagy rajtunk köd nélkül vagy köddel és anticiklonnal felettünk és zonális áramlásokkal tõlünk északra.
Amennyiben kevésbé lesz erõs a ciklonális aktivitás, akkor egy bizonytalan ideig tartó ködös idõjárás után újra visszatérhetnek a nyugat-európai teknõkhöz, mert a kelet-európai anticiklon továbbra is erõteljes marad. Nem bontja meg a nyugatias áramlás.
De, ha kellõen megerõsödik a ciklonaktivitás, akkor átmeneti erõteljes nyugatias áramlás után (kellemes hõmérsékletekkel és idõnkénti kevés csapadékkal nálunk, komoly köd nélkül ) az azori anticiklon megerõsödését várom, egy brutális teknõ kimélyülésével Közép-Európa felett.
Az elsõ esetben a makro-átrendezõdést igen rövid lefolyásúnak gondolnám, és ezt tartom egy picit valószínûbbnek. (Ferri verzió)
A második esetben a zonalitás akár hosszabb ideig is nyúlhatna és a végénél kizökkenhetnénk a déli típusú meridionalitásból, ami már idõtlen idõk óta zajlik.
Amennyiben maradunk ennél a verziónál, akkor nem lenne valami hideg tél, de hómennyiségben mindenképpen extrém is lehetne (fõleg nyugaton).
Ha ebbõl a folyamatból kizökkenünk, akkor a jóval hidegebb verzió is bejöhet majd.
A szezonális elõrejelzés mindenképpen arra enged következtetni, hogy a kelet-európaival szemben az azori anticiklon jóval erõsebb lesz.

Igazából én most két esélyes forgatókönyvet látok középtávon (értsd nov. 6-ig): a nyugat-európai teknõ - mint már idén annyiszor, mélyen lenyúlik délre, ennek következtében egy újabb med keletkezik, és az kb. 1 hét múlva ismét véget vet a rövid száraz idõszaknak. Viszont a másik verzió szerint tõlünk északra zonális áramlás alakulna ki, mi pedig a dél, délkelet-Európa feletti AC-öv peremén lennénk. A gyenge átkeverés miatt ezért több helyen számítok tartós ködre/magasködre. Ha ez a verzió jönne be, a csapadékmentes idõszak akár a jövõ hét végéig is kitarthatna. Ismervén az idei erõs meridionalitásra hajló tendenciát attól tartok, hogy ismét a medes verzió jön be, mégha pillanatnyilag nem ez a valószínûbb. Közben a hidegmag szépen növekszik fent északon, osztom azok véleményét, akik szerint egy több hetes õsz végi zonalitás hozzájárulhat egy késõbbi átlagosnál hidegebb téli idõszak kialakulásához többek között a mi térségünkben is!
A következõ 164 óra minden különösebb esemény nélkül zajlik majd leLink az eleinte gyenge fagyokat,és a reggeli ködöket.Sõt az utána következõ hétre is nagy az esélye a hasonló idõjárásnak,a fáklya is szépen simul ki.Link
Mindenesetre már látom nem az én kedvenc két hetem következik,utálom az eseménytelen ködre hajló idõt!