Ígéretemhez híven elõkerestem a megsárgult A4-es írólapokat, melyeken annak idején beszámoltam -az íróasztalfióknak- 1986 õszének idõjárásáról, és az 1986/87-es télrõl.
Ezennel közzéteszem azt, amit akkor, 26 éves egyetemista koromban leírtam. A nagy terjedelmért elõre is elnézést kérek azoktól, akiket a téma nem érdekel: írásom terjedelmes lesz ugyan, de nem terjengõs. A tárgyi tévedéseket a hitelesség kedvéért meghagyom (nincs is túl sok belõlük)


Az 1986-os õsz


Az augusztus végi nyugatiáramlás-megerõsödés a szokásosnál kifejezettebb volt. A 20.-t követõ néhány napon a légnyomás folyamatosan csökkenve 753 hgmm-re szállt le. A levegõ egyre fülledtebbé és melegebbé vált, élénkült a délies légmozgás. E jellegzetesen praefrontális idõszaknak óriási szélviharral és közepes mennyiségû esõvel érkezõ hidegfront vetett véget, mikor is a hõmérséklet néhány óra alatt majdnem 20 fokot süllyedt (33C-ról 14C-ra)
A hideglevegõ beáramlás több mint 10 napig tartott, fokoztosan gyengülõ hullámokban. Az ezzel együttjáró hûvös, szeles idõ átnyúlt szeptember elsõ néhány napjára. Azután a légmozgás nagyon lassúvá vált, Közép és Nyugat-Európa fölött nagy területû, erõs és tartós anticiklon jött létre.
Néhány hét elteltével ennek az anticiklon-óriásnak a keleti oldalán rendkívül hideg sarki levegõ zúdult Kelet-Európára. Moszkvában szeptember 20. körül havazot. Ez az idõjárási helyzet elég hosszú ideig fennmaradt, miközben Közép-Európa végig az anticiklon keleti peremén foglalt helyet. Ezért a több hullámbn érkezõ hideg levegõ erõsebb lökései eléggé kis mértékben bár, de nálunk is éreztették hatásukat. A felhõzet több egymást követõ periódusban megnövekedett, megélénkült az északias légmozgás. Kissé hûvös, száraz volt az idõ.
Ennek az idõszaknak az vetett véget, hogy az anticiklon középpontja fokozatosan fölénk terjeszkedett, az északi áramlás megállt, sõt, miután lassan átkerültünk a magas nyomás nyugati térfelére, a légmozgás délire fordult.
Nyárias, teljesen derült napok követték egymást, szó szoros értelmében kánikulai hõséggel. A maximumok 30 fok körül voltak. Ez az idõjárás október közepéig eltartott, akkor váratlanul igen megerõsödött az észak-európai alacsony nyomás, az anticiklon meggyengült. E két tényezõ együttes hatására Közép-Európa fölött energikus nyugati áramlásos zóna keletkezett. Az addig 770 hgmm körül ingadozó légnyomás 750 hgmm-re esett vissza, megélénkült a szél, a nyárias meleg megszûnt és jelentõs mennyiségû esõt kaptunk.
A változás azonban nem bizonyult tartósnak, néhány nap elteltével újra felépült az anticiklon, sõt, a magas nyomás kiterjeszkedve a kontinens legnagyobb részét elfoglalta.
Meglepõen nyugodt, eseménytelen idõjárású hetek követték egymást. A napfénytartam a csillagászatilag lehetséges maximum közelében mozgott, mivel napokon keresztül egyetlen felhõ sem mutatkozott az égen, a légáramlás oly gyenge volt, hogy legtöbbször egy gyertyalángot sem fújt volna el.
Esõ most már egyáltalán nem esett, egy csepp sem. Ehhez járult az évszaknak megfelelõnél még mindig jóval magasabb hõmérséklet. A szárazság kezdett ijesztõ mértéket ölteni, a folyók egész kivételesen alacsony szintre apadtak.
Az október közepétõl már törvényszerûen rendkívül kicsi nyugatiáramlás-hajlam következtében az óceáni légtömegek nem voltak képesek Közép-Európáig eljutni.
Az Európát fedõ anticiklon-óriás ugyan egy ízben megváltoztatta az alakját: tengelye ny-k irányúról dny-ék-re fordult, középpontja Kelet-Európára helyezõdött át. Ezzel megnyílt a lehetõség az elõtt, hogy a nyugatról keletre mozgó frontok esetleg elérjék Közép-Európát. Sajnálatos módon azonban ez nem történt meg, mert a frontok teljesen legyengültek, és kivétel nélkül mind feloszlotak, mielõt elérhettek volna minket. Közép-Európa csupán az elõttük elterülõ lassú déli áramlás szubtrópusi levegõjébõl kapott, ezért még november elején is tombolt a vénasszonyok nyara: a legmagasabb hõmérséklet legtöbbször megközelítette a 20 fokot.
A magas nyomású terület minden alakváltozása ellenére folyamatosan fölöttünk helyezkedett el, a légnyomás alig változott: hetek hosszú során át 770 és 777 hgmm között ingadozott.
November elejétõl az anticiklon egyre inkább zonálissá vált, a légmozgás újra teljesen megszûnt. A frontok Észak-Európában haladtak nyugatról keletre, de azok se voltak erõsek.
Nálunk egyre jobban tisztán a napsugárzási viszonyok határozták meg az idõjárást: nevezetesen a csökkenõ, és már igen alacsony szintû sugárzás.
Az ily módon egyre jobban lehûlõ levegõ már semmiképpen sem tarthatta magában a meleg nyár és õszelõ során felvett páratömeget, amiért is az november 7.-tõl ikezdve óriási ködökben csapódott ki.
A hónap további idõjárásának jellemzésére egy szó alkalmas csak: KÖD, méghozzá minden mennyiségben.
Napok tucatjain keresztül tartós köd és az ezzel járó sötétség, homály borult a földre. Ellentétben a megelõzõ hónapok rengeteg napsütésével, a napfénytartam szinte a nullával lett egyenlõ.
Megfigyelhetõ volt a ködös és ködmentes idõszakok jellemzõ periódikus egymásutánisága: ha késõ délutánra fel talált szállni a köd, a derült ég miatt megerõsödõ éjszakai lehûlés újra visszahozta azt.
Minthogy a köd, legalábbis míg nem túl sûrû, jobban akadályozza a besugárzást mint a kisugárzást, a hõmérséklet nagyon lecsökkent: már nappal sem igen ment fagypont fölé, de éjszaka sem ment túlságosan le. Végül beállt egy stabil értékre, 0 , -1 fok volt napszaktól függetlenül. Egyre jellemzõbbé vált a dér és a zúzmara, de esõ továbbra sem esett.

Folytatása hamarosan következik.